Újabb egy hét telt el. A Supernova-t csak étkezéseken látták, de előfordult, hogy akkor sem. Ahogy korábban elmondták, tárgyalni mentek néhány csapathoz, ezzel is szövetségeseket szereztek, hogy megvédhessék őket, ha velük valami történne.
Mióta a fiúk nem töltötték velük a napot, rémálmai voltak. Zihálva ébredt és izzadtságban úszva. Hiányzott neki Sungje és a többiek is. A dolgok sokkal reménytelenebbnek tűntek, mint akkor, amikor bekerültek. Hogyan tudnák megvédeni Anne-t, ha állandóan távol vannak? Erre nem gondolt senki? Tsubasa-ékkal sem lóghatnak egész nap.
Gyengének érezte magát. Ismét visszatért a korábbi "betegsége". Mozdulni sem tudott a fájdalomtól, mégis erőt vett magán, megnézte Anne-t, de ő aludt még, majd lassan átbotorkált a keleti szárnyba és felkereste a két férfit. Nem volt ereje megszólalni. Míg a celláknál szédelgett, többször is meg kellett állnia, hogy erőt gyűjthessen a következő néhány méterre.
Mikor legközelebb elindult, lábai néhány lépés után megadták magukat és a következő pillanatban már téredelve, fejét lehajtva zihált nem messze a Tsubasa-ék cellájától. Halványan hallotta a két férfi hangját, de képtelen volt reagálni. Legközelebb azt érezte, hogy felemelik és elviszik valahová. Megadta magát és hagyta, hogy azt tegyenek vele, amit akarnak. Feje lelógott, szemei időnként néhány másodpercre kinyitódtak, majd ismét lecsukódtak.
Érezte, hogy valahová lefektetik. Valahogyan vér került a szájába, de nem akarta meginni, mégis belé erőszakoltak ki tudja mennyi vért. Mikor nyitogatta a szemeit, ismerős hangot vélt felfedezni a közeléből. Még nem kelt fel, csak feküdt, mert kicsit még mindig szédült.
Egy férfi ment oda hozzá. Minden bizonnyal orvos volt. - Ébresztő, Csipkerózsika. - a hangja nagyon ismerős volt, de még mindig nem tudta beazonosítani. - Szörnyen rám ijesztettél. - Ismeri valahonnan? - Alig érkezek meg és rögtön téged kell ellátnom. Nem ittál eleget? - Hogy micsoda? Honnan tudja, hogy kicsoda egyáltalán? Úristen! Meglátta egy ismeretlen és ellátta annak ellenére, hogy micsoda valójában? - Lucian a gondjaimra bízott. A többiek is jobbnak látták, ha eljövök.
Lassan kezdett tisztulni a látása. Nagyot nézett, mikor felismerte a férfit. - Sheppard?
- Van valaki, aki látni szeretne. - mondta, majd beengedett hozzá valakit.
Rögtön elmosolyodott, mikor meglátta Tsubasa-t. A férfi nagyon ideges volt.
Sheppard odasétált hozzájuk. - A mai naptól minden fontos étkezés előtt vagy után idejössz és akkor is, ha érzed, hogy valami nem stimmel. - parancsolt rá. - Ha Tsubasa nem lép, ki tudja mi történt volna!
Tudta, hogy igaza van. Ha azzal mindenkinek csak jót tesz, hogy napi háromszor bejár hozzá, akkor azt fogja tenni. Feltápászkodott és elindult vissza a nyugati szárnyba, még mielőtt a Supernova-s fiúknak feltűnik, hogy eltűnt. A folyosók találkozásánál futott össze velük és Anne-nel. Igyekezett minél természetesebb lenni, nehogy gyanút keltsen.
Szíve kihagyott néhány ütemet, mikor tekintetük Sungje-vel összeakadt. Csak a korábbi csókra tudott gondolni, de ennek ellenére fogalma sem volt róla hogyan kellene vele viselkednie. Oda kellene mennie és mindenki szeme láttára megcsókolnia, hogy tudja kölcsönös-e a vonzalom? Olyan volt, mintha a volt szerelmével találkozott volna és kényelmetlen volt számára a helyzet.
- Gyere velem. - szólalt meg Hongbin mellette. - Egyél velünk.
Nem gondolkodott, csak hagyta, hogy vezesse és mire észbe kapott, már a Vixx asztalánál ült. Reggelire hal alakú "süti" volt, babpasztával és más ínyencségekkel töltve. Evés közben teljesen elbambult. Mindössze egyetlen hét leforgása alatt ennyire eltávolodott volna a fiúktól és főként Sungje-től? Valamit rosszul csinált?
A következő, amire felfigyelt, hogy Leo épp a szájába próbált tuszkolni néhány falatot az ebédjéből. Először csak nézett rá, majd a fiú mosolyogva bólintott és elfogadta tőle az ételt. Próbálták felvidítani és részben sikerült is. Olyan dolgokra emlékeztek vissza, amiket anno együtt csináltak. Természetesen a jók között felbukkantak a legkínosabb és legviccesebb mozzanatok is. Nevetve indult el, hogy visszavigye a tálcáját, de pechére nem figyelt és a Supernova asztalánál vágott át.
Arra lett figyelmes, hogy valami miatt nem tudott tovább menni. Kicsit feljebb emelte a tálcát és akkor látta meg Yunhak kezét a hasának nyomódni. Pillanatnyi jó kedve azonnal elillant és visszatért a korábbi dühe, amitől megakart szabadulni.
- Elengednél? - kérdezte tőle türelmetlenül.
- Nem akarsz elmondani valamit? - a kérdésre felhúzta a jobb szemöldökét.
Dühösen fújtatott egyet és cseppet sem leplezte, hogy egyikükkel sem akar beszélni. - Nincs mondanivalóm. - próbált elindulni, de még mindig nem tudott.
- Ki dühített fel? - folytatta a faggatózást a vezér, de ez csak egyre jobban irritálta. - Az MBLAQ?
- Törődj inkább a magad dolgával, mint sem engem baszogatsz!
- Mi a baj? - Sungmo lágy hangja kicsit enyhített a dühén.
Ismét fújtatott. Nem akarta ezt, csak minél távolabb szeretett volna kerülni tőlük és ugye Sheppard is várta. - Valaki nem akar a dolgomra engedni. - nézett szúrós szemmel Yunhak-ra.
- Majd elengedlek, ha válaszoltál a kérdéseimre! - Yunhak hajthatatlan volt.
Váratlanul Leo jelent meg és vette ki a tálcát a kezéből, ezzel is megkönnyítve a dolgát. - Köszönöm! - kiabálta utána mosolyogva, majd megfordult és a gyengélkedő felé vette az irányt.
Amint belépett, a férfi már várta egy nagy zacskó vérrel. Szó nélkül megitta, amit kitöltött neki, de beszélni nem akart. Most végképp nem hiányzott neki, hogy nosztalgiázzanak milyen volt otthon vagy mi történt, mióta távol van. Mikor menni készült, Sheppard a kezébe nyomott néhány csokit. Nem értette miért.
- Jót fog tenni. - kacsintott rá a férfi.
Már majdnem elfelejtette, hogy milyen is az, amikor úgy törődnek vele, ahogy kint is tették. Van fogalma mennyire hiányzott már ez neki? Tsubasa-ékkal is jó volt, de azt a kevés boldogságot, amit egy családtag adhat neki nem tudták felülmúlni, még akkor sem, ha jól ismerték.
Három nap telt el, hogy még csak a közelébe se ment a Supernova-nak, igazság szerint nem is akart velük találkozni és bárhogy próbáltak vele beszélni, sosem találták ott, ahol ők gondolták. Egyik nap kíváncsiságból benézett a mindenki által rettegett északi szárnyba, ahol a kegyetlen bűnözőket tartották. Nyoma sem volt benne félelemnek. Valahogy azt érezte, hogy az a világa. Épp az egyik cellánál állt meg, mikor a sötétből valaki megszólította.
- Mi szél hozott, kicsi lány? - a férfi feltápászkodott a felső priccsről, majd egy gyors mozdulattal leugrott és mögötte termett.
- Csak sétálgatok. - válaszolta, és úgy érezte vonzódik a férfihoz.
- Valóban? - kérdezte ismét. - Egy ilyen csinos lány mit keres a börtönnek ezen a részén? - Teste reszketni kezdett, mikor elsimította a haját a nyakából, mégis kellemes érzéssel töltötte el.
A napokat végig a férfivel töltötte, míg az étkezéseket, sziesztákat és az éjszakákat a Vixx társaságában töltötte. A lelkükre kötötte, hogy nem mondhatják el senkinek kivel van, hol és mit csinál. Élvezte a szabadságát és azt, hogy azt csinál, amit csak akar. Míg Yunhak-ék a dolgaikat végezték, addig ő nyugodtan cikázhatott a folyosók és a szárnyak között.
A gyengélkedőn is sokat tartózkodott, hisz kezdett visszatérni a régi énje és Sheppard-nek segített néha. Hiába élte úgy az életét, ahogy akarta, valami mindig hiányzott az életéből. Akárhogy próbálta elfelejteni a Supernova-s srácokat, valahogy mindig összeszorult a szíve, amikor összetalálkoztak. Nagyon megijedt, mikor megtudta, hogy Anne megsérült és magánzárkába került egy féltékeny idióta nő miatt.
Amint kiengedték, elhatározta, hogy következő reggel megkeresi a lányt és kiszedi belőle mi történt. Reggel be is osont a nyugati folyosóra, miután a hat srác elindult a szokásos körútjára. Anne épp ébredezett, de amikor felismerte, nagyon megörült neki. Miután sikeresen felkeltette, együtt lementek az ebédlőbe, hogy megreggelizzenek.
Ketten ültek az asztalnál pont úgy, mint mikor odakerültek. Senki sem zavarta őket, sőt Tsubasa-ékat nem is látták addig a pillanatig, amíg fel nem bukkant, hogy az orvosiba kísérje. Egész úton csendben sétáltak egymás mellett és akkor is csak általános dolgokról beszéltek, mikor megitta a szokásos adag "gyógyszerét". Miután kiléptek, automatikusan az udvar felé vette az irányt, de bárhogy is szeretett volna egyedül maradni, a férfi nem engedte.
- Mi a baj? - kérdezte tőle Tsubasa váratlanul.
- Nincs semmi. - hazudta, mert azt akarta, hogy elmenjen.
- Ne akarj hülyének nézni. Jól tudom, hogy van valami. - erősködött tovább.
- Nem akarok róla beszélni. - mérges pillantást küldött felé, de a férfit ez sem érdekelte.
- Én viszont igen és nem tetszik, hogy napok óta ezt csinálod. Furcsa vagy és kerülsz mindenkit. Megfenyegetett valaki?
- Nem erről van szó.
- Akkor miről? Miért vagy dühös? - kezdett ismét feszült lenni. Legszívesebben tombolt volna. - Amiatt, amit Brian-ről mondtam?
Itt elszakadt nála a cérna és még ha akart volna se tudta visszafogni magát. - Ha tudni akarod részben emiatt! Hallgattam rád és engedtem, hogy Sungje közelebb kerüljön hozzám, de most minden elromlott! - bukott ki végül belőle. - Megcsókolt, de egy hétig felém se nézett, és nem mintha most is keresne! Nem tudom mit akar vagy hogy érez!
- Ezért akadtál ki ennyire?
- Egyáltalán hogy jössz te ahhoz, hogy megmondd kivel legyek együtt és hogyan? Brian legalább szeretett és tőle tudtam mire számítsak!
- Szeretett? - csattant fel a fiú. - Végig csak kihasznált! Rajtad kívül másokat is kefél, de te képes vagy könyörögni neki, hogy legalább öt kibaszott percet szánjon rád!
- Mi van, ha nekem tökéletesen megfelelt úgy?
- Ezt nem mondod komolyan!
- Hála ennek az egésznek, elvesztettem Brian-t és Sungje-nak sem számítok! Ennél nem is lehetne jobb!
- Ezt komolyan gondoltad? - kérdezte Sungje, majd megragadta a csuklóját és elkezdte húzni magával.
Felmentek a lépcsőn a folyosók találkozásához, majd egyenesen a nyugati folyosóra, be a cellájukba és a fiú bevágta mögöttük az ajtót. Még mindig erősen szorította a csuklóját és nem akarta elengedni, csak nézte.
- Sungje, engedj el! - követelte, de hiába.
A fiú behúzta a függönyt, hogy senki nem láthasson be. Éjszakára mindig behúzták, hogy legalább a privát szféra érzése meglegyen és akkor is, amikor a délutáni szieszta idején nyugodtan szerettek volna pihenni. Most is nagy segítségükre volt.
- Mi az, hogy nem számítasz nekem? - kezdett rá Sungje, mikor kiakarta rángatni a csuklóját a szorításából. - Azt hiszed szórakozok veled?
- Nem is tudom! Őszintén? - vágott vissza. - Szerinted normális, hogy megcsókolsz, aztán felém se nézel? - szomorú szemekkel találta szemben magát. Lehet, hogy félre értette volna a fiút?
- Tudod, hogy elfoglalt voltam! Most is az volt az első, hogy megkerestelek! Az elmúlt pár napban mást sem csináltam, csak téged kerestelek!
- Akkor is szánhattál volna rám legalább öt.... - nem tudta befejezni, mert a fiú magához húzta és összeérintette a szájukat.
A csók hamar elmélyült, ők pedig automatikusan az ágyhoz hátráltak. Amint lefőltek rá, a fiú befészkelte magát a combjai közé és úgy folytatták. Nem tudni mennyi idő telt el, de mikor felnézett, éppen Sungmo lépett be a cellába és vágta be maga mögött a szokásos lendülettel az ajtót. Szemeivel végig követte, ahogy lassan bemászik az ágyába, és befészkeli magát.
A szomszédos cellában Jihyuk hangját lehetett hallani. - Ez az! Biztonságban van a helyem. - Kicsivel később mindenki elhallgatott és jóleső csend ereszkedett a nyugati szárnyra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése