2018. március 28., szerda

Bezárva 28. rész

ANNE 

Az ágyon zihálva, verejtékében úszva meredt az előtte levő sötétségbe. Valami rossz érzés kerítette hatalmába, úgy érezte valaki van mögötte, mire agya mozgásra késztette volna már kezeibe bilincsek martak egészen a csontjáig, fájdalmában felordított, de száját addigra már betömték. A kínzó fájdalomtól könnyei már szemei sarkában égtek, szájában a rongy valami undorító löttyel volt átitatva, a bilincs hideg fémje marta csuklóit. A három alak csendben vonszolta őt folyosóról folyosóra, míg el nem érték az elzárt részt, ahol egy vaskos ajtón át lökdösték, húzták-vonták a lányt. Ahogy egyre beljebb értek úgy kezdett eluralkodni a pánik Anne belsőjében. Az utóbbi időben egyre többször eszmélt arra a szánalmas tényre, hogy úrra lesz rajta a rettegés, pedig rég volt, hogy ijedős kislányként viselkedett. Az önértékelésből csak az térítette észhez, hogy teste egy szűk cella falának csapódik, kezeit a falra rögzített bilincsekhez csapták és az előzőek helyét már át is vették. Lábai nem érték a földet, kezeit sakkban tartó bilincsein lógott a szűk, sötét, büdös helységnek nem nevezhető lyukban.

Órákkal később egy férfi lépett be a cellába, kezében egy nagyobb késsel, Anne szemei halovány fényben megcsillanó fémre szegeződtek. A férfit nem hagyta hidegen a lány reakciója, kéjesen végig nyalt alsó ajkain, szemei a fellógatott Anne-t mustrálták. A kést lassú mozdulattal ajkai közé vette, míg kezei levándoroltak nadrágja övére. Anne összerezzent, kapálózott láncain függve, még a gondolattól is rettegett, gyomra össze-össze rándult. A férfi közelebb lépett hozzá, miközben övét módszeresen rángatta nadrágja övtartóiból. Egy-két leszakított tartóka landolt a mocskos padlón, míg öve a balkezében lelte meg új helyét. Jobb kezébe vette a kést, miközben a penge tetejét megnyalva közeledett Anne-hez. A lány lélegzet visszafojtva imádkozott magában, hogy minél hamarabb szabaduljon. A férfi hirtelen felemelte jobbját és keresztben végig hasította Anne ruhával fedett testét. Az anyag két oldalán lógott, mellkasán vékony vércsíkok csábították a férfi ajkait egyre közelebb és közelebb.

Mikor a férfi arca már csak pár centire voltak Anne testétől, az minden erejét összeszedve kezeit fogva tartó fémbe kapaszkodott lábait kissé felhúzva rúgott Julian ágyékába. A férfi szemei vérben forogtak kezei erőteljes ütésben csaptak le Anne arcára, ajka felszakadva ontotta magából fájdalmas nyögését és vérét. Julian megragadta az álkapcsát, és kirántotta a lány szájában vértől és nyáltól tocsogó rongyot és ajkaira mart. Mint éhező vad úgy tépte fogaival a lány ajkait, akinek gyomra már kellően össze-össze rándult, könnyei szakadatlanul folytak szemeiből, íriszei már a szivárvány hártyáját is majdnem elnyelték. Pár percig mozdulatlanul tűrte Julian nyomulását, majd nyelvére, és ajkaiba mélyesztette fogait. A férfi ellökte magát a kifeszített lánytól, aki ennek hatására a falnak lökődött.

- Te büdös szuka! -sújtott le keze újra a lányra, de ezúttal az abban tartott öv mart a csupasz testbe-
- gááh... - nyögve üvöltött fel amikor húsába vájt a vastag bőr öv-
- Csak nem tetszik? -vágytól elsötétült szemekkel ette a látványt- Ha ezt tudom már hamarabb kikötöztelek volna és megadtam volna neked ezt a bánásmódot.
- Élvezi a halál! Halálra is verhetsz, szabdalhatsz akkor sem kaparintasz meg! SOHA!

Julian csak ütött és ütött, míg Anne szemei teljesen üressé nem váltak, majd lecsukódtak. Mivel ott létének oka épp magánkívül lóg láncain Julian úgy dönt távozik, de amint tud visszajön kedvenc időtöltéséhez. Anne mélyen magába temetkezve ugyan, de tudatosul benne, hogy egyedül van. Próbál kiszabadulni a sötétségből, kiabál, kiutat keresgélve rohan a sötétben, míg lábai csak bírják.

- Valaki hall engem? -próbálkozott utolsó megmaradt hangfoszlányával-
- Anne... -szólt távolról mégis közelről egy ismerős hang, de a lány már nem tudta kihez tartozik, csak azt, hogy ismeri azt, de mire válaszolhatott volna a hang már el is hallt, és körülötte újra a néma csönd uralkodott-
- Már megint magamra maradtam... pont mint régen.

Képek sorozata villant be a sötétségbe, a szülei akik mindennél jobban szerették. Épp a vidámparkból tartottak hazafelé, amikor egy fekete autó szemből feléjük közeledett. A két ülés között jól látta a két kamaszt, akik fej rázva közeledtek feléjük, aztán egy nagy csattanás és semmi. Ismét csak sötétség és magány. Kitudja mennyi idő után Anne szemei felnyíltak és újból a koszos cella ajtajával szemezett. Csak nézte az ajtót, csak fülelt a környező zajokra, hátha valaki olyan közeleg, aki segít rajta, de csalódva vette tudomásul, hogy csak egy ember tér be azon az ajtón mégpedig Julian, akit maximum holtan szeretne viszontlátni.

- Látom nem engem vártál... sajnos, pedig milyen boldoggá tennél, ha egyszer nem így néznél rám.
- Hogyan? -csak ennyire méltatta-
- Úgy mint akit a pokolba kívánnál.
- Ha egyszer ez az igazság!
- Pedig én mindennél jobban vágyom rá, hogy az ágyadba vagy magadba kívánj. -nyalta meg ajkait-
- Miért?
- Az előbb már kezdtem örülni, hogy már mondatokat is kapok tőled, és most megint csak egy szó. Még a szavakat is sajnálod tőlem? Bezzeg másoknak illegeted magad!
- Képzelődsz!
- Na ezt fejtsd ki nekem szépen mert nem értem.
- Nem illegetem magam senkinek! Egyetlen egy férfi érdekel csupán és az nem te vagy!
- Az a gyilkos miben különb?
- Huh? Gyilkos? Hisz itt mindenki az! Még én is!
- Pedig nem voltál az. Mitől döbbentél meg? Igen, végig tudtam, hogy ártatlan vagy, és azóta hogy megláttalak meg akarlak szerezni magamnak! - szabad kezével szorosan fogta meg a lány arcát, és felemelte, hogy az szemébe nézzen, közben ajkaira hajolt-
- Soha! Nem! Leszek! a tied! -egyesével üvölti a férfi képébe a szavakat utána fejét oldalra fordította-
- Majd meglátjuk! -lépettközelebb egy fecskendővel a kezében-
- Mit akarsz azzal? -kapta ijedte fejét a férfi kezére, feszítette láncait, lábával megrúgni próbálkozott-
- Ja, hogy ezzel? -emelte meg kissé az apró tárgyat- Egy kis hangulat változásra van szükséged, én meg készségesen segítek neked. Amíg hat a szer elmesélek neked valami érdekeset:
Gondolom feltűnt, hogy senki se keres. Tudod miért? Mert mind hasonló cellában vannak, mint most te. Vagy kitudja már lehet nem is rontják a levegőt az élők sorában. Szóval hiába reménykedsz nem jön senki, hogy megmentsen! Na jó, hol is hagytam abba? ... Ja igen, szóval az érdekes történet...
Emlékszel a szüleid halálára? Látom emlékszel. Okos kislány! És arra is, hogy kinek köszönheted, hogy árván maradtál egy alkoholistával, aki nap mint nap megvert? -Anne nemlegesen mozdította meg fejét mert hang nem jött ki a torkán- Na akkor jól figyelj mert csak egyszer mondom el! A kocsit, ami a szüleidet megölte nem más vezette, mint a te híres nagy szerelmed. -Sötét vigyorra húzta ajkait Julian miközben újra és újra elismételte-

-NEEEEEEEEEEM!!!! HAZUDSZ!
- Nem! Ha nem hiszel nekem, akkor legközelebb megmutatom az aktát, amiben minden le van írva.
-Hazugság!
- Még mindig nem látsz tisztán? Azt mondtad emlékszel, hát emlékezz!
- Mi történik? Minden olyan ho...má...
- Lehet kicsit túladagoltam, de nem érdekel, most akkor is az enyém leszel!

Anne érezte magán a férfi érintéseit, teste elárulta őt, nem mozdul bármennyire is tiltakozik. Lábainak hiába üvölti már, hogy mozduljanak, rúgják meg az előtte tornyosulót, azok mozdulatlanul lógnak. Elmélye lassan darabokra hullik a hallottaktól, és az épp történő erőszaktól. Ahogy teste behódol a másiknak, elméjének legtávolabbi pontjába rohan, oda hol senki nem érheti el.


KWANGSOO 

Még mindig magam előtt látom Anne kétségbe esett arcát ahogy az őrök elrángatnak tőle. Láttam a szemeiben a ki nem mondott szavakat, érzéseket, amik benne kavarognak, mert én nem adtam meg neki a válaszokat. Bassza meg! Mi a francért kellett SeoJinnek Róla beszélnie épp Anne előtt? Vagy épp ez volt a terve? Ezzel akart éket ütni közéjük? Remélem nem emiatt láttam azt a szemében, mert kitudja mi mindent képzel a dolgok mögé amig én itt pihizek. Az a mocsok remélem jó pár napig nem bír talpra állni, legalább addig míg ki nem jutok innen. Azt se tudom mióta ülök itt, de azt tudom, hogy egy örökkévalóságnak tűnik az idő amig nem lehetek mellette. Észre se vettem, de olyan létfontosságúvá vált számomra mint a levegő. Amikor majdnem végzett SeoJinnel és megkérdeztem tőle, hogy tudna e nélkülem élni, azt igazából magamtól kérdeztem leginkább, de őrültem a válaszának. El sem hiszem, hogy miattam lett ilyen. Hogyan fogok elé állni és elmondani neki mindent? Meg fog egyáltalán hallgatni vagy valaha is megbocsátani? Nincs mentségem a tettemre, hiába volt baleset. Miért kellett pont aznap innom? Miért ültem be abba a hülye autóba? Miért kellett SeoJinnel találkoznom? Miért?! Még rá se foghatom az egészet, mert ugyan ő lopta azt az autót, de én vezettem. Hogy az a jó büdös! -Vágott egy nagyot a falba-

Eleinte az öklét, majd fejét ütlegelte a falba, mert már nem bírt a bensőjében uralkodó lelkiismeretfurdalással. Mielőtt eszméletét vesztette volna egy halk szó hagyta el ajkait, egy fohász, egy megbánás, egy szerelmi vallomás, mind ebben az egy szóban: - Anne...

- Na mi lesz már Hyung, indítsd már el, még mielőtt kiszúrnak minket!
- Minek kell neked pont akkor kocsit elkötni mikor én épp alkoholba fojtom bánatom? Lehetnél tapintatosabb! Ha kocsi kell legközelebb oldd meg magad! 
- Jajj ne csináld már Hyung! Nem ér annyit az a csaj, hogy miatta bánkódj! Legalább három olyan csajt tudok neked szerezni akik különbek tőle. Nagy mellek, formás popsi, szép pofi, minden ami egy jó csajnak meglehet, nekik meg van, és hozzád ezek illenek! -pff azt se tudom már melyik aktuális csajom dobott akkor, és hogy miért ittam annyit-
- Fogd már be! Épp agyon koncentrálom magam, hogy épségben megérkezzünk a műhelyhez, elég nekem a piát legyőzni nemhogy a fecsegésed.
- Jól van, akkor kapcsolok egy kis rockot, attól majd felocsúdsz!
- Ez kell ide! Adj még rá hangot! - épp örült módjára tomboltam, elfeledve, hogy az úton vagyok, ekkor hallottam meg a szembejövő kék kocsi duda áradatát, tekintetem megakadt a kocsiban utazó családon, próbáltam elrántani a kormányt, de már késő volt-

Később kiderült, hogy a hátsóülésen utazó gyerek túlélte a balesetet, ami rajtam nem segített. Gyáva módjára megléptem a helyszínről, éveken át bujkáltam. Rémálmaim minden éjjel kísértettek, láttam azt az ártatlan gyereket vérbe fagyva meghalni. Egyik ilyen álmom épp a Hyuna-nál töltött estén riasztott fel, mivel már egy ideje vele kavartam úgy véltem megbízhatok benne, így elmeséltem neki. Látszólag jól fogadta a dolgot, utólag talán túl jól is. Mint kiderült végig tudta mert SeoJin volt olyan kedves, hogy elkottyantotta neki egyik szenvedélyes légyottjuk alkalmával. Erre is csak akkor jöttem rá, mikor véletlen rájuk nyitottam, az agyam elborult, és ott álltam a félholtra vert legjobb haverom felett, akkor azt hittem az a szerelem amit Hyuna iránt éreztem, de ma már tudom, hogy az semmi nem volt. Aznap éjjel az első bárba beesve részegre ittam magam, jó pár ipsébe bele is kötöttem, mire a rendőrök megjelentek addigra valaki már haldoklott miattam. Emiatt kerültem ide.

Amikor lecsuktak és ujjlenyomatot vettek, kiderült, hogy én vezettem azt az autót így rögtön azért is rám sóztak pár évet. Eleinte magányosfarkasként éltem a mindennapokat, végül átraktak JiHyuk mellé, és ott kezdődött el az új életem. Jó pár hét után elkezdtem megbízni benne és a többiekben, így én is a banda részévé váltam. Egyik este valamiért úgy éreztem muszáj elmondanom nekik mindent. Miután elmondtam mi történt aznap és hogy azóta is kisért a dolog, felajánlották hogy kiderítik ki volt az a gyerek. Már több hónap is eltelt, kezdtem feladni, mikor YunHak a kezembe nyomott egy füzetet. Hogy mi volt benne? Egy boldog család képe, egy összeroncsolt autó, egy síró gyermek két letakart test mellett, és egy egyetemista lány képe. Mikor értetlenül néztem a főnök csak annyit mondott, "Ő az a kölyök". Első látásra beleszerettem, pedig soha nem találkoztam vele, elvettem tőle a szüleit, a gyerekkorát és én mégis bele szerettem azokba a szemekbe. Nem is hittem a szememnek mikor belépett a cellámba. Még most sem hiszem el, hogy a karjaimban tarthattam. Hogyan fogom elmondani neki azt a sok szörnyűséget amit elkövettem.

Hallom a körülöttem levő zajokat, de nem tudom kikhez tartoznak, csak remélni tudom, hogy nem hozzá. Nem akarom, hogy ismét szenvedjen. Azt akarom, hogy végre gond nélkül, boldogan tudjon élni. Bár mióta ide került egyre kevesebb esélyt látok erre, főleg mióta velem találkozott, na meg mióta Daisuke megharapta. Tudom jól, hogy ha innen kikerülök elé kell állnom, és azzal mindennek vége lesz kettőnk között. Jan mellett talán biztonságban tudhatom majd, így nyugodtan hagyhatom majd magára. Nem azért mert én így akarom, hanem mert nem tudnék a szemébe nézni, tudná hogy miattam nem lehet a szüleivel. Meggyűlölne, és megvetne. Nem ölne meg, mert szeret, pedig ennél nagyobb fájdalmat senki se tudna neki okozni.

Ezekkel a gondolatokkal tért magához a földön fekve, vérző fejjel, amikor kinyílt az ajtó. Kikerekedett szemekkel, tátott szájjal vette tudomásul, hogy Sheppard doki az aki belépett. A doki nem köntörfalazva kivallatta a falnak támaszkodva ülő KwangSoo-t, hogyan került a cellába, mert Anne-től nem sokat tudott meg az incidensről, és az is kimondottan érdekelte, hogyan sikerült így összezúznia a kezét és a fejét. KwangSoo elmondta a SeoJinnel történteket, és azt is, hogy saját maga okozta sérüléseit, de okát megtartotta magának. Mivel KwangSoo nem volt hajlandó többet mondani, Sheppard úgy döntött tájékoztatja a történésekről.

- Ha esetleg meguntad az önpusztítást akkor elárulom, hogy a többiek nem önszántukból sebesültek le.
- A többiek? -emelte a doki tekintetét, kezei ökölbe szorultak, mert sejtette, hogy valami nagy dolog van folyamatban- Anne jól van?! -szinte üvöltötte a kérdést-
- Nem éppen. Hogy is mondjam...
- Mond már! -vesztette eltürelmét-
- Nem volt sok időm, hogy alaposan megvizsgáljam, de szerintem sokkot kapott.
- Sokkot? Mégis mitől?
- Ezt még nem tudom pontosan, majd csak akkor, ha magához tért.
- Hol van? Látnom kell! -ragadta meg a doki gallérját-
- Ide figyelj, ha nem nyugszol le, bizony Isten itt hagylak megöregedni! -lökte el magától az ingerült KwangSoo-t-
- Megnyugszom, de tudnom kell, hogy jól van. - ült vissza a faltövére-
- Hamarosan. A többi szövetségesünk már dolgozik az ügyön, hogy mindenki kijusson a zárkájából.
- Mindenki?
- Jól hallottad! Jan, Sungmo, Sungje és a többiek mind fogságban vannak, voltak. Ha minden igaz már csak voltak, hamarosan ide is jön valaki, és az orvosiba kísér. Anne-t és a többieket is oda hozzák. Én most megyek is, hátha Anne-t már oda vitték.
- Sheppard! Vigyázz rá!
- Kérned se kell!

ANNE

Az orvosiban tért magához, látta a maga körül az embereket, de nehezen ismerte fel őket. Sheppard vizsgálgatta, faggatta, de a lány nem beszélt. A doki látta a lány pupilláin, hogy nincs teljesen magánál, gyanította, hogy valamilyen szer hatása alatt áll, de amikor megpillantotta a lábain csordogáló vért, már tudta miért nem beszél Anne, legalábbis úgy vélte ez az oka a sokkos állapotának. Mindenkit kiküldött a folyosóra, nem akarta megalázni a lányt, és tovább beszélt hozzá.

- Tudom mit tett veled, és azt is, hogy te erősebb vagy annál, hogy ez a féreg ilyen mélységbe juttasson! Ne hagyd magad! Nem győzhet feletted!
- Ő... ő nem tenné...
- Ki nem tenne mit? - próbálta beszéltetni Anne-t- Anne, ki tett és mit?
- Ő... ő nem vehette el tőlem Őket! Nem! - törtek ki Anne-ből  a fájdalmas könnyek- Nem! Nem! Nem!
- Anne, édesem, mi a baj? -rontott be KwangSoo az ajtón-
- Te! ... Te ... NEM! -üvöltött könnyeivel küzdve a belépő KwangSoo felé nézve-
- Én ezt nem értem! Az előbb azt mondta valaki elvett tőle valakiket, és most ahogy téged fogadott. Mi történt? -adott hangot zavarodottságának Sheppard doki-
- Azt hiszem én sejtem. -sóhajtott lesújtottan KwangSoo- Anne... nézz rám! Mit hallottál?
- Te... Te ölted meg... őket! -zokogott fel újra-
- Sajnálom! Sajnálom a rohadt életbe! Minden éjjel újra és újra átélem, de nem tudok a múlton változtatni! Nem akarlak elveszíteni, de nem is titkolhatom tovább, azt amit tettem.
- Sajnálod?! -enyhe düh járta át minden szavát- És a nagy szerelmed? Az mi volt, kárpótlás?! Válaszolj!
- Én tényleg szeretlek! De...
- De mi? Sajnálod? Mit? Hogy aznap beültél abba a kocsiba, vagy azt, hogy az a gyerek én voltam, vagy azt, hogy túl éltem, vagy, hogy belém szerettél? Mit sajnálsz?! -dühöngött az ágyon már felülve-
- Azt a napot! Úgy ahogy volt! Mindent! -válaszolt kétségbe esve, ahogy a kiborult lányt egy pillanatra se tévesztette szemelől-
- Menj a közelemből! -emelte fel ismét a hangját- Nem akarlak látni!

Ahogy KwangSoo indult volna ki, megjelent Sungmo Jannal a karjaiban. Sheppard rögtön faggatózni kezdett, és a sérüléseit kezdte ellátni. Miközben Jan sérülései el lettek látva Annefeje is kezdett kitisztulni, teste regenerálódni kezdett. Fejében az elmúlt idők történései peregtek, a nagybátyja, Julie néni, Daisuke harapása, és most kiderült, hogy a férfi akit mindenkinél jobban szeret tehet, arról, hogy árván maradt. Végig attól rettegett, hogy bántani fogja, most pedig már nem érdekli senki és semmi. Azon jár az agya, hogy vajon hányan tudtak még erről, talán még Jan is tudta. Mindvégig tudta és még jót is nevetett rajta? Érezte ahogy elméje egyre sötétebb gondolatokkal telik meg, lábai maguktól mozdultak, útja pedig Jan egyik kedveséhez vezette. Megragadta annak nyakát, és várta Jan reakcióját, amikor az karmait megnövesztve támadásba lendül, hogy kitépje kedvesét Anne karjai közül. Anne mindvégig arra a pillanatra várt amikor Jan már nem tudta visszafogni magát, ellökte maguk közül a túszt, és a felé közeledő karmokba lépett. Arcán végig folytak utolsó könnyei, ajkait egy halk köszönöm, és bocsáss meg hagyta el, majd teste a földre rogyott, mint egy élettelen rongybaba.

2018. március 26., hétfő

Bezárva 27.rész

Nagy nehézségek árán sikerült végre elaludnia. Álmában látta, ahogy Sungmo valahol a falon dörömböl és követeli, hogy engedjék ki. Hiába kiabálta a nevét, úgy tűnt, hogy nem hallotta, mert csak arra koncentrált, amit csinált. Próbált bejutni hozzá és a nevét kiáltotta, de nem hallotta meg. Mit kellene tennie, hogy sikerüljön? Miért nem veszi észre, hogy próbálja kiszabadítani? Kétségbeesetten sírni kezdett és lecsúszott a fal mentén, amin a fiú dörömbölt. Arra ébredt fel, hogy sírt. Legnagyobb félelme az, hogy elválasztják tőle a többieket és bántják vagy megölik őket. Arra lett figyelmes, hogy eltűnt mellőle a két fiú, de ahogy kezeivel kitapogatta, a helyük még meleg volt. Hová mehettek ilyen hirtelen? Lehet elegük lett belőle és átrakatták magukat egy másik cellába? Ez a teóriája hamar megdőlt, amikor több kéz is kinyúlt érte, kirángatva az ágyából és elkezdték valahová vonszolni. Bágyadtsága miatt nem tudta kivenni, hogy merre viszik és kik, de azt érezte, hogy ezek után semmi jóra nem számíthat. Csak remélni tudta, hogy a fiúk és Anne legalább jól vannak és nem esett bajuk. 

- Kik maguk? - Kezdte el a kérdezősködést. - Mit akarnak tőlem? - Rángatni kezdte a kezeit. - Hová visznek?

Az egyikük megunta, és akkorát kevert le neki, hogy kiserkent a vére. - Kussolj már!

Ez vért kívánt, hisz eddig sosem tűrte, ha megütötték, pláne ha ok nélkül tették. Sajnos kíváncsisága nagyobb volt ösztöneinél és jó kislányként megvárta, amíg az út végéhez értek. Bekanyarodtak egy folyosóra, ahol felismerte a magánzárkák jellegzetes ajtaját. Valamelyikben rejtőzik Kwangsoo is. Legalább megnézheti, hogy nem esett-e komolyabb baja. Az egyik cellában megérezte a fiú jelenlétét, sőt a két szerelmének a hangját is hallotta. Legnagyobb sajnálatára nem beszélhetett velük, mert tovább vonszolták és bevitték az egyikbe. Innentől tudta, hogy valami nagyon nem stimmelt. Ki akar velük kegyetlen játékot játszani? A félhomályban észrevett valamit ringatózni a cellában, de csak akkor ismerte fel, amikor a lánc megcsörrent. Hirtelen élesedtek ki az érzékei és jött rá, hogy ki akarják láncolni valami miatt. Kinek lehetnek ennyire perverz vágyai, amiket vele akar kielégíteni? Akarata ellenére vitték a láncokhoz, hogy kezeit és lábait béklyókba verhessék. Egyáltalán nem tetszett neki a helyzet, közben pedig igyekezett a többiekre figyelni.

- Engedj ki te szemét! - Ordította Sungmo a mellette lévő zárkában. - Nem hallod?

- Sungmo! - Szólította a fiút, mert nem bírta ki, hogy ne beszéljenek egymással.

- Jan? - Lepődött meg, legalábbis ami a hangszínét illeti. 

Próbált szabadulni és rázta a láncokat, de nem tudott. Tudta, hogy nem hívhatta elő valódi énjét, hogy kiszabaduljon, mert rájönnének kicsoda valójában. Nem buktathatta le a többieket, hogy Sangwook megkapja amit akar. Nem volt más választása, mint kibírni ami jön és kitartani a végsőkig a többiekért. Megtehette volna, hogy letépi láncait, kitöri az ajtót és kiszabadítja az övéit, de igyekezett nyugtatni magát. Sungmo vergődött, püfölte a falat és ordítozott. Hogyan enyhíthetné a kétségbeesését? Valahogy meg kellene nyugtatnia, de ebben a helyzetben képtelen volt rá. Már majdnem rájött a megoldásra, amikor hirtelen kivágódott az ajtó és belépett rajta valaki. Azok, akik korábban őrizték eltűntek és kettesben maradt az idegennel. 

Összerezzent, amikor tapsolni kezdett. - Gratulálok, Ms. Hatcher! - Mondta gúnyosan. - Az engedetlenségednek ez az ára! - Szép lassan gyűlni kezdett benne a düh. Vajon tényleg így lenne és az egész csak egy bosszú lenne?

Amikor közelebb lépett hozzá, azonnal megismerte. - Sangwook. - Vicsorogta. - Mit akarsz elérni? - Tért a lényegre, mert nem szerette a mellébeszélést.

- Korábban megmondtam mit akarok! - Jelentette ki a férfi.

Mérgesen fújtatott egyet. - Már mondtam, hogy nem ártottam bele magam a fiúk ügyeibe, mert nem érdekel!

- Arról már rég letettem. - Legyintett egyet, mintha feladta volna. - A kárpótlásom akarom, amit jó ideje nem kaptam meg tőled!

Rájött, hogy amiatt mondta, amiért Sungmo megtámadta néhányszor. - Felejtsd el! - Morogta neki. - Nem leszek egy újabb strigula a noteszedben!

A férfi olyan közel ment hozzá, hogy a száján érezte forró leheletét. - Ki mondta, hogy az engedélyed kell? - Kérdezte tőle Sangwook gúnyosan. - Most bármit megtehetek veled és senki sem fog megállítani!

A mondatra nagyot kellett nyelnie, mert a férfi biztos volt a dolgában és kinézte belőle, hogy meg is teszi. Megfeszült, amikor a férfi ujjaival végigsimított rajta, majd a bugyijában belé hatolt velük. - Ne érj hozzám! - Rázta meg a láncokat ismét.

- Különben mi lesz? - Hajolt hozzá még közelebb és elérte a célját, mert sikerült megcsókolnia. Fújtatva húzódott el nagy nehezen tőle, közben pedig ismét a szabadulás gondolatával játszadozott. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor kihúzta a kezét a bugyijából. - Nem vagy elég nedves, de ezen könnyen segíthetünk!

Úgy döntött, hogy nem áll ellen, mert ki kell szabadulnia, hogy megóvja a többieket és ezért hajlandó volt engedni neki valamilyen szinten. Hagyta, hogy Sangwook megérintse mindenütt, közben arra gondolt, hogy bárcsak Sungmo vagy Sungje tenné ezt vele. Megpróbálta kihozni a helyzetből a legjobbat, ennek ellenére képtelen volt lazítani. Elviselte, hogy a nyakát csókolgatta és várta az alkalmat, amikor végre léphet. Szerencsére nem kellett sokáig várnia, mert érezte, hogy a lábainál piszkált valamit, aztán hangos csörgéssel jelezték béklyói, hogy leestek. Sangwook győzelemittas mosollyal távolodott el tőle, hogy alaposan megnézze magának, majd ismét közeledni kezdett és akkor lépett. Lendített egyet magán és olyan erővel rúgta meg a férfit a legnemesebb részén, hogy a földre görnyedt és vért köhögött fel. Percekig csak próbált magához térni, miközben az ölét fogdosta és amikor furcsán nézett rá, tudta, hogy valamit tervez. Kezét nézve öntötte el a düh és akkor megérezte a friss vér illatát. Mikor felállt, nadrágja vértől volt iszamos és akkor rossz következett. Megragadott egy kést és azzal közeledett felé. Felesleges volt bármit is tennie, hisz mindenképp megsebesült volna. Próbált felkészülni arra, ami ezután következett, mégsem sikerült neki. Lehunyta szemeit és csak várt. Hamarosan éles fájdalom ütötte fel a fejét, amit a combjában érzett és alig kapott levegőt.

- Büdös kurva! - Vicsorogta Sangwook és ha nem lett volna neki elég, megforgatta a pengét a combjában, sőt meg is pofozta. A láncokat megragadva sikított és ezt a férfi élvezte. - Lehetett volna másképp is! - Köpte a szavakat kínzója. - Azt hittem okosabb vagy ennél és szót lehet érteni veled. 

- Hiba volt hagyni, hogy Sungmo ne öljön meg! - Vetette oda neki, mire ismét megforgatta a hideg pengét a combjában. - Hiba volt visszafognom!

- A kis ágybetéted is meg fogja kapni a magáét, amint veled végeztem! - Fújtatott, amikor elengedte a kést. - Csak egy manipulatív ribanc vagy, aki kedvére irányítja a férfiakat! - Ez a kijelentése szíven találta. - Azt hiszed nem tudok a másikról? - Kikerekedtek a szemei. Ez a rohadék mindent tud? - Vele sem csak sakkoztatok! - Akkor érte a felismerés, hogy a férfi kémkedett utánuk. Vajon azt tudja kicsodák vagy micsodák? - Tudtad, hogy miattam hanyagolt téged? Képes lett volna lemondani rólad, csak hogy megvédhessen!

- Tudom, hogy megzsaroltad! - Mondta erőtlenül. Kezdett gyengülni és ez a vérveszteségnek is köszönhető volt. - Másokat mivel fenyegettél meg? 

- Az maradjon csak az én titkom. - Mosolyodott el elégedetten, amiből tudta, hogy csak idegesíteni akarja. 

Úgy döntött, hogy nem adja meg neki azt az örömöt, hogy kétségbeesetten kérdezősködni kezd, inkább megvárja, amíg magától elárulja amire kíváncsi volt. Sangwook már készen állt a következő lépésre, amikor az ajtó kitárult és egy ismerős alak tűnt fel a fényből. A vére még mindig melegen csöpögött le a combján, egyenesen le a földre. Tudta, hogy még egy kínzást nem bírna ki eszméletvesztés nélkül. Szinte megkönnyebbült, amikor felismerte Sheppard-öt, aki kiejtette kezéből a táskáját, amiben valószínűleg minden szükséges eszköz benne volt, amivel elláthatta.

- Jézusom! - Nyúlt ki érte majdnem lefagyva Sheppard. - Ezt nem ússza meg szárazon! - Vicsorogta, de akkor intett neki, hogy ne tegye. - Mit műveltél vele? - Fordult Sangwook felé. 

- Engedetlen volt. - Köpte oda a szavakat az igazgató.

- Ehhez akkor sem volt jogod! - Folytatta tovább Sheppard. - Gratulálok, nagyon humánus megoldás, hogy combon szúrod azokat, akik nem engedelmeskednek neked!

- Vigyázz! - Fenyegette meg Sangwook a férfit és közelebb ment, hogy megnézze mit csinál.

Sheppard-nek nagyon nem tetszett a dolog és neki sem, hogy bele akart pofátlankodni a dolgukba. - Végezhetném nyugodtan a munkám? - Az igazgató nem vette a lapot. - Úgy értem egyedül!

- Persze. - Lépett hátra a férfi és néhány pillanat múlva már magukra is maradtak.

Mikor kellően tiszta volt a levegő Sheppard elkezdte ellátni a sebeit. Először a kicsattant száját és az arcán lévő sebet látta el, majd a fertőtlenítős gézdarabbal a combja felé vette az irányt. Annyira átjárta a fájdalom, hogy néhány pillanatra át is változott, majd uralkodva magán ismét emberi kinézettel viselte el a rá váró borzalmakat. 

- Mi ütött ebbe a faszkalapba? - Értetlenkedett Sheppard.

- Tudni akarja mik vagyunk. - Nyelt vissza egy fájdalmas nyögést.

A doki kezéből kiesett valami, majd ijedten nézett rá. - Ezt nem mondod komolyan!

- Nem mondtam neki semmit. - Vetette hátra a fejét az újabb intenzív fájdalomtól. - Sosem ártanék a családomnak!

- Tudom. - Mondta Sheppard. Röviddel ezután egy cipzár hangját hallotta meg és akkor látta a kezében a tasak vért. - Idd meg!

- Nem! - Sziszegte. - Gyanús lesz, ha túl hamar beforr a seb. - A doki tovább erősködött. - Rá fog jönni.

- Jan! - Próbált rászólni, de hasztalan volt, mert nem akarta megkockáztatni, hogy lebukhatnak.

- Most is figyelhet. - Intett a szemeivel.

- Akkor sem szenvedhetsz!

- Éltem már túl rosszabbat is. - Utalt egy néhány évvel ezelőtti esetre, amibe kis híján belehalt. 

Mire feleszmélt, Sheppard összeszedte a cuccait és indulni készült. - Később visszajövök. - Csak bólintani tudott, hogy megértette amit mondott. - Megnézem a többieket is.

Ezután magára maradt. Próbálta élvezni a csendet, de nem tudta, mert akkor felütötte fejét a gondolat, hogy vajon mit művelhettek a többiekkel. Csak remélni tudta, hogy nem esett bajuk vagy legalább azt, hogy nincs nagyobb, mint neki. Azt képtelen lett volna elviselni. Kezdett rajta eluralkodni a benne lévő szörnyeteg és mintha Anne-t hallotta volna sikítani. Hallotta, ahogy szenvedett és kezdte megőrjíteni a gondolat. Erőt vett magán és próbálta rángatni a láncokat annak ellenére, hogy iszonyúan fájt a combja. A sok mozgolódástól látta, ahogy átütött a friss vér a vastag kötésen. Úrrá lett rajta a sírás és az utolsó szalmaszálba próbált kapaszkodni, amije volt.

- Anne! - Próbálta szólítani. - Hallasz? - Kérdezte kétségbeesetten. - Mondj valamit, kérlek! - Érezte, hogy valami nem stimmelt és hogy bajban volt. Ereje fogyatkozóban volt és ha akart volna sem tudott volna szabadulni a vérveszteség miatt. Végső elkeseredésében túlvilági hangon kezdett ordítani és remélte, hogy elér azokhoz, akiknek szánta.

Ennyi telt tőle, mert a fájdalom teljesen eluralkodott rajta és annyira elnyomta, hogy elájult. Egy ismeretlen helyen találta magát. Romos volt, minden tele mocsokkal és ami a legrosszabb volt, hogy vér is jócskán mutatkozott. Néhány pillanatra a földbe gyökerezett a lába, mert holttestek sorakoztak és lógtak minden felé. Valami arra ösztönözte, hogy menjen tovább. Engedelmeskedve annak a valaminek indult meg, de amit látott, arra nem számított. A börtönben volt, pontosabban a nyugati szárnyban és a többiek ott feküdtek holtan. Kellett egy kis idő, míg felfogta mi a helyzet. Odasétált hozzájuk, letérdelt és fájdalmában ismét ordítani kezdett. 
Képtelen volt elfogadni a helyzetet, hogy Sangwook ilyen kegyetlen módon elvette tőle a szeretteit. Nagy nehezen felállt, de csak nézte az élettelen testüket, ahogy ott hevertek a földön. Bosszútól fűtve fordult meg, de ekkor elkapta valaki és felriadt. Iszonyú puffanás hallatszott nem is olyan messze, majd halványan lépteket hallott az ajtajához közeledni. Igyekezett gyorsan észhez térni, hogy felkészülhessen a legrosszabbra. Valaki tényleg állt az ajtóban és amikor iszonyú hanggal vágódott ki, egyenesen neki valaminek. Az a valaki belépett a cellába és közeledni kezdett felé. Még egyszer nem akarja, hogy a combjába vagy bárhová szúrja a kést, amitől jobban elgyengülhet.
Küzdenie kell és nem hagyhatja, hogy legyűrjék. Nemrég meglepetésszerűen ragadták meg és vonszolták ki a nyugati szárnyból, de most nem lesz szerencséjük. Rájött, hogy csak úgy van esélyük, ha felfedi magát és mindenkit megment. Ahogy egyre közelebb ért hozzá az alak, úgy uralkodott el rajta a pánik, majd átvette a helyét a védelmi ösztöne és akkor már készen állt arra, hogy kitörjön. Eldöntötte magában, hogy nem kegyelmez sem Sangwook-nak sem Julien-nek. Mérget mert volna rá venni, hogy a fiatalabb alaposan megkínozta barátnőjét, de nem merte magában végiggondolni, hogy milyen szörnyűségeket tehetett vele. Nagy megrázkódtatás lehetett neki, ha nem tudta elérni sehogy sem. Az a valaki már majdnem ott állt előtte, amikor szemei feketén kezdtek izzani és a fogai is megnőttek a szájában, várva az alkalmat, amikor elkaphatja. Alig tudta már visszatartani a benne élő szörnyeteget és arra készült, hogy alaposan ráijeszt, amikor felismerte a személyben Sungmo-t.

- Én vagyok. - Suttogta a szájára, amitől megkönnyebbült és a lény visszahúzódott oda, ahonnan előhívta.

- Hogy szabadultál ki? - Kérdezte meglepetten tőle.

- A tiéd vagyok, rémlik?! - Elmosolyodott a mondatra. - Érzem, amit te is. - A fiú nagyot sóhajtott, amikor meglátta jobb combján az átvérzett kötést. - Mit művelt veled ez a rohadék?

Nem volt ideje válaszolni, mert a fiú feltépett valamit, majd odament hozzá és megpróbálta megitatni. Az első kortyból rájött, hogy vér volt, amit minden bizonnyal Sheppard rejtett el arra az esetre, ha meggondolná magát. Mintha Sungmo kitalálta volna mire gondolt, mert hatalmasat kortyolt a tasak tartalmából és olyan csókba húzta, hogy elöntötte a vágy. Korábban még így sosem volt részük ilyesmiben és felizgatta a helyzet, hogy változtassanak rajta. Lábaival átfogta a derekát, mire a nadrágjával kezdett babrálni, majd lehúzta a bugyiját és egyetlen lökéssel belé hatolt. 
Nagyot nyögve vetette hátra a fejét és megragadta a láncokat, hogy tudja tartani magát. Az a tempó, amivel haladtak előre szenvedélyes volt, de nem durva, sőt annyira élvezte, hogy kis híján eszét vesztette. Sosem csinálták még így, igaz a rácsoknál a cellájukban sem panaszkodott, de ahhoz nem volt fogható. Csók közben végig egymás szájába nyögtek és csak néhány pillanatra váltak el egymástól, hogy levegőhöz jussanak. Az orgazmus kirobbanó erővel érte el mindkettejüket és ahhoz sem volt elég ereje, hogy nyitva tartsa a szemeit. Rábízta magát Sungmo-ra, aki kiszabadította fogságából, majd az ölében vele lecsúsztak a fal mentén a földre és úgy pihegtek.  
Eltartott egy ideig, míg minden visszaállt a régi kerékvágásba és akkor eszébe jutottak a többiek. Vajon mi lehet velük és hol vannak? Nagyon megkínozták őket vagy csak lelki terrorban akarják tartani, hogy elérjék, amit akarnak? Arra lett figyelmes, hogy Sungmo visszaadja rá a bugyiját, majd visszaveszi az ölébe és elindulnak valamerre. Szemeit továbbra is csukva tartotta, mert minden ereje elszállt a szenvedélyes szeretkezésük miatt. Nem tudta merre tartottak, azt sem, hogy mennyi ideig mehettek, amíg ismerős hangokat nem hallottak. A távolból iszonyatos kiáltások és dörrenések hallatszottak. Egyesek futottak is valami vagy valaki elől, de ők egyenesen tartottak a céljuk felé. 

- Jézusom! - Hallotta meg egy ismerős hangját. - Mit műveltek vele?

- Ki tette? - Csatlakozott egy újabb hozzájuk.

- Sangwook volt! - Tűnt fel a semmiből Sheppard is, bár nem tudta, hogy korábban velük volt-e. - Fektesd le! - Jött a parancs és Sungmo azt tette, amire kérték.

- Mi a f.... - Tapogatta meg valaki a combját, de nem tudta beazonosítani ki.

- A rohadék rólunk akart mindent megtudni. - Kezdte el leszedni a combjáról a véres kötést. - Úgy tűnik nemi erőszak is történt.

- Megölöm! - Morogta Gackt. - Ezt nem úszhatja meg szárazon!

- Nem történt erőszak. - Avatkozott közbe szerelme. - Legalábbis nekem nem mondta.

- Ha így van, akkor kivel volt együtt nemrég? - Sheppard hangja a szokásosnál is feszültebb volt. - Sungmo, áruld el mit tudsz. - Kérte szépen tőle a férfi. - Nézz Sungje-re! - Kezdett türelmetlen lenni. - Alaposan helyben hagyták és Anne sem fest túl fényesen, ahogy Kwangsoo sem!

Teltek a kínos másodpercek és már azt hitte megüti a fiút, amikor végre elmondta mi történt. - Velem volt.

- A cellában szeretkeztetek? - Sheppard hangja nagyon meglepett volt. Eddig nem volt világos, hogy szeretik egymást és nemcsak sakkoznak? - Meg kell vizsgálnom, utána többet tudok.

Miután elmúlt a kínos faggatózás és ismét eluralkodott rajta a fájdalom, a hangok távolivá váltak. Érezte, hogy ismét zuhant a semmibe és semmi sem tudta megállítani. Minden bizonnyal így reagált és védekezett a szervezete a sérülés ellen és kezdte meg a gyógyulást. Egy kényelmes helyen találta magát, ahol nem volt fájdalom, se szomorúság. A sötétség világosodni kezdett, majd egy tengerparton találta magát, ahol két gyerek önfeledten játszadozott és kergetőzött egymással. Lehetséges, hogy a jövőt látja maga előtt és nem az a sorsa, hogy ismét meghaljon a többiekért?