Anne éhsége nem csillapodott, annak ellenére, hogy Tackey két naponta elrángatta a gyengélkedőre táplálkozni. Mivel sok estét át virrasztott Jan mellett, kellően legyengült. Néha azon kapta magát, hogy a folyosón bolyong embereket keresve. Egyik nap amint a folyosókon sétált, megérzett valami kellemesen csábító illatot. Elindult az illat nyomán, és egy magába roskadt férfibe botlott. Szinte mámorban úszott a férfiből áradó illattól. Közelebb lépett hozzá, orrával végig simított szaglás közben a férfi nyakán, majd nyelvével végig nyalt rajta. Már éppen fogait mélyesztette volna áldozata nyakába amikor KwangSoo jelent meg látóterében. Arca megkeményedett és düh tükröződött rajta. Anne kiabálni akart utána, meg akarta magyarázni, hogy ő nem akarta ezt, de ösztönei átvették felette az irányítást. Egyetlen mély harapással kezdte magához venni amire szüksége volt. A férfi elgyengült és a földre rogyott, Anne pedig ott hagyta. Tovább bolyongott, mert tudta, hogy most nem mehet vissza a cellájába. Nem akart KwangSoo-val találkozni azok után, hogy látta őt egy emberből táplálkozni. Bármennyire nem akart visszamenni a cellájukba, a lábai csak oda vitték.
- Na élvezted? -jegyezte meg KwangSoo gunyoros mosollyal- Azt hittem estig vissza se dugod az orrod!
- Te miről beszélsz?
- Láttam milyen jól elvoltál azzal a sráccal. -csapott bele a falba-
- Én... én nem! -kiáltott fel Anne könnyes szemekkel, mikor megértette mire utal KwangSoo-
- Legalább ne tagadd! -förmedt rá-
- Hogy gondolhattad, hogy leállok bárkivel a folyosó közepén? -csattant fel Anne- Ezek szerint nem tartasz többre mint egy kurvát, aki bárkivel csinálja valamiért cserébe?
- Ezt nem mondtam!
- De gondoltál rá! Ha tudni akarod, csak táplálkoztam! -kelt ki magából- Nem tudom hogyan irányítsam ezt, és Jan se tud segíteni, mert már nincs többé! -roskadt a földre megtörten-
- Miért nem jöttél utánam rögtön?
- Te a helyemben abban a szituban utánam jöttél volna?
- Nem tudom!
- Az járt a fejemben, hogy megláttál, hogy táplálkozom, és undorodsz tőlem. De inkább ez legyen, minthogy veszélybe sodorjalak.
- Attól félsz, hogy bántanál?
- Te nem félnél? Tackey-vel már annyiszor átbeszéltem ezt, és próbált megnyugtatni.
- Hát persze, hogy Tackey-hez mentél!
- Mi a franc van veled? Az estéket Jan-nél töltöm, te is tudod! Napközben általában valamelyikőtökkel vagyok. Akkor mire fel ez az egész?
- Aggódom azért akit szeretek, és igen idegesít, hogy más pasikra támaszkodsz helyettem. Akár a kajáról, akár a gondjaidról van szó.
- Te talán tudnál rajtam segíteni? -morrant rá Anne- Mit kezdenél velem, ha rád vetném magam és a torkodnak esnék? Vagy elborulna az agyam és még az élő fába is belekötnék mint Sungmo?
- ... -hallgatott, mert tényleg nem tudta mit tenne abban a pillanatban-
- Na látod! Jan megértett engem! Tackey is tudja, hogy milyen az amikor az ösztöneid akarnak irányítani. Ezért megyek hozzá, ha segítség kell, mert NINCS más akihez fordulhatnék! - kirohant a cellából-
Anne meg sem állt egészen a foglalkoztató szobáig, ahol mindenfélét készíthettek a rabok. Mindenütt őrök figyeltek árgus szemekkel. Anne tudta nagyon jól, ha tenni akar valamit, akkor azt villám gyorsan, és feltűnés nélkül kell tennie. Oda sétált a bőrdíszműves asztalhoz, ahol senki nem dolgozott éppen, az őrök látóteréből is kellően kilógott. Megragadta a bőr vágó kést és magába mélyesztette. Elindult a szokásos rejtekhelyére, miközben azért imádkozott, hogy senkibe se fusson bele. Pechére Tackey a közelben volt, és oda rohant hozzá amint megérezte vére illatát. Nem húzta az időt, felkapta a lányt és a cellájához vitte. Már majdnem belépett Anne-el a karjában, amikor meglátták, hogy KwangSoo a földön fekszik és rajta Sungmo. Anne azonnal leugrott Tackey karjaiból, megragadta hátulról Sungmo-t és a cellán kívülre lökte. Vicsorogtak, morogtak egymásra, néhány ütést mindketten bevittek a másiknak.
- Sungmo! Térj már észhez! -üvöltött vele Anne- Jan soha nem tenne ilyet!
- grrr... -morrant rá-
- El tudom képzelni mit érezhetsz! Nekem is rohadtul fáj! Mégsem támadok rá bárkire aki szembejön velem! Csak hogy tudd, ha nem te lettél volna aki rá támadt KwangSoo-ra, már nem állnál a lábaidon! Én a szeretteimet védem ezzel az átkozott szörny létemmel! Te pedig a haragodat vezeted le bárkin! Jan a szeretteiért küzdött minden alkalommal, ha látott volna, tuti helyben hagyott volna, bármennyire is szeretne!
- Nem tudok mit tenni Anne! Jó neked, hogy ...
- Nekem jó? A támadás óta más "ember" vagyok! Nem merek a szeretteimmel lenni, nehogy rájuk támadjak! Elvesztettem, azt aki a legtöbbet jelentette nekem gyerekkorom óta. Igazad van, rohadt jó nekem! Te legalább önként váltál azzá ami vagy! Mert az akit szerettél veled akart lenni, ameddig csak lehetett. Én meg minden éjjel attól rettegek, hogy akit szeretek, azt fogom először darabokra tépni! Menj és kérj bocsánatot Jan-től! ... MOST!
Amint Sungmo elment, a távolból Tackey követte őt, így Anne és KwangSoo magukra maradtak. A lány oda lépett KwangSoo-hoz, és vizsgálgatni kezdte a sérüléseit. Megkönnyebbült, mikor csak egy kisebb karmolást, és pár horzsolást talált a férfi testén. Ahogy ott ültek a padlón szemtől szemben szótlanul, valami furcsa érzés telepedett közéjük. Nézték, nézték egymást már jó pár perce, amikor KwangSoo-nak szemet szúrt egy növekvő folt Anne fekete pólóján. Egyik kezével a lány pólójáért nyúlt, hogy szemügyre tudja venni azt. Anne ellökte a felé nyújtott kezet, de a férfi nem hagyta magát. Határozott mozdulattal levette a lányról véres pólóját. Szemei rögtön a vérszerű foltra tapadtak, a kezében lévő anyaggal elkezdte letörölni azt, hogy lássa milyen súlyos a sérülés. Megdöbbenve látta, hogy egy egyre kisebb heg virít a lány mellkasán.
- Mi történt? -kérdezte aggódó tekintettel-
- Semmi, nem történt. Titeket mi lelt Sungmo-val?
- Ne háríts! Valami történt! Ráadásul Tackey hozott a karjaiban!
- Ne kezd megint!
- Akkor ne titkolózz!
- Elegem lett az egészből! El akartam menekülni saját magam elől! Most boldog vagy?
- Te tetted? Mégis miért?
- Miért? Jan meghalt, ha azt vesszük már én is egy ideje.
- Én még itt vagyok! Vagy ez neked nem számít?
- Hogyne számítana! Pont ezért akartam lezárni itt és most az egészet! Nem akarok bántani senkit, de legfőképp téged nem! Rettegek a gondolattól, hogy megöllek, pedig szeretlek.
- Én is szeretlek. Ezért nem bírom elviselni, hogy mindenki másra támaszkodsz, mint most is. Tackey-el voltál?
- Nem! El akartam rejtőzni, miután leszúrtam magam, de neki pont akkor kellett arra járnia. Amint le esett neki, hogy mit tettem ide hozott. Szóval mi volt veletek?
- Sungmo furcsának tűnt, próbáltam beszélni vele, de nem válaszolt. Egyik pillanatban még a folyosón voltunk aztán meg itt feküdtem.
- Érted most már mit akartam mondani korábban?
- Azt hiszem. Sajnálom a korábbit. Nem gondoltam bele, hogy min mehetsz keresztül. Nem gondoltam, hogy még mindig küzdesz magaddal.
- Pedig minden egyes nap, minden egyes veled töltött perc küzdelem önmagammal.
KwangSoo magához húzta, szorosan átölelte. Egymás szemébe néztek, nem láttak mást csak szeretetet és vágyakozást. Gyengéd csókba kezdtek, ami fokozatosan vált egyre intenzívebbé. Már nyoma sem volt a korábbi féltékenységnek, vagy veszekedésnek. Csak a kettejük szenvedélye volt, semmi más. A szenvedélyük ami virágként bontotta ki szirmait, ahogy testük összefonódott. Az alsó ruházatuk is lekerült róluk, KwangSoo a szokásosnál vadabban vette birtokba Anne testét. Nem számított semmi, csak az, hogy minél hamarabb érezhessék, ahogy testük összeolvad. Olyan szorosan szegezte a padlóhoz a lány kezeit, hogy az felszisszent, de nem bánta. Érezni akarta, hogy ez a férfi ennyire akarja őt. Minden lökésnél belenyögött a csókba ami soha véget nem érő táncban tartotta nyelvüket. Amikor a csúcsra értek, Anne karmai a padlóba mélyedve hagyták nyomát a pillanatnak.
2016. május 17., kedd
Bezárva 23.rész
A támadások megszaporodtak. A többiek nem tudták mit tehetnének Sungmo gyilkos ösztöneivel, de annyiban bizonyosak voltak, hogy ez így nem mehet tovább, hisz Sheppard sem hazudhat örökké az őröknek és az eset után nyomozó rendőröknek. Egyik reggel a cellaajtók nyitódása után a többiek összegyűltek, hogy megbeszélhessék hogyan állhatnák útját a fiú vérengzésének. Körbe ültek Jan-ék cellájában és egy ideig csak bámulták egymást, végül Tsubasa szólalt meg elsőnek.
- Ez így nem mehet tovább! - csattant fel. - Minden nappal egyre több áldozatot szed!
- Ha Jan élne ez nem történhetne meg! - csatlakozott be Tackey is.
- Te tényleg ennyire hülye vagy? - mordult rá az idősebb. - Nekünk kell megoldanunk a problémát!
- Legutóbb is megállt az élet, amikor meghalt! - A mondatra mindenkinek kikerekedtek a szemei.
Tsubasa a fejéhez kapott. - Ennyire nem lehetsz hülye, de komolyan!
- Ezt most miért mondod? - nézett rá értetlenül.
- Ne ültess beléjük hamis reményeket! - korholta Tsubasa a fiatalabbat.
- Mi van ha mégis visszatér, mint a legutóbb? - Gackt hangjára mindenki összerezzent. - Hogy mondjuk el neki, hogy egyikünk beleőrült az elvesztésébe? - A férfinek igaza volt és Tsubasa is elgondolkodott. - Azon kellene gondolkodnunk hogyan hozhatjuk vissza! A fiúknak szükségük van rá, különösen most, hogy kezdenek ráérezni a gyilkolás ízére!
Sungje könnyes szemekkel nézett a férfire. Szüksége volt Jan-re és arra a tényre, hogy bármikor fordulhat hozzá. A szerepek akkor megváltoztak, amikor a vérével megmentette, sőt már akkor, mikor megtetszett neki és néhány bandával, akikkel nehéz volt egyezséget kötni most a barátaik. Mindent neki köszönhettek és gyakorlatilag közösen irányították a börtön életét. Nélküle még levegőt sem volt érdemes vennie. Legszívesebben visszaforgatta volna az időt. Magát okolta amiatt, hogy nem figyelt rá és meghalt. Meg kellett találnia a fiatalabbat, hogy elmondja neki lehetséges, hogy van remény és visszahozhatják szerelmüket. Egy eddig ismeretlen érzés ütötte fel a fejét benne, amivel nem tudott mit kezdeni. Folyamatosan azt súgta neki, hogy menjen Jan holttestéhez és itassa meg a vérével.
Észre sem vette, hogy felállt és elindult. Valaki megragadta a kezét és odakapta a fejét. - Hová mész szép fiú? - Dörmögte Gackt ridegen.
- Megkeresem Sungmo-t és elmondom neki a fejleményeket.
- Ez nem okos döntés. - mondta Yunhak. - Legutóbb is összeverekedtetek!
Jihyuk hirtelen felpattant. - Majd én megkeresem! - Azzal a lendülettel el is tűnt.
Geonil kíséretében elment a gyengélkedőbe, hogy a szokásos vér adagját megigya. Reszkető kézzel húzta le szerelméről a fehér takarót és képtelen volt elhinni, hogy meghalt. Gyengéden végigsimított hideg arcán és akkor meglepő dolgot vett észre. Jan szája szélén friss vérfolt volt.
- Az Sungmo vére. - szólalt meg váratlanul Sheppard mellette. - Nemrég járt itt. - Nagyot sóhajtott. - Neki is ugyanaz járt a fejében, min neked.
Letörölt egy könnycseppet az arcáról. - Abban bízik, hogy így visszatér?
Sheppard hangja reszketett. - Nem árthat ha te is megpróbálod. - Ezzel azt akarta mondani, hogy lehetséges így visszahozni?
Felmarta a csuklóját, majd lehajolt hozzá és megcsókolta. Szájába belecsorgatta az övéből a vérét. Furcsa volt számára, hideg volt Jan ajka, mert eddig mindig meleg volt, amikor birtokba vette őket. Minden szeretetét beleadta és csak bízni tudott benne, hogy majd segíteni fog. Amikor elhajolt tőle ugyanaz az ösztön azt súgta neki, hogy csak várnia kell türelemmel és minden kiderül. Nagyot sóhajtott és elhúzta a száját, majd visszatakarta és indult vissza a többiekhez. Geonil végig vigasztalni próbálta, de nem sok sikerrel. Idegei pattanásig feszültek és képtelen volt egy helyben maradni. Szüksége volt egy kis egyedüllétre és ebéd után kiment az udvarra, majd elrejtőzött oda, ahol Jan korábban sokat üldögélt.
Sungmo tombolt a dühtől és semmi sem tudott megálljt parancsolni neki. Az emberek kiszívása mellett megkereste az ellenséges vámpírokat és egyesével kezdte kiirtani őket. Legalább addig megfelejtkezett a benne lévő ürességről és fájdalomról. Mivel érdemelte ki, hogy elvették tőle az egyetlen esélyt a szerelemre? Az mellékes volt, hogy Sungje-vel osztoznia kellett rajta. Bármit megadott volna azért, hogy szerelmét újra mosolyogni láthassa. Eszébe jutott, hogy legutóbb mennyire odaadó volt, amikor szeretkeztek. Az a gyengédség nagyon jól esett neki annak ellenére, hogy érezte, hogy legszívesebben bevadulna.
Mekkora barom volt, hogy akkor kiakadt, amikor egy hatalmasat szeretkeztek a cellában! Érezte a gyengéd karokat a nyaka körül, a lábakat, amik a derekára tekeredtek és szinte hallotta a lány nyögéseit. Ha tehetné visszaszívná amiket Jan fejéhez vágott! Egy újabb utána epekedő lány torkába harapott bele, amikor két őr megragadta és lerángatták róla. A folyosót, amin vonszolták már jól ismerte. Egyenesen az igazgatóhoz és a talpnyalójához vezetett. Elhatározta magában, ha a férfi sértegeti, akkor bizony végez mindkettővel, hiszen nincs már miért visszafognia magát. Amint beértek az ajtón, az őrök leültették. Morogva törölte le a szájáról a vért.
- Mondd csak, mi van veled? - érdeklődött Sangwoo. - Kihajított a szukád a cellátokból?
- Semmi közöd hozzá! - Ereiben forrt a düh. Nagyon vissza kellett fognia magát.
- Elhagyott titeket? - lehunyta a szemeit és nagyot sóhajtott. - Szóval ez a baj? Elege lett belőletek? - Ha szemmel lehetett volna ölni, Sangwoo már nem élne. - Átköltözött egy másik cellába?
- Fogd be! - mordult rá a férfire.
- Hmmm.... - hümmögött az igazgató. - Mással kefél, ugye? - Nagyon közel állt hozzá, hogy elveszítse a türelmét. - Csak idő kérdése volt mikor történik meg! Ti túlságosan gyengék vagytok megtartani egy ilyen nőt! - Legyőzötten hajtotta le a fejét. Ebben igaza volt. Ha jobban figyeltek volna rá, Jan még mindig élne. - Ki tudja, talán legközelebb én is a farkamra húzom. - húzta tovább az agyát, de ekkor történt valami.
Sungmo felpattant és pillanatok alatt torkon ragadta a férfit, majd felemelte a levegőbe. Morgott és sziszegett az arcába, a férfi pedig ijedten próbált kapálózni. - Ha még egyszer sértegetni mered, kitépem a szíved és megeszem! - Nem is tétovázott, bebizonyította, hogy komolyan gondolja azzal, hogy levágta az asztalra, majd minden előjel nélkül fogaival feltépte a nyakát és inni kezdett belőle.
Eközben a gyengélkedőn is készülőben volt valami. Az előjeleket csak a természetfeletti lények érezhették. Az emberek csak áramingadozást észleltek mindössze belőle. Sheppard aggódva figyelt, mert érezte, hogy valami közeledik, de nem tudta beazonosítani. Ennyire még sosem rettegett és most, hogy Jan halott, már nem sokan vannak, akik megóvhatják a közeledő veszedelemtől. A jelenség perceken át tartott, majd a fehér lepel alatt lévő holttest néhányszor megmozdult.
Jan a kedvenc városában volt, az eddig eltemetett szerettei körében. Az utcán sétálgattak és fagyiztak. Szabad volt és nem leselkedett rá veszély sehol. A nap melege kellemes volt és igyekezett minden pillanatot kiélvezni, de valami mégsem stimmelt. Még nem akart meghalni, hiszen megtalálta a helyét a fiúk és Anne mellett. Azzal, hogy feladta a küzdelmet cserben hagyta őket. Bármennyire is békés volt minden, hiányoztak neki a többiek és biztosra vette, hogy a két fiú teljesen összeomlott és nem tud mit kezdeni magával. Vivian kétségbeesetten nézett rá, mert már tudta mit fog mondani. Búcsúznia kellett, mert az életben szükségük volt rá azoknak, akiket szeretett és ez viszont is igaz volt.
- Mi a baj? - kérdezte tőle régi szerelme.
Nem tudta hogyan kezdjen bele, de végül mégis rászánta magát. - Sajnálom, de nem maradhatok! - mondta sírva. - A többieknek szükségük van rám és a két párom is hiányol. - Szinte érezte a fájdalmukat és Sungmo dühét, ami kezdte felemészteni.
Justin nem úgy reagált, ahogy azt várta. - Menj. - mondta és elmosolyodott. - Új életed van és szerelmes is vagy. - Nem hitte volna, hogy ennyire megértő lesz. - Boldog vagy velük és csak ez számít!
Elbúcsúzott tőlük és belesétált a ködbe, ami megjelent körülöttük. Hamarosan fuldokolva ébredt a szájában keveredő vér miatt, amikor lenyelte. Beletelt egy kis időbe, míg felfogta, hogy visszatért a halálból. Lekecmergett az ágyról és azonnal a vért kezdte keresni. Egymás után szívott ki villámgyorsan legalább tizet, mire érzékei kiélesedtek és friss vér illatát érezte meg a levegőben. Megérezte, hogy Sungmo ontotta ki valakinek a vérét és utána vetette magát. Az illat az igazgatói irodához csalta, ahol félig nyitva volt az ajtó és az igazgató az asztalán fekve nyöszörgött, miközben Sungmo a vérét szívta. Teljes tüdejéből ráordított, mire a fiú meglepődve nézett fel. Odarohant hozzájuk, megragadta Sungmo-t és morogva kihajította az irodából.
Vicsorogva ment utána és legnagyobb meglepetésére a fiú küzdött vele. Lehetséges, hogy nem ismerte fel? Mennyire lehetett eltorzulva az arca? Ütötték és rúgták egymást, míg felül nem kerekedett a fiún és a földön kötöttek ki. Lenyomta a vállát a földre és az ölébe ült. Beharapta alsó ajkát, amikor megérezte a fiú keménységét és mozogni kezdett rajta ruhán keresztül. Mindössze néhányat mozdult, de az is elég volt, hogy Sungmo-t feltüzelje vele és lelökje magáról. A harc folytatódott, de a fiú bárhogy próbálkozott, nem ütött nagyot, mert félt, hogy baja eshet. A fiú jól harcolt. Nem csoda, hiszen Tsubasa tanította, aki ismerte a stílusát. Végül elege lett a harcból és hagyta, hogy a falnál kössenek ki és akkor ellágyultak az arcvonásai.
Sungmo remegő kezekkel seperte ki a haját az arcából és amikor felismerte, abbahagyta a vicsorgást. Még abban a pillanatban ajkaira tapadt és vad csókba kezdtek. Szerencséjére csak egy kórházi köpeny és egy bugyi volt rajta. Utóbbitól hamar megszabadultak és a következő amit érzett a fiú lüktető férfiassága volt, ami kitöltötte őt. Fejét hátravetette és kezeivel a mellkasán támaszkodott. Éhes vadállatként lovagolta meg a fiút, aki segített neki minden mozdulatnál. Ringatózásuk vad és gyors tánccá változott. Még sosem érezte magát ennyire élőnek. Lehajolt a fiúhoz egy csókra. Nyelvével bejárta a szájának minden egyes zugát, majd nagyot cuppanva elvált tőle és a nyaka felé vette az irányt.
Sungmo lélegzete elakadt, amikor a fogai a nyakába mélyedtek. Ott vibrált benne minden nyögése, ami csak még jobban felizgatta. Kicsit feljebb emelkedett róla és hatalmasat nyögve vált el a nyakától, amikor erősebben visszahúzta magára. Meg kellett állnia, mert éppen csak egy lökésre volt attól, hogy átlendüljön a határon. A fiú még sosem volt ennyire követelőző. Kétségbeesetten támaszkodott meg a fejénél és próbált levegőhöz jutni. Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, amikor kiegyenesítette az ölébe és átölelte. Mikor úgy vélte, hogy mozoghatnak, a fiú irdatlan iramban kezdte el mozgatni magán és ő sem tétlenkedett. A lökések ismét keményekké váltak és amikor érezte, hogy megállíthatatlanul közeledik az orgazmus felé, a nyakába harapott és egyik kezével lenyúlt közéjük, hogy a csiklóját is kezelésbe vehesse.
Az utolsó lökéseknél ismét ledöntötte a fiút, majd teste reszketni kezdett és vele együtt átlendült a határon. Egy elégedett sóhaj kíséretében rádőlt szerelmére és kis híján el is aludt. Nagyon elfáradt és hálás volt Sungmo-nak, hogy hagyta egy pihenni egy kicsit. Jó időbe beletelt, míg minden visszatért a régi kerékvágásba és volt ereje lábra állni. Legnagyobb meglepetésére szerelme ölbe kapta és a vállára hajtotta a fejét. Egy gyors zuhanyzás után sokkal jobban érezte magát. Sungmo még a haját is megmosta és félszárazra törölgette. Kapott tiszta ruhát is, majd visszakerült az ölébe és meg sem álltak az ebédlőig. A többiek vacsorához álltak sorba és amikor meglátták őket, Tsubasa-nak és Sungje-nek kiesett a kezéből az üres tálca. Sungmo letette a földre és a többiek szinte egyszerre futottak oda hozzá.
Sungje maradt utoljára, mert tudták, hogy neki hiányzott a legjobban. Ahogy magához ölelte el is sírta magát. Akkor először látta összeomlani Sungje-t. Beültek az asztalhoz, míg a többiek vittek nekik ételt. - Ne ringass, mert elalszom. - nyögte álmosan a fiúnak.
Szép nyugodtan megvacsoráztak és a hírre, hogy életben van, a többiek is kimerészkedtek a szárnyaikból. Egész családiassá vált a hangulat. Tudta, hogy Tsubasa beszélni akart vele, de evés után nem maradt ereje ébren maradni. Szemei csukva voltak, míg Sungmo az ölébe cipelte az ölében. Ahogy a teste az ágyat érte, hajszálra volt attól, hogy elaludjon. Elmosolyodott, amikor a fiúk bebújtak mellé az ágyba és a végtagjaik keresztbe voltak rajta. Olyan érzése volt, mintha el sem ment volna onnan. A légkör a korábbinál sokkal nyugodtabb és könnyebb volt. Bizonyára azért, mert visszatért közéjük.
A következő napok megterhelők voltak számára és igyekezett mindet túlélni. A fiúk hoztak neki emberi ételt, míg Sheppard naponta legalább ötször megnézte mi van vele és vért is vitt neki. Még senki sem tudta, de a borzalmaknak még korán sem volt vége. Valami készült és ezt Jan nagyon jól érezte. Igyekezett minél többet pihenni és visszanyerni az erejét. A nap körülbelül nyolcvan százalékát alvással töltötte. Míg a többiek a megszokott életüket élték, elmondta Anne-nek, hogy készüljön fel a hamarosan bekövetkező csapásokra, majd elmondja a fiúknak is ha itt lesz az ideje.
Ahogy teltek a napok, az állapota nem akart javulni. Még mindig gyenge volt azután, hogy feltámadt és egy kimerítő vámpírszexben volt része Sungmo-val. Sheppard tehetetlenül vizsgálgatta, közben pedig felütötte a fejét a gondolat, hogy mi van, ha Jan mégsem marad velük sokáig. Már az is csoda volt, hogy egyáltalán visszatért közéjük, de a halála óta a jövő ködbe veszett és semmit sem vettek készpénznek. Mindenki idegei pattanásig feszültek és igyekeztek felkészülni az éppen uralkodó állapot megszűnésére.
Sungje gondolatai szinte üvöltöttek és néhányon még ő maga is elgondolkodott. Folyamatosan attól rettegett, hogy újra elveszítheti. Korábban volt egy lány Japánban, akibe szerelmes volt, de belehalt az operációba, amikor kivették az agyából a tumor darabot. Azt még egyszer nem bírná ki! Inkább utána hal ő is, mert nem tudja elképzelni az életét nélküle! Mikor kinyitotta a szemeit, a fiú volt mellette és egy könnycsepp hullott a kézfejére. Kinyújtotta a bal kezét és gyengéden letörölte a könnyeit. A fiú lehunyta a szemeit és beledőlt az érintésbe. Legnagyobb meglepetésére szerelme befészkelte magát a lábai közé és szorosan hozzábújt. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, miközben beletúrt a hajába, a másik kezével pedig a hátát simogatta.
- Félek. - suttogta Sungje. - Nem akarlak még egyszer elveszíteni!
A mondatra szorosabban ölelte magához. - Nem fogsz! - jelentette ki és azt komolyan is gondolta. Megfagyott, amikor a fiú reszketni kezdett felette. Odaadóan simogatta, hogy megnyugtassa. Mire feleszmélt, szerelme elaludt rajta. Hamarosan lépteket hallott. A többiek nagyot szisszentek, majd belépett Sungmo és a szája elé tette a mutató ujját. Intett nekik, hogy bemehetnek hozzájuk, de halkan beszélniük. Sungmo rögtön mellé ült és megfogta a jobb kezét.
- Nem sokat aludt az elmúlt pár napban. - suttogta Yunhak. - Örülök, hogy végre kidőlt!
- Végig őrzött míg aludtál. - csatlakozott be Geonil is. - Már kezdtem nagyon aggódni miatta!
- Szegény! - simított végig az alvó fiú fején.
Anne-en nagyon látszott, hogy mondani akart valamit, de próbálta visszafogni magát. Alig észrevehetően bólintott akkor végre kibukott belőle. - Többet ne ijessz így ránk! Van fogalmad róla min mentünk keresztül? - Valójában volt. Már háromszor átélte, csak akiket ő elveszített nem tértek vissza. Feltámadásakor ott hagyta őket, hogy velük lehessen. Tsubasa nagyon nyelt és furcsán nézett Anne-re. Tackey-től szintén ugyanazt a reakciót kapta.
Sheppard a legjobb pillanatban érkezett és kikerekedtek a szemei miattuk. - Na de kérem! - csodálkozott el. - Nem illik ilyen helyzetben megzavarni őket! - Sungje halkan horkolni kezdett és akkor halkan mindenki nevetni kezdett. - Ezt neked hoztam. - Egy tábla csokit vadászott elő a zsebéből, pont olyat amilyet szeret. - Mielőtt bármit kérdezel ezt vedd be! - nyújtotta oda neki a kis fehér pirulát.
- Nyugtatót akarsz nekem adni? - kérdezte, amikor felismerte.
- A te állapotodban még nem szabad felizgatnod magad. - unszolta, majd két korty vízzel bevette. Vártak egy kicsit, amíg kezdett hatni és kissé elveszítette a harci kedvét.
- Most már előadhatnátok mi van! - Végignézett a többieken, akik kissé összehúzták magukat, és amikor Sungmo-ra nézett, nagyot nyelt. - Mit csináltál? - A fiú falfehérré vált és csak bámulni tudta.
- Megőrült. - válaszolta Sheppard. - Sokakat juttatott kórházba. - Megszorította a kezét és Sungmo ismét nagyot nyelt.
- Nem bírtunk vele. - folytatta Tsubasa. - Sungje-vel is összeverekedtek párszor, amikor le akarta álltani. - Ha nem feküdt volna rajta a fiú, biztos felkelt volna. Egyedül ő tartotta vissza.
- Pár nappal a halálod után Kwangsoo-ról kellett leszednem. - vallotta be Anne is.
Már majdnem rámordult Sungmo-ra, amikor Sungje megakadályozta azzal, hogy szorosabbra fonta a karjait körülötte. Eléggé csúnyán nézhetett a fiúra, mert megfagyott mellette és kikerekedtek a szemei is. - Amint felépültem számolunk!
- Jobban jársz, ha átmész Yunhak-ékhoz! - javasolta Tsubasa, mire kapott ő is egy csúnya nézést. - Ne nézz így rám!
Sungje újabb megmozdulására ellágyult a tekintete és hagyta, hogy hasson a gyógyszer. Teljesen ellazult és a fiút simogatva szenderült el nagy nehezen. A nyugati szárnyat lassan elnyelte a csend. Minden kényelmes és nyugodt volt.
- Ez így nem mehet tovább! - csattant fel. - Minden nappal egyre több áldozatot szed!
- Ha Jan élne ez nem történhetne meg! - csatlakozott be Tackey is.
- Te tényleg ennyire hülye vagy? - mordult rá az idősebb. - Nekünk kell megoldanunk a problémát!
- Legutóbb is megállt az élet, amikor meghalt! - A mondatra mindenkinek kikerekedtek a szemei.
Tsubasa a fejéhez kapott. - Ennyire nem lehetsz hülye, de komolyan!
- Ezt most miért mondod? - nézett rá értetlenül.
- Ne ültess beléjük hamis reményeket! - korholta Tsubasa a fiatalabbat.
- Mi van ha mégis visszatér, mint a legutóbb? - Gackt hangjára mindenki összerezzent. - Hogy mondjuk el neki, hogy egyikünk beleőrült az elvesztésébe? - A férfinek igaza volt és Tsubasa is elgondolkodott. - Azon kellene gondolkodnunk hogyan hozhatjuk vissza! A fiúknak szükségük van rá, különösen most, hogy kezdenek ráérezni a gyilkolás ízére!
Sungje könnyes szemekkel nézett a férfire. Szüksége volt Jan-re és arra a tényre, hogy bármikor fordulhat hozzá. A szerepek akkor megváltoztak, amikor a vérével megmentette, sőt már akkor, mikor megtetszett neki és néhány bandával, akikkel nehéz volt egyezséget kötni most a barátaik. Mindent neki köszönhettek és gyakorlatilag közösen irányították a börtön életét. Nélküle még levegőt sem volt érdemes vennie. Legszívesebben visszaforgatta volna az időt. Magát okolta amiatt, hogy nem figyelt rá és meghalt. Meg kellett találnia a fiatalabbat, hogy elmondja neki lehetséges, hogy van remény és visszahozhatják szerelmüket. Egy eddig ismeretlen érzés ütötte fel a fejét benne, amivel nem tudott mit kezdeni. Folyamatosan azt súgta neki, hogy menjen Jan holttestéhez és itassa meg a vérével.
Észre sem vette, hogy felállt és elindult. Valaki megragadta a kezét és odakapta a fejét. - Hová mész szép fiú? - Dörmögte Gackt ridegen.
- Megkeresem Sungmo-t és elmondom neki a fejleményeket.
- Ez nem okos döntés. - mondta Yunhak. - Legutóbb is összeverekedtetek!
Jihyuk hirtelen felpattant. - Majd én megkeresem! - Azzal a lendülettel el is tűnt.
Geonil kíséretében elment a gyengélkedőbe, hogy a szokásos vér adagját megigya. Reszkető kézzel húzta le szerelméről a fehér takarót és képtelen volt elhinni, hogy meghalt. Gyengéden végigsimított hideg arcán és akkor meglepő dolgot vett észre. Jan szája szélén friss vérfolt volt.
- Az Sungmo vére. - szólalt meg váratlanul Sheppard mellette. - Nemrég járt itt. - Nagyot sóhajtott. - Neki is ugyanaz járt a fejében, min neked.
Letörölt egy könnycseppet az arcáról. - Abban bízik, hogy így visszatér?
Sheppard hangja reszketett. - Nem árthat ha te is megpróbálod. - Ezzel azt akarta mondani, hogy lehetséges így visszahozni?
Felmarta a csuklóját, majd lehajolt hozzá és megcsókolta. Szájába belecsorgatta az övéből a vérét. Furcsa volt számára, hideg volt Jan ajka, mert eddig mindig meleg volt, amikor birtokba vette őket. Minden szeretetét beleadta és csak bízni tudott benne, hogy majd segíteni fog. Amikor elhajolt tőle ugyanaz az ösztön azt súgta neki, hogy csak várnia kell türelemmel és minden kiderül. Nagyot sóhajtott és elhúzta a száját, majd visszatakarta és indult vissza a többiekhez. Geonil végig vigasztalni próbálta, de nem sok sikerrel. Idegei pattanásig feszültek és képtelen volt egy helyben maradni. Szüksége volt egy kis egyedüllétre és ebéd után kiment az udvarra, majd elrejtőzött oda, ahol Jan korábban sokat üldögélt.
Sungmo tombolt a dühtől és semmi sem tudott megálljt parancsolni neki. Az emberek kiszívása mellett megkereste az ellenséges vámpírokat és egyesével kezdte kiirtani őket. Legalább addig megfelejtkezett a benne lévő ürességről és fájdalomról. Mivel érdemelte ki, hogy elvették tőle az egyetlen esélyt a szerelemre? Az mellékes volt, hogy Sungje-vel osztoznia kellett rajta. Bármit megadott volna azért, hogy szerelmét újra mosolyogni láthassa. Eszébe jutott, hogy legutóbb mennyire odaadó volt, amikor szeretkeztek. Az a gyengédség nagyon jól esett neki annak ellenére, hogy érezte, hogy legszívesebben bevadulna.
Mekkora barom volt, hogy akkor kiakadt, amikor egy hatalmasat szeretkeztek a cellában! Érezte a gyengéd karokat a nyaka körül, a lábakat, amik a derekára tekeredtek és szinte hallotta a lány nyögéseit. Ha tehetné visszaszívná amiket Jan fejéhez vágott! Egy újabb utána epekedő lány torkába harapott bele, amikor két őr megragadta és lerángatták róla. A folyosót, amin vonszolták már jól ismerte. Egyenesen az igazgatóhoz és a talpnyalójához vezetett. Elhatározta magában, ha a férfi sértegeti, akkor bizony végez mindkettővel, hiszen nincs már miért visszafognia magát. Amint beértek az ajtón, az őrök leültették. Morogva törölte le a szájáról a vért.
- Mondd csak, mi van veled? - érdeklődött Sangwoo. - Kihajított a szukád a cellátokból?
- Semmi közöd hozzá! - Ereiben forrt a düh. Nagyon vissza kellett fognia magát.
- Elhagyott titeket? - lehunyta a szemeit és nagyot sóhajtott. - Szóval ez a baj? Elege lett belőletek? - Ha szemmel lehetett volna ölni, Sangwoo már nem élne. - Átköltözött egy másik cellába?
- Fogd be! - mordult rá a férfire.
- Hmmm.... - hümmögött az igazgató. - Mással kefél, ugye? - Nagyon közel állt hozzá, hogy elveszítse a türelmét. - Csak idő kérdése volt mikor történik meg! Ti túlságosan gyengék vagytok megtartani egy ilyen nőt! - Legyőzötten hajtotta le a fejét. Ebben igaza volt. Ha jobban figyeltek volna rá, Jan még mindig élne. - Ki tudja, talán legközelebb én is a farkamra húzom. - húzta tovább az agyát, de ekkor történt valami.
Sungmo felpattant és pillanatok alatt torkon ragadta a férfit, majd felemelte a levegőbe. Morgott és sziszegett az arcába, a férfi pedig ijedten próbált kapálózni. - Ha még egyszer sértegetni mered, kitépem a szíved és megeszem! - Nem is tétovázott, bebizonyította, hogy komolyan gondolja azzal, hogy levágta az asztalra, majd minden előjel nélkül fogaival feltépte a nyakát és inni kezdett belőle.
Eközben a gyengélkedőn is készülőben volt valami. Az előjeleket csak a természetfeletti lények érezhették. Az emberek csak áramingadozást észleltek mindössze belőle. Sheppard aggódva figyelt, mert érezte, hogy valami közeledik, de nem tudta beazonosítani. Ennyire még sosem rettegett és most, hogy Jan halott, már nem sokan vannak, akik megóvhatják a közeledő veszedelemtől. A jelenség perceken át tartott, majd a fehér lepel alatt lévő holttest néhányszor megmozdult.
Jan a kedvenc városában volt, az eddig eltemetett szerettei körében. Az utcán sétálgattak és fagyiztak. Szabad volt és nem leselkedett rá veszély sehol. A nap melege kellemes volt és igyekezett minden pillanatot kiélvezni, de valami mégsem stimmelt. Még nem akart meghalni, hiszen megtalálta a helyét a fiúk és Anne mellett. Azzal, hogy feladta a küzdelmet cserben hagyta őket. Bármennyire is békés volt minden, hiányoztak neki a többiek és biztosra vette, hogy a két fiú teljesen összeomlott és nem tud mit kezdeni magával. Vivian kétségbeesetten nézett rá, mert már tudta mit fog mondani. Búcsúznia kellett, mert az életben szükségük volt rá azoknak, akiket szeretett és ez viszont is igaz volt.
- Mi a baj? - kérdezte tőle régi szerelme.
Nem tudta hogyan kezdjen bele, de végül mégis rászánta magát. - Sajnálom, de nem maradhatok! - mondta sírva. - A többieknek szükségük van rám és a két párom is hiányol. - Szinte érezte a fájdalmukat és Sungmo dühét, ami kezdte felemészteni.
Justin nem úgy reagált, ahogy azt várta. - Menj. - mondta és elmosolyodott. - Új életed van és szerelmes is vagy. - Nem hitte volna, hogy ennyire megértő lesz. - Boldog vagy velük és csak ez számít!
Elbúcsúzott tőlük és belesétált a ködbe, ami megjelent körülöttük. Hamarosan fuldokolva ébredt a szájában keveredő vér miatt, amikor lenyelte. Beletelt egy kis időbe, míg felfogta, hogy visszatért a halálból. Lekecmergett az ágyról és azonnal a vért kezdte keresni. Egymás után szívott ki villámgyorsan legalább tizet, mire érzékei kiélesedtek és friss vér illatát érezte meg a levegőben. Megérezte, hogy Sungmo ontotta ki valakinek a vérét és utána vetette magát. Az illat az igazgatói irodához csalta, ahol félig nyitva volt az ajtó és az igazgató az asztalán fekve nyöszörgött, miközben Sungmo a vérét szívta. Teljes tüdejéből ráordított, mire a fiú meglepődve nézett fel. Odarohant hozzájuk, megragadta Sungmo-t és morogva kihajította az irodából.
Vicsorogva ment utána és legnagyobb meglepetésére a fiú küzdött vele. Lehetséges, hogy nem ismerte fel? Mennyire lehetett eltorzulva az arca? Ütötték és rúgták egymást, míg felül nem kerekedett a fiún és a földön kötöttek ki. Lenyomta a vállát a földre és az ölébe ült. Beharapta alsó ajkát, amikor megérezte a fiú keménységét és mozogni kezdett rajta ruhán keresztül. Mindössze néhányat mozdult, de az is elég volt, hogy Sungmo-t feltüzelje vele és lelökje magáról. A harc folytatódott, de a fiú bárhogy próbálkozott, nem ütött nagyot, mert félt, hogy baja eshet. A fiú jól harcolt. Nem csoda, hiszen Tsubasa tanította, aki ismerte a stílusát. Végül elege lett a harcból és hagyta, hogy a falnál kössenek ki és akkor ellágyultak az arcvonásai.
Sungmo remegő kezekkel seperte ki a haját az arcából és amikor felismerte, abbahagyta a vicsorgást. Még abban a pillanatban ajkaira tapadt és vad csókba kezdtek. Szerencséjére csak egy kórházi köpeny és egy bugyi volt rajta. Utóbbitól hamar megszabadultak és a következő amit érzett a fiú lüktető férfiassága volt, ami kitöltötte őt. Fejét hátravetette és kezeivel a mellkasán támaszkodott. Éhes vadállatként lovagolta meg a fiút, aki segített neki minden mozdulatnál. Ringatózásuk vad és gyors tánccá változott. Még sosem érezte magát ennyire élőnek. Lehajolt a fiúhoz egy csókra. Nyelvével bejárta a szájának minden egyes zugát, majd nagyot cuppanva elvált tőle és a nyaka felé vette az irányt.
Sungmo lélegzete elakadt, amikor a fogai a nyakába mélyedtek. Ott vibrált benne minden nyögése, ami csak még jobban felizgatta. Kicsit feljebb emelkedett róla és hatalmasat nyögve vált el a nyakától, amikor erősebben visszahúzta magára. Meg kellett állnia, mert éppen csak egy lökésre volt attól, hogy átlendüljön a határon. A fiú még sosem volt ennyire követelőző. Kétségbeesetten támaszkodott meg a fejénél és próbált levegőhöz jutni. Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, amikor kiegyenesítette az ölébe és átölelte. Mikor úgy vélte, hogy mozoghatnak, a fiú irdatlan iramban kezdte el mozgatni magán és ő sem tétlenkedett. A lökések ismét keményekké váltak és amikor érezte, hogy megállíthatatlanul közeledik az orgazmus felé, a nyakába harapott és egyik kezével lenyúlt közéjük, hogy a csiklóját is kezelésbe vehesse.
Az utolsó lökéseknél ismét ledöntötte a fiút, majd teste reszketni kezdett és vele együtt átlendült a határon. Egy elégedett sóhaj kíséretében rádőlt szerelmére és kis híján el is aludt. Nagyon elfáradt és hálás volt Sungmo-nak, hogy hagyta egy pihenni egy kicsit. Jó időbe beletelt, míg minden visszatért a régi kerékvágásba és volt ereje lábra állni. Legnagyobb meglepetésére szerelme ölbe kapta és a vállára hajtotta a fejét. Egy gyors zuhanyzás után sokkal jobban érezte magát. Sungmo még a haját is megmosta és félszárazra törölgette. Kapott tiszta ruhát is, majd visszakerült az ölébe és meg sem álltak az ebédlőig. A többiek vacsorához álltak sorba és amikor meglátták őket, Tsubasa-nak és Sungje-nek kiesett a kezéből az üres tálca. Sungmo letette a földre és a többiek szinte egyszerre futottak oda hozzá.
Sungje maradt utoljára, mert tudták, hogy neki hiányzott a legjobban. Ahogy magához ölelte el is sírta magát. Akkor először látta összeomlani Sungje-t. Beültek az asztalhoz, míg a többiek vittek nekik ételt. - Ne ringass, mert elalszom. - nyögte álmosan a fiúnak.
Szép nyugodtan megvacsoráztak és a hírre, hogy életben van, a többiek is kimerészkedtek a szárnyaikból. Egész családiassá vált a hangulat. Tudta, hogy Tsubasa beszélni akart vele, de evés után nem maradt ereje ébren maradni. Szemei csukva voltak, míg Sungmo az ölébe cipelte az ölében. Ahogy a teste az ágyat érte, hajszálra volt attól, hogy elaludjon. Elmosolyodott, amikor a fiúk bebújtak mellé az ágyba és a végtagjaik keresztbe voltak rajta. Olyan érzése volt, mintha el sem ment volna onnan. A légkör a korábbinál sokkal nyugodtabb és könnyebb volt. Bizonyára azért, mert visszatért közéjük.
A következő napok megterhelők voltak számára és igyekezett mindet túlélni. A fiúk hoztak neki emberi ételt, míg Sheppard naponta legalább ötször megnézte mi van vele és vért is vitt neki. Még senki sem tudta, de a borzalmaknak még korán sem volt vége. Valami készült és ezt Jan nagyon jól érezte. Igyekezett minél többet pihenni és visszanyerni az erejét. A nap körülbelül nyolcvan százalékát alvással töltötte. Míg a többiek a megszokott életüket élték, elmondta Anne-nek, hogy készüljön fel a hamarosan bekövetkező csapásokra, majd elmondja a fiúknak is ha itt lesz az ideje.
Ahogy teltek a napok, az állapota nem akart javulni. Még mindig gyenge volt azután, hogy feltámadt és egy kimerítő vámpírszexben volt része Sungmo-val. Sheppard tehetetlenül vizsgálgatta, közben pedig felütötte a fejét a gondolat, hogy mi van, ha Jan mégsem marad velük sokáig. Már az is csoda volt, hogy egyáltalán visszatért közéjük, de a halála óta a jövő ködbe veszett és semmit sem vettek készpénznek. Mindenki idegei pattanásig feszültek és igyekeztek felkészülni az éppen uralkodó állapot megszűnésére.
Sungje gondolatai szinte üvöltöttek és néhányon még ő maga is elgondolkodott. Folyamatosan attól rettegett, hogy újra elveszítheti. Korábban volt egy lány Japánban, akibe szerelmes volt, de belehalt az operációba, amikor kivették az agyából a tumor darabot. Azt még egyszer nem bírná ki! Inkább utána hal ő is, mert nem tudja elképzelni az életét nélküle! Mikor kinyitotta a szemeit, a fiú volt mellette és egy könnycsepp hullott a kézfejére. Kinyújtotta a bal kezét és gyengéden letörölte a könnyeit. A fiú lehunyta a szemeit és beledőlt az érintésbe. Legnagyobb meglepetésére szerelme befészkelte magát a lábai közé és szorosan hozzábújt. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, miközben beletúrt a hajába, a másik kezével pedig a hátát simogatta.
- Félek. - suttogta Sungje. - Nem akarlak még egyszer elveszíteni!
A mondatra szorosabban ölelte magához. - Nem fogsz! - jelentette ki és azt komolyan is gondolta. Megfagyott, amikor a fiú reszketni kezdett felette. Odaadóan simogatta, hogy megnyugtassa. Mire feleszmélt, szerelme elaludt rajta. Hamarosan lépteket hallott. A többiek nagyot szisszentek, majd belépett Sungmo és a szája elé tette a mutató ujját. Intett nekik, hogy bemehetnek hozzájuk, de halkan beszélniük. Sungmo rögtön mellé ült és megfogta a jobb kezét.
- Nem sokat aludt az elmúlt pár napban. - suttogta Yunhak. - Örülök, hogy végre kidőlt!
- Végig őrzött míg aludtál. - csatlakozott be Geonil is. - Már kezdtem nagyon aggódni miatta!
- Szegény! - simított végig az alvó fiú fején.
Anne-en nagyon látszott, hogy mondani akart valamit, de próbálta visszafogni magát. Alig észrevehetően bólintott akkor végre kibukott belőle. - Többet ne ijessz így ránk! Van fogalmad róla min mentünk keresztül? - Valójában volt. Már háromszor átélte, csak akiket ő elveszített nem tértek vissza. Feltámadásakor ott hagyta őket, hogy velük lehessen. Tsubasa nagyon nyelt és furcsán nézett Anne-re. Tackey-től szintén ugyanazt a reakciót kapta.
Sheppard a legjobb pillanatban érkezett és kikerekedtek a szemei miattuk. - Na de kérem! - csodálkozott el. - Nem illik ilyen helyzetben megzavarni őket! - Sungje halkan horkolni kezdett és akkor halkan mindenki nevetni kezdett. - Ezt neked hoztam. - Egy tábla csokit vadászott elő a zsebéből, pont olyat amilyet szeret. - Mielőtt bármit kérdezel ezt vedd be! - nyújtotta oda neki a kis fehér pirulát.
- Nyugtatót akarsz nekem adni? - kérdezte, amikor felismerte.
- A te állapotodban még nem szabad felizgatnod magad. - unszolta, majd két korty vízzel bevette. Vártak egy kicsit, amíg kezdett hatni és kissé elveszítette a harci kedvét.
- Most már előadhatnátok mi van! - Végignézett a többieken, akik kissé összehúzták magukat, és amikor Sungmo-ra nézett, nagyot nyelt. - Mit csináltál? - A fiú falfehérré vált és csak bámulni tudta.
- Megőrült. - válaszolta Sheppard. - Sokakat juttatott kórházba. - Megszorította a kezét és Sungmo ismét nagyot nyelt.
- Nem bírtunk vele. - folytatta Tsubasa. - Sungje-vel is összeverekedtek párszor, amikor le akarta álltani. - Ha nem feküdt volna rajta a fiú, biztos felkelt volna. Egyedül ő tartotta vissza.
- Pár nappal a halálod után Kwangsoo-ról kellett leszednem. - vallotta be Anne is.
Már majdnem rámordult Sungmo-ra, amikor Sungje megakadályozta azzal, hogy szorosabbra fonta a karjait körülötte. Eléggé csúnyán nézhetett a fiúra, mert megfagyott mellette és kikerekedtek a szemei is. - Amint felépültem számolunk!
- Jobban jársz, ha átmész Yunhak-ékhoz! - javasolta Tsubasa, mire kapott ő is egy csúnya nézést. - Ne nézz így rám!
Sungje újabb megmozdulására ellágyult a tekintete és hagyta, hogy hasson a gyógyszer. Teljesen ellazult és a fiút simogatva szenderült el nagy nehezen. A nyugati szárnyat lassan elnyelte a csend. Minden kényelmes és nyugodt volt.
2016. május 6., péntek
Bezárva 22.rész
Másnap reggel KwangSoo mikor felébredt látta, hogy Anne még mindig mély álomban van. Kíváncsi volt mi történhetett a lánnyal, de nem akarta felébreszteni, hisz végre nyugodtan aludt, ám tudta, hogy hol talál válaszokat kérdéseire. Összeszedte magát és elindult a börtön igazgatójának irodájához, hogy megtudhassa azt amit nem mer megkérdezni. Amint belépett az irodába kíváncsi szempárokkal találta szembe magát.
- Csak nem a Supernova egyik tagja látogatott meg minket? - gúnyolódott Julien-
- Nem vagyok vicces kedvemben! Az érdekelne, amiről előző nap beszélgettek a lányokkal.
- Oh, hogy az. Pontosan mi is érdekelné önt?
- Hogy miért nézett fenyegetőn Anne-re és ő miért fehéredett el?
- Szóval valakinek mégis csak szemet szúrt a dolog! Pedig már kezdtem örülni, hogy ezzel sakkban tarthatom a kicsikét!
- Ne húzza az időt, csak nyögje már ki! -rivallt rá ingerülten KwangSoo-
- Meg is mutathatom.
Julien az egyik számítógéphez lépett, és keresgetni kezdett a biztonsági felvételek között. Hamar megtalálta a szóban forgó felvételt, hisz a napokban többször is végig nézte. Eközben Anne felébredt és keresni kezdte KwangSoo-t, mert egy rossz érzés kerítette hatalmába. A folyosón haladva összefutott Geonillal, aki megmondta neki, hogy az igazgatói fele látta sétálni nem olyan régen. Anne teljes erejéből futott az iroda felé. Kopogás nélkül lökte be az ajtót, hogy az a falnak ütközve akkora zajt csapott, hogy az irodában lévők elfelejtettek levegőt venni. Amint megpillantotta KwangSoo-t az egyik számítógépnél megnyugodott, ám pár pillanat alatt eszébe jutottak a kamerák. Oda rohant, hogy lássa mit néz a férfi és amit látott őt magát is megrémítette. Minden düh ami összegyűlt benne Julien-re zúdította, megragadta a nyakánál fogva és a falnak szorította.
- Ezt élvezed? -vicsorogva nézett Julien-re- Most nem vigyorogsz?
- Engedd el! Ha nem teszed magánzárkát kapsz hosszú időre! -figyelmeztette aggodalommal telt hangon KwangSoo-
- Nekem már úgy is mindegy! -vetett egy reményvesztettséggel teli pillantást szerelmére- Jobb is lenne egy zárka! -szorosabban markolta Julien nyakát, és feljebb emelte, még jobban neki taszítva a falnak-
- ELÉG! -ordított rá KwangSoo miközben a lány kezeit próbálta elhúzni Julien nyakáról-
Anne megenyhült KwangSoo aggodalommal telt hangja hallatán, elengedte Julien-t és rohanni kezdett, maga se tudta hogy hova, vagy minek, csak rohant. Nagy sietségében észre se vette a felé közeledő Tackey-t, aki látva a lány zaklatottságát a saját cellájába invitálta. Anne jó pár percig csak ült és maga elé bámult, míg Tackey faggatni nem kezdte.
- Mi a baj kislány? -ült le szorosan mellé-
- Semmi.-sütötte le szemeit Anne miközben kezeit tördelte-
- Mindketten tudjuk, hogy van valami. -sóhajtott- Bennem megbízhatsz, tudod igaz?
- Tudom, csak én magam se tudom, hogy mi történik velem.
- Az kedveském, hogy az a mocsok a bábjának akart, hogy te végezd el a piszkos munkát neki, de Jan kinyírta, most pedig szabad vagy.
- Tudom, de mégis miért vagyok ennyire kiszámíthatatlan? A testem miért cselekszik olyan gyorsan, hogy észre sem veszem?
- Mert ez ilyen. Sok időbe telik mire megtanulod, hogy tartsd féken magad.
- Jannek is? -hitetlenkedett kikerekedett szemmel-
- Igen. De mesélj mi történt, ami miatt ilyen zaklatott vagy. -simított ki pár kósza tincset Anne arcából, hogy lássa szemeit, miközben hozzá beszél-
- Megláttam, hogy Julien a Thunder elleni támadásomat mutatja KwangSoonak, és egyszerűen torkon ragadtam. KwangSoo szedett le róla, vagyis lökött el tőle, a többit tudod.
- Szóval zűr van a paradicsomban? -próbálta tréfával oldani a feszültséget-
- Nem tudom, elrohantam. -törölte meg az orrát-
- Biztos fel-alá rohangál és keres téged. Jobb lenne, ha beszélnél vele. Nem bujkálhatsz előle sokáig.-kacsintott rá- Főleg, hogy most Jan a két fiújával foglalkozik. -huncut mosolyra húzódott a szája-
Gyors léptek zaja hallatszott egyre közelebbről. Tsubasa rohant be a cellába légszomjjal küszködve, szaggatottan megkérdezte, hogy nem e látták Jan-t, mert eltűnt a cellából, pedig alig állt a lábán. Sungje és a többiek is mind őt keresik. Tsubasa próbálta kifaggatni Anne-t, hogy tud e olyan helyet ahol ők nem keresnék. Anne-en volt a sor, hogy levegő után kapjon. Annyira sokkolta, hogy Jan nincs jól, és ilyen állapotban egyedül bóklászik valahol a börtön folyosóin. A sokkból egy földöntúli ordítás zökkentette ki. Tsubasa a hang irányába kezdett el rohanni, Tackey a lánnyal együtt próbálta tartani vele a lépést. Az utolsó fordulónál a többiekbe botlottak, akik szintén a hangot követték. Amikor meglátták Jan-t a földön mind köré álltak. Sungje felkapta és a gyengélkedőre sietett vele. Sungmo tehetetlennek érezte magát, úgy követte őket, csak egy lépés távolságból. Mögöttük Anne trappolt Tackey-ékkel, a sort a Supernova többi tagja zárta.
A gyengélkedőn Sheppard felelősségre vonta Sungje-t, akinek az volt a feladata, hogy vigyázzon a gyenge Jan-re. A feszültség tapintható volt a szobában, nem harag, hanem az aggodalom és a félelem táplálta. Sheppard összenézett Tsubasa-ékkal, ami egyből szemet szúrt Sungje-nek, és faggatni kezdte őket.
- Mi volt ez? -kapkodta szúrós tekintetét a három férfi között- Mit nem mondtok el?
- Lehet, hogy ...
- Ezt nem kellene elmondanunk! -hallgattatta el Tsubasa-t Sheppard-
- Mégis mit nem? -csattant fel mérgesen Anne is-
- Szerintem elmondhatjuk nekik. -lépett közelebb Tackey-
- Jól figyeljetek, mert csak egyszer mondom el, és csak röviden: Legutoljára amikor ilyen állapotban volt, két hétig nem tért magához. Amikor felkelt, hogy is mondjam, nem igazán volt önmaga. -ezzel zárta le mondandóját Sheppard-
- És ha ezúttal... -kockáztatta meg a mondatot Tackey-
- Ki ne mond! -torkolta le Tsubasa és Sheppard egyidejűleg-
A következő napokban felváltva maradt valaki az eszméletlen Jan-nel. Anne a lehető legtöbb éjszakát vállalta, hogy a lány mellett marad. Egyrészt azért mert ő olyan sűrűn került a gyengélkedőre, hogy el is hitték, hogy valami baja van, így nem különösebben izgatta az öröket. A másik ok amiatt Jan mellett akarta tölteni az estéket egy sokkal önzőbb ok volt, mégpedig az, hogy távol legyen KwangSoo-tól. Azóta nem beszéltek egymással, Anne még a tekintetét is elfordította róla. Már a negyedik vagy az ötödik nap virradt rájuk, amikor észre vették, hogy Jan légzése kezd lassulni. Sheppard mindent megtett, hogy el kerülje az elkerülhetetlent, de kudarcot vallott minden próbálkozása. Sungje térdei megremegtek, arca falfehérré vált, majd Jan ágya mellé rogy a földre. Anne az asztalra csapott, miközben Sheppard-öt hibáztatta "azt mondtad túl élheti!", felkapta az ágy melletti széket és a szemben lévő falnak dobta, és kiviharzott az ajtón. KwangSoo a nyomában haladt utána, megkönnyebbülve látta, hogy cellájuk felé megy. Anne az ágyára kuporodott és kétségbe esetten zokogott, úgy mint szülei elvesztésének éjjelén. KwangSoo szíve összeszorult a lány zokogása hallatán, meg akarta vigasztalni, de az elmúlt napok során Anne még rá nézni se volt hajlandó. Úgy vélte nem biztos, hogy jó ötlet lenne most átölelnie, de nem érdekelte. Lefeküdt ő is az ágyra, szorosan magához ölelte Anne zokogás rázta testét.
- ssh... Nyugodj meg -suttogta lágy hangon a lány fülébe-
- Miért ő? Miért nem én? -zokogta-
- Ne mond ezt! Nem kellene egyikőtöknek se. -küszködött könnyeivel-
- Biztos valami átok ül rajtam. A szüleim, Julie néni, és most Jan.
- Ez nem miattad történt, egyik se!
Még szorosabban ölelte magához, majdnem kiszorítva belőle a levegőt. Így feküdtek egészen villanyoltásig, ekkor megjelent Jihyuk. A Jan-nel történtek őt is megviselték, így csendben bemászott az ágyába. Reggel KwangSoo és Jihyuk megnézte a másik cellában gyászoló két fiút. Vittek nekik ételt, amihez egyikőjük se nyúlt, épp úgy ahogy Anne se. Tackey napjában többször benézett Anne-hez, kétnaponta elrángatta Sheppard-höz is. Úgy látszott Anne egész jól vissza tudja fogni magát, pedig Tackey attól félt, hogy a gyengélkedői kitörés csak a kezdet volt. KwangSoo próbált gondoskodni a lányról, elkísérte tisztálkodni, napjában egyszer még az udvarra is sikerült kirángatnia. Nehezen viselte, hogy Tackey szavára rögtön mozdul, de nem hánytorgatta fel, elásta magában jó mélyre. Tudta, hogy a lány csak segítséget vár a férfitól, és nagyon tiszteli őt, de egyszerűen nem bírt megszabadulni a rossz érzéseitől.
Sungmo és Sungje teljesen magukba roskadtak. Tsubasa próbált hatni rájuk, de mind hiába. Sungmo-t egyszerűen lehetetlenség volt rávenni, hogy elmenjen a gyengélkedőre Sheppard-höz. Ennek meg is volt a következménye. Elméje napról napra kezdett elborulni. Éhsége kezdte átvenni teste felette az irányítást. Sungje-val is egyre többet veszekedett, egyik nap még össze is verekedtek, Tsubasa-ék szedték szét őket.
- Csak nem a Supernova egyik tagja látogatott meg minket? - gúnyolódott Julien-
- Nem vagyok vicces kedvemben! Az érdekelne, amiről előző nap beszélgettek a lányokkal.
- Oh, hogy az. Pontosan mi is érdekelné önt?
- Hogy miért nézett fenyegetőn Anne-re és ő miért fehéredett el?
- Szóval valakinek mégis csak szemet szúrt a dolog! Pedig már kezdtem örülni, hogy ezzel sakkban tarthatom a kicsikét!
- Ne húzza az időt, csak nyögje már ki! -rivallt rá ingerülten KwangSoo-
- Meg is mutathatom.
Julien az egyik számítógéphez lépett, és keresgetni kezdett a biztonsági felvételek között. Hamar megtalálta a szóban forgó felvételt, hisz a napokban többször is végig nézte. Eközben Anne felébredt és keresni kezdte KwangSoo-t, mert egy rossz érzés kerítette hatalmába. A folyosón haladva összefutott Geonillal, aki megmondta neki, hogy az igazgatói fele látta sétálni nem olyan régen. Anne teljes erejéből futott az iroda felé. Kopogás nélkül lökte be az ajtót, hogy az a falnak ütközve akkora zajt csapott, hogy az irodában lévők elfelejtettek levegőt venni. Amint megpillantotta KwangSoo-t az egyik számítógépnél megnyugodott, ám pár pillanat alatt eszébe jutottak a kamerák. Oda rohant, hogy lássa mit néz a férfi és amit látott őt magát is megrémítette. Minden düh ami összegyűlt benne Julien-re zúdította, megragadta a nyakánál fogva és a falnak szorította.
- Ezt élvezed? -vicsorogva nézett Julien-re- Most nem vigyorogsz?
- Engedd el! Ha nem teszed magánzárkát kapsz hosszú időre! -figyelmeztette aggodalommal telt hangon KwangSoo-
- Nekem már úgy is mindegy! -vetett egy reményvesztettséggel teli pillantást szerelmére- Jobb is lenne egy zárka! -szorosabban markolta Julien nyakát, és feljebb emelte, még jobban neki taszítva a falnak-
- ELÉG! -ordított rá KwangSoo miközben a lány kezeit próbálta elhúzni Julien nyakáról-
Anne megenyhült KwangSoo aggodalommal telt hangja hallatán, elengedte Julien-t és rohanni kezdett, maga se tudta hogy hova, vagy minek, csak rohant. Nagy sietségében észre se vette a felé közeledő Tackey-t, aki látva a lány zaklatottságát a saját cellájába invitálta. Anne jó pár percig csak ült és maga elé bámult, míg Tackey faggatni nem kezdte.
- Mi a baj kislány? -ült le szorosan mellé-
- Semmi.-sütötte le szemeit Anne miközben kezeit tördelte-
- Mindketten tudjuk, hogy van valami. -sóhajtott- Bennem megbízhatsz, tudod igaz?
- Tudom, csak én magam se tudom, hogy mi történik velem.
- Az kedveském, hogy az a mocsok a bábjának akart, hogy te végezd el a piszkos munkát neki, de Jan kinyírta, most pedig szabad vagy.
- Tudom, de mégis miért vagyok ennyire kiszámíthatatlan? A testem miért cselekszik olyan gyorsan, hogy észre sem veszem?
- Mert ez ilyen. Sok időbe telik mire megtanulod, hogy tartsd féken magad.
- Jannek is? -hitetlenkedett kikerekedett szemmel-
- Igen. De mesélj mi történt, ami miatt ilyen zaklatott vagy. -simított ki pár kósza tincset Anne arcából, hogy lássa szemeit, miközben hozzá beszél-
- Megláttam, hogy Julien a Thunder elleni támadásomat mutatja KwangSoonak, és egyszerűen torkon ragadtam. KwangSoo szedett le róla, vagyis lökött el tőle, a többit tudod.
- Szóval zűr van a paradicsomban? -próbálta tréfával oldani a feszültséget-
- Nem tudom, elrohantam. -törölte meg az orrát-
- Biztos fel-alá rohangál és keres téged. Jobb lenne, ha beszélnél vele. Nem bujkálhatsz előle sokáig.-kacsintott rá- Főleg, hogy most Jan a két fiújával foglalkozik. -huncut mosolyra húzódott a szája-
Gyors léptek zaja hallatszott egyre közelebbről. Tsubasa rohant be a cellába légszomjjal küszködve, szaggatottan megkérdezte, hogy nem e látták Jan-t, mert eltűnt a cellából, pedig alig állt a lábán. Sungje és a többiek is mind őt keresik. Tsubasa próbálta kifaggatni Anne-t, hogy tud e olyan helyet ahol ők nem keresnék. Anne-en volt a sor, hogy levegő után kapjon. Annyira sokkolta, hogy Jan nincs jól, és ilyen állapotban egyedül bóklászik valahol a börtön folyosóin. A sokkból egy földöntúli ordítás zökkentette ki. Tsubasa a hang irányába kezdett el rohanni, Tackey a lánnyal együtt próbálta tartani vele a lépést. Az utolsó fordulónál a többiekbe botlottak, akik szintén a hangot követték. Amikor meglátták Jan-t a földön mind köré álltak. Sungje felkapta és a gyengélkedőre sietett vele. Sungmo tehetetlennek érezte magát, úgy követte őket, csak egy lépés távolságból. Mögöttük Anne trappolt Tackey-ékkel, a sort a Supernova többi tagja zárta.
A gyengélkedőn Sheppard felelősségre vonta Sungje-t, akinek az volt a feladata, hogy vigyázzon a gyenge Jan-re. A feszültség tapintható volt a szobában, nem harag, hanem az aggodalom és a félelem táplálta. Sheppard összenézett Tsubasa-ékkal, ami egyből szemet szúrt Sungje-nek, és faggatni kezdte őket.
- Mi volt ez? -kapkodta szúrós tekintetét a három férfi között- Mit nem mondtok el?
- Lehet, hogy ...
- Ezt nem kellene elmondanunk! -hallgattatta el Tsubasa-t Sheppard-
- Mégis mit nem? -csattant fel mérgesen Anne is-
- Szerintem elmondhatjuk nekik. -lépett közelebb Tackey-
- Jól figyeljetek, mert csak egyszer mondom el, és csak röviden: Legutoljára amikor ilyen állapotban volt, két hétig nem tért magához. Amikor felkelt, hogy is mondjam, nem igazán volt önmaga. -ezzel zárta le mondandóját Sheppard-
- És ha ezúttal... -kockáztatta meg a mondatot Tackey-
- Ki ne mond! -torkolta le Tsubasa és Sheppard egyidejűleg-
A következő napokban felváltva maradt valaki az eszméletlen Jan-nel. Anne a lehető legtöbb éjszakát vállalta, hogy a lány mellett marad. Egyrészt azért mert ő olyan sűrűn került a gyengélkedőre, hogy el is hitték, hogy valami baja van, így nem különösebben izgatta az öröket. A másik ok amiatt Jan mellett akarta tölteni az estéket egy sokkal önzőbb ok volt, mégpedig az, hogy távol legyen KwangSoo-tól. Azóta nem beszéltek egymással, Anne még a tekintetét is elfordította róla. Már a negyedik vagy az ötödik nap virradt rájuk, amikor észre vették, hogy Jan légzése kezd lassulni. Sheppard mindent megtett, hogy el kerülje az elkerülhetetlent, de kudarcot vallott minden próbálkozása. Sungje térdei megremegtek, arca falfehérré vált, majd Jan ágya mellé rogy a földre. Anne az asztalra csapott, miközben Sheppard-öt hibáztatta "azt mondtad túl élheti!", felkapta az ágy melletti széket és a szemben lévő falnak dobta, és kiviharzott az ajtón. KwangSoo a nyomában haladt utána, megkönnyebbülve látta, hogy cellájuk felé megy. Anne az ágyára kuporodott és kétségbe esetten zokogott, úgy mint szülei elvesztésének éjjelén. KwangSoo szíve összeszorult a lány zokogása hallatán, meg akarta vigasztalni, de az elmúlt napok során Anne még rá nézni se volt hajlandó. Úgy vélte nem biztos, hogy jó ötlet lenne most átölelnie, de nem érdekelte. Lefeküdt ő is az ágyra, szorosan magához ölelte Anne zokogás rázta testét.
- ssh... Nyugodj meg -suttogta lágy hangon a lány fülébe-
- Miért ő? Miért nem én? -zokogta-
- Ne mond ezt! Nem kellene egyikőtöknek se. -küszködött könnyeivel-
- Biztos valami átok ül rajtam. A szüleim, Julie néni, és most Jan.
- Ez nem miattad történt, egyik se!
Még szorosabban ölelte magához, majdnem kiszorítva belőle a levegőt. Így feküdtek egészen villanyoltásig, ekkor megjelent Jihyuk. A Jan-nel történtek őt is megviselték, így csendben bemászott az ágyába. Reggel KwangSoo és Jihyuk megnézte a másik cellában gyászoló két fiút. Vittek nekik ételt, amihez egyikőjük se nyúlt, épp úgy ahogy Anne se. Tackey napjában többször benézett Anne-hez, kétnaponta elrángatta Sheppard-höz is. Úgy látszott Anne egész jól vissza tudja fogni magát, pedig Tackey attól félt, hogy a gyengélkedői kitörés csak a kezdet volt. KwangSoo próbált gondoskodni a lányról, elkísérte tisztálkodni, napjában egyszer még az udvarra is sikerült kirángatnia. Nehezen viselte, hogy Tackey szavára rögtön mozdul, de nem hánytorgatta fel, elásta magában jó mélyre. Tudta, hogy a lány csak segítséget vár a férfitól, és nagyon tiszteli őt, de egyszerűen nem bírt megszabadulni a rossz érzéseitől.
Sungmo és Sungje teljesen magukba roskadtak. Tsubasa próbált hatni rájuk, de mind hiába. Sungmo-t egyszerűen lehetetlenség volt rávenni, hogy elmenjen a gyengélkedőre Sheppard-höz. Ennek meg is volt a következménye. Elméje napról napra kezdett elborulni. Éhsége kezdte átvenni teste felette az irányítást. Sungje-val is egyre többet veszekedett, egyik nap még össze is verekedtek, Tsubasa-ék szedték szét őket.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)