2018. január 10., szerda

Bezárva 26.rész

Anne és KwangSoo azóta a szenvedélyes éjszaka óta békésen élték a friss házasok mézes heteit meghazudtoló idilli életüket. Egyik mézes-mázos reggelizés közben KwangSoo egykori barátja tűnt fel a rég múltból.

- Milyen édesek vagytok Hyung. -ült le bizalmasan Anne mellé egy számára ismeretlen-
- Ne merj a közelébe menni! -förmedt rá KwangSoo a fiatal férfire-
- Mit szólsz ehhez? -Anne vállára tette a kezét-
- Vedd le róla a mocskos kezed! -csapott rá KwangSoo SeoJin kezeire-
- Ez vicces! Tudtommal a te kezed sokkal mocskosabb! -vágott vissza a fiatalabb-
- Ki ez és miről beszél? - Anne tanácstalanul nézett KwangSoo-ra-
- Senki! Gyere, mi távozunk! -ragadta meg Anne kezét-
- Ugyan már Hyung! Én szívesen beavatom a kicsikét! - rántotta vissza a lányt-
- Nem szükséges! Ha még egyszer hozzá érsz eltöröm a kezed! Világos SeoJin? -gyilkos pillantását le se vette róla miközben Anne-t magával rángatva távozott az étkezőből-

Szótlanul sétáltak vissza a cellájukhoz. A feszültség kézzel fogható volt, Anne kíváncsi volt a férfi múltjára. Már csak azért is mert úgy tűnt neki, hogy KwangSoo nagyon nem szeretné, ha bármi is kiderülne. Anne az asztalhoz lépett elővett pár lapot, és céltalanul firkálgatott rájuk. Végig azon töprengett miféle kapcsolat lehet a között a férfi és szerelme között. Egyet biztosan tudott, hogy KwangSoo nem fogja elárulni, bárhogy is próbálja kifaggatni őt.
KwangSoo nagyon is jól sejtette mi jár a lány fejében. Ahogy azt is, hogy bármi történik Anne akkor se szerezhet tudomást a múltjáról. Nem akarta, hogy a múltja beárnyékolja a jövőjüket, mert szerette volna, ha lenne jövőjük. Tudta, hogy SeoJin nem nyugszik amíg ellene nem fordítja Anne-t, hogy végül az szúrja hátba akit mindennél jobban szeret. Akit nem tudna bántani soha, pont úgy ahogy ő tette annak idején. Még mindig össze szorul a gyomra, ha azokra az időkre gondol. Hiába nem volt más lehetősége, ezt nem használhatja kifogásként.

- öhm... Tudom, hogy hiába kérdezem úgy se mondasz semmit, de ki volt az a srác?
- Már mondtam, hogy senki! -öntudatlanul is felemelte a hangját-
- Miért kiabálsz velem? -kérdezte zaklatottan Anne- Hyungnak hívott, szóval közel áltatok egymáshoz. Nem bízol bennem? -nézett KwangSoo-ra könnybe lábadt szemmel-
- Csak kerüld el őt messziről! -túrt hajába idegesen- Bízz bennem!
- Rendben! - felállt az asztaltól és a folyosó felé indult-
- Hova mész? - ragadta meg a lány karját-
- Levegőzni! -rántotta el a kezét-

Anne csak egy helyre mehetett, ahol minden szó nélkül meghallgatták, vagy ha nem akart beszélni támogatták, a Kim testvérekhez. Amikor a cellájuk elé ért a két srác arcán nagy lett a döbbenet. Megijedtek, hogy valami rossz történt Anne-el, sőt készek lettek volna azonnal beverni KwangSoo képét. Bár az elmúlt napokban csak azt látták, hogy milyen boldogok együtt, szóval csak arra tudtak következtetni, hogy valami nagyobb dolog történhetett.

- Mi történt? -kérdezte aggódva JungWoo- Olyan sápadt vagy.
- Semmi! -vágta rá Anne- Friss levegőre vágytam.
- És te ide jöttél?  -viccelődött az idősebb fivér- Az udvar a másik irányba van.
- Nem vagy vicces JungWoo! -húzta el a száját Anne-
- Tudom! Értettem én elsőre is. Próbáltam oldani a feszültséged.
- Nem vagyok feszült, csak... -sóhajtott lemondóan- ... csak úgy érzem egyedül vagyok egy sötét veremben.
- Mi mindig itt leszünk, ha úgy érzed magányos vagy. -kacsintott rá SeulOng  együttérzően-
- Köszi SeulOng, rátok mindig támaszkodhatok.
- Akkor ott tartottunk, hogy elmondod, hogy ki zaklatott fel ennyire. -faggatta tovább JungWoo-
- Semmiség az egész! -indult meg a cella ajtaja felé Anne- Megyek is vissza! Mindent köszönök srácok!
- Ácsi! Nem mész sehova! -állt elé az idősebb- Mondd csak mit követett el már megint az az idióta!
- Semmit! Felhúztam magam valamin, amihez semmi közöm.Vissza kell mennem, mert az az "idióta" már biztos keres. -bújt ki JungWoo kezei alatt Anne-

Anne gondolatai még mindig a reggeli történéseken jártak, miközben a nyugati szárny folyosóján bandukolt. Lassan elérte a cellájukat, már fel volt készülve, hogy KwangSoo letámadja a kérdéseivel, hogy hol volt és kivel, de egyedül találta magát a cellájukban. Az agya továbbra is csak azon kattogott, hogy mi lehet KwangSooval, hogy ilyen lett. Úgy érezte, mintha a férfi szándékosan kizárná őt az életéből. Ő már tud róla mindent, elvárja, hogy ő legyen az egyetlen akire támaszkodik, de most mikor ott kellene lennie a lány mellett sehol sincs.

- Végre megtaláltalak! Már az egész börtönt végig jártam, csak hogy rátaláljak KwangSoo cicusára.
- Megtaláltad! Mit akarsz tőlem? -vetette oda Anne-
- Még semmit! Csak azt akarom tudni mennyire vagy fontos neki! -mosolyra húzta a száját-
- Talán tetszik neked? Akkor Hyung helyett hívhatnád Oppanak. - Anne már a határain volt, hogy visszafogja magát-
- Vicces kislány vagy! Szívesen játszadoznék veled valamikor. -villantott egy kacér mosolyt SeoJin-
- Hidd el nem akarsz! Az lenne az utolsó játszmád! -figyelmeztette semleges hangon Anne-
- Miért? A lovagod jól megbüntetne?
- Nem tőle kéne félned, hanem tőlem!
- Tőled kislány? - kacagott fel harsányan- Csak nem halálra akarsz nevettetni?
- Azt hiszed viccből vagyok itt? -nézett rászúrós tekintettel-
- Ezt én is kérdezhetném. Nem cukorka lopásért kerültem ide.
- Ha tovább rontod itt a levegőt kikerülni csak hullazsákban fogsz!
- Mindjárt sírok a félelemtől! -gúnyolódott a lányon-
- Azt jól tennéd!-érkezett meg KwangSoo- Figyelmeztettelek, hogy ne menj a közelébe!
- És itt is van a lovagod, kár hogy nem fehér lovon.
- Menj szépen vissza oda ahonnan jöttél SeoJin!- figyelmeztette KwangSoo a fiatalabbat-
- Nyugi! Egyenlőre nem fedem fel a lapjaimat, de eljön az ideje!
- Engem hidegen hagynak a lapjaid! Hagyj minket békén! -förmedt rá KwangSoo-
- Különben?
- Különben az előbbi kijelentésem hamarabb valósággá válik, mint hogy segítségért tudnál kiabálni!
- Nézzenek oda! A hatalmas KwangSoo-t egy kis lány védi meg. Tényleg halálra akartok röhögtetni?
- Takarodj! -tört fel KwangSoo-ból egy ismeretlen hangszín-

Miután SeoJin elment KwangSoo magához húzta Anne-t és az ágyra fektette. Nem szóltak semmit, nem tettek semmit, csak ott feküdtek egymás mellett. Anne rájött, hogy az a férfi nem tud semmi olyat, ami fontos lenne. Minden amit tudnia kell, hogy KwangSoo szereti őt, még úgy is, hogy szörnyé vált. KwangSoo pedig saját szemével láthatta, hogy Anne nem ül fel mindenfélére amit mások mondanak. Kiállt mellette, mert szereti őt, más nem is számít. Talán egy nap majd lesz elég bátorsága, hogy elmondja neki, mi mindent követett el a múltban, de most csak arra tudott gondolni, hogy a lány ott fekszik mellette.

Anne zihálva ijed fel rémálmából, a mellkasában valami rossz érzés terjeng. Tekintete rögtön KwangSoo-t keresi, de csak gyűrött párnát talál hűlt helyén. Azonnal rohanni kezd az egyik folyosón le a másikon fel. Nem tudja miért, de azonnal meg kell találnia szerelmét. Ahogy befordul az egyik folyosóra testének minden izma görcsbe rándul. Öklendezve rogy a földre, négy kéz láb halad előre, érzi, hogy valami nagyon nem stimmel. Fülét egyszer csak egy ismerősen csengő lihegés és nyögés üti meg. Kezeit ökölbe szorítva, állkapcsát megfeszítve, fogait csikorgatva felegyenesedik, és határozott, dühödt léptekkel közelit a hangok felé. Karmai előbújtak, szeme vérbe forgott, ugyan nem látta mi történik, de érezte legbelül, akár csak rémálmában. Már a két alak előtt állt, amikor az egyikbe bele vájta karmait és a folyosó egyik távolabbi pontjába hajította. A fejében egyre csak az hangzott fel, hogy "tépd szét!", de Anne nem tette. Az egyik fal felé hátrált amíg az hátához nem ért, ekkor leguggolt, átkarolta térdeit és ringatva próbálta lenyugtatni magát. Eközben a távolban feltápászkodott SeoJin.

- Mi az ördög vagy?
- A legrosszabb rémálmod! -morogta két ringás között vérbe fordult szemeivel élesen a prédát nézve-
- Figyelmeztettünk! -állt közéjük KwangSoo- Te nem vetted komolyan őt, most ne kezdj el siránkozni!
- Hát tényleg egy lány védelmére szorulsz? Ez szánalmas!
- Ne hidd, hogy nekem van szükségem védelemre! Te nem bírsz megállni a lábadon, miután a "kislány" ellökött. -élcelődött KwangSoo dühödten-
- SeoJin, ugye így hívnak? Jobban tennéd ha elhúznál, és soha nem jönnél a látóterembe, mert tényleg hamar szabadulsz... végleg!
- Anne gyere menjünk vissza.
- Megfutamodsz? Mekkora gyáva vagy!
- Eressz! -morrant rá KwangSoo-ra aki nem akarta elengedni karját-
- Anne! Tényleg ezt akarod? Kibírnád nélkülem? -Anne nemlegesen rázta a fejét, de továbbra is SeoJin irányába lépkedett- Akkor gyere ide hozzám, és menjünk vissza! -semmi reakció- Anne! -üvöltött rá kedvese-
- Úgy látszik nem érdekled! -gúnyolódott SeoJin- Látod végül mind engem választ, tegyél bármit is.
- Anne nem olyan mint ő volt! Ne merd a szádra venni! - elrohant Anne mellett és SeoJin-re vetette magát. Addig verte míg az őrök le nem rángatták a félholtra vert férfiról-

- Ne vigyék el! -kiáltott az őrök után kétségbe esetten Anne, már-már hisztérikusan-
- Anne szedd össze magad! -fogta meg vállát az épp oda érkező Jan- Nem lesz baja. Pár napig hűsöl, ne aggódj.
- De olyan rossz érzésem van! -fürkészőn nézett Jan szemeiben, hogy megbizonyosodjon érti mire utal- Te ezt nem értheted, valami nagyon nincs rendjén! Tudod, hogy a megérzéseim általában elég jók.
- Minden rendben lesz! Magaddal törődj! - dorgálta meg az idősebb- Nézz magadra, majdnem megint megtetted!
- Tudom! Rettegtem is a gondolattól, hogy véletlen KwangSoo-t fogom bántani. -zokogott fel-
- sshh... Nincsen semmi baj, majd mi vigyázunk rád. -nyugtatta a karjaiban zokogó Anne-t- KwangSoo-t bízd csak a T&T párosra. Rendben?
- ühüm -bólintott miközben szemeit dörzsölgette- Levegőre van szükségem.
- Arra is, de előbb az orvosiba megyünk! Nézz magadra, tiszta karmolás vagy!
- Jan-nek igaza van -szólalt meg a későn érkező JungWoo is- előbb magad miatt aggódj! Az az idióta nagy fiú már. Tud magára vigyázni.
- Én is! -vágott vissza Anne sértetten-
- Igen, te is nagy "fiú" vagy, és tudsz magadra vigyázni. -viccelődni próbált az idősebb fivér-

Jan húzta maga után a gondolataiba merült lányt, aki rémes álmából próbálta leszűrni a várható borzalmakat, és azt hogy KwangSoo-t hogyan tudja megóvni mindattól amitől tart. Már az orvosi ajtajában álltak mikor visszatért gondolataiból, akkor is csak azért mert Jan türelmetlen hangon szólt rá kitudja hányadszor, hogy vegye el tőle a vérrel teli zacskót és üljön le, hogy Sheppard meg tudja nézni sérüléseit. Miközben a vért iszogatta és a doki a kezével babrált újra maga előtt látta a jelenetet álmából, kezeit rögtön elrántotta, és újabb hangos szó térítette magához.

- Mi van veled? Mi zaklatott fel ennyire, hogy nem vagy önmagad? -jegyezte meg JungWoo, akiről mindenki megfeledkezett-
- Te meg miért vagy itt? Neked nem...
- Nem kéne itt lennem, hogy lássam mi van veled?
- Jaj JungWoo! Épp eléggé belekeveredtél a gondjaimba, de ebből lenne a legjobb ha kimaradnál!
- De hát mi testvérek vagyunk! Nem hagyjuk magára a másikat! Hát nem emlékszel a kisujj eskünkre? Vagy a lovagod csőrét bántaná?
- Őt hagyd ki ebből! -morrant rá Anne-
- Azt hiszem ideje menned ... -szólt közbe Jan-
- JungWoo
- Tényleg most már megjegyzem

Amint JungWoo távozott Anne újra saját világába merült, nem figyelve a körülötte levőkre, olyan mélyen volt, hogy észre se vette hogy az étkező felé húzzák kezeinél fogva. Csak akkor eszmélt rá mikor le kellett ülnie az asztalhoz. Yunhak telepedett le mellé, aki rosszallva nézte a lány minden mozdulatát, amint az csak piszkálgatta ételét. Belé parancsolta a tálcáján lévő összes ennivalót, mert tudta, hogy Anne nem óhajt egy falatot se enni, pedig így is gyenge, és ha valaki nem figyel rá teljesen tönkre teszi magát mire KwangSoo visszatér és azért biztosan őket fogja hibáztatni. A vacsora után elindultak a celláikhoz, Jihyuk végig Anne-t cukkolta, hátha jobb kedvre deríti, ha behúzhat neki egyet, de a lány meg se hallotta, csak ment előre, a lábai már maguktól vitték egészen KwangSoo ágyáig. Egész éjjel némán zokogott szerelme párnájába temetkezve, míg el nem nyomta a kimerültség és a rémképek újra bele nem kúsztak elméjébe. Hangosan üvöltve, zokogva ült fel és szemeivel kereset valakit.

2018. január 7., vasárnap

Bezárva 25.rész

Jan visszatérése óta napok teltek el. Lassan kezdett visszatérni az ereje is. Sungmo-val a vérengzése és amiatt, hogy rátámadt Kwangsoo-ra és Sungje-re mosoly szünet volt. Ha ő maradt ott vele, nem beszélgettek és a légkör is feszült volt. Képtelen volt eltitkolni, hogy mennyire nem tetszett neki a viselkedése. Mi lett volna, ha nem tér vissza? Szép lassan kiirtott volna mindenkit a gyász miatt? Éppen ebédhez készülődtek és várták a többieket, amikor megjelentek a SS501 tagjai. Tudta, hogy semmi jó nem sülhet ki belőle, ennek ellenére mégis kíváncsi volt.

- Nocsak nocsak! - kezdte el a vezér. - Vihar van a paradicsomban?

Már arra készült, hogy alaposan megmondja a véleményét, amikor megjelent Tsubasa és megoldotta helyette a helyzetet. - Húzzatok el, ha élni akartok! - A fenyegetés célba ért, mert másodperceken belül már sehol sem voltak. - Minden rendben? - ült le mellé barátja. - Nem akarok igazat adni nekik, de ordít rólatok, hogy valami nincs rendben köztetek.

A mondatra elhúzta a száját, de mire válaszolhatott volna, Anne tette meg helyette. - Ezt ne! - Az intelem úgy tűnt hatott, mert nem firtatták tovább a dolgot és nem akart kifakadni az egész "lakosság" előtt.

Mire sikerült megnyugodnia, a többiek is csatlakoztak hozzájuk. Láthatóan a SS és az MBLAQ tagjai is terveztek valamit. Nem akart szólni, amíg nem bizonyosodik meg róla. Mondania sem kellett, mert Sungje azonnal vette a lapot, hogy éppen mire gondol. Érezte, hogy fű alatt összebeszél majd a többiekkel és kitalálnak valamit. Zavarta, hogy a SS501-ból hárman, míg az MBLAQ-ből ketten is bámulták. Éppen egy falaton rágódott, amikor Sungmo végigsimított a vállán és akkor megállt néhány pillanatra. A gyengéd érintést azzal viszonozta, hogy hozzábújt és megpuszilta az arcát. Tudatnia kellett vele, hogy nem változtak köztük a dolgok attól, hogy nem beszélgetnek egymással. 
Láthatóan mindenki megkönnyebbült, hogy oldottabbá vált a hangulat és kezdett visszatérni a régi kerékvágásba. Teljesen senki sem nyugodott meg, mert egy hatalmas veszekedés lógott a levegőben, ami hamarosan hirtelen jött viharként fog lecsapni a nyugati szárnyba. Már majdnem végeztek az ebéddel, amikor néhány őr megjelent körülöttük. Először nem zavartatták magukat, de kezdett terhessé válni a társaságuk. Anne már arra készült, hogy elküldje őket a fenébe, de intett, hogy ne tegye. Tudta, hogy Sungmo miatt kellett az igazgató elé menniük. Lenyelték az utolsó falatot, megfogta a fiú kezét és elindultak az őrökkel a már jól ismert folyosók felé. Kíváncsi volt mit akarhat tőlük Sangwook. Párja láthatóan nem félt, mert képes lett volna újra megtenni, amit korábban, ha a férfi piszkálni merné valamelyiküket. 

Az ajtó lassan kinyílt és megpillantották a bekötött nyakú börtön igazgatót, aki bosszúsan nézett rájuk. - Csakhogy megérkeztetek! - fújtatott a férfi. - Már azt hittem meghívót kell küldenem nektek. - gúnyolódott. Megszorította a fiú kezét, mert érezte, hogy bármelyik pillanatban rá támadhat. 

- Mit akarsz? - Nem bírta tovább az ellenséges légkört.

- Kárpótlást akarok! - jelentette ki a férfi. - A kis selyemfiúdnak elborult az agya!

Jól tudta, hogy hová akar kilyukadni és gúnyosan felkuncogott. - Megkaptad a kárpótlást, amikor lerángattam rólad!  

Sangwook nagyot nézett. - Az te voltál? - megerősítően bólogatott. - Mik vagytok ti? - Látszott rajta, hogy valami dereng neki akkorról. 

- Hidd el, nem akarod tudni! - A hangneméből azonnal rájöhetett, hogy jobban jár, ha nem firtatja, de nem vette a lapot. 

- Mi van ha mégis akarom tudni? - Sungmo megfeszült, de még időben jelzett neki. - Minden furcsaság azután kezdődött, hogy ti idekerültetek! - Sajnos magában igazat kellett adnia neki. - Több "banda" is akkor lett furcsa. Titkoltok valamit és én tudni akarom!

Feszülten sóhajtott egyet. - Olyan dolgokba akarsz belemászni, ami nem a te dolgod.

- Leszarom! - ordította a férfi. - Minden az én dolgom, ami ebben a kurva börtönben folyik!

Sungmo morogva felpattant és csak vicsorgott Sangwook-ra. - Vigyázz hogy beszélsz vele ha nem akarsz úgy járni, mint a legutóbb!

A férfi nagyot nézett, amikor nem intett vagy jelzett a fiúnak, sőt, nem is szólt rá. Éreztetni akarta vele, hogy mennyire halandó és ha akarja, néhány pillanat alatt átveheti a hatalmat. Sangwook rettegése betöltötte a teret és csak mosolyogni tudott rajta. Először élvezte ottléte alatt, hogy valakit rettegésben tarthat. Tudta hogy Sungmo-nak elég egyetlen sóhaj és máris rátámad. Legszívesebben kitépte volna az igazgató torkát, hogy élvezettel nézze végig, ahogy az életéért harcol és lássa meghalni. Mire feleszmélt, a fiú cselekedett. Megragadta a torkánál és a levegőben tartva vicsorgott rá. 

- Engedd el! - mordult rá és Sungmo összerezzent. - Még nincs itt az ideje! - Nem akarta elfogadni amit mondott neki. Morogva a vállára tette a kezét és akkor végre elengedte a férfit. 

A további sérüléseket elkerülve szó nélkül kihúzta Sungmo-t az irodából és egyenesen a zuhanyzók felé vették az irányt. Feszült volt a hangulat közöttük, mégsem mondott semmit, mert tudta, hogy a fiú csak az alkalmas pillanatra vár, ami hamarabb eljött, mint számított rá. 

- Miért húztál el? - kezdte el Sungmo. - Véget vethettem volna annak, amit elkezdtem!

- Fogd vissza magad. - mondta nyugodtan. - Rövid idő múlva kikerülünk innen és nyugodtan élhetünk.

- Ennyire vak vagy? - csattant fel a fiú. - Kint sem lesz nyugtunk tőle! Kezdettől téged akar!

Nem hitt a fülének. - Féltékeny vagy? - Sungmo bólintott. - Komolyan? - innentől fel ment benne a pumpa. - Azért akartad megölni, miután meghaltam? Képtelen vagy parancsolni magadnak? - Eluralkodott rajta a düh. - Ha akkor nem szedlek le róla a büdös életbe nem szabadulsz ki innen! Örök életedre itt akarsz maradni?

- Ha megölhetem, nem nagy ár érte. - mondta kicsit visszafogottan.


- Normális vagy? - morogta. - Szerinted nem lenne furcsa, hogy még mindig élsz? Mindenkinek feltűnne ki vagy! - szemeiből könnycseppek folytak ki és úgy nézett a fiúra. - Ennyit számítok neked? Mióta átváltoztál egy család vagyunk! Hogy dobhatod mindezt el? - Nem válaszolt semmit. - Rendben. - elindult a kijárat felé. - Kilépek az életedből és csinálj amit akarsz! - Azzal otthagyta és visszaindult a cella felé. 

Útközben nem figyelt senkire, csak arra gondolt, hogy mekkora bakot lőtt, hogy belé szeretett. Eleve nem is kellett volna semmilyen kapcsolatot kezdeményeznie egyikükkel sem. Onnantól vált bonyolulttá az élete, hogy beengedte a szívébe őket és most egyiküknek sokkal fontosabb bosszú, mint ő. Már csak Sungje-ben bízhatott, aki akkor sem tágított mellőle, amikor halandó volt. Észre sem vette, hogy valaki kiabál utána, amíg utol nem érte. Tsubasa volt az illető és nem engedte tovább menni, helyette visszavitte a zuhanyzókhoz, ahol a többiek már várták és Sungmo-t sem engedték elmenni. Nem akarta látni, legkevésbé pedig azt, hogy beszélni kelljen vele. 
Ha ereje teljében lett volna, biztos nem hagyta volna Tsubasa-nak, hogy visszacipelje oda. Sheppard aggódva csatlakozott hozzájuk és azonnal a kezébe nyomott egy zacskó vért, ahogy Sungmo-nak is. Érezte, hogy valami nem stimmel. Mit tudhat Sungmo, amit nem mond el senkinek? Gondolkodás nélkül átvágta magát a többieken, majd elkapta a fiút és a nyakába harapott. Meglepő emlékeket talált és azt, ami miatt így viselkedett. Korábban sosem hagyta, hogy lemondjon róla. Sangwook megfenyegette, hogy megöli, ha nem hagyja el. Most már mindent értett. Azért tette, hogy őt megvédje és eltűrte, hogy folyamatosan alázzák. Emiatt kattant be és akarta megölni a férfit. 

Mikor elvált tőle, néhány könnycsepp csordult le az állán. - Tedd meg!

Sungmo először nem tudta felfogni, hogy zöld utat kapott és nem fogja megállítani, majd vad tekintettel elindult, de még mielőtt az ajtóhoz ért, elkapta és felszegezte a falra. Hallotta a többieket, ahogy felsóhajtottak a meglepetéstől, de nem volt ideje velük foglalkozni, mert a fiú a nyakához hajolt és finoman megharapta. Halkan felnyögött, mert kimondhatatlanul jól esett neki és kezdett nagyon magukba feledkezni, amikor Sungmo keménységével végigsimított szeméremdombján. Itt akarja és úgy, hogy a többiek is lássák? Próbálta eltolni magától és úgy tűnt célba ért, mert finoman végignyalt a nyakán a sebeket lezárva és mélyen a szemeibe nézett anélkül, hogy elhajolt volna. Először nem erre gondolt, amikor beleegyezett, hogy tegye meg, amit akar. Miért mindig szexszel akarja csillapítani vagy megoldani a dolgokat, amikor lenne más megoldás is?

- Sungmo, a többiek... - Suttogta alig hallhatóan.

- Nem érdekel! - Jelentette ki nemes egyszerűséggel. - Akarlak! - Gondterhelten sóhajtott egyet és megforgatta a szemeit. Segítségkérően Anne-re nézett, majd a fiú elterelte a figyelmét azzal, hogy közelebbről figyelte és bizony nagyot kellett nyelni, mert ha tehette volna, a helyszínen felfalta volna. Már majdnem megadta magát, amikor Sheppard véget vetett a kialakuló szenvedélynek.

- A gyengélkedőbe. - Mondta idegesen. - Most!

Képtelen volt tiszta fejjel gondolkodni, ennek ellenére mindent felfogott, ami körülötte történt. Szokásához híven külön vonult, hogy legalább ott nyugta legyen a fiúktól és szívni kezdte a tasakból a vért. Tudta, hogy Sungmo minden szó nélkül bármikor nekieshet, így figyelt minden mozdulatára, mert érezte, hogy figyeli. Egyes vámpíroknak vagy más fajoknak, amik hozzá tartoznak vannak bizonyos képességeik, amik a többieknek nincsenek, így a fiú könnyen átlátott a falon és ő is mit csinál. Amikor érezte, hogy forrósodik a helyzet, a lehető leggyorsabban hagyta el a kis helyiséget a másik ajtón át és igyekezett nem a többiek közelében lenni, pedig Anne-nek nagy szüksége lett volna rá.
Vacsg eoráig volt mégy kis idő, így azt Gackt cellájában töltötte, mert tőle mindenki félt és oda nem mertek menni zaklatni. Érezte, hogy Sungmo valahonnan figyeli és csak a megfelelő alkalomra vár, hogy elkaphassa. Vágya annyira űzte, hogy az egyik közeli cellába is bemerészkedett, amiből jól láthatta. Tekintete vad volt és nyers vággyal teli, amitől nagyot kellett nyelnie és titkon egyre jobban vágyott rá, amit a fiú nagyon is jól érzett. Tetszett neki, hogy bármit megtenne, hogy megkaphassa. Lassan kilépkedett a cellából és megvárta, amíg kissé álmos tekintettel ránéz és araszolgatott tovább, de nem mert neki hátat fordítani.

- Ezért jól meg fog dugni, ugye tudod? - Szólalt meg Gackt a semmiből.

Sungmo hirtelen kapcsolt és elkezdett közeledni felé. - Engem akarsz? - Tette fel a kérdést, de nem kapott választ. - Gyere és kapj el! - Azzal a lendülettel megfordult és futásnak eredt.           

Jó ideig futkosott előle és alaposan megdolgoztatta azért, hogy megkapja, amit annyira akart. Végül már megunta és inkább leállt beszélgetni néhány baráttal, akik örültek, hogy szánt rájuk időt. Annyira megfeledkezett a Sungmo-val folyamatban lévő ügyükről, hogy észre sem vette, amikor mellé sétált. Akkor kapcsolt, mikor megfogta a kezét és a nézéséből ítélve rájött, hogy Gackt-nak igaza volt korábban. Valamit hadovált arról, hogy dolguk van és a fiú máris vonszolni kezdte valahová. Vajon hol akarja megejteni azt a bizonyos akarlakos dolgot? Alig tette fel a kérdést magának, néhány pillanatra megálltak, aztán elindultak a zuhanyzók felé vezető folyosón. Tehát nem akarja, hogy bárki is hallja vagy tudja mit fognak csinálni. Hagyta, hogy betuszkolja a zuhanyzókhoz, majd bezárta az ajtót és bugyiszaggatóan szexi nézéssel elindult felé. Útközben levette magáról a pólót és olyan erővel vágta a padlóra, hogy még az álla is leesett.

- Baszki! - Nyögte ki az egyetlen dolgot ami eszébe jutott.

Sungmo olyan erővel ölelte át és csókolta meg, hogy még levegőt is elfelejtett venni. Nem teketóriázott, azonnal letolta a bokájáig a nadrágját a bugyijával együtt, majd miután a sajátjával is így tett, beállt a combjai közé, az ölébe vette és minden előjel nélkül belé hatolt. Nagyot nyögve vetette fejét hátra a falnak és kapaszkodott bele úgy, mintha az élete múlott volna rajta. Már nagyon várta, hogy végre együtt legyenek, mégpedig annyira, hogy az előjátékot egymás üldözésével letudták. Csak nyögött szakadatlanul, már ha Sungmo elhagyta ajkait és engedte, hogy kicsit nélkülük élvezze kettejük játékát. Hatalmasat sikított, mikor a nyakába harapott és közben erőseket lökött, hogy ellensúlyozza a fájdalmát, de épp az ellenkezőjét érte el vele, mert rohamosan közeledett az orgazmushoz. Egy újabb ok, amiért imádja vele a vámpírszexet. Mikor elengedte a nyakát, vágyakozóan nézett rá és tudta, hogy azt akarta, hogy harapja meg ő is. Eleget tett a kérésnek és pontosan azelőtt hajolt el tőle és vette birtokba ajkait újra, mielőtt reszketve átlendültek a határon. Megkönnyebbülten felsóhajtva csúsztak le a földre és kapaszkodtak egymásba, míg minden visszaállt a régi iramba. Ha már ott voltak le is zuhanyoztak, hogy legalább alibijük legyen a nagy kergetőzésre és elvonulásra. Végre nem volt köztük feszültség Sungmo is úgy tűnt megnyugodott végre.

Boldogan trappoltak vissza a többiekhez, amikor meglátták, hogy az őrök éppen elvinni készülnek Kwangsoo-t, aki nagyon küzd az ellenkezője ellen. 

- Mi a f.... - Mondaná ki, de megáll és lefagy a látottakon.

- Ne vigyék el! - Kiabál Anne szinte hisztérikus állapotban.

A lehető leggyorsabban siet oda Anne-hez, közben pedig összefonódik tekintete Kwangsoo-éval, aki jelzi neki, hogy vigyázzon Anne-re. Megerősítésként bólint egyet és leguggol a lány mellé, majd megfogja a vállát. - Szedd össze magad. - Nagyot sóhajt, hogy tudja benne tartani a lelket. - Nem lesz baja, csak hűsöl néhány napig.

- De olyan rossz érzésem van! - Nézett rá barátnője, és tudta, hogy azért mondja, hogy értse miről van szó. - Te ezt nem értheted, valami nagyon nincs rendjén! Tudod, hogy a megérzéseim általában nagyon jók! - Néhány pillanatig elgondolkodott és rá kellett jönnie, hogy nem titkolózhat előtte már sokáig. Sajnos jók voltak a megérzései és valami nagyon készülődött a háttérben.

- Minden rendben lesz, de most csak magaddal törődj. - Próbálta nem megdorgálni, de sajnos nem sikerült. - Nézz magadra, majdnem megint sikerül megtenned!

- Tudom! - Ismerte be a lány. - Rettegtem még a gondolatától is, hogy véletlenül bántom Kwangsoo-t. - Kezd el zokogni.

- Nincs semmi baj. - Próbálta nyugtatni és átölelte. - Majd mi vigyázunk rád. - Úgy is gondolta. - Kwangsoo-t bízd Tsubasa-ékra. Ok?

- Mhm. - Dörzsölgette meg a szemeit. - Levegőre van szükségem.

- Előbb az orvosiba megyünk, Sheppard ellátja a sérüléseidet.

- Jan-nek igaza van! - Szólalt meg egy számára ismeretlen srác. - Az az idióta már nagy fiú és tud vigyázni magára.

- Én is! - Vágott vissza neki Anne azonnal.

- Igen, te is nagy fiú vagy és tudsz vigyázni magadra. - A mondatra mindenki nevetni kezdett.

Lassan felnyalábolta barátnőjét és elvitte Sheppard-höz, hogy csináljon valamit a sérüléseivel, mielőtt beállnak a sorba, hogy a vacsorához sorakozzanak fel. Egész idő alatt mindenki csendes volt. Tudta, hogy Sangwook keze van a dologban és addig nem nyugszik, amíg el nem fogy a türelme és valahol meg nem öli, de addig nem adja meg neki a kegyelem döfést, amíg ki nem engedik őket. A férfi jól tudja, hogy egy félreértés miatt kerültek be, de nem engedték ki őket, mert annyira összemelegedtek a fiúkkal és megőrülne, ha el kellene válniuk. Igaz, a család közelében legalább biztonságban lennének és szabadon mehetnének ahová csak akarnának, ami már nagyon hiányzik neki és ezért nem teszi kockára a szabadulásukat. Az a rohadék csináljon amit akar, mert nem fogja elérni, hogy megölje vagy komolyabban bántsa, míg ki nem jutnak.
Végre Sungmo is megértette miért nem lépett fel komolyabban ellene, viszont megfeszült, amikor azon gondolkodott, hogy legszívesebben hogy tépné szét apró darabokra. Minden másodpercét kiélvezné és elraktározná az elméjében. Miután végeztek, elindultak, hogy megvacsorázzanak. Semmi kedve nem volt enni, ennek ellenére letuszkolt néhány falatot a torkán, mert a gyomra jelzett. Ahogy látta Anne is ugyanabban a cipőben járt, amiben ő, csak vele ellentétben Yunhak nem tűrt ellentmondást, míg az utolsó falat el nem tűnt a tányérjáról. Mivel Sungje aggódó tekintetét képtelen volt elkerülni, kénytelen volt követni Anne-t, nehogy gyanút fogjanak, hogy nagyobb a baj, mint azt gondolták. Legnagyobb meglepetésére Sungmo nem szólt egy szót sem róla, csak várt, mert kíváncsi volt mi lesz a vége. 
Vacsora után mindenki aludni készülődött. Láthatóan Anne is kimerült, mert nem volt kedve beszólni Jihyuk-nak a vicces piszkálódásai miatt. Sungje aggódó tekintete eleven tűzként égette, mert tudta, hogy van valami, amit Sungmo-n kívül mindenki előtt titkol. Előtte képtelen is lenne titkolni most, hogy megerősítették a vérköteléküket. Elhatározta, hogy beszél a nagyokkal és a többiek nélkül oldják meg a veszélyes helyzetet ami elé hamarosan néznek. Megvárta, amíg a két fiú elhelyezkedett mellette, egyikük átölelte, másikuk hozzábújt és úgy próbált meg aludni.