A nap már fényesen sütött be a kis ablakon, mikor kezdett magához térni. Lassan nyitogatta a szemeit. Nem akart felébredni és kiszakadni a kényelmes érzések közül, ahhoz túlságosan is jól érezte magát, miközben azt képzelte, hogy otthon van és érte megy majd valaki a szobájába, hogy felkeltse az ebédhez. Nagyot sóhajtott, majd befordult a fal felé és szinte azonnal álomföldön találta magát. Azt álmodta, hogy otthon ébredezik a hatalmas és kényelmes ágyában, majd valamelyik menyasszonya felmegy hozzá, hogy felébressze.
- Ébresztő, álomszuszék. - szólította Jessica.
- Mmmmm... - mormogott. - ...csak még egy kicsit.
- Tudod, hogy nem aludhatod át a napot, mint a múltkor. - simított végig a kezén. - Legutóbb is káosz lett belőle.
- Talán igazad van. - mondta, miután alaposan kinyújtózott.
- Ez a beszéd. - már meg is fogta a karját és felültette az ágyban.
Érezte, hogy valaki rázogatja az ágyában, már amennyire a priccset annak lehet nevezni és mikor kinyitotta a szemét, csak rácsokat látott. - Basszus.... - nyöszörgött. - .... ilyen nincs! - Nem akarta elhinni, hogy az egész Jessica-val csak egy szép álom volt. Három rohadt évig itt kell rohadnia, míg végül újra láthatja a családját és a menyasszonyait. Elesettnek érezte magát, hisz szinte senki nem volt vele a családjából. Állj! Tackey & Tsubasa két ember a családjából és Anne is ott van.
- Ébresztő. - halotta Tackey hangját, de nem akart reagálni. - Térj magadhoz, különben kihagyod az ebédet! - ez a kijelentése se tette meg a hatását.
Érezte, hogy a férfi kimászik az ágyából és ekkor megkönnyebbült, de néhány pillanat múlva, mikor ismét elaludt volna, újra bemászott az ágyába valaki. - Gyere baba. - Tsubasa mélyen búgó hangjától kinyitotta a szemeit és egyáltalán nem állt ellen, mikor az ölébe vette és elindultak a folyosók végén található lépcsőkhöz, ami az ebédlőhöz vezette őket. Leültették egy asztalhoz, és végre magára hagyták, hogy aludhasson, legalábbis ezt gondolta.
Már majdnem sikerült elaludnia, mikor lépteket hallott az asztaluk felé közeledni, de nem hármat, hanem legalább tizenkettőt. Nem törődött vele, hisz ha észreveszik, hogy nem akar tárgyalni senkivel, akkor majd békén hagyják. Tévedett. A léptek közvetlenül mellette értek véget és néhány pillanat múlva valaki piszkálni kezdte. Először úgy döntött, hogy nem foglalkozik vele, de amikor nem akarták abbahagyni, felemelte a fejét, és mikor körülnézett, tizenkét srác állt körülötte.
Dacosan állta a tekintetüket és kíváncsian várta, hogy mikor nyögik ki mit akarnak tőle. Sorban leültek az asztalához, néhányan még széket is vittek oda, hogy mindannyian elférjenek. Szinte azonnal érezte, hogy ebből sehogy sem jöhet ki jól, egy gyors mozdulattal felállt, hogy megnézze a Supernova az asztalánál van-e, de legnagyobb szerencsétlenségére nem találta őket. Dühösen fújtatott egyet. Ez is csak az ő szerencséje lehet.
- Hová mész, édes? - kérdezte az egyik, majd visszarántotta a helyére.
- Dolgom van! - jelentette ki és azzal, hogy nem hagyták elmenni, csak kezdték kihúzni nála a gyufát.
- Maradj még. - csatlakozott be egy vörös hajú srác.
- Mit akartok? - fújtatott dühösen, de ez sem érdekelte a fiúkat.
- Csak barátkozni, ennyi az egész. Hidd el, könnyebb dolgod lesz, ha jóban vagyunk. - a jobb oldalán ülő végre kezdett a lényegre térni.
- Vagyis?
- Itt van egy szabály. - kezdte el a következő. - választasz egy befolyásos bandát és cserébe azért, hogy megvédenek, megteszel a tagoknak vagy a vezérnek valamit.
- Hidd el, a szex az egyik legélvezetesebb módja annak, ha a jól léted a tét. - csatlakozott be egy másik srác.
- Szívesen gondodat viselnénk és Lay-nek megtetszett a barátnőd is. - biccentett fejével a másik felé a mellette ülő.
- Kik vagytok? - a kérdéssel jelezte, hogy eddig be sem mutatkoztak.
- Oh, de modortalanok vagyunk. - szólalt meg a vele szemben ülő szőke srác. - Én Joonmyun vagyok, de szólíthatsz Suho-nak. A többiek: Luhan, Tao, Xiumin, Sehun, Baekhyun, D.O, Chen, Lay, Chanyeol és a két mellette ülő Kai és Kris. A csapatunk neve: Exo.
- Én.... - kezdte el, de az egyik megakadályozta benne.
- Pontosan tudjuk kik vagytok.
- Szóval, mit mondasz? - kérdezte a Kai-nak nevezett srác. - Leszel a védencünk?
A mondat eléggé feldühítette, hisz nem egy rohadt tárgy vagy egy guminő, akit kényükre-kedvükre használhatnak, majd elhajítják, ha már megunták. Erre nem fogják rákényszeríteni! Elég megrázó dolog van életükben, nem kell, hogy tizenkét kanos playboy is a nyakukra járjon! - Bocs, de mi már foglaltak vagyunk! - a kijelentésre a fiúknak leesett az álla.
- Ki előzött be minket? - csattant fel Sehun. - Kik voltak azok a mocskok?
- Kik azok a szemetek, akik előttünk rátették a kezüket az új lányokra? - Kiabálta torka szakadtából Tao.
A nagy hangzavarra mindenki elhallgatott és a fiúk dühösen nézelődtek, káromkodtak. Csak megrázta a fejét, hogy hogy lehetnek valakik ennyire hülyék. Helyettük szégyellte magát, amit eddig sosem kellett a családtagjai vagy a barátai miatt, de sajnos ennek is eljött az ideje. Próbálta összehúzni magát, mintha ott sem lenne, időnként a kígyózó sorra nézett, hátha elindult barátnője és a két férfi, hogy megmenthessék, de nem volt szerencséje.
Kétségbeesetten próbált jelezni azoknak a srácoknak is, akik a múlt este próbáltak kikezdeni velük, de ők is csak álltak az asztaluknál és bámulták. Megunta a várakozást. Szó nélkül állt fel és indult el, de a két mellette lévő srác azonnal visszarántotta a székre. Már majdnem belenyugodott a sorsába, mikor valaki hátulról érte nyúlt, felemelte és kihúzta a tizenkét fiú közül. Végre valaki megmenti az idiótáktól.
- Mi a fasz? - nézett az üres helyére az egyik srác. - Hol a csaj?
Mikor megfordult, azt hitte menten elájul. Egy hat tagból álló banda állt előttük, de nem a Supernova. Felnézett a mögötte állóra és akkor lett világos számára, hogy újabb ismerős arcok mentették meg egy másik bandától. A Vixx állt előtte és Hongbin mosolygott rá. Mosolyognia kellett és bevallotta magának, hogy még sosem örült senkinek ennyire, mint most nekik.
- Gyere csak vissza! - ragadta meg a csuklóját Kris, de Leo lefejtette róla ujjait és Hongbin a háta mögé húzta.
- Mi az, csak nem a ti vagytok azok, akiket keresünk? - fordult feléjük Sehun, a tekintetében lehetett látni, hogy legszívesebben megölné őket, pláne Hongbin-t.
- Mi van, ha igen? Akkor mit fogtok csinálni? - morgott közvetlenül előtte Ravi.
- Akkor végetek! - mordult rájuk Kris és mindenki felállt a bandából.
Hátrálni kezdett, de nem jutott messzire, mert alig két méter megtétele után beleütközött egy meleg testbe. Fel sem nézett, mert attól tartott, hogy egy újabb banda, aminek a tagjai szintén rájuk pályáznak. Összerezzent, mikor az, akinek neki ütközött megragadta és úgy húzta maga mögé, mint nemrég Hongbin tette. Amint vette a bátorságot, felnézett és nem akart hinni a szemének. A Supernova tagjai álltak előtte és figyelték az események alakulását.
Az Exo-s fiúk közül hatan estek neki a Vixx-nek, míg a másik fele elindult érte, de kikerekedett szemekkel hőköltek hátra, mikor szembesültek a Supernova-val. A Vixx lerázta magáról az Exo-sokat, és lefagytak, mikor hátra fordultak. A vezérnek nevezett Yunhak elkapta Kris-t és akkorát vágott a képébe, hogy azonnal a földön kötött ki.
- Hadd tegyem világossá a helyzetet mindenkinek! A két lány hozzánk tartozik és ha bárki akár egyetlen ujjal is hozzájuk ér, velem kell számolnia! - Ordította és ez megtette hatását, mert a tizenkét srác azonnal eltűnt onnan.
A Vixx lihegve állt és csak őt nézte. Hongbin közelebb ment, kihúzta a hat fiú mögül és vizsgálgatni kezdte. - Jól vagy?
- Semmi bajom. - válaszolta. - Nagyon fáj? - utalt a felszakadt szájára.
- Nem vészes. - kacsintott rá, és tudta, hogy igazat mond.
A mondat után nemsokkal megjelent Anne és a két fiú a tálcákkal a kezükben és nem értette a helyzetet, de valahonnan érezhette, hogy nincs oka félni, hisz a fiúk melegen üdvözölték a két férfit. A Supernova-s srácok ledöbbenve álltak a helyzet előtt, hogy sem a páros, sem a Vixx nem tart tőlük. Élvezettel hallgatta a nyolc fiút, ahogy teljesen megfeledkezve magukról a családi dolgokról diskuráltak és elmosolyodott, mert tudta, hogy nincsenek egyedül abban az átkozott börtönben.
Leültek ebédelni. A Vixx hozzájuk tolt egy hatalmas asztalt, majd leültek hozzájuk enni és a Supernova is így tett. Egész jól elvoltak, míg az egyik őr meg nem jelent, hogy elvigye magával, de Anne nélkül. Kétségbeesetten nézett a körülötte ülőkre, mert tudta, hogy semmi jóra nem számíthat, hisz a börtön igazgatója hívatta magához. Erőt vett magán, hogy felálljon, de azzal a lendülettel az egyik mellette ülő fiú visszahúzta a helyére.
A vezér felállt és az őrre nézett. - Mondd meg Sangwook-nak, ha valami érdekli, engem kérdezzen!
- De be kell vinnem hozzá a lányt. - mondta az őr, a fiú mégsem akart neki engedni.
- Sehová sem megy!
Nem akarta, hogy összeverekedjen Yunhak az őrrel miatta, ezért a tiltása ellenére felállt és elindult az őrrel. Már előre felkészült minden eshetőségre, nehogy váratlanul érje valami. Mikor megérkeztek az igazgató irodájának ajtajához, nagy levegőt vett és kifújta, mielőtt belépett az ajtón.
- Áhhh, Hatcher kisasszony. - köszöntötte a férfi. - Üljön le kérem.
- Miért hivatott? - rögtön a lényegre akart térni, mert többen is várták, ráadásul még mindig éhes volt.
- Szeretném önnek bemutatni Kang nyomozót. Távollétemben neki fognak jelenteni.
Remek! Még egy szemétláda, aki folyamatosan piszkálni fogja azzal, hogy mit tudott meg a Supernova-ról és a drága kis titkaikról. Nem fogja elárulni őket, így pláne nem, hogy máris nyolcan vannak azok, akik a szeretteihez tartoznak Anne-en kívül. Csinálhat vele bármit, de nem áll kötélnek és ha kell, meg fogja védeni magukat.
- Tudja, az itteni lányok rendszeres vendégeink és egy kis infóért cserébe arany életük van. - utalt arra, hogy némi ellenszolgáltatásért nem keserítik meg az életüket.
Egyáltalán nem tetszett neki ez a helyzet. Hogy képzelik, hogy ilyenre kényszerítik az itt raboskodó lányokat? Sosem fog nekik behódolni, hisz még attól is rosszul van, hogy a Supernova-nak kénytelen lesz. A két férfi az övét csatolta ki, szemeik elsötétedtek a vágytól és a cipzárjukat húzták le, mikor váratlanul Yunhak és Sungje tépték fel az ajtót.
- Hagyjátok békén! - mordult rájuk Yunhak és intett Sungje-nek, hogy húzza a háta mögé.
Ismét abban a helyzetben volt, mint nemrég és ez bosszantotta. Itt nem lehet majd önmaga, nem viselkedhet természetesen és el kell rejtenie mindenki elől, hogy kicsoda, mindezt egy kibaszott tévedés miatt!
- Áhhh, Yunhak. - váltott át gúnyos hangra az igazgató. - Mi szél hozott titeket?
- Nagyon jól tudod te azt! Miért szórakozol a lányokkal?
- Mert megtehetem! - A kijelentéssel a férfi feldühítette a két srácot.
- Undorító vagy! - szólalt meg Sungje is. - Nem elég, hogy mindegyik lányt kihasználjátok, még őket is akarjátok?
A következő pillanatban egy újabb bandatag jelent meg a Tackey & Tsubasa párossal. A következő pillanatban rosszabbodott a látása, hallása eltorzult, gyomrába égető fájdalom hasított. Elérte az éhség, amit remélt, hogy nem ilyen hamar következik be. Tsubasa gyorsan az ölébe kapta, és elindultak vele a zuhanyzókig.
- Jézusom! Mikor ittál utoljára? - kérdezte az idősebb, de nem tudott rá válaszolni.
Tsubasa odanyomta a csuklóját a szájához és úgy fordította, hogy minél kényelmesebben hozzáférhessen. Nem nézett senkire, csak megragadta a férfi csuklóját, fogait gyengéden belemélyesztette és mohón szürcsölni kezdte édes vérét. Minden egyes érzéke üvöltött a karmazsin színű folyadéktól. Ennél jobb érzés nem volt most számára. Érezte, hogy Tsubasa lassan kezd gyengülni, ezért elengedte a kezét és csak pihegett az ölében.
- Jól vagytok? - nézett rájuk Tackey.
Tsubasa bólintott egyet, de ő képtelen volt rá. Nem volt elég számára az a kevés vér, amit a szervezetébe juttattak. Ennél sokkal többre volt szüksége és ezt Tsubasa is nagyon jól tudta. Az éles fájdalom, ami a gyomrát gyötörte, csak kis mértékben csillapodott, de más nem változott. Képtelen lett volna felállni. Tackey kapta az ölébe és segítette fel barátját, majd elindultak vele az északi szárny felé, ahol a kegyetlen gyilkosok és erőszaktevők tanyáztak.
Ismerős hangokat hallott, de nem tudta beazonosítani őket. Ismét vér ízét érezte meg a szájában, de annak sokkal másabb íze volt. Vámpír vért kapott, hogy legalább egy kicsit tartson ki, míg az orvosiból szereznek neki néhány zacskó vért. Tsubasa elrohant, míg Tackey újra elindult vele ki tudja hová. Minden bizonnyal egy cellába kanyarodtak be, mikor meghallotta Anne kétségbeesett hangját.
- Uramisten! Mi történt veled?
- Szomjas. - válaszolta Tackey. - Mióta nem ivott?
- Fogalmam sincs, de eddig sosem volt ilyen rossz állapotban.
- Hol van már Tsubasa a vérrel? - hangján hallatszott, hogy türelmetlen.
Nem bírta tartani magát és szinte azonnal elsötétedett minden előtte. Mikor magához tért, Tackey ült az ágyánál és Tsubasa is akkor tért vissza néhány zacskó vérrel. A szájához tartották a kis szívószálra emlékeztető valamit, de nem akart inni.
- Gyerünk! - parancsolt rá Tsubasa. - Innod kell, különben meghalsz!
- Nem. - suttogta.
- Innod kell, a kurva életbe! Szükségünk van rád! - Tsubasa kiabálása meggyőzte és hagyta, hogy megitassák vele először az első, majd a második zacskó vért is.
A helyzet nem változott és ugyanúgy érezte magát, ahogy korábban is. Borzalmas kínokat élt át és tudták, hogy nem mozdíthatják, inkább lefektették és vártak. Az órák lassan teltek, de ő képtelen volt aludni, csupán lehunyta a szemeit és próbált pihenni. Mire legközelebb feleszmélt, a hat fiú visszatért és faggatni kezdte őket, hogy mi történt. Egyikük vele maradt, de nem tudta, hogy ki, csak egy meleg testet érzett maga mellett a takaró alatt.
Mikor kezdett tisztulni előtte a kép, akkor vette észre, hogy Sungje-hoz bújva dörzsölgeti a szemét. Nem zavartatta magát, csak élvezte a meleg test által benne keltett biztonságot és a finom cirógatást a karján. Közelebb húzódott hozzá, bal kezét átvetette a fiú derekán és lehunyta a szemeit. Olyan békés és tökéletes volt minden, hogy nem akarta megzavarni a hangulatot.
Anne és a többiek nagyon jó hangulatban tértek vissza a celláikhoz, rögtön le is dermedtek, mikor meglátták őket összebújva. Az egyik srác bement hozzájuk és befeküdt a fal mellett lévő ágyba. Mikor felemelte a fejét, akkor látta meg, hogy Sungje szemei csukva vannak, de a többiek sokkal közelebbről figyelték őket.
- Sungje-ssi, vacsora. - rázogatta finoman a vezér és mikor magához tért, egy tányér onigirit nyomott a kezébe.
Felakart ülni, de nem volt ereje hozzá. Sungje felállt mellőle és enni kezdett, míg vele még mindig forgott a világ. Zihálni kezdett és Sungje letette a tányérját, de a másik ágyban fekvő srác megállította. - Hyung, majd én. Te csak egyél nyugodtan.
Halványan érezte, hogy a fiú befekszik mellé és ugyanúgy öleli át, mint korábban Sungje. A mellkasára helyezte a fejét és a szívdobbanásai kezdték megnyugtatni.
- Jobban vagy? - kérdezte Anne.
- Még mindig szédülök. - válaszolta, majd nagy nehezen felült és a mellette fekvő srác segítségével óvatosan kikászálódott az ágyból.
Szó nélkül elindult kifelé a cellából. Anne követte, majd a folyosó végén összetalálkoztak a T&T párossal. Tsubasa az ölébe kapta és meg sem álltak a zuhanyzóig, ahol leült vele az ölében és elővett néhány újabb vérrel teli zacskót. Mondania sem kellett, hogy igyon, máris elkapta az egyiket, és mohón kezdte kiszipolyozni, majd a következőt és ez így ment tovább egészen addig, ameddig rendben nem jött.
Olyan volt, mintha minden visszakerült volna helyére. Érzékei kiélesedtek, a gyomrát kínzó fájdalom is elmúlt és az erejét is visszanyerte. Egy kellemes zuhany után úgy mentek vissza, mintha mi sem történt volna, persze egy kicsit még émelygett, de ez nem akadályozta meg abban, hogy jól érezze magát.
Mikor belépett a cellája ajtaján, kikerekedtek a szemei. Sungje még mindig az ágyában feküdt és várta, hogy visszatérjen. Óvatosan zárta be az ajtót maga mögött, majd lassan bemászott az ágyba. Legnagyobb meglepetésére a fiú felemelte a takarót és úgy helyezkedett, hogy ugyanúgy hozzá tudjon bújni, mint korábban. Észre sem vette és elnyomta az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése