2014. október 24., péntek

Bezárva 14.rész

Anne az elmúlt egy hónap alatt szép lassan felépült. Már majdnem minden a régi, volt, amikor Jan megtudta, hogy egy veszélyes alak közeleg. Minden óvintézkedést megtettek a többiekkel, hogy mindenki biztonságban legyen. Egyik nap a rejtélyes új rab megtámadta Jant, aki egy kis időre a gyengélkedőre került Daisuke harapása miatt. Annet folyamatosan őrizet alatt tartotta valamelyik férfi, vagy Tackey vagy KwangSoo, de soha nem volt egy magányos perce se. Bár amikor KwangSooval lehetett nem is bánta, de néha túlságosan is rá tapadt, ez kicsit zavarta. Egyik nap reggeli után Anne bele botlott rég nem látott gyerek kori barátaiba JungWooba és Seulongba.

- Hát ti? -borult nyakukba örömében -
- Már egy ideje itt rontjuk a levegőt, te meg csak most vettél észre? -viccelődött JungWoo-
- Nem rég óta tudok rendesen mászkálni, mert volt egy kis májgyulladásom és lábadoztam.
- De ugye jól vagy? -aggodalmaskodott Seulong-
- Nyugi öcsi, nem olyan könnyű Annet leteríteni! -nyugtatgatta JungWoo-
- Anne menjünk! -mordult fel végre KwangSoo-
- Ő kicsoda? Nagyon nem csípi a búránkat!
- Ő a bébicsőszöm a mai napra!
- De hát azt mondtad, hogy jól vagy! Akkor minek? -értetlenkedett Seulong-

KwangSoo magával rángatta Annet egészen a cellájukig. Hirtelen mozdulattal bevágta maga után a cellaajtót és kérdéseket zúdított Anne fejének. A lány nem tudta miért viselkedik olyan furcsán reggeli óta, de mikor a srácokról és róla érdeklődött, akkor már sejtette, hogy a férfi valamit alaposan félre értett. Legalábbis a közöttük lévő szoros kapcsolatot egész biztos. Anne elkezdte magyarázni, hogy amikor a nagybátyjához került a két fiú volt a családja, mert sok időt töltött náluk. A fiúk anyja szinte saját lányaként nevelte, mert Brian bácsi folyton részeg volt és bántotta.

- Olyankor átszöktem hozzájuk és Julie néni mindig kedvesen fogadott, a fiúk pedig aranyosan megosztották a szobájukat velem.
- Te velük aludtál?
- Általában Seulong adta át a szobáját, azokon az estéken JungWoonál aludt. Olyanok voltunk mint a három muskétás! Az iskolába menet is végig együtt voltunk, senki nem mert ujjat húzni velünk.
- Akkor nem is csoda, hogy mindhárman itt kötöttetek ki!
- Ezzel mit akarsz mondani? Ők nem rossz emberek!
- Akkor a jóságuk miatt kerültek ide?
- Gondolj amit akarsz! Én ismerem őket! -kiviharzott a cellából-

Anne zokogva rohant az udvar irányába, mikor két folyosó találkozásánál neki ütközött egy férfinak. Mikor eltávolodtak egymástól, csak akkor látták meg, hogy ki a másik. JungWoo viccelődött, hogy azt hitte az a srác elrabolta, de Anne inkább témát váltott. Szép óvatosan rákérdezett, hogy mivel vádolták meg őket, de mikor JungWoo szájából hallotta, nem hitt a füleinek. Seulongra támaszkodott, akkora sokként érte a hír, miszerint Brain rá támadt Julie nénire, és a fiúk leszúrták. Pár percig könnyeivel küzdve ölelkezett a két fiúval, mert Julie tényleg olyan volt neki, mint az édesanyja. Jó pár ember mászkált a folyosón, és bámulták őket, de senki nem szólt semmit, hanem tovább ment. Jó félórán át beszéltek, mikor Anne gyengének kezdte érezni magát, és a cellába ment, hogy bevegye gyógyszereit és pihenjen.

A cellába érve épp az csapta meg a fülét, hogy JiHyuk társának épp azt meséli, hogy ő két srác nyakába borulva sírdogált a folyosón. Mindkét srác tekintete a lányra szegeződött, de mikor meglátták, hogy kisírt szemeivel a gyógyszereit kutatja, majd a fényképei között keresgél, lehiggadtak. Anne leült az ágyára és zokogva nézett egy képet egy gyönyörű nőről, és csak azt hajtogatta "bocsáss meg Julie néni". Anne mindenképp magát hibáztatta a történtekért, ha ő annak idején nem menekült volna minden szörnyű estén hozzájuk, akkor ez nem történt volna meg. A két fiú, mivel sejtették, hogy ez lesz oda mentek a cellához, és próbálták elmagyarázni neki, hogy akkor is megtörténhetett volna, ha nem szökött volna át hozzájuk azokon az estéken, mert Brian pénzért ment Juliehoz, aki nem akart neki adni, ezért ütötte agyon. KwangSoo finoman kitessékelte a két fiút, hogy Annet meg tudja nyugtatni, de ha ők ott ácsorognak és ottlétükkel emlékeztetik a történtekre, úgy sose nyugszik meg.

- Eressz el! -próbált kiszakadni KwangSoo öleléséből- Nem akarom, hogy TE legyél a következő!
- Következő? Ezt hogy érted?
- Mindenki akit szeretek... meghal! Én ezt nem bírom tovább! A szüleim, Julie néni, vajon ki lesz a következő?! Jan? Te?
- Ssh... Nyugodj meg! Nem fog senki se meghalni! - szorosan ölelte magához a megtört Annet-

Már az ebéd idő vége felé jártak, mikor a többiek aggódva tértek sietve vissza a nyugati szárnyba. Meg volt beszélve, hogy ebédnél össze gyűlnek, és megvitatják a teendőket, de nem jelent meg se KwangSoo se Anne. De mikor meglátták, hogy Anne szorosan kapaszkodva, reszketve alszik KwangSoo ölében, tudták, hogy valami történt. Idő közben a Kim fivérek is a cellához keveredtek, látták, hogy Anne jó kezekben van, és távozni akartak, de az egyik srác megragadta JungWoo karját, majd egy távolabbi helyre mutatott. Félre vonultak, és YunHak kikérdezte a két fiút, hogy kik ők, mit akartak Annetől és mit tudnak. JungWoo elmesélte mi történt anyjukkal és azt is, hogy Anne nagybátyja tette, akit ők öltek meg. Mindenki elvonult dolgára, Anne pedig az egész délutánt KwangSoo ölében aludta át, akár egy kiscica.

Bezárva 13.rész

Egy hónap telt el Anne műtéte óta. Azóta visszatért hozzájuk és jobban volt, mint valaha. Minden nyugodt mederben haladt és egyikük sem került bajba. Jan a két fiúval egyre közelebb kerültek egymáshoz, mégpedig annyira, hogy egyáltalán nem viszolyogtak, mikor vért ivott, sőt, néha még maszatos ajkakkal is megcsókolták. 

Most is épp egy zacskó vért kortyolgatott, szemei éjfeketék voltak. Mindkét fiú vele volt és csak néztek rá, mikor Derek-el olyan nyelven beszéltek, amit egyáltalán nem értettek. Volt egy bizonyos nyelv, amit csak a saját vérvonalában használtak és csak néhányan ismerték. Már majdnem a lényegre térek, mikor Anne megjelent váratlanul Kwangsoo-val és a többi fiúval.

- Mi történt? - kérdezte Anne. Látszott rajta, hogy sejti, hogy valami nem stimmel.

- Megint a rémálmok? - kérdezett rá Sungje, mert megunta, hogy semmiről sem tud.

Csak bólogatni tudott és a fiú ekkor már tudta, hogy miről van szó, hisz sok időt töltött az elmúlt pár hétben a Gazette, Gackt, Tackey & Tsubasa és a Vixx társaságában, mert mindannyiukkal egyeztetett arról mi lesz, ha az új rab nem ember. Rengetegféle tervet kiokoskodtak hogyan védhetnék meg magukat, egymást és a fiúkat. 

- Nem tudhatjuk, hogy tényleg valami túlvilági lény-e. Mi van ha ember?

- És ha nem? Mindenki veszélybe kerül és az én dolgom megvédeni az itt lévőket!

Újabb társaság csatlakozott hozzájuk. - Akkor jelöld meg a területedet! - A Gazette lépett be, majd utánuk a T&T páros, a Vixx és végül Gackt.

- Csak egy folyosón nincs senki közülünk. - szólalt meg hirtelen Gackt. - A délin azt csinál, amit akar.

- Ne haragudj senpai, de arra egyikőtök sem gondolt, hogy akkor az lenne az első, hogy megkeresné Jan-t. Az már másik kérdés, hogy békés célokkal-e.

Tsubasa-nak igaza volt, de erre is volt néhány tervük. Mivel reggeli után voltak, visszament mindenki a saját cellájába. Gondolatai a közeledő veszély körül forogtak, miközben azon gondolkodott hogyan védhetne meg mindenkit, aki hozzá közel áll. Éppen Sungmo-tól búcsúzkodott. Most Sungje-vel marad ebédig és így lehetőségük lesz végre a lehető legközelebb kerülni egymáshoz, mégsem tudott erre koncentrálni. A velük maradó két srác a szárny végéig kísérte a többieket és míg visszafelé tartottak, egy hirtelen ötlettől fogait bal csuklójába mélyesztette, majd a kicsorgó vért a cellákba és a bejáratuk elé csepegtette, amik azonnal beivódtak a linóleumba, az alatta lévő betonba, de még a földbe is. 

Anne azonnal vette a lapot és átszaladt az északi szárnyba, majd a keletibe és ott mindenki ugyanezt csinálta. Már el is felejtette, hogy ők ennyire közeli kapcsolatban állnak egymással. A Vixx celláját Gackt jelölte meg, míg a T&T párosét a Gazette és felváltva is igaz volt. Ezzel biztosították azt, hogy egyiküknek se eshessen baja. Mikor visszament, Jan a cellájuk előtt volt és néhány gyors mozdulattal lenyalta a karján végigcsordult vért.

Jan úgy nyalta a vérét a karjáról, mintha jó ideje nem ivott volna, pedig kevesebb, mint fél órája voltak az orvosiban. Sungje meglepett arcával találta magát szemben, mikor végre sikerült megtisztogatnia magát. A fiú odaült mellé és megakarta fogni a kezét, de ő felállt és mosdókagylóhoz ment, hogy megmossa a karját és kiöblítse szájából a vérét. Mikor alaposan megtörölte a vizes területeket, a fiú odament hozzá és hátulról átölelte.

- Ne szégyelld. - suttogta a fülébe rekedt hangon.

Ideje sem volt reagálni, mert Sungje hirtelen megfordította és rátapasztotta ajkait az övére. Megadta magát és belesóhajtott a csókba, miközben hagyta, hogy az ágyig vezessék és lefektessék. Nem gondolkozott, egyszerűen csak hagyta, hogy menjen minden a maga útján és neki semmi más dolga nem volt, csak élvezni és viszont szeretni. Halványan érezte, ahogy Sungje megszabadítja minden egyes ruhadarabjától, majd ismét csókra invitálta. Mikor elvált tőle, hallotta, hogy egy bizonyos kis csomagocskát felszakít, majd amikor kinyitotta a szemeit, látta, hogy a síkos anyagot férfiasságának tövére görgeti és mikor észrevette, hogy nézi, megállt. Nagyot nyelt, felült hozzá és biztatásul megcsókolta és szinte azonnal a priccsen találta magát, miközben Sungje a combjai közé fészkelte magát. Hónapokig várt erre az alkalomra, mikor végre kettesben lehetnek, nem zavarja meg őket senki és nagyon mélyen egymásba feledkezhetnek.

Hátravetette fejét a párnán, ajkai közül egy halk sóhaj szökött ki, miközben Sungje belé hatolt, de rögtön meg is állt, hogy kiélvezhessék az első lökést. Hirtelen úgy érezte magát, mintha az egész csak álom lenne és nem akarta, hogy egyszer is véget érjen. Beharapta ajkait, mikor Sungje-é levándorolt a nyakára, majd amikor visszatértek az övére, gyengéden és teljes hosszát használva lökni kezdett. Lábait és karjait teljesen átfonta a fiú testén, ezzel is közel tartva magához, így érezve forró leheletét a bőrén, mikor éppen nem egymást csókolták. Minden felesleges gondolat kiment a fejéből és csak Sungje-re koncentrált. A vágy hevében összefűzték ujjaikat, testüket lassan átjárta a forróság, gyomrukban a nyomás egyre nőtt, míg együtt fel nem robbant bennünk apró milliónyi vakítóan fényes darabkára.

Sungje erőtlenül zuhant rá, miután kihúzódott belőle és együtt pihegtek tovább. Jó időbe telt, míg minden visszatért a régi kerékvágásba. A biztonság kedvéért felöltöztek, nehogy valaki meglepje őket, majd összebújtak és egymást cirógatták. El is felejtették, hogy ebéd idő van addig a pillanatig, míg Kwangsoo be nem viharzott a cellájukba. Kelletlenül ült fel az ágyban és Sungje sem volt a legjobb kedvében, hisz ez azt jelentette, hogy ebéd után el kell válniuk és Sungmo, Jihyuk vagy Geonil marad vele. Nagy nehezen kikászálódtak az ágyból és elindultak az ebédlő felé.

Alig értek be az ebédlőbe, a többiek már asztalnál ültek, mindannyiuk helyén ott voltak a tálcák, a tányérok tele étellel, a poharak narancslével és csak rájuk vártak. Sungmo édes vigyorral az arcán fogadta és még azelőtt lehúzta egy csókra, hogy leült volna. Boldog pillanatok voltak. Evés közben az volt a téma, hogy otthon milyen nagy családi összejövetelek voltak, ki milyen ételre vágyik, mit szeretne csinálni, stb. Már a narancslevét akarta inni, mikor megérezte, hogy valaki engedély nélkül az ő szárnyukba ment és az illető cseppet sem nevezhető embernek.

Hátranézett Tsubasa-ra, aki kikerekedett szemekkel nézett vissza rá, majd a Vixx is. A többiek értetlenül néztek rá, de Anne tudta, hogy miért reagált így.

- Nagyszerű! - morogta Anne, de ideje sem volt elmagyarázni, mert megjelent a férfi, akiről kiderült, legalábbis a Supernova kivételével mindenki tudta, hogy micsoda.

Akarata ellenére is összeakadt a férfivel a tekintetük néhány pillanatra, de elnyomta magában az ösztönöket és úgy viselkedett, mintha nem érezné fenyegetőnek a jelenlétét. Nyugisan megebédeltek és teljesen átlagos dolgokról beszélgettek, közben pedig magán érezte a férfi tekintetét. Igyekezett teljesen emberivé válni, hogy ne fogjon gyanút az új jövevény, hisz akkor rögtön őt keresné. 

Ebéd után a négy Supernova-s srác felállt az asztaltól, hogy visszavigyék a tálcát, vele együtt, de Sungmo ölében kötött ki és az igazat megvallva nem is bánta. A fiú karjai óvóan fonódtak köré és gyengéden cirógatták az oldalát, amitől legszívesebben dorombolni támadt volna kedve. 

Szomorúan nézett a fiúk után és biztosra vette, hogy négyen elmentek, ráadásul Sungje el sem búcsúzott tőle. Már majdnem beletörődött, mikor lépteket hallott és nagyon meglepődött, mikor a srác visszatért, de az egyáltalán nem érte váratlanul, mikor megcsókolta. 

- Vigyázzatok egymásra. - mondta, mikor ajkaik elváltak. - Vacsinál találkozunk. - még egy utolsó kacsintás és apró szájra puszi, majd Sungje is eltűnt.

Sungmo megnyugtatóan simogatta tovább az oldalát, ezzel is vigasztalni próbálta, vagy arra utalt vele, hogy nem lesz baja a többieknek, de a legjobban érdekes módon érte, Anne-ért és Kwangsoo-ért aggódott. Lassan érezte, hogy nem képes már sokáig elrejteni szomjúságát. Lassan felállt a fiúval együtt, majd elindultak az orvosi felé, rögtön utánuk Anne-ék, a T&T páros és a Vixx is. Alig értek be, Gackt és a Gazette tépte fel az ajtót és zárta be maguk mögött kulcsra, míg egyikük ügyelt arra, hogy ha az új jövevény arra tévedjen és kihallgassa őket. A biztonság kedvéért a szokásos családi nyelven beszéltek, amit Kwangsoo-n és Sungmo-n kívül mindenki értett.

- Most mi lesz? - kérdezte Anne ijedten.

- Maradunk a tervnél. - válaszolta, de cseppet sem nyugtatta meg barátnőjét.

- Annál, amibe nem avattatok be?

- Csakis a te érdekedben. - mondta Tackey. - Hidd el, jobb ha nem tudod.

- Téged szúrt ki, csak idő kérdése mikor keres meg. - Tsubasa nagyon jól látta a helyzetet.

Tudta, hogy hamarosan meg fogja keresni, sőt, hamarabb, mint várnák. Miután mindent megbeszéltek, Tsubasa-val félre vonultak néhány vérrel teli zacskó társaságában és szinte a hangjukat sem lehetett hallani, a többiek a terv rájuk eső részét vitatták. Amint bezáródott a hangszigetelt helyiség ajtaja mögöttük, Tsubasa azonnal elmart a kezéből egy zacskót.

- Ne csináld, ha nem akarod. - próbálta megállítani a férfit, de hiába.

- Lassan ideje felébrednem annyi év után.

- Maradj olyan, mint amilyen most vagy. - tudta, hogy mit mondjon neki, hogy megállítsa és letegyen a tervéről, de most hiába volt.

- Fárasztó a gyenge embert játszani, csak mert kényelmesebb. - a szájához emelte szívószálra emlékeztető vékony kis csövet, de még mielőtt ihatott volna belőle, megállította.

- Biztos, hogy ezt akarod?

- Lelkem minden sötét bugyrával. - azonnal meggyőzte, hisz ezt a választ kapta sok évvel ezelőtt is.

Miután mindent elrendeztek, a zuhanyzó felé vette az irányt, hogy lemossa magáról a vér illatát és ezúttal egyedül ment. Mindent a megszokott módon csinált. A ruháit összehajtogatta kicsire és felrakta a fülkében lévő kis polcra, nehogy vizesek legyenek és neki állt zuhanyozni. Már a fogát is megmosta, és épp a szappan habját mosta le magáról, mikor valaki belépett a helyiségbe és hallotta, ahogy a ruháit a földre dobta. Először igyekezett nem a legrosszabbra gondolni, miközben olyan gyorsan megtörölközött és maga köré tekerte a nagy kendőt. 

- Sungmo, te vagy az? - kérdezte, mielőtt kinyitotta a zuhanyzó ajtaját. Lenézett a ruhára és tudta, hogy nem szerelme ment be. - Jihyuk, ha megint te szórakozol, nem lesz jó vége!

Senkit sem látott a helyiségben. Már majdnem megkönnyebbült, de néhány pillanattal később a falnál találta magát és támadója nem más volt, mint az új rab. Hosszú barna haj, parázsló barna szemek, kidolgozott izmok, csókra csábító ajkak. Nagyot kellett nyelnie, mert még őt is elbűvölte. Mikor feleszmélt, a törölközőn kívül a ruháival is igyekezett takarni magát, de amikor a férfi észrevette, azonnal elmarta tőle és a földre dobta.

- Erre nem lesz szükségünk. - a férfi hangja rekedtes volt és már a törölközőjét bogozgatta.

- Ki vagy és mit akarsz? - támadója már a nyakához hajolt és mélyen beszívta az illatát, amitől kényelmetlenül érezte magát.

- Hmmmm... - a hangjából ítélve tetszett neki az illata. - Daisuke Watanabe vagyok és téged akarlak.

Nem tudták befejezni a beszélgetést, mert a Gazette lerángatta róla a férfit, felkapta a ruháit és törölközőben futott vissza a cellájukba. Ki sem mozdultak a cellából egészen vacsoráig. Sungmo-val összebújva feküdtek az ágyban. A fiú szívdobbanása megnyugtatta, mint eddig mindig és már majdnem elfelejtette a korábban történteket, mikor megjelent a férfi. 

Sungmo-val teljesen összegabalyodott. Hiába volt korábban Sungje-vel, tudnia és éreznie kellett, hogy vele is összetartoznak. Már az utolsókat járták, mikor lábait átfonta a derekán, ezzel is közelebb húzva magához, miközben ajkait ostromolta és nem engedte, hogy eltávolodjon tőle. Miután felöltöztek és összeszedték magukat lementek az ebédlőbe és csatlakoztak a többiekhez.

Végig érezte magán Daisuke tekintetét, mégsem szólt semmit, egyszerűen csak élvezte, hogy együtt van a srácokkal és a többiek is körülöttük voltak. Vacsora után ismét a szokásos körök jöttek, majd egy újabb zuhanyzás. Anne-ék hamarabb végeztek, így mikor ő is készen volt, utánuk ment, nyomában az öt fiúval. Alig ért a celláikhoz, mikor a férfi hirtelen előlépett az övéből, majd a falnak szorította ismét.

Időközben a cellában találta magát, a férfi ágya előtt és ekkor hallotta meg a fiúkat, ahogy a nevét a kiabálják. Gondolkodás nélkül ledobta magáról és elindult a többiekhez. Először Yunhak-ék cellájának ajtaját vágta be, majd Anne-ékét, végül a sajátjukat, magát kizárva két szerelmétől. 

- Mit csinálsz? - kérdezte Yunhak. - Engedj ki!

- Ha az enyém nem leszel, akkor senkié sem!

- Jan, vigyázz! - Anne kiáltása volt az utolsó, amit hallott, mielőtt éles fájdalom hasított a bal vállába, és valami meleg végigfolyt a hátán és az oldalán. 

Nem színlelt tovább. A fiúkat nézve, higgadtan vette a levegőt és hagyta, hogy csak úgy megtörténjen az átváltozás. Lábaival megtámasztotta magát a rácsokon, majd teljes erejét használva ellökte magukat és a szemben lévő falnak nagyot puffanva vetődtek.  Daisuke hatalmasat ordított, tisztán hallotta, ahogy a csontjai ripityára törtek a testében több helyen is, majd felé fordít, megragadta a torkát, testét több helyen mélyen megmarta, aztán elengedte és a cellába dobta. 

Börtönőrök jelentek meg, és ahogy megkönnyebbült, térdre rogyott, de nemcsak az érzéstől. A harapás miatt kezdte elveszíteni az eszméletét és alig hallotta, amikor a többiek beszéltek hozzá, miután kiengedték őket. Még legalább két óra lehetett lámpa oltásig. Érezte, hogy valaki felkapta az ölébe és futottak vele, majd Sheppard arcát látta maga előtt, mielőtt elsötétedett előtte minden, de azt még hallotta, amiről a többiek beszéltek.
- Jézusom! Ez nagyon csúnya! - Jihyuk hangját ezer közül is megismerte volna.

- Ki tette ezt vele? - Sheppard hangján hallatszott, hogy nagyon aggódik.

- Az új srác. - Anne azonnal rávágta a választ még a fiúk előtt.

- Ugye nem fog meghalni? - Sungje remegve fogta meg a kezét.

- Nem. - válaszolta a doki. - Őt nem ilyen könnyű megölni, de kell neki egy kis idő, míg teljesen felgyógyul.

- Várj egy kicsit, Sheppard. - Sungmo túlságosan nyugtalan volt. - Miért nem gyógyul be a sebe?

- Az, ami elkapta, egy démon volt. A nyála mérgező. Megöli a vámpírokat.

- Azt mondtad nem olyan könnyű megölni!

- A sima vámpírokkal már régen végzett volna, de Jan különleges! Túl fogja élni!

Hirtelen felfordult a gyomra. Csukott szemmel fordult oldalra, közben valaki elé tartott valamit. Keserű ízt érzett meg a szájában. Még annyi ereje maradt, hogy néhány pillanatra kinyissa a szemeit. A lavor szerűségben zöldesfekete vér volt. Tudta, hogy a szervezetébe került méreg miatt, de képtelen volt továbbra is támaszkodni, így visszazuhant az ágyra és elájult.