Egy hónap telt el Anne műtéte óta. Azóta visszatért hozzájuk és jobban volt, mint valaha. Minden nyugodt mederben haladt és egyikük sem került bajba. Jan a két fiúval egyre közelebb kerültek egymáshoz, mégpedig annyira, hogy egyáltalán nem viszolyogtak, mikor vért ivott, sőt, néha még maszatos ajkakkal is megcsókolták.
Most is épp egy zacskó vért kortyolgatott, szemei éjfeketék voltak. Mindkét fiú vele volt és csak néztek rá, mikor Derek-el olyan nyelven beszéltek, amit egyáltalán nem értettek. Volt egy bizonyos nyelv, amit csak a saját vérvonalában használtak és csak néhányan ismerték. Már majdnem a lényegre térek, mikor Anne megjelent váratlanul Kwangsoo-val és a többi fiúval.
- Mi történt? - kérdezte Anne. Látszott rajta, hogy sejti, hogy valami nem stimmel.
- Megint a rémálmok? - kérdezett rá Sungje, mert megunta, hogy semmiről sem tud.
Csak bólogatni tudott és a fiú ekkor már tudta, hogy miről van szó, hisz sok időt töltött az elmúlt pár hétben a Gazette, Gackt, Tackey & Tsubasa és a Vixx társaságában, mert mindannyiukkal egyeztetett arról mi lesz, ha az új rab nem ember. Rengetegféle tervet kiokoskodtak hogyan védhetnék meg magukat, egymást és a fiúkat.
- Nem tudhatjuk, hogy tényleg valami túlvilági lény-e. Mi van ha ember?
- És ha nem? Mindenki veszélybe kerül és az én dolgom megvédeni az itt lévőket!
Újabb társaság csatlakozott hozzájuk. - Akkor jelöld meg a területedet! - A Gazette lépett be, majd utánuk a T&T páros, a Vixx és végül Gackt.
- Csak egy folyosón nincs senki közülünk. - szólalt meg hirtelen Gackt. - A délin azt csinál, amit akar.
- Ne haragudj senpai, de arra egyikőtök sem gondolt, hogy akkor az lenne az első, hogy megkeresné Jan-t. Az már másik kérdés, hogy békés célokkal-e.
Tsubasa-nak igaza volt, de erre is volt néhány tervük. Mivel reggeli után voltak, visszament mindenki a saját cellájába. Gondolatai a közeledő veszély körül forogtak, miközben azon gondolkodott hogyan védhetne meg mindenkit, aki hozzá közel áll. Éppen Sungmo-tól búcsúzkodott. Most Sungje-vel marad ebédig és így lehetőségük lesz végre a lehető legközelebb kerülni egymáshoz, mégsem tudott erre koncentrálni. A velük maradó két srác a szárny végéig kísérte a többieket és míg visszafelé tartottak, egy hirtelen ötlettől fogait bal csuklójába mélyesztette, majd a kicsorgó vért a cellákba és a bejáratuk elé csepegtette, amik azonnal beivódtak a linóleumba, az alatta lévő betonba, de még a földbe is.
Anne azonnal vette a lapot és átszaladt az északi szárnyba, majd a keletibe és ott mindenki ugyanezt csinálta. Már el is felejtette, hogy ők ennyire közeli kapcsolatban állnak egymással. A Vixx celláját Gackt jelölte meg, míg a T&T párosét a Gazette és felváltva is igaz volt. Ezzel biztosították azt, hogy egyiküknek se eshessen baja. Mikor visszament, Jan a cellájuk előtt volt és néhány gyors mozdulattal lenyalta a karján végigcsordult vért.
Jan úgy nyalta a vérét a karjáról, mintha jó ideje nem ivott volna, pedig kevesebb, mint fél órája voltak az orvosiban. Sungje meglepett arcával találta magát szemben, mikor végre sikerült megtisztogatnia magát.
A fiú odaült mellé és megakarta fogni a kezét, de ő felállt és mosdókagylóhoz ment, hogy megmossa a karját és kiöblítse szájából a vérét. Mikor alaposan megtörölte a vizes területeket, a fiú odament hozzá és hátulról átölelte.
- Ne szégyelld. - suttogta a fülébe rekedt hangon.
Ideje sem volt reagálni, mert Sungje hirtelen megfordította és rátapasztotta ajkait az övére. Megadta magát és belesóhajtott a csókba, miközben hagyta, hogy az ágyig vezessék és lefektessék. Nem gondolkozott, egyszerűen csak hagyta, hogy menjen minden a maga útján és neki semmi más dolga nem volt, csak élvezni és viszont szeretni. Halványan érezte, ahogy Sungje megszabadítja minden egyes ruhadarabjától, majd ismét csókra invitálta. Mikor elvált tőle, hallotta, hogy egy bizonyos kis csomagocskát felszakít, majd amikor kinyitotta a szemeit, látta, hogy a síkos anyagot férfiasságának tövére görgeti és mikor észrevette, hogy nézi, megállt. Nagyot nyelt, felült hozzá és biztatásul megcsókolta és szinte azonnal a priccsen találta magát, miközben Sungje a combjai közé fészkelte magát. Hónapokig várt erre az alkalomra, mikor végre kettesben lehetnek, nem zavarja meg őket senki és nagyon mélyen egymásba feledkezhetnek.
Hátravetette fejét a párnán, ajkai közül egy halk sóhaj szökött ki, miközben Sungje belé hatolt, de rögtön meg is állt, hogy kiélvezhessék az első lökést. Hirtelen úgy érezte magát, mintha az egész csak álom lenne és nem akarta, hogy egyszer is véget érjen. Beharapta ajkait, mikor Sungje-é levándorolt a nyakára, majd amikor visszatértek az övére, gyengéden és teljes hosszát használva lökni kezdett. Lábait és karjait teljesen átfonta a fiú testén, ezzel is közel tartva magához, így érezve forró leheletét a bőrén, mikor éppen nem egymást csókolták. Minden felesleges gondolat kiment a fejéből és csak Sungje-re koncentrált. A vágy hevében összefűzték ujjaikat, testüket lassan átjárta a forróság, gyomrukban a nyomás egyre nőtt, míg együtt fel nem robbant bennünk apró milliónyi vakítóan fényes darabkára.
Sungje erőtlenül zuhant rá, miután kihúzódott belőle és együtt pihegtek tovább. Jó időbe telt, míg minden visszatért a régi kerékvágásba. A biztonság kedvéért felöltöztek, nehogy valaki meglepje őket, majd összebújtak és egymást cirógatták. El is felejtették, hogy ebéd idő van addig a pillanatig, míg Kwangsoo be nem viharzott a cellájukba. Kelletlenül ült fel az ágyban és Sungje sem volt a legjobb kedvében, hisz ez azt jelentette, hogy ebéd után el kell válniuk és Sungmo, Jihyuk vagy Geonil marad vele. Nagy nehezen kikászálódtak az ágyból és elindultak az ebédlő felé.
Alig értek be az ebédlőbe, a többiek már asztalnál ültek, mindannyiuk helyén ott voltak a tálcák, a tányérok tele étellel, a poharak narancslével és csak rájuk vártak. Sungmo édes vigyorral az arcán fogadta és még azelőtt lehúzta egy csókra, hogy leült volna. Boldog pillanatok voltak. Evés közben az volt a téma, hogy otthon milyen nagy családi összejövetelek voltak, ki milyen ételre vágyik, mit szeretne csinálni, stb. Már a narancslevét akarta inni, mikor megérezte, hogy valaki engedély nélkül az ő szárnyukba ment és az illető cseppet sem nevezhető embernek.
Hátranézett Tsubasa-ra, aki kikerekedett szemekkel nézett vissza rá, majd a Vixx is. A többiek értetlenül néztek rá, de Anne tudta, hogy miért reagált így.
- Nagyszerű! - morogta Anne, de ideje sem volt elmagyarázni, mert megjelent a férfi, akiről kiderült, legalábbis a Supernova kivételével mindenki tudta, hogy micsoda.
Akarata ellenére is összeakadt a férfivel a tekintetük néhány pillanatra, de elnyomta magában az ösztönöket és úgy viselkedett, mintha nem érezné fenyegetőnek a jelenlétét. Nyugisan megebédeltek és teljesen átlagos dolgokról beszélgettek, közben pedig magán érezte a férfi tekintetét. Igyekezett teljesen emberivé válni, hogy ne fogjon gyanút az új jövevény, hisz akkor rögtön őt keresné.
Ebéd után a négy Supernova-s srác felállt az asztaltól, hogy visszavigyék a tálcát, vele együtt, de Sungmo ölében kötött ki és az igazat megvallva nem is bánta. A fiú karjai óvóan fonódtak köré és gyengéden cirógatták az oldalát, amitől legszívesebben dorombolni támadt volna kedve.
Szomorúan nézett a fiúk után és biztosra vette, hogy négyen elmentek, ráadásul Sungje el sem búcsúzott tőle. Már majdnem beletörődött, mikor lépteket hallott és nagyon meglepődött, mikor a srác visszatért, de az egyáltalán nem érte váratlanul, mikor megcsókolta.
- Vigyázzatok egymásra. - mondta, mikor ajkaik elváltak. - Vacsinál találkozunk. - még egy utolsó kacsintás és apró szájra puszi, majd Sungje is eltűnt.
Sungmo megnyugtatóan simogatta tovább az oldalát, ezzel is vigasztalni próbálta, vagy arra utalt vele, hogy nem lesz baja a többieknek, de a legjobban érdekes módon érte, Anne-ért és Kwangsoo-ért aggódott. Lassan érezte, hogy nem képes már sokáig elrejteni szomjúságát. Lassan felállt a fiúval együtt, majd elindultak az orvosi felé, rögtön utánuk Anne-ék, a T&T páros és a Vixx is. Alig értek be, Gackt és a Gazette tépte fel az ajtót és zárta be maguk mögött kulcsra, míg egyikük ügyelt arra, hogy ha az új jövevény arra tévedjen és kihallgassa őket. A biztonság kedvéért a szokásos családi nyelven beszéltek, amit Kwangsoo-n és Sungmo-n kívül mindenki értett.
- Most mi lesz? - kérdezte Anne ijedten.
- Maradunk a tervnél. - válaszolta, de cseppet sem nyugtatta meg barátnőjét.
- Annál, amibe nem avattatok be?
- Csakis a te érdekedben. - mondta Tackey. - Hidd el, jobb ha nem tudod.
- Téged szúrt ki, csak idő kérdése mikor keres meg. - Tsubasa nagyon jól látta a helyzetet.
Tudta, hogy hamarosan meg fogja keresni, sőt, hamarabb, mint várnák. Miután mindent megbeszéltek, Tsubasa-val félre vonultak néhány vérrel teli zacskó társaságában és szinte a hangjukat sem lehetett hallani, a többiek a terv rájuk eső részét vitatták. Amint bezáródott a hangszigetelt helyiség ajtaja mögöttük, Tsubasa azonnal elmart a kezéből egy zacskót.
- Ne csináld, ha nem akarod. - próbálta megállítani a férfit, de hiába.
- Lassan ideje felébrednem annyi év után.
- Maradj olyan, mint amilyen most vagy. - tudta, hogy mit mondjon neki, hogy megállítsa és letegyen a tervéről, de most hiába volt.
- Fárasztó a gyenge embert játszani, csak mert kényelmesebb. - a szájához emelte szívószálra emlékeztető vékony kis csövet, de még mielőtt ihatott volna belőle, megállította.
- Biztos, hogy ezt akarod?
- Lelkem minden sötét bugyrával. - azonnal meggyőzte, hisz ezt a választ kapta sok évvel ezelőtt is.
Miután mindent elrendeztek, a zuhanyzó felé vette az irányt, hogy lemossa magáról a vér illatát és ezúttal egyedül ment. Mindent a megszokott módon csinált. A ruháit összehajtogatta kicsire és felrakta a fülkében lévő kis polcra, nehogy vizesek legyenek és neki állt zuhanyozni. Már a fogát is megmosta, és épp a szappan habját mosta le magáról, mikor valaki belépett a helyiségbe és hallotta, ahogy a ruháit a földre dobta. Először igyekezett nem a legrosszabbra gondolni, miközben olyan gyorsan megtörölközött és maga köré tekerte a nagy kendőt.
- Sungmo, te vagy az? - kérdezte, mielőtt kinyitotta a zuhanyzó ajtaját. Lenézett a ruhára és tudta, hogy nem szerelme ment be. - Jihyuk, ha megint te szórakozol, nem lesz jó vége!
Senkit sem látott a helyiségben. Már majdnem megkönnyebbült, de néhány pillanattal később a falnál találta magát és támadója nem más volt, mint az új rab. Hosszú barna haj, parázsló barna szemek, kidolgozott izmok, csókra csábító ajkak. Nagyot kellett nyelnie, mert még őt is elbűvölte. Mikor feleszmélt, a törölközőn kívül a ruháival is igyekezett takarni magát, de amikor a férfi észrevette, azonnal elmarta tőle és a földre dobta.
- Erre nem lesz szükségünk. - a férfi hangja rekedtes volt és már a törölközőjét bogozgatta.
- Ki vagy és mit akarsz? - támadója már a nyakához hajolt és mélyen beszívta az illatát, amitől kényelmetlenül érezte magát.
- Hmmmm... - a hangjából ítélve tetszett neki az illata. - Daisuke Watanabe vagyok és téged akarlak.
Nem tudták befejezni a beszélgetést, mert a Gazette lerángatta róla a férfit, felkapta a ruháit és törölközőben futott vissza a cellájukba. Ki sem mozdultak a cellából egészen vacsoráig. Sungmo-val összebújva feküdtek az ágyban. A fiú szívdobbanása megnyugtatta, mint eddig mindig és már majdnem elfelejtette a korábban történteket, mikor megjelent a férfi.
Sungmo-val teljesen összegabalyodott. Hiába volt korábban Sungje-vel, tudnia és éreznie kellett, hogy vele is összetartoznak. Már az utolsókat járták, mikor lábait átfonta a derekán, ezzel is közelebb húzva magához, miközben ajkait ostromolta és nem engedte, hogy eltávolodjon tőle. Miután felöltöztek és összeszedték magukat lementek az ebédlőbe és csatlakoztak a többiekhez.
Végig érezte magán Daisuke tekintetét, mégsem szólt semmit, egyszerűen csak élvezte, hogy együtt van a srácokkal és a többiek is körülöttük voltak. Vacsora után ismét a szokásos körök jöttek, majd egy újabb zuhanyzás. Anne-ék hamarabb végeztek, így mikor ő is készen volt, utánuk ment, nyomában az öt fiúval. Alig ért a celláikhoz, mikor a férfi hirtelen előlépett az övéből, majd a falnak szorította ismét.
Időközben a cellában találta magát, a férfi ágya előtt és ekkor hallotta meg a fiúkat, ahogy a nevét a kiabálják. Gondolkodás nélkül ledobta magáról és elindult a többiekhez. Először Yunhak-ék cellájának ajtaját vágta be, majd Anne-ékét, végül a sajátjukat, magát kizárva két szerelmétől.
- Mit csinálsz? - kérdezte Yunhak. - Engedj ki!
- Ha az enyém nem leszel, akkor senkié sem!
- Jan, vigyázz! - Anne kiáltása volt az utolsó, amit hallott, mielőtt éles fájdalom hasított a bal vállába, és valami meleg végigfolyt a hátán és az oldalán.
Nem színlelt tovább. A fiúkat nézve, higgadtan vette a levegőt és hagyta, hogy csak úgy megtörténjen az átváltozás. Lábaival megtámasztotta magát a rácsokon, majd teljes erejét használva ellökte magukat és a szemben lévő falnak nagyot puffanva vetődtek. Daisuke hatalmasat ordított, tisztán hallotta, ahogy a csontjai ripityára törtek a testében több helyen is, majd felé fordít, megragadta a torkát, testét több helyen mélyen megmarta, aztán elengedte és a cellába dobta.
Börtönőrök jelentek meg, és ahogy megkönnyebbült, térdre rogyott, de nemcsak az érzéstől. A harapás miatt kezdte elveszíteni az eszméletét és alig hallotta, amikor a többiek beszéltek hozzá, miután kiengedték őket. Még legalább két óra lehetett lámpa oltásig. Érezte, hogy valaki felkapta az ölébe és futottak vele, majd Sheppard arcát látta maga előtt, mielőtt elsötétedett előtte minden, de azt még hallotta, amiről a többiek beszéltek.
- Jézusom! Ez nagyon csúnya! - Jihyuk hangját ezer közül is megismerte volna.
- Ki tette ezt vele? - Sheppard hangján hallatszott, hogy nagyon aggódik.
- Az új srác. - Anne azonnal rávágta a választ még a fiúk előtt.
- Ugye nem fog meghalni? - Sungje remegve fogta meg a kezét.
- Nem. - válaszolta a doki. - Őt nem ilyen könnyű megölni, de kell neki egy kis idő, míg teljesen felgyógyul.
- Várj egy kicsit, Sheppard. - Sungmo túlságosan nyugtalan volt. - Miért nem gyógyul be a sebe?
- Az, ami elkapta, egy démon volt. A nyála mérgező. Megöli a vámpírokat.
- Azt mondtad nem olyan könnyű megölni!
- A sima vámpírokkal már régen végzett volna, de Jan különleges! Túl fogja élni!
Hirtelen felfordult a gyomra. Csukott szemmel fordult oldalra, közben valaki elé tartott valamit. Keserű ízt érzett meg a szájában. Még annyi ereje maradt, hogy néhány pillanatra kinyissa a szemeit. A lavor szerűségben zöldesfekete vér volt. Tudta, hogy a szervezetébe került méreg miatt, de képtelen volt továbbra is támaszkodni, így visszazuhant az ágyra és elájult.
2014. október 24., péntek
2014. szeptember 13., szombat
Bezárva 12.rész
Mindennap ugyan azokat a köröket játszották, Anne kerülte őt és ő is kerülte a lányt. A többieknek egyre gyanúsabb volt ez az egész, de azt gyanították, hogy valami ostobaság miatt fújnak egymásra, így nem bonyolódtak bele. Két reménytelenünk, pedig világfájdalommal az arcukon néztek egymásra, akár hányszor maradtak kettesben akár egy röpke pillanatra is.Csak idő kérdése volt, hogy mikor esnek újra egymásnak, a helyszín az idő olyan tényező volt ami nem számított nekik, ahogyan az korábban meg is mutatkozott, mert ha ők egymás karjaiban akarnak lenni, senki nem tudja megakadályozni, legalább is így gondolták.
Egyik reggel Anne valami furcsa szájízzel és émelygő érzéssel ébredt. Még a mosdókagylóig se jutott, hogy megmossa arcát, mikor térdei összecsuklottak és a földre rogyott. A zajra azonnal oda rohant mindenki a másik cellából és amikor meglátták Anne homályos tekintetét, azonnal az orvosiba vitték. Az orvos csak csóválta a fejét, amire KwangSoo agya kissé elpattant, mert nem azért rohantak vele a gyengélkedőbe, hogy a doki csak ingassa a fejét.
- Mi olyan mulatságos? -csattant fel KwangSoo-
- Hagyd, hogy megvizsgálja! -teremtette le Jan, aki szintén aggódott Anne miatt-
- De ez nem csinál semmit, csak billegeti jobbra balra a fejét!
- Nyugalom! Mindjárt veszek vért, hogy elküldjem vizsgálatra! -nyugtatgatta a feszült társaságot-
- Basszus! -borította le a kémcsövekkel teli tálcát valamelyik fiú, és az eddig levett vér a padlóra ömlött-
- Jan hova mész? -szólt utána Sungje-
Jan a kezelő mellett lévő hűtő kamrába vonult, mert tudta, hogy ott van az amire most igazán szüksége van, az aznapi adag vére. Nem akarta, hogy bárki is úgy lássa, de az aggodalom Anne miatt és az elviselhetetlen szomjúsága miatt óvatlan volt, nem zárta be maga után az ajtót, ekkor két srác lépett be. Amint megkérdezték, hogy jól van e, Jan megfordult a vérrel telt zacskót szorongatva, de amikor meg látta a két srác arcát azonnal futásnak eredt.
A vizsgálóban egy másik titokra derült fény mégpedig a rejtélyes sebesült lepedő akrobaták kilétére. Amikor az orvos megpillantotta Anne karján az apró vágásokat, miután levette a kötést, tudta, hogy nem Jant látta távolodni egy férfival, hanem Annet. Mikor összeállt neki a kép, a legidegesebb férfira nézett és alaposan szemügyre vette, hogy megbizonyosodjon róla, hogy tényleg őt látta. Amikor lehetősége volt a férfihoz olyan közel állni, hogy más ne hallja rá kérdezett "használtatok?", a fiú először nem értette mire gondol a doki, de pár másodperc múlva elfordult az egyik sarok irányába, hogy ne lássák zavarát. Anne a lázcsillapítóknak köszönhetően felébredt, mikor meglátta, hogy hol van és körülötte mennyien vannak szólni se tudott, mert agyában egy kép ismétlődött, amint a kezelő asztalon feküdt.
A lámpa fénye ami felette lógott bántotta szemeit, sőt az émelygő érzést ami gyomrában tombolt tovább szította. Mindenki azt hitte, hogy ez csak egy sima gyomor rontás, vagy influenza, de volt aki másra gyanakodott. Jó pár percig csak öklendezett, de gyomra már feltehetően üres volt. Az orvos hányinger elleni gyógyszert fecskendezett az infúzióba és nyugtatót, hogy Anne tudjon aludni, mert szervezetét nagyon megviselte ez a valami. Az újonnan levett vért elküldte a laborba, de ő maga is elvégzett pár gyors tesztet, a gyomorrontás gyanúja végett és egy másikat is a biztonság kedvéért.
Anne két napig volt a gyengélkedő lakója, ha nem is a nap 24 órájában, de a nagy részében KwangSoo végig vele volt. A tesztekből amiket az orvos csinált semmi nem derült ki, és ez felettébb gyanús volt, ezért valaki mindig volt a lánnyal, ha az orvosnak el kellett hagynia a gyengélkedőt. Jant azóta senki se látta, Annehez is csak akkor ment mikor, tudta, hogy senki nincs vele a dokin kívül. Mikor már egész jól érezte magát, berontott hozzá a két srác akik Jan számára oly kedvesek, és faggatni kezdték Jan hol létéről. Persze nem mondott semmit, mert most nem is tudott volna mit, de a két fiú nem tágított.
- Hol van? Neked tudnod kell!
- Miért kellene tudnom? Ezen a helységen kívül nem jártam már két napja! Jant is csak egyszer láttam, akkor is csak annyit, hogy épp távozik! Hagyjátok kicsit magára!
- Nem fogjuk! Azt hiszi, hogy ezzel most változott bármi is?
- Úgyis addig keressük, míg meg nem találjuk! Nem számít, hogy mi is ő, csak az, hogy ki!
- Tudom, hogy így gondoljátok, de számára ez nem ilyen egyszerű!
- De miért bonyolítja túl?! Ha bujkál attól jobb lesz?
- Úgyis elkapjuk, de akkor nem menekülhet!
- Sok szerencsét srácok! Nem láttátok még...-Anne ismét fájdalmat érzett gyomrának környékén-
Abban a pillanatban, nyílt az ajtó és Sheppard rohant be kezében egy doboz gyógyszerrel, de már késő volt, beadta neki, de azonnal a mentőket hívta, mert gyanította, hogy műtétre lesz szükség, a lány életének megmentésére. A kórházban azonnal a műtőbe vitték a lányt, Sheppard végig ott volt, amíg ki nem jött az orvos és nem tájékoztatta. Azonnal telefonált a börtönbe, hogy megnyugtasson mindenkit, de nem említette a mérget amit Anne vérében mutattak ki. Úgy gondolta, jobb ha maga nyomoz majd az ügyben, amint visszatért, de azért Jant mégis csak be avatja, mert addig úgyse hagyná békén.
Anne majd egy hét után végre vissza került a börtön gyengélkedőjére, azonnal ott kellett lennie Jannek és persze KwangSoonak, hisz nekik hiányzott a legjobban és ő is csak őket szerette volna látni. Jan próbált faggatózni a történtekről, de Anne csak annyit tudott, hogy a májának egy részét el kellett távolítani, mert gyulladásban volt. Jannek ez gyanús volt, így félre húzódott a dokival és addig faggatta, míg az ki nem nyögte, hogy egy mérgező növény nedvével mérgezhették meg a lányt. Amint ezt kimondta, Jan már a bizonyos személy cellájának irányába tartott, hogy szépen megetesse vele a növénykéjét. A folyosón bele botlott a Supernovás srácokba akik épp hozzájuk igyekeztek, Sungje és Sungmo egyből kiszúrták, hogy valami nincs rendjén, követték és mikor meglátták hova tartott KwangSoo már sejtette, miért olyan Jan amilyen és az ő agyát is elborította a düh.
- Te mocskos ribanc! -fente rá fogait Jan-
- Csak nem rájöttetek, hogy az a kis csitri miattam lett rosszul? Csak az a baj, hogy nem döglött bele!
- Pofádat befogod! -ütötte neki a falnak KwangSoo-
- A hős szerelmes is végre cselekszik? Ha annak idején ez lett volna, téged hidegen hagyott volna! A múltkor is úgy fel kaptad a vizet a semmin, engem meg majdnem agyon ütöttek annak idején, pedig csak koslattam utánad, és a kisujjadat se mozdítottad! Erre itt ez a kis... - Jan már nem bírta tovább türtőztetni mérhetetlen haragját, megragadta a fejét és száját szét feszítette, majd a növényt egyre közelebb tette a lány szájához-
- Ennyitől semmi bajom nem lesz! háromszor ennyit adtam annak a csitrinek, de meg se kottyant neki, pedig direkt a vacsorájába tettem, hogy reggelre már halott legyen, mire bárki is észbe kaphatna, hogy valami baj van!
- Szóval a vacsorájába tetted!
Jan visszagondolt arra az estére, és bevillant neki, hogy Annenek nem ízlett a kaja és neki adta, de most hogy bele gondolt, hogy ő kapta a nagyobb adag mérget már érti miért lett elviselhetetlen a vér utáni vágya azon a reggelen. Közben a két fiú próbálta őt is és KwangSoot is visszafogni, nehogy valami butaságot tegyenek, mert akkor jó sok ideig bámulhatják ezeket a falakat. Arról nem is beszélve, hogy Annenek ártanának vele a legtöbbet. Miközben ment a verekedés, vagy inkább verés, mert Jan nem fogta vissza magát, a csaj száján kifutott egy fél mondat "láttam amikor kijöttetek az orvosiból miután...", KwangSoo idejében elhallgattatta, legalább is azt hitte, de a srácok és Jan összerakták a képet, de nem szóltak semmit, mert bizony tudták, hogy nekik is van takargatni valójuk.
A hangzavarra hamarosan jó pár őr érkezett a cellához és persze Sheppard, aki tájékoztatta az őröket, hogy nem Jant és a srácokat kell eltávolítani, hanem az 52974-es számú rabot, aki meg mérgezett egy másik rabot. Sheppard azt javasolta Jannek, hogy menjen be Annehez ha lehet, mert megijedt, hogy mit tesz, ha megtudja mi történt. Jan azonnal a gyengélkedőre ment miután lehiggadt, és miután megbizonyosodott róla, hogy a lány jól van el kezdte faggatni arról a bizonyos dologról. Anne zavarba volt, nem akart beszélni a dologról, mert épp azon voltak KwangSooval, hogy jegeljék azt a valamit ami közöttük van.
Kinyílt az ajtó belépett rajta a három fiú, Sungje átkarolta hátulról Jant, Sungmo pedig megfogta a kezét, Anne kicsit meglepődött, hogy ennyire nyíltan felvállalták, KwangSoo valamiért a fiúkat elnézve kedvet kapott egy üdvözlő csókhoz, mert azóta, hogy a lány bekerült a kórházba nem is látta. Annak ellenére, hogy jegelni akarták a dolgot, egész könnyed volt megbarátkozniuk a ténnyel, hogy Janék előtt csókolóznak, bár, őket nem igazán izgatta a dolog, mert el voltak foglalva egymással.
Egyik reggel Anne valami furcsa szájízzel és émelygő érzéssel ébredt. Még a mosdókagylóig se jutott, hogy megmossa arcát, mikor térdei összecsuklottak és a földre rogyott. A zajra azonnal oda rohant mindenki a másik cellából és amikor meglátták Anne homályos tekintetét, azonnal az orvosiba vitték. Az orvos csak csóválta a fejét, amire KwangSoo agya kissé elpattant, mert nem azért rohantak vele a gyengélkedőbe, hogy a doki csak ingassa a fejét.
- Mi olyan mulatságos? -csattant fel KwangSoo-
- Hagyd, hogy megvizsgálja! -teremtette le Jan, aki szintén aggódott Anne miatt-
- De ez nem csinál semmit, csak billegeti jobbra balra a fejét!
- Nyugalom! Mindjárt veszek vért, hogy elküldjem vizsgálatra! -nyugtatgatta a feszült társaságot-
- Basszus! -borította le a kémcsövekkel teli tálcát valamelyik fiú, és az eddig levett vér a padlóra ömlött-
- Jan hova mész? -szólt utána Sungje-
Jan a kezelő mellett lévő hűtő kamrába vonult, mert tudta, hogy ott van az amire most igazán szüksége van, az aznapi adag vére. Nem akarta, hogy bárki is úgy lássa, de az aggodalom Anne miatt és az elviselhetetlen szomjúsága miatt óvatlan volt, nem zárta be maga után az ajtót, ekkor két srác lépett be. Amint megkérdezték, hogy jól van e, Jan megfordult a vérrel telt zacskót szorongatva, de amikor meg látta a két srác arcát azonnal futásnak eredt.
A vizsgálóban egy másik titokra derült fény mégpedig a rejtélyes sebesült lepedő akrobaták kilétére. Amikor az orvos megpillantotta Anne karján az apró vágásokat, miután levette a kötést, tudta, hogy nem Jant látta távolodni egy férfival, hanem Annet. Mikor összeállt neki a kép, a legidegesebb férfira nézett és alaposan szemügyre vette, hogy megbizonyosodjon róla, hogy tényleg őt látta. Amikor lehetősége volt a férfihoz olyan közel állni, hogy más ne hallja rá kérdezett "használtatok?", a fiú először nem értette mire gondol a doki, de pár másodperc múlva elfordult az egyik sarok irányába, hogy ne lássák zavarát. Anne a lázcsillapítóknak köszönhetően felébredt, mikor meglátta, hogy hol van és körülötte mennyien vannak szólni se tudott, mert agyában egy kép ismétlődött, amint a kezelő asztalon feküdt.
A lámpa fénye ami felette lógott bántotta szemeit, sőt az émelygő érzést ami gyomrában tombolt tovább szította. Mindenki azt hitte, hogy ez csak egy sima gyomor rontás, vagy influenza, de volt aki másra gyanakodott. Jó pár percig csak öklendezett, de gyomra már feltehetően üres volt. Az orvos hányinger elleni gyógyszert fecskendezett az infúzióba és nyugtatót, hogy Anne tudjon aludni, mert szervezetét nagyon megviselte ez a valami. Az újonnan levett vért elküldte a laborba, de ő maga is elvégzett pár gyors tesztet, a gyomorrontás gyanúja végett és egy másikat is a biztonság kedvéért.
Anne két napig volt a gyengélkedő lakója, ha nem is a nap 24 órájában, de a nagy részében KwangSoo végig vele volt. A tesztekből amiket az orvos csinált semmi nem derült ki, és ez felettébb gyanús volt, ezért valaki mindig volt a lánnyal, ha az orvosnak el kellett hagynia a gyengélkedőt. Jant azóta senki se látta, Annehez is csak akkor ment mikor, tudta, hogy senki nincs vele a dokin kívül. Mikor már egész jól érezte magát, berontott hozzá a két srác akik Jan számára oly kedvesek, és faggatni kezdték Jan hol létéről. Persze nem mondott semmit, mert most nem is tudott volna mit, de a két fiú nem tágított.
- Hol van? Neked tudnod kell!
- Miért kellene tudnom? Ezen a helységen kívül nem jártam már két napja! Jant is csak egyszer láttam, akkor is csak annyit, hogy épp távozik! Hagyjátok kicsit magára!
- Nem fogjuk! Azt hiszi, hogy ezzel most változott bármi is?
- Úgyis addig keressük, míg meg nem találjuk! Nem számít, hogy mi is ő, csak az, hogy ki!
- Tudom, hogy így gondoljátok, de számára ez nem ilyen egyszerű!
- De miért bonyolítja túl?! Ha bujkál attól jobb lesz?
- Úgyis elkapjuk, de akkor nem menekülhet!
- Sok szerencsét srácok! Nem láttátok még...-Anne ismét fájdalmat érzett gyomrának környékén-
Abban a pillanatban, nyílt az ajtó és Sheppard rohant be kezében egy doboz gyógyszerrel, de már késő volt, beadta neki, de azonnal a mentőket hívta, mert gyanította, hogy műtétre lesz szükség, a lány életének megmentésére. A kórházban azonnal a műtőbe vitték a lányt, Sheppard végig ott volt, amíg ki nem jött az orvos és nem tájékoztatta. Azonnal telefonált a börtönbe, hogy megnyugtasson mindenkit, de nem említette a mérget amit Anne vérében mutattak ki. Úgy gondolta, jobb ha maga nyomoz majd az ügyben, amint visszatért, de azért Jant mégis csak be avatja, mert addig úgyse hagyná békén.
Anne majd egy hét után végre vissza került a börtön gyengélkedőjére, azonnal ott kellett lennie Jannek és persze KwangSoonak, hisz nekik hiányzott a legjobban és ő is csak őket szerette volna látni. Jan próbált faggatózni a történtekről, de Anne csak annyit tudott, hogy a májának egy részét el kellett távolítani, mert gyulladásban volt. Jannek ez gyanús volt, így félre húzódott a dokival és addig faggatta, míg az ki nem nyögte, hogy egy mérgező növény nedvével mérgezhették meg a lányt. Amint ezt kimondta, Jan már a bizonyos személy cellájának irányába tartott, hogy szépen megetesse vele a növénykéjét. A folyosón bele botlott a Supernovás srácokba akik épp hozzájuk igyekeztek, Sungje és Sungmo egyből kiszúrták, hogy valami nincs rendjén, követték és mikor meglátták hova tartott KwangSoo már sejtette, miért olyan Jan amilyen és az ő agyát is elborította a düh.
- Te mocskos ribanc! -fente rá fogait Jan-
- Csak nem rájöttetek, hogy az a kis csitri miattam lett rosszul? Csak az a baj, hogy nem döglött bele!
- Pofádat befogod! -ütötte neki a falnak KwangSoo-
- A hős szerelmes is végre cselekszik? Ha annak idején ez lett volna, téged hidegen hagyott volna! A múltkor is úgy fel kaptad a vizet a semmin, engem meg majdnem agyon ütöttek annak idején, pedig csak koslattam utánad, és a kisujjadat se mozdítottad! Erre itt ez a kis... - Jan már nem bírta tovább türtőztetni mérhetetlen haragját, megragadta a fejét és száját szét feszítette, majd a növényt egyre közelebb tette a lány szájához-
- Ennyitől semmi bajom nem lesz! háromszor ennyit adtam annak a csitrinek, de meg se kottyant neki, pedig direkt a vacsorájába tettem, hogy reggelre már halott legyen, mire bárki is észbe kaphatna, hogy valami baj van!
- Szóval a vacsorájába tetted!
Jan visszagondolt arra az estére, és bevillant neki, hogy Annenek nem ízlett a kaja és neki adta, de most hogy bele gondolt, hogy ő kapta a nagyobb adag mérget már érti miért lett elviselhetetlen a vér utáni vágya azon a reggelen. Közben a két fiú próbálta őt is és KwangSoot is visszafogni, nehogy valami butaságot tegyenek, mert akkor jó sok ideig bámulhatják ezeket a falakat. Arról nem is beszélve, hogy Annenek ártanának vele a legtöbbet. Miközben ment a verekedés, vagy inkább verés, mert Jan nem fogta vissza magát, a csaj száján kifutott egy fél mondat "láttam amikor kijöttetek az orvosiból miután...", KwangSoo idejében elhallgattatta, legalább is azt hitte, de a srácok és Jan összerakták a képet, de nem szóltak semmit, mert bizony tudták, hogy nekik is van takargatni valójuk.
A hangzavarra hamarosan jó pár őr érkezett a cellához és persze Sheppard, aki tájékoztatta az őröket, hogy nem Jant és a srácokat kell eltávolítani, hanem az 52974-es számú rabot, aki meg mérgezett egy másik rabot. Sheppard azt javasolta Jannek, hogy menjen be Annehez ha lehet, mert megijedt, hogy mit tesz, ha megtudja mi történt. Jan azonnal a gyengélkedőre ment miután lehiggadt, és miután megbizonyosodott róla, hogy a lány jól van el kezdte faggatni arról a bizonyos dologról. Anne zavarba volt, nem akart beszélni a dologról, mert épp azon voltak KwangSooval, hogy jegeljék azt a valamit ami közöttük van.
Kinyílt az ajtó belépett rajta a három fiú, Sungje átkarolta hátulról Jant, Sungmo pedig megfogta a kezét, Anne kicsit meglepődött, hogy ennyire nyíltan felvállalták, KwangSoo valamiért a fiúkat elnézve kedvet kapott egy üdvözlő csókhoz, mert azóta, hogy a lány bekerült a kórházba nem is látta. Annak ellenére, hogy jegelni akarták a dolgot, egész könnyed volt megbarátkozniuk a ténnyel, hogy Janék előtt csókolóznak, bár, őket nem igazán izgatta a dolog, mert el voltak foglalva egymással.
Bezárva 11.rész
Már jó néhány nap telt el. Egy váratlan pillanatban a Supernova-s srácok előtt kiderült a titka. Anne vele volt, amikor csak lehetett, de kerülte a srácokat. Visszament a Vixx-hez és próbálta úgy élni az életét, ahogy akarta, de nem sikerült. Hiányoztak neki a fiúk és senki sem tudta pótolni őket. Mikor a Vixx-es fiúk távol voltak, vagy az orvosiban volt, vagy az északi szárny magányos kedves "idegenjével" volt. Rengeteget beszélgettek és meglepően sok közös témájuk volt.
- Szívesen elfogadnálak cellatársamnak. - hallotta meg a férfitól azt a mondatot, ami napok óta először mosolyt csalt az arcára.
Tehát mégis van valaki, aki úgy fogadja el, hogy pontosan tisztában van vele kicsoda valójában. A férfi a Gackt nevet használta, mikor normálisan sikerült bemutatkozniuk és végre akadt egy ember, aki teljes mértékben megértette. Egy vámpír nem igazán tud olyat mondani a másiknak, ami igazán meglepné. Hihetetlen volt számára, hogy Gackt is egy olyan lény, mint ő, ráadásul a családjuk tagja, ez pedig válasz volt arra, hogy miért vannak annyira egymásra hangolva, de még ő sem tudta feledtetni a fiúkat.
Szerelmes és ez ellen nem tehet semmit, pedig megfogadta, hogy nem követi el ezt a hibát, míg itt sínylődik. Napközben kint ült az udvaron egy zacskó vér és egy doboz cigi társaságában és csak az eget bámulta. Talált egy olyan kis helyet, ahol nem látják, ha mások kitévednek nem láthatják meg. Emlékeibe kapaszkodott. Hirtelen eluralkodott rajta valami, ami Justin halálakor is. Mintha ráültek volna a mellkasára, torka is összeszorult és sírni kezdett. Visszaakarta kapni a régi életet, amikor a menyasszonyaival és a családjával volt. Eluralkodott rajta a düh. Ökölbe szorította a kezeit, majd az egyiket felemelte és tiszta erővel belevágott a betonba. A mellette lévő beton ripityára törött és a keze is megsérült, de nem izgatta különösebben.
- Jan? - hallotta meg a semmiből egyik menyasszonya, Jessica hangját. Már majdnem elhessegette a gondolatot, hogy tényleg ott van, mikor ismét meghallotta a hangját. - Jan?
- Itt vagyok. - válaszolta. Legalább ha hallucinál, olyat képzel oda, akinek a világon a legjobban örülne most.
Mikor odaért, nem lepődött meg. Egyik hozzá legközelebb álló menyasszonyát látta maga előtt. - Jézusom! - kapta a szája elé a kezét a lány. - Ennyire rossz?
Na igen. Elfelejtette, hogy Jessica mindent érez, amit ő. Mondania sem kellett semmit, hogy tudja mennyire mélyponton van. Annyira megfeledkezett a körülötte lévő dolgokról, hogy elgyengült és csak sírt tovább. - Elég volt. Befejeztem.
A mondatra a lány felemelte a fejét. - Nem adhatod fel!
- Már rég halott vagyok.
- Mi van a két sráccal? - Jessica hangja kétségbeesett volt.
- Csak halvány reménysugarai voltak egy jobb életnek.
- Ne mondj ilyet, kérlek! - legördült néhány könnycsepp menyasszonya arcán.
Borzalmasan fájt a szíve és minden addig elnyomott érzelme a felszínre tört. Egy vámpír számára nem volt rosszabb annál, ha magára marad. Most pontosan ezt érezte, és ez őrjítőbb volt bárminél. A feltörő emlékek, amik a családjával voltak kapcsolatosak hirtelen értékesebbnek tűntek bárminél. Aztán jött az, amitől a lehető legjobban félt: Justin-nal feküdtek egy ágyban.
~ Szeretlek, ugye tudod?
A mondatra mosolyognia kellett. ~ Én is téged. - fejét hátra vetette a párnán, karjaival és lábaival közelebb húzta magához, hogy minden lehetséges módon érezhesse. Akkoriban attól félt, hogy bármelyik pillanatban elveszítheti. Igyekezett minden egyes apró kis részletet jó mélyen elraktározni magában, hogy el ne feledje mennyire szeretett valakit és milyen volt, mikor viszonozták neki. Bár Brian volt, aki elvette a szüzességét a pittsburgh-i Babylon-ban, mégis Justin-nal tanulta meg élvezni a szexet és vele tapasztalta meg az első igazi szerelmet.
~ Ígérd meg, hogy sosem hagysz el! - senki mástól nem kért ilyet, csak tőle. Akkor sokat számított neki és most, hogy ismét eszébe jutott, sokkal, de sokkal többet.
~ Megígérem. - nem tartotta be, vagyis nem úgy, ahogy kérte tőle.
Azon a végzetes estén is megígérte neki, de most sehol volt, pedig neki annyira szüksége lenne rá, hogy megmondja mit kellene tennie és emlékeztetné arra, amit megígértetett vele, mielőtt meghalt. Alig kapott levegőt. Akkoriba haragudott a fiúra, hogy elhagyta. A fájdalom bilincsbe verte és nem érdekelte semmi, csak, hogy együtt legyenek és ezért mindent megtett. Ha akkor Justin nem jelenik meg és kéri arra, hogy teljesítse az ígéretét, már nem élne.
~ Megígérted, hogy vigyázol Brian-re és boldog leszel!
Hirtelen tért vissza a valóságba, mintha valaki visszarántotta volna. Két kar fonódott szorosan a teste köré és vonta ölelésbe. - Én nem ígérhetem meg, hogy sosem hagylak el, de ha kell, itt vagyok. - Tsubasa mélyen búgó hangja megnyugtató volt számára. A mellkasát nyomó nehéz teher hirtelen eltűnt és mintha felszabadult volna és a torkából is eltűnt a gombóc, ami fojtogatta. Mikor sikerült megnyugodnia, visszadőlt a falnak és csak bámult maga elé.
- Rosszabb vagy, mint egy alkoholista. - jegyezte meg Tsubasa és tudta, hogy nem fogja zokon venni. - Még jó, hogy erre buksz. - emelte fel a félig lévő zacskót a bal keze mellől.
- Inkább lennék halandó és alkoholista. - szívott bele egy nagyot a nemrég meggyújtott cigijébe.
- Magányos vagy. - a férfi fején találta a szöget. - Miért nem beszélsz velük?
- Nincs értelme. - mondta lemondóan.
- Honnan veszed? Lehet kellemesen csalódnál.
Kezdett dühös lenni. - Ugyan hagyjál már! Ki akarna egy olyannal együtt lenni, mint én?
Tsubasa próbálta igazolni az ellenkezőjét. - Téged nem lehet nem szeretni! Mindenkivel kedves vagy és akit szeretsz, megvédesz!
- Mi van, ha bántom őket?
- Hamarabb ártanál magadnak, mint nekik. - Tsubasa-nak igaza volt. - Inkább állj eléjük és valld be mit érzel.
Erre nem tudott mit válaszolni. Legszívesebben rákiáltott volna. ~ Egy kibaszott szörny vagyok! Nem lehetek boldog, amíg csak élek! ~ Valahol igaz is volt, mert mióta a szerelme meghalt, azóta nem volt boldog tiszta szívéből. Csak a családjának szentelte az életét és eszében sem jutott, hogy valaha újra szerelmes lesz, ráadásul egyszerre két fiúba. Megőrült attól, hogy ők nem szeretik. Lehet itt lenne az ideje, hogy beletörődjön abba, hogy a boldogság nem neki való. Nem akarta ezt. Mióta beléptek a börtönbe, az élete egyre bonyolultabbá vált és ez ellen nem tehetett semmit. Már akkor elrendeltetett, mikor a nyugati szárnyba kerültek Anne-nel.
Bevillant előtte, amikor Sungmo-val szeretkeztek. Érezte ajkait, ahogy megragadta a tarkóját, bőrén a leheletét és hallotta a sóhajait, aztán Sungje következett. A cellában voltak, egymáson feküdtek az ágyban és készültek tovább lépni. Ökölbe szorította a kezét és ismét belevágott a ripityára törött betonba.
- Állj le. Ezzel csak ártasz magadnak! - Fogta le Tsubasa a vérző kezét. - Keresd meg őket.
- Nem. - morogta, majd felállt és elindult befelé.
Ahogy kilépett a rejtekhelyéről, teljesen lefagyott, mert Sungje állt ott kikerekedett szemekkel. Nagyot nyelt, de folytatta útját. Még be sem ért az ajtón, Sungmo máris megragadta az ép kezét és a zuhanyozóig meg sem álltak. Megragadta a vérző jobb kezét és a mosdókagyló csapja alá tartotta, hogy lemoshassa. Végig a fiút nézte, ahogy tisztogatta a sebeit, majd miután megtörölte, bekötözte a sebeit, elengedte a kezét.
- Nem teheted ezt velünk! - fakadt ki a fiú. - Van fogalmad róla mennyire aggódtam miattad?
- Jól vagyok. - válaszolta, de nem győzte meg vele.
- Ez neked jó? - mutatott a karjára.
- Nemsokára beforrnak a sebeim, úgyhogy megnyugodhatsz.
Már indulni akart, amikor Sungmo megragadta a csuklóját. - Nem érdekel mi vagy! - a kijelentése nagyon meglepte.
- Na és a többiek? Képesek lennének együtt élni egy szörnyeteggel? - a mondat láthatóan meglepte a fiút.
- Őket sem érdekli. - mondta Sungmo.
- Na és az, hogy mindkettőtökkel kavartam?
- Nekünk jó így. - a mondat meglepte. Sungje is belement ebbe? - Gyere vissza.
- Sungmo. - szólt rá a fiúra.
Nem mondott semmit, egyszerűen csak közelebb lépett hozzá, megfogta a tarkóját, közel húzta és összeérintette a szájukat. Belesóhajtott a csókba. Képtelen volt elhinni, hogy amire a legjobban vágyott most teljesült, legalábbis részben. Sungmo nem akarja elengedni. Nem tudták meddig voltak így, de miután elváltak, rájöttek, hogy ebéd idő van. Összefűzték ujjaikat és az ebédlőig meg sem álltak. Kicsit tartott Sungje reakciójától, hisz vele még nem beszélt.
Amikor beléptek, azonnal megfagyott. Sungje meredten bámulta. Nagyot nyelt, hisz kényelmetlenül érezte magát. Sungmo elengedte a kezét és elindult, hogy hozzon mindkettejüknek ebédet. Nem akart tovább időzni. A többiek is őt figyelték. Gondolkodás nélkül elindult az előtte lévő üres asztal felé indult, mikor Sungje felállt, motyogott valamit, majd magához húzta és mindenki csodálkozott, mikor megragadta a tarkóját és megcsókolta.
Mikor elváltak, beült a srácok közé. Sungmo is letette a tálcát, amin mindenből két adag volt. Rákacsintott és enni kezdtek. Végre minden a régi volt. Anne is szépen gyógyult. Majd egy hét után visszakerült a gyengélkedőre. Próbálta finoman faggatni és mikor mindent megtudott, elindult, hogy megkeresse a nőt, aki miatt barátnője sokat szenvedett. Mérhetetlen düh volt benne és ez csak fokozódott, mikor kinyögte a nő, hogy miért tette.
Még szerencse, hogy Anne neki adta a vacsorájának a több, mint nyolcvan százalékát és nem lett nagyobb baja. Rá nem volt nagy hatással, annyi volt, hogy eluralkodott rajta a vérszomj és furcsán reagált a vér édes illatára. Az őrök még időben érkeztek, hogy elvigyék a féltékeny nőt. Mikor mindenki lenyugodott, visszament Anne-hez, hogy kifaggassa a történtekről, de ő elpirult.
Anne nem akart beszélni a dologról, legnagyobb szerencséjére megmentette az ajtó nyitódása és a három fiú megjelenése. Csak akkor esett le neki mi is van közöttük a két fiúval, mikor Sungje hátulról átölelte és Sungmo megfogta a kezét. Még jóval villanyoltás előtt tértek vissza a cellába. Sungje ugyanúgy fészkelte be magát mellé, ahogy eddig is, sőt, még Sungmo is csatlakozott hozzájuk. Úgy helyezkedett, hogy mindkét fiúval összeérjen valamije és utána szinte azonnal el is nyomta az álom.
- Szívesen elfogadnálak cellatársamnak. - hallotta meg a férfitól azt a mondatot, ami napok óta először mosolyt csalt az arcára.
Tehát mégis van valaki, aki úgy fogadja el, hogy pontosan tisztában van vele kicsoda valójában. A férfi a Gackt nevet használta, mikor normálisan sikerült bemutatkozniuk és végre akadt egy ember, aki teljes mértékben megértette. Egy vámpír nem igazán tud olyat mondani a másiknak, ami igazán meglepné. Hihetetlen volt számára, hogy Gackt is egy olyan lény, mint ő, ráadásul a családjuk tagja, ez pedig válasz volt arra, hogy miért vannak annyira egymásra hangolva, de még ő sem tudta feledtetni a fiúkat.
Szerelmes és ez ellen nem tehet semmit, pedig megfogadta, hogy nem követi el ezt a hibát, míg itt sínylődik. Napközben kint ült az udvaron egy zacskó vér és egy doboz cigi társaságában és csak az eget bámulta. Talált egy olyan kis helyet, ahol nem látják, ha mások kitévednek nem láthatják meg. Emlékeibe kapaszkodott. Hirtelen eluralkodott rajta valami, ami Justin halálakor is. Mintha ráültek volna a mellkasára, torka is összeszorult és sírni kezdett. Visszaakarta kapni a régi életet, amikor a menyasszonyaival és a családjával volt. Eluralkodott rajta a düh. Ökölbe szorította a kezeit, majd az egyiket felemelte és tiszta erővel belevágott a betonba. A mellette lévő beton ripityára törött és a keze is megsérült, de nem izgatta különösebben.
- Jan? - hallotta meg a semmiből egyik menyasszonya, Jessica hangját. Már majdnem elhessegette a gondolatot, hogy tényleg ott van, mikor ismét meghallotta a hangját. - Jan?
- Itt vagyok. - válaszolta. Legalább ha hallucinál, olyat képzel oda, akinek a világon a legjobban örülne most.
Mikor odaért, nem lepődött meg. Egyik hozzá legközelebb álló menyasszonyát látta maga előtt. - Jézusom! - kapta a szája elé a kezét a lány. - Ennyire rossz?
Na igen. Elfelejtette, hogy Jessica mindent érez, amit ő. Mondania sem kellett semmit, hogy tudja mennyire mélyponton van. Annyira megfeledkezett a körülötte lévő dolgokról, hogy elgyengült és csak sírt tovább. - Elég volt. Befejeztem.
A mondatra a lány felemelte a fejét. - Nem adhatod fel!
- Már rég halott vagyok.
- Mi van a két sráccal? - Jessica hangja kétségbeesett volt.
- Csak halvány reménysugarai voltak egy jobb életnek.
- Ne mondj ilyet, kérlek! - legördült néhány könnycsepp menyasszonya arcán.
Borzalmasan fájt a szíve és minden addig elnyomott érzelme a felszínre tört. Egy vámpír számára nem volt rosszabb annál, ha magára marad. Most pontosan ezt érezte, és ez őrjítőbb volt bárminél. A feltörő emlékek, amik a családjával voltak kapcsolatosak hirtelen értékesebbnek tűntek bárminél. Aztán jött az, amitől a lehető legjobban félt: Justin-nal feküdtek egy ágyban.
~ Szeretlek, ugye tudod?
A mondatra mosolyognia kellett. ~ Én is téged. - fejét hátra vetette a párnán, karjaival és lábaival közelebb húzta magához, hogy minden lehetséges módon érezhesse. Akkoriban attól félt, hogy bármelyik pillanatban elveszítheti. Igyekezett minden egyes apró kis részletet jó mélyen elraktározni magában, hogy el ne feledje mennyire szeretett valakit és milyen volt, mikor viszonozták neki. Bár Brian volt, aki elvette a szüzességét a pittsburgh-i Babylon-ban, mégis Justin-nal tanulta meg élvezni a szexet és vele tapasztalta meg az első igazi szerelmet.
~ Ígérd meg, hogy sosem hagysz el! - senki mástól nem kért ilyet, csak tőle. Akkor sokat számított neki és most, hogy ismét eszébe jutott, sokkal, de sokkal többet.
~ Megígérem. - nem tartotta be, vagyis nem úgy, ahogy kérte tőle.
Azon a végzetes estén is megígérte neki, de most sehol volt, pedig neki annyira szüksége lenne rá, hogy megmondja mit kellene tennie és emlékeztetné arra, amit megígértetett vele, mielőtt meghalt. Alig kapott levegőt. Akkoriba haragudott a fiúra, hogy elhagyta. A fájdalom bilincsbe verte és nem érdekelte semmi, csak, hogy együtt legyenek és ezért mindent megtett. Ha akkor Justin nem jelenik meg és kéri arra, hogy teljesítse az ígéretét, már nem élne.
~ Megígérted, hogy vigyázol Brian-re és boldog leszel!
Hirtelen tért vissza a valóságba, mintha valaki visszarántotta volna. Két kar fonódott szorosan a teste köré és vonta ölelésbe. - Én nem ígérhetem meg, hogy sosem hagylak el, de ha kell, itt vagyok. - Tsubasa mélyen búgó hangja megnyugtató volt számára. A mellkasát nyomó nehéz teher hirtelen eltűnt és mintha felszabadult volna és a torkából is eltűnt a gombóc, ami fojtogatta. Mikor sikerült megnyugodnia, visszadőlt a falnak és csak bámult maga elé.
- Rosszabb vagy, mint egy alkoholista. - jegyezte meg Tsubasa és tudta, hogy nem fogja zokon venni. - Még jó, hogy erre buksz. - emelte fel a félig lévő zacskót a bal keze mellől.
- Inkább lennék halandó és alkoholista. - szívott bele egy nagyot a nemrég meggyújtott cigijébe.
- Magányos vagy. - a férfi fején találta a szöget. - Miért nem beszélsz velük?
- Nincs értelme. - mondta lemondóan.
- Honnan veszed? Lehet kellemesen csalódnál.
Kezdett dühös lenni. - Ugyan hagyjál már! Ki akarna egy olyannal együtt lenni, mint én?
Tsubasa próbálta igazolni az ellenkezőjét. - Téged nem lehet nem szeretni! Mindenkivel kedves vagy és akit szeretsz, megvédesz!
- Mi van, ha bántom őket?
- Hamarabb ártanál magadnak, mint nekik. - Tsubasa-nak igaza volt. - Inkább állj eléjük és valld be mit érzel.
Erre nem tudott mit válaszolni. Legszívesebben rákiáltott volna. ~ Egy kibaszott szörny vagyok! Nem lehetek boldog, amíg csak élek! ~ Valahol igaz is volt, mert mióta a szerelme meghalt, azóta nem volt boldog tiszta szívéből. Csak a családjának szentelte az életét és eszében sem jutott, hogy valaha újra szerelmes lesz, ráadásul egyszerre két fiúba. Megőrült attól, hogy ők nem szeretik. Lehet itt lenne az ideje, hogy beletörődjön abba, hogy a boldogság nem neki való. Nem akarta ezt. Mióta beléptek a börtönbe, az élete egyre bonyolultabbá vált és ez ellen nem tehetett semmit. Már akkor elrendeltetett, mikor a nyugati szárnyba kerültek Anne-nel.
Bevillant előtte, amikor Sungmo-val szeretkeztek. Érezte ajkait, ahogy megragadta a tarkóját, bőrén a leheletét és hallotta a sóhajait, aztán Sungje következett. A cellában voltak, egymáson feküdtek az ágyban és készültek tovább lépni. Ökölbe szorította a kezét és ismét belevágott a ripityára törött betonba.
- Állj le. Ezzel csak ártasz magadnak! - Fogta le Tsubasa a vérző kezét. - Keresd meg őket.
- Nem. - morogta, majd felállt és elindult befelé.
Ahogy kilépett a rejtekhelyéről, teljesen lefagyott, mert Sungje állt ott kikerekedett szemekkel. Nagyot nyelt, de folytatta útját. Még be sem ért az ajtón, Sungmo máris megragadta az ép kezét és a zuhanyozóig meg sem álltak. Megragadta a vérző jobb kezét és a mosdókagyló csapja alá tartotta, hogy lemoshassa. Végig a fiút nézte, ahogy tisztogatta a sebeit, majd miután megtörölte, bekötözte a sebeit, elengedte a kezét.
- Nem teheted ezt velünk! - fakadt ki a fiú. - Van fogalmad róla mennyire aggódtam miattad?
- Jól vagyok. - válaszolta, de nem győzte meg vele.
- Ez neked jó? - mutatott a karjára.
- Nemsokára beforrnak a sebeim, úgyhogy megnyugodhatsz.
Már indulni akart, amikor Sungmo megragadta a csuklóját. - Nem érdekel mi vagy! - a kijelentése nagyon meglepte.
- Na és a többiek? Képesek lennének együtt élni egy szörnyeteggel? - a mondat láthatóan meglepte a fiút.
- Őket sem érdekli. - mondta Sungmo.
- Na és az, hogy mindkettőtökkel kavartam?
- Nekünk jó így. - a mondat meglepte. Sungje is belement ebbe? - Gyere vissza.
- Sungmo. - szólt rá a fiúra.
Nem mondott semmit, egyszerűen csak közelebb lépett hozzá, megfogta a tarkóját, közel húzta és összeérintette a szájukat. Belesóhajtott a csókba. Képtelen volt elhinni, hogy amire a legjobban vágyott most teljesült, legalábbis részben. Sungmo nem akarja elengedni. Nem tudták meddig voltak így, de miután elváltak, rájöttek, hogy ebéd idő van. Összefűzték ujjaikat és az ebédlőig meg sem álltak. Kicsit tartott Sungje reakciójától, hisz vele még nem beszélt.
Amikor beléptek, azonnal megfagyott. Sungje meredten bámulta. Nagyot nyelt, hisz kényelmetlenül érezte magát. Sungmo elengedte a kezét és elindult, hogy hozzon mindkettejüknek ebédet. Nem akart tovább időzni. A többiek is őt figyelték. Gondolkodás nélkül elindult az előtte lévő üres asztal felé indult, mikor Sungje felállt, motyogott valamit, majd magához húzta és mindenki csodálkozott, mikor megragadta a tarkóját és megcsókolta.
Mikor elváltak, beült a srácok közé. Sungmo is letette a tálcát, amin mindenből két adag volt. Rákacsintott és enni kezdtek. Végre minden a régi volt. Anne is szépen gyógyult. Majd egy hét után visszakerült a gyengélkedőre. Próbálta finoman faggatni és mikor mindent megtudott, elindult, hogy megkeresse a nőt, aki miatt barátnője sokat szenvedett. Mérhetetlen düh volt benne és ez csak fokozódott, mikor kinyögte a nő, hogy miért tette.
Még szerencse, hogy Anne neki adta a vacsorájának a több, mint nyolcvan százalékát és nem lett nagyobb baja. Rá nem volt nagy hatással, annyi volt, hogy eluralkodott rajta a vérszomj és furcsán reagált a vér édes illatára. Az őrök még időben érkeztek, hogy elvigyék a féltékeny nőt. Mikor mindenki lenyugodott, visszament Anne-hez, hogy kifaggassa a történtekről, de ő elpirult.
Anne nem akart beszélni a dologról, legnagyobb szerencséjére megmentette az ajtó nyitódása és a három fiú megjelenése. Csak akkor esett le neki mi is van közöttük a két fiúval, mikor Sungje hátulról átölelte és Sungmo megfogta a kezét. Még jóval villanyoltás előtt tértek vissza a cellába. Sungje ugyanúgy fészkelte be magát mellé, ahogy eddig is, sőt, még Sungmo is csatlakozott hozzájuk. Úgy helyezkedett, hogy mindkét fiúval összeérjen valamije és utána szinte azonnal el is nyomta az álom.
2014. szeptember 11., csütörtök
Bezárva 10. rész
Pár nap telt el azóta, hogy KwangSoo Anne tudomására hozta, hogy nem csupán unalom űzés az ami kettejük között történik. Azóta alig találkoztak, szinte mindig egyedül volt a cellában egészen délig, mert addig Jant képtelenség volt kiugrasztani az ágyából. Egyik délelőtt Anne gondolataiba volt elmerülve, amikor meghallotta, hogy becsapódott a cella ajtaja, de nem csak az övé, hanem Janéké is, így azt hitte a srácok tértek vissza, ügyet se vetett rájuk, ám, egy kéz nyúlt át vállai felett és ragadta meg csuklóját. Mikor megfordult akkor vette észre múltkori két srácot, akikkel még az első napokban keveredtek vitába. Ideje se volt reagálni, mert az egyik a szájára tette kezét, hogy ne tudjon kiabálni, míg a másik az épp üresen tátongó ágyra teperte, és ruhájának felsőrészét szaggatta.
- Eresszetek! -hangzott el Anne szájából dühvel telve, miután megharapta a kezet ami leszorította ajkait-
- Te kis fruska! Ezt még megbánod! -kiabált rá a kezét fájlaló srác-
- Ti fogjátok megbánni, hogy ide jöttetek, ha Jan meghallja, hogy...
- Nem hinném! El van foglalva ő is! Ha veled végeztem, őt is szívesen szemügyre veszem! -kuncogott a másik-
- Ti meg mi a fenét kerestek itt? Mit csináltok az ÉN ágyamban? -morrant meg a cella ajtajában álló KwangSoo-
- Csak az ágyad miatt vagy ennyire pipa ránk vagy...
- Nesze! Ez válasz a kérdésedre? -húzott be KyuJong képébe, aki leesett a lányról a földre-
- Jobb lenne, ha vissza kotródnátok a saját kis fészketekbe! Itt nem látunk szívesen! -utasította őket YunHak miután mindkét cellából ki lettek "kísérve"-
Innentől kezdve a lányoknak egy nyugodt percük sem akadt, mindenhova velük tartott az éppen soros bébiszitter. Mivel elsőként JiHyuk volt a soros Anne őrizetében a cellában nyoma se volt beszédnek, vagy mozgásnak. Anne az asztalnál ücsörgött és olvasott vagy írt, de legfőképp gondolataival volt elfoglalva, azzal, hogy a párnappal korábban megkezdett jelenetet, hogyan folytathatták volna, ha nem szakítja félbe őket a nagybátyja látogatása. Ahogy ott ült és felidézte magában azoknak a csókoknak az elsöprő mámorát, azt a tekintetet amivel KwangSoo őt nézte, ahogy addig még soha, akaratlanul is kapkodva vette a levegőt, néha pedig felsóhajtott. Ilyenkor JiHyuk botladozásai rángatták vissza a valóságba, és folytatta az olvasást, bár már vagy tízszer olvasta el ugyan azt az oldalt, pont ezek miatt a gondolatok miatt.
Mivel Anne az elmúlt félórából leszűrte, hogy ez az olvasás dolog nem segít elterelni gondolatait elindult egy körútra, hátha össze fut Tackeyékkel, vagy a T-arás csajokkal. Egész az udvarig jutottak, amikor feladta a keresgélést és leült egy padra. Jó darabig ücsörgött maga elé bámulva, mikor észre vette, hogy JiHyuk vele szembe áll fejmagasságba hajolva és grimaszokat vág. Némelyik elég viccesre sikeredett, így Anne elnevette magát, na meg persze azért is, mert elég idiótának tűntek az udvar közepén ebben a szituban. Pár perc kellett mire kinevették magukat, és elkezdtek beszélgetni, meglepő módon elég komoly dolgokról.
- Ki látogatott meg pár napja?
- Csak a részeg nagybátyám, akinek az elmúlt 15 évnyi szenvedésemet köszönhetem.
- Mit akart? Eléggé felzaklatott a látogatása.
- Hát nem azért jött, hogy megkérdezze hogy vagyok! Csak biztosra akart menni, hogy nem mondok semmit amivel ide juttathatnám.
- Ezt nem értem, már hogy juttathatnád börtönbe? És pont ide?
- Hát ez az! Eszembe sincs ide juttatni, azok után, amit velem tett! Ha össze lennék vele zárva tuti megölném, és életem végéig itt rohadhatnék miatta!
- Ennyire neheztelsz rá? Mit tett? Talán nem ment el az iskolai előadásaidra? Cikis ruhákban kellett suliba járnod? Nem volt mit enned?
- Ha csak ennyi problémám lett volna vele... Inkább váltsunk témát! Te miért kerültél ide? Talán cukorkát loptál a szomszéd nénitől, aki annyira kiabált utánad, hogy szív rohamot kapott és meghalt?
- Nagyon vicces! Miért érzem úgy, hogy nem bírod a képem?
- Mert nem is igazán kedvellek!
- Amiatt a dolog miatt?
- Többek között amiatt is!
- Többek között? Tök jó arc vagyok, mi kivetni valót találsz bennem?
- Nos,... lássuk csak... elsőként a modorod az ami hagy némi kivetni valót, aztán ott van az az idióta vigyor amivel méregeted az embert. Tök parás a dolog!
- És mi a helyzet KwangSooval? Az nem zavar, ahogy ő méreget?
- Miért? Talán méreget? Észre se vettem! -persze, hogy tudta, de nem megy bele ebbe a csevejbe, mert még olyat mondana amit nem akar vele megosztani-
- Annyit lógtok együtt mint egy szerelmes pár, és azt mondod nem vetted észre, hogy hogyan néz rád? Lehet, hogy bolondozom, de nem vagyok teljesen hülye!
- Gondolj amit akarsz! Én csak azt tudom, hogy jókat dumálunk néha, és mindig ott van amikor épp bajba kerülök, ahogy ti is.
- Szóval szerinted csak barátként tekint rád?
- Igen! Ezzel mi a baj?
- Ennyire vak vagy? Míg a zárkában voltál még aludni se tudott rendesen, csak azon agyalt, hogy vajon miért kerültél oda, és azon, hogy nincs e nagyobb sérülésed. Nem is beszéltetek arról, hogy esetleg...
- Ezzel meg mire akarsz célozni? Ha arra, hogy pasi hiányom lenne, akkor tévedsz!
- Nem hinném! Azok a sóhajok és levegő kapkodások nem arra engednek következtetni!
- Na és ha a pasimra gondoltam? Akkor? Már jó ideje itt vagyok, amúgy se azért kapkodtam a levegőt mert piszkos gondolataim voltak, hanem mert mérges és szomorú voltam amiatt, hogy itt dekkolok. Te meg biztos kanos vagy! De én se faggatlak, arról, hogy mikor mit csinálsz, pedig lenne okom rá! Emlékezz csak vissza mit csináltál első éjszaka!
- Jó' van na! Nem felejthetnénk el? Félig aludtam...
- Mi lenne ha vissza mennénk! Ez a beszélgessünk egy jót az udvaron dolog nem jött be! Inkább olvasok tovább!
- Jó ötlet addig se cseszegetsz engem!
- Az érzés kölcsönös!
Anne az ágyára huppant és folytatni kezdte a korábban félbe hagyott könyv olvasását, kisebb kitérő gondolatok kíséretében. JiHyuk kicsit már unta ezt a csendes légkört, úgy gondolta át néz a szomszéd cellába, de látta, hogy a függöny be van húzva és hiába szólítgatja Sungmot, ő nem válaszol. Mikor rájött, hogy jelenlétével ott is csak zavarná az bent lévőket, lehajtott fejjel vánszorgott vissza Annehez aki a könyvet bújta még mindig. Hirtelen KwangSoo lépett be a cellába érdeklődően, hogy kibírták e egymással azt a pár órát, míg ketten voltak. JiHyuk próbált viccelődni azzal, hogy olyan jól még senki nem bánt Annenel, mint ahogy ő. Nem kellett több KwangSoonak se, hogy az agyát furábbnál furább gondolatok borítsák el, majd düh. JiHyuk saját szerencséjére, már messze járt mire KwangSoo féltékenység szerű érzése a tető fokra hágott, és méregetve fordult Anne felé.
- Jól mulattatok? -kérdezősködött türelmetlenül-
- Nem tudom, mert olvastam, de kérdezd meg JiHyukot, hogy jól szórakozott e, mert folyton zajongott valamivel.
- Azt mondta, hogy olyan jól bánt veled, mint más soha, igaz ez?
- Ha ennyire kíváncsi vagy menj le az udvarra és kérdezd meg! Beszélgettünk és nevetgéltünk, ha már más választásunk nem volt!
- Mintha én repestem volna az örömtől, hogy pont vele kellett itt hagynom! Amúgy is min nevetgéltetek olyan jót?
- Pofákat vágott, mert folyton elbambultam, mert egy pasi összezavarta az életemet!
- Tudtam! Két-három órára hagylak itt vele és egy másik pasin jár az agyad! Nem mondtam ki egyértelműen, hogy...
- Ssh! -tette mutató ujját KwangSoo ajkaira- Még valaki meghallja! JiHyuk így is azzal piszkált, hogy úgy viselkedünk mint egy szerelmes pár.
- Erre te mit reagáltál?
- Azt, hogy gondoljon amit akar, mi csak barátok vagyunk!
- Értem! -morcosan elindult a másik cella felé, hogy szóljon Sungmoéknak, hogy ebéd idő van-
Ebédnél Anne és KwangSoo nem szóltak egymáshoz, mint mindig, mikor valamin összekapnak, de most legalább egy asztalnál ültek, így alig tűnt fel Jannek és Sungmonak, bár lehet, hogy más se tűnt volna fel nekik. Miután befejezték az evést külön váltak útjaik, Janék a tusoló felé vették az irányt, Anne pedig a cellában pakolászgatott, mikor KwangSoo hosszú hallgatás után mögé lépett és faggatni kezdte arról a bizonyos pasiról, Anne pedig úgy megijedt, hogy az üvegpoharat a mosdókagyló szélére ejtette. A szét szóródó üvegszilánkok össze-vissza vágták Anne karját, így a gyengélkedőre mentek, de Sheppard doki épp elugrott Jan "gyógyszeréért" volt idejük megbeszélni a dolgaikat, amíg KwangSoo a sebeit kezelte.
- Szóval mi ez az egész? Csak barátok, és ki az a pasi?
- Te vagy az! -csúszott ki a száján-
- Akkor mi volt ez a csak barátok szöveg?
- Nem fogom az orrára kötni, hogy azért szuszogtam úgy olvasás közben mert arra gondoltam, milyen lett volna ha akkor nem szakít félbe minket a nagybátyám!
- Akkor ezért kerültél engem azóta?
- Nem, azért mert olyan hülye vagyok, hogy ha akarok valamit akkor pont az ellenkezőjét teszem!
- Én is csak arra tudtam gondolni, hogy ott feküdtél a földön én pedig feletted térdeltem... -Anne csókkal hallgattatja el KwangSoot-
KwangSoo hátulról beletúrt Anne hajába és ledöntötte a kezelő asztalra, miközben ajkaik szorosan kapaszkodtak egymásba, kezeikkel egymás mellkasán végig simítva húzzák le a felsőiket. KwangSoo csókjai a lány nyakától egészen a köldökéig áradtak, ujjaival pedig nadrágját gombolta ki és rántotta le. Vissza kúszott a lány ajkaihoz és forró csókot nyomott rá, nyelvével körüljárta Anne szájának minden rejtett erogén pontját, kezeivel pedig combjainak belsejét simogatta. Anne kezeivel KwangSoo nadrágjához nyúlt, hogy levehesse róla, és megérinthesse keménykedő férfiasságát, míg a fiú kebleit csókolgatta.
KwangSoo ujjai a lány combjáról a bejárata felé csúsztak, mikor újabb és újabb ujjak hatoltak belé a lány elégedetten nyögött fel, ami csak növelte a fiú vágyát, hogy benne lehessen.
Nem is bírt tovább várni, ujjait kihúzta, helyükre, pedig türelmetlenül lüktető férfiasságát helyezte, Anne az ágyon lévő lepedőbe markolt, bele nyögött a csókba, miközben KwangSoo egyre mélyebbre hatolt benne. A fiú érezte, hogy a lány már hozzászokott ehhez a tempóhoz, sőt bensője szinte könyörgött, hogy gyorsítson, nem is váratta túl sokáig, hamar növelni kezdte lökéseinek erejét, és gyakoriságát, Anne már az őrület határán volt annyira élvezte ahogy a fiú gyors tempóban mozgott benne. Jó pár percig ringatóztak mielőtt KwangSoo újabb gyors tempóra nem váltott, nem sokkal később hangos nyögéssel, és pihegéssel élveztek el. Pár percig csak feküdtek egymáson, mikor villámként csapott beléjük a felismerés, hogy az orvosiban vannak, és bárki bemehet, azonnal felkapták ruháikat, megigazították hajukat, KwangSoo bekötözte Anne kezét, amit korábban félbe hagyott, majd mint akik jól végezték dolgukat tovább álltak.
- Jól vagy? Nem voltam túl durva? -kérdezősködött KwangSoo miután visszatértek a cellába-
- A kezeim, kicsit fájnak de megvagyok!
- Nem kellett volna olyan erősen az ágynak szorítanom. Csoda, hogy nem vérzett.
- A vágástól fáj, nem a "gondoskodásodtól". -kacsintott a meglepett fiúra-
- És most hogyan tovább?
- Ne értsd félre, de ide bent jobb lenne, ha CSAK barátok lennénk!
- És ha nem bírjuk, ezt a CSAK barátságot?
- Majd megtudod! -fordult el zavarában Anne- Remélem hamar vége ennek a rémálomnak! Nincs ennél rosszabb, mint az, hogy itt vagy egy karnyújtásnyira és hiába vágyakozunk egymás után, ez itt lehetetlen!
- Az előbb határozottan lehetséges volt! -vigyorgott elégedett mosollyal KwangSoo-
- De most már akkor nem lesz több túl spirázott veszekedés a felesleges gondolataid miatt! Ugye? A múltkoriak után nem szeretném, ha megint valami balhé lenne emiatt!
- Nem fogom hagyni, hogy újra bántson valaki!
- Pont ez az! Nem akarom, hogy neked valami bajod legyen! Néha olyan forró fejű tudsz lenni!
- Nocsak ki beszél! Csak nem az a csaj aki a világ ellen megy, mert nincs veszteni valója?
- De van! Mégpedig Te! Már jó ideje gondolkozom, vagy inkább próbálom megérteni az érzéseimet és a tetteimet veled kapcsolatban, de rá kellett jönnöm, hogy egy ideje ez a két dolog együtt jár. Még nem tudom hogyan is kellene viselkednem, mert ez még új nekem. Jobb lenne, ha nem mennénk bele, mert megégethetjük magunkat!
- Mit vársz, mit mondjak? Értem mit akarsz, de egyszerűen nem tudom hogyan kéne csinálnunk! Ezt itt nem folytathatjuk annyi biztos, de nem hiszem, hogy olyan erős volnék, hogy nem akarnálak megcsókolni, vagy leteperni téged az ágyadban, vagy a tusolóban mikor senki se látna.
- Pont ezért jobb lenne, ha át tennének engem máshova!
- Azt soha! Nem engedem, hogy mással legyél egy cellában, vagy a folyosójának lakója! Az kizárt! Eszedbe se jusson! Ha elmész innen, nem tudlak majd megvédeni! Akkor inkább én cserélek cellát YunHakkal vagy Geonillal, mert bennük megbízok!
- És mit mondasz nekik? Kicsit se lesz gyanús, hogy át akarod helyeztetni magad hozzájuk!
- Miért te mit találnál, ki, hogy át tegyenek máshová?
- Mondjuk azt, hogy megpróbáltam, de nem tudok két sráccal lenni egy cellában. Ha azt vesszük JiHyukkal nem is!
- Előbb had próbáljam meg én, ezt a hely váltós dolgot! Nem akarom, hogy eltávolodjunk, most, hogy végre tisztáztunk mindent! Legalábbis ami az érzéseinket illeti. Úgy megcsókolnálak, de nem lehet!
- Ha szeretnéd tedd meg! Ha meglátnak minket, akkor már úgyis mindegy lesz! -KwangSoo ajkai felé nyújtózott, végül megcsókolta-
Alig hogy eltávolodtak egymástól léptek hangja erősödött a folyosón, YunHakék érkeztek vissza, hogy vacsorához készüljenek, és együtt vonuljanak le. Jan és Sungmo csak percekkel később csatlakozott hozzájuk az ebédlőben. Minden a megszokott rendben zajlott, mindenki viccelődött a másikkal valami jelentéktelen apróságon, és az asztalnál ülők hangos nevetésben törtek ki. A vacsora végeztével mindenki elindult felfelé, volt aki egyenesen a tusolóba, míg mások cellájukba igyekeztek. Anne és KwangSoo felváltva hagyták el a cellát, egészen a villanyoltásig amikor mindenki saját helyére vonult és magára húzta a takarót, lezárva az elég mozgalmasra sikerült napját.
- Eresszetek! -hangzott el Anne szájából dühvel telve, miután megharapta a kezet ami leszorította ajkait-
- Te kis fruska! Ezt még megbánod! -kiabált rá a kezét fájlaló srác-
- Ti fogjátok megbánni, hogy ide jöttetek, ha Jan meghallja, hogy...
- Nem hinném! El van foglalva ő is! Ha veled végeztem, őt is szívesen szemügyre veszem! -kuncogott a másik-
- Ti meg mi a fenét kerestek itt? Mit csináltok az ÉN ágyamban? -morrant meg a cella ajtajában álló KwangSoo-
- Csak az ágyad miatt vagy ennyire pipa ránk vagy...
- Nesze! Ez válasz a kérdésedre? -húzott be KyuJong képébe, aki leesett a lányról a földre-
- Jobb lenne, ha vissza kotródnátok a saját kis fészketekbe! Itt nem látunk szívesen! -utasította őket YunHak miután mindkét cellából ki lettek "kísérve"-
Innentől kezdve a lányoknak egy nyugodt percük sem akadt, mindenhova velük tartott az éppen soros bébiszitter. Mivel elsőként JiHyuk volt a soros Anne őrizetében a cellában nyoma se volt beszédnek, vagy mozgásnak. Anne az asztalnál ücsörgött és olvasott vagy írt, de legfőképp gondolataival volt elfoglalva, azzal, hogy a párnappal korábban megkezdett jelenetet, hogyan folytathatták volna, ha nem szakítja félbe őket a nagybátyja látogatása. Ahogy ott ült és felidézte magában azoknak a csókoknak az elsöprő mámorát, azt a tekintetet amivel KwangSoo őt nézte, ahogy addig még soha, akaratlanul is kapkodva vette a levegőt, néha pedig felsóhajtott. Ilyenkor JiHyuk botladozásai rángatták vissza a valóságba, és folytatta az olvasást, bár már vagy tízszer olvasta el ugyan azt az oldalt, pont ezek miatt a gondolatok miatt.
Mivel Anne az elmúlt félórából leszűrte, hogy ez az olvasás dolog nem segít elterelni gondolatait elindult egy körútra, hátha össze fut Tackeyékkel, vagy a T-arás csajokkal. Egész az udvarig jutottak, amikor feladta a keresgélést és leült egy padra. Jó darabig ücsörgött maga elé bámulva, mikor észre vette, hogy JiHyuk vele szembe áll fejmagasságba hajolva és grimaszokat vág. Némelyik elég viccesre sikeredett, így Anne elnevette magát, na meg persze azért is, mert elég idiótának tűntek az udvar közepén ebben a szituban. Pár perc kellett mire kinevették magukat, és elkezdtek beszélgetni, meglepő módon elég komoly dolgokról.
- Ki látogatott meg pár napja?
- Csak a részeg nagybátyám, akinek az elmúlt 15 évnyi szenvedésemet köszönhetem.
- Mit akart? Eléggé felzaklatott a látogatása.
- Hát nem azért jött, hogy megkérdezze hogy vagyok! Csak biztosra akart menni, hogy nem mondok semmit amivel ide juttathatnám.
- Ezt nem értem, már hogy juttathatnád börtönbe? És pont ide?
- Hát ez az! Eszembe sincs ide juttatni, azok után, amit velem tett! Ha össze lennék vele zárva tuti megölném, és életem végéig itt rohadhatnék miatta!
- Ennyire neheztelsz rá? Mit tett? Talán nem ment el az iskolai előadásaidra? Cikis ruhákban kellett suliba járnod? Nem volt mit enned?
- Ha csak ennyi problémám lett volna vele... Inkább váltsunk témát! Te miért kerültél ide? Talán cukorkát loptál a szomszéd nénitől, aki annyira kiabált utánad, hogy szív rohamot kapott és meghalt?
- Nagyon vicces! Miért érzem úgy, hogy nem bírod a képem?
- Mert nem is igazán kedvellek!
- Amiatt a dolog miatt?
- Többek között amiatt is!
- Többek között? Tök jó arc vagyok, mi kivetni valót találsz bennem?
- Nos,... lássuk csak... elsőként a modorod az ami hagy némi kivetni valót, aztán ott van az az idióta vigyor amivel méregeted az embert. Tök parás a dolog!
- És mi a helyzet KwangSooval? Az nem zavar, ahogy ő méreget?
- Miért? Talán méreget? Észre se vettem! -persze, hogy tudta, de nem megy bele ebbe a csevejbe, mert még olyat mondana amit nem akar vele megosztani-
- Annyit lógtok együtt mint egy szerelmes pár, és azt mondod nem vetted észre, hogy hogyan néz rád? Lehet, hogy bolondozom, de nem vagyok teljesen hülye!
- Gondolj amit akarsz! Én csak azt tudom, hogy jókat dumálunk néha, és mindig ott van amikor épp bajba kerülök, ahogy ti is.
- Szóval szerinted csak barátként tekint rád?
- Igen! Ezzel mi a baj?
- Ennyire vak vagy? Míg a zárkában voltál még aludni se tudott rendesen, csak azon agyalt, hogy vajon miért kerültél oda, és azon, hogy nincs e nagyobb sérülésed. Nem is beszéltetek arról, hogy esetleg...
- Ezzel meg mire akarsz célozni? Ha arra, hogy pasi hiányom lenne, akkor tévedsz!
- Nem hinném! Azok a sóhajok és levegő kapkodások nem arra engednek következtetni!
- Na és ha a pasimra gondoltam? Akkor? Már jó ideje itt vagyok, amúgy se azért kapkodtam a levegőt mert piszkos gondolataim voltak, hanem mert mérges és szomorú voltam amiatt, hogy itt dekkolok. Te meg biztos kanos vagy! De én se faggatlak, arról, hogy mikor mit csinálsz, pedig lenne okom rá! Emlékezz csak vissza mit csináltál első éjszaka!
- Jó' van na! Nem felejthetnénk el? Félig aludtam...
- Mi lenne ha vissza mennénk! Ez a beszélgessünk egy jót az udvaron dolog nem jött be! Inkább olvasok tovább!
- Jó ötlet addig se cseszegetsz engem!
- Az érzés kölcsönös!
Anne az ágyára huppant és folytatni kezdte a korábban félbe hagyott könyv olvasását, kisebb kitérő gondolatok kíséretében. JiHyuk kicsit már unta ezt a csendes légkört, úgy gondolta át néz a szomszéd cellába, de látta, hogy a függöny be van húzva és hiába szólítgatja Sungmot, ő nem válaszol. Mikor rájött, hogy jelenlétével ott is csak zavarná az bent lévőket, lehajtott fejjel vánszorgott vissza Annehez aki a könyvet bújta még mindig. Hirtelen KwangSoo lépett be a cellába érdeklődően, hogy kibírták e egymással azt a pár órát, míg ketten voltak. JiHyuk próbált viccelődni azzal, hogy olyan jól még senki nem bánt Annenel, mint ahogy ő. Nem kellett több KwangSoonak se, hogy az agyát furábbnál furább gondolatok borítsák el, majd düh. JiHyuk saját szerencséjére, már messze járt mire KwangSoo féltékenység szerű érzése a tető fokra hágott, és méregetve fordult Anne felé.
- Jól mulattatok? -kérdezősködött türelmetlenül-
- Nem tudom, mert olvastam, de kérdezd meg JiHyukot, hogy jól szórakozott e, mert folyton zajongott valamivel.
- Azt mondta, hogy olyan jól bánt veled, mint más soha, igaz ez?
- Ha ennyire kíváncsi vagy menj le az udvarra és kérdezd meg! Beszélgettünk és nevetgéltünk, ha már más választásunk nem volt!
- Mintha én repestem volna az örömtől, hogy pont vele kellett itt hagynom! Amúgy is min nevetgéltetek olyan jót?
- Pofákat vágott, mert folyton elbambultam, mert egy pasi összezavarta az életemet!
- Tudtam! Két-három órára hagylak itt vele és egy másik pasin jár az agyad! Nem mondtam ki egyértelműen, hogy...
- Ssh! -tette mutató ujját KwangSoo ajkaira- Még valaki meghallja! JiHyuk így is azzal piszkált, hogy úgy viselkedünk mint egy szerelmes pár.
- Erre te mit reagáltál?
- Azt, hogy gondoljon amit akar, mi csak barátok vagyunk!
- Értem! -morcosan elindult a másik cella felé, hogy szóljon Sungmoéknak, hogy ebéd idő van-
Ebédnél Anne és KwangSoo nem szóltak egymáshoz, mint mindig, mikor valamin összekapnak, de most legalább egy asztalnál ültek, így alig tűnt fel Jannek és Sungmonak, bár lehet, hogy más se tűnt volna fel nekik. Miután befejezték az evést külön váltak útjaik, Janék a tusoló felé vették az irányt, Anne pedig a cellában pakolászgatott, mikor KwangSoo hosszú hallgatás után mögé lépett és faggatni kezdte arról a bizonyos pasiról, Anne pedig úgy megijedt, hogy az üvegpoharat a mosdókagyló szélére ejtette. A szét szóródó üvegszilánkok össze-vissza vágták Anne karját, így a gyengélkedőre mentek, de Sheppard doki épp elugrott Jan "gyógyszeréért" volt idejük megbeszélni a dolgaikat, amíg KwangSoo a sebeit kezelte.
- Szóval mi ez az egész? Csak barátok, és ki az a pasi?
- Te vagy az! -csúszott ki a száján-
- Akkor mi volt ez a csak barátok szöveg?
- Nem fogom az orrára kötni, hogy azért szuszogtam úgy olvasás közben mert arra gondoltam, milyen lett volna ha akkor nem szakít félbe minket a nagybátyám!
- Akkor ezért kerültél engem azóta?
- Nem, azért mert olyan hülye vagyok, hogy ha akarok valamit akkor pont az ellenkezőjét teszem!
- Én is csak arra tudtam gondolni, hogy ott feküdtél a földön én pedig feletted térdeltem... -Anne csókkal hallgattatja el KwangSoot-
KwangSoo hátulról beletúrt Anne hajába és ledöntötte a kezelő asztalra, miközben ajkaik szorosan kapaszkodtak egymásba, kezeikkel egymás mellkasán végig simítva húzzák le a felsőiket. KwangSoo csókjai a lány nyakától egészen a köldökéig áradtak, ujjaival pedig nadrágját gombolta ki és rántotta le. Vissza kúszott a lány ajkaihoz és forró csókot nyomott rá, nyelvével körüljárta Anne szájának minden rejtett erogén pontját, kezeivel pedig combjainak belsejét simogatta. Anne kezeivel KwangSoo nadrágjához nyúlt, hogy levehesse róla, és megérinthesse keménykedő férfiasságát, míg a fiú kebleit csókolgatta.
KwangSoo ujjai a lány combjáról a bejárata felé csúsztak, mikor újabb és újabb ujjak hatoltak belé a lány elégedetten nyögött fel, ami csak növelte a fiú vágyát, hogy benne lehessen.
Nem is bírt tovább várni, ujjait kihúzta, helyükre, pedig türelmetlenül lüktető férfiasságát helyezte, Anne az ágyon lévő lepedőbe markolt, bele nyögött a csókba, miközben KwangSoo egyre mélyebbre hatolt benne. A fiú érezte, hogy a lány már hozzászokott ehhez a tempóhoz, sőt bensője szinte könyörgött, hogy gyorsítson, nem is váratta túl sokáig, hamar növelni kezdte lökéseinek erejét, és gyakoriságát, Anne már az őrület határán volt annyira élvezte ahogy a fiú gyors tempóban mozgott benne. Jó pár percig ringatóztak mielőtt KwangSoo újabb gyors tempóra nem váltott, nem sokkal később hangos nyögéssel, és pihegéssel élveztek el. Pár percig csak feküdtek egymáson, mikor villámként csapott beléjük a felismerés, hogy az orvosiban vannak, és bárki bemehet, azonnal felkapták ruháikat, megigazították hajukat, KwangSoo bekötözte Anne kezét, amit korábban félbe hagyott, majd mint akik jól végezték dolgukat tovább álltak.
- Jól vagy? Nem voltam túl durva? -kérdezősködött KwangSoo miután visszatértek a cellába-
- A kezeim, kicsit fájnak de megvagyok!
- Nem kellett volna olyan erősen az ágynak szorítanom. Csoda, hogy nem vérzett.
- A vágástól fáj, nem a "gondoskodásodtól". -kacsintott a meglepett fiúra-
- És most hogyan tovább?
- Ne értsd félre, de ide bent jobb lenne, ha CSAK barátok lennénk!
- És ha nem bírjuk, ezt a CSAK barátságot?
- Majd megtudod! -fordult el zavarában Anne- Remélem hamar vége ennek a rémálomnak! Nincs ennél rosszabb, mint az, hogy itt vagy egy karnyújtásnyira és hiába vágyakozunk egymás után, ez itt lehetetlen!
- Az előbb határozottan lehetséges volt! -vigyorgott elégedett mosollyal KwangSoo-
- De most már akkor nem lesz több túl spirázott veszekedés a felesleges gondolataid miatt! Ugye? A múltkoriak után nem szeretném, ha megint valami balhé lenne emiatt!
- Nem fogom hagyni, hogy újra bántson valaki!
- Pont ez az! Nem akarom, hogy neked valami bajod legyen! Néha olyan forró fejű tudsz lenni!
- Nocsak ki beszél! Csak nem az a csaj aki a világ ellen megy, mert nincs veszteni valója?
- De van! Mégpedig Te! Már jó ideje gondolkozom, vagy inkább próbálom megérteni az érzéseimet és a tetteimet veled kapcsolatban, de rá kellett jönnöm, hogy egy ideje ez a két dolog együtt jár. Még nem tudom hogyan is kellene viselkednem, mert ez még új nekem. Jobb lenne, ha nem mennénk bele, mert megégethetjük magunkat!
- Mit vársz, mit mondjak? Értem mit akarsz, de egyszerűen nem tudom hogyan kéne csinálnunk! Ezt itt nem folytathatjuk annyi biztos, de nem hiszem, hogy olyan erős volnék, hogy nem akarnálak megcsókolni, vagy leteperni téged az ágyadban, vagy a tusolóban mikor senki se látna.
- Pont ezért jobb lenne, ha át tennének engem máshova!
- Azt soha! Nem engedem, hogy mással legyél egy cellában, vagy a folyosójának lakója! Az kizárt! Eszedbe se jusson! Ha elmész innen, nem tudlak majd megvédeni! Akkor inkább én cserélek cellát YunHakkal vagy Geonillal, mert bennük megbízok!
- És mit mondasz nekik? Kicsit se lesz gyanús, hogy át akarod helyeztetni magad hozzájuk!
- Miért te mit találnál, ki, hogy át tegyenek máshová?
- Mondjuk azt, hogy megpróbáltam, de nem tudok két sráccal lenni egy cellában. Ha azt vesszük JiHyukkal nem is!
- Előbb had próbáljam meg én, ezt a hely váltós dolgot! Nem akarom, hogy eltávolodjunk, most, hogy végre tisztáztunk mindent! Legalábbis ami az érzéseinket illeti. Úgy megcsókolnálak, de nem lehet!
- Ha szeretnéd tedd meg! Ha meglátnak minket, akkor már úgyis mindegy lesz! -KwangSoo ajkai felé nyújtózott, végül megcsókolta-
Alig hogy eltávolodtak egymástól léptek hangja erősödött a folyosón, YunHakék érkeztek vissza, hogy vacsorához készüljenek, és együtt vonuljanak le. Jan és Sungmo csak percekkel később csatlakozott hozzájuk az ebédlőben. Minden a megszokott rendben zajlott, mindenki viccelődött a másikkal valami jelentéktelen apróságon, és az asztalnál ülők hangos nevetésben törtek ki. A vacsora végeztével mindenki elindult felfelé, volt aki egyenesen a tusolóba, míg mások cellájukba igyekeztek. Anne és KwangSoo felváltva hagyták el a cellát, egészen a villanyoltásig amikor mindenki saját helyére vonult és magára húzta a takarót, lezárva az elég mozgalmasra sikerült napját.
Bezárva 9.rész
Néhány nap telt el azóta, mióta Sungje-vel tisztázták a dolgokat, de a helyzet nem változott sokat. Annyit viszont igen, hogy két srác velük van, mert nem akarták, hogy megismétlődjön a két nappal ezelőtti incidens. Még az ágyában aludt, amikor érezte, hogy valakik bemásztak hozzá és kitakarták. Nem nyitotta ki a szemét, mert azt hitte Sungje és Sungmo szórakozik vele, hogy felkeltsék, de a kellemes érzés rögtön elmúlt, mikor az egyik a feje felé tolta a kezeit, míg a másik levette a nadrágját a bugyijával együtt és elhelyezkedett a combjai között.
- Engedjetek el! - követelte, de süket fülekre talált.
- Kiabálj csak. - kuncogott Hyunjoong. - A pasijaitok úgysem hallják. - Kapálózni kezdett, hogy kiszabadulhasson és lerúghassa magáról őket. - Ne ficánkolj! Ha engedelmeskedsz, gyengéd leszek.
Csak Anne járt a fejében. Ha kell, akkor kimutatja a foga fehérjét, ezzel leleplezze titkát, hogy barátnőjét megmenthesse. Elfelejtette, hogy addig nem birtokolja a teljes erejét, míg nem issza meg a szokásos vér adagját. Állj! Nem is kell messzire mennie, hogy megtegye, hisz itt a két srác, akikből vidáman és észrevétlenül megteheti. Már majdnem engedte magát, mikor meghallotta Anne hangját.
- Ne! - kiáltotta Anne. - Ha Jan megtudja, akkor nagyon megbánjátok!
- Hidd el, van mivel foglalkoznia. - mondta Kyujong. - Ne aggódj, utánad ő jön.
A mondatra néhány pillanatra megfagyott benne a vér. Kyujong őt is kiszemelte magának? Hárman egy nő ellen?
- Most mit húzzátok az időt? - Lépett be egy újabb srác közülük. - Csak keményen dugjátok meg őket és menjünk! A Supernova nem marad távol sokáig.
Eleget tűrt. Megemelte a csípőjét, mintha azt várná, hogy végre mikor hatol belé és a SS vezér büszkén elmosolyodott.
- Jó kislány. - mondta Hyunjoong elismerően, majd a nadrágjánál kezdett matatni.
Befejezte a mocorgást és küzdést. Nem mondott semmit, csak megvárta, míg a harmadik közelebb ér és egy jól irányzott rúgással úgy gyomorszájon rúgta, hogy kirepült a cellából.
- Hát jó... - szólalt meg a vezér. - .. ha keményen akarod, megkapod!
Már letolta a nadrágját és a bejáratánál ügyködött, mikor Jungmin hirtelen megszólalt. - Várj, hyung! Ne felejts el gumit húzni!
Hallotta, hogy a fiú feltép valamit, majd lecsavarja a keménységére és mióta ez megvolt, ismét próbált elhelyezkedni a combjai között. Míg kereste a bejáratát, felemelte a térdét és olyat rúgott a nemi szervébe, hogy azt hitte belepusztul. A kezén lévő szorítás meggyengült és ezt kihasználva kipattant az ágyból, hogy legalább a bugyiját felvehesse. Nem törődött a srácokkal, csak kirohant a cellából, de nem jutott tovább, mert a két fiú ismét elkapta. Hyunjoong az ágyra dobta, Jungmin lefogta és minden kezdődött előröl.
A vezér nem húzta tovább az időt, egyszerűen csak elhúzta a bugyiját és megpróbált belé csúszni. Már készült a kellemetlen feszítő érzésre, hisz nem így képzelte el az első együttlétét a börtönben, de mielőtt megtapasztalhatta, valakik elkapták a két srácot és kivitték a cellából.
- Jól vagy? - lépett oda Sungje hozzá.
A cella előtt a többiek intézték el a SS tagjait.
- Megmondtam, hogy nem nyúlhattok hozzájuk! - Yunhak üvöltött a dühtől.
Megkönnyebbülten sóhajtott fel, hisz egyrészt Anne megmenekült, másrészt nem bukott le. Látta, hogy a fiú a társait nézi. Finoman megfogta a fiú kezét és közel húzta magához, hogy megcsókolhassa. Furcsa módon felizgatta a helyzet és ha a többiek nem a celláik előtt püfölték volna a SS501 tagjait, minden bizonnyal el is csábította volna. Amikor a szájuk összeért, végignyalt Sungje alsó ajkán, ezzel is jelezte, hogy többet akar. Pechükre a többiek akkor léptek be, mikor elváltak egymástól és megbeszélést akartak tartani.
- Ez így nem mehet tovább! - dühöngött Yunhak. - Hyunjoong-ék addig nem nyugszanak, míg meg nem kapják, amit akarnak!
- Mit javasolsz, hyung? - kérdezte Jihyuk.
Váratlanul Geonil előrukkolt a lehető legjobb tervvel. - Mi lenne, ha közülünk ketten a csajokkal maradnának, míg a többiek a szokásos dolgokat intézik?
- Jó ötlet. - helyeselt a vezér.
- Kik lesznek az első körben a lányok mellett? - Jihyuk kérdése cseppet sem volt meglepő.
Sungje szemei rögtön felcsillantak, mert ezzel lehetősége akadt arra, hogy folytathassák azt, amit nemrég félbehagytak.
- Sungmo és Jihyuk. - válaszolta Yunhak. - A második kör Sungje-é és Kwangsoo-é.
A reggelit még együtt ették meg, de miután végeztek, külön váltak. Az asztalnál ültek. Észre sem vette, hogy teljesen elbambult, majd felriadt és rohanni kezdett. Sungmo igyekezett tartani az iramot és mikor odaértek, egy másik szobába ment a dokival, hogy nyugodtan megihassa a kellő mennyiséget a "gyógyszerből".
- Aggódnom kellene? - biccentett fejével az ajtó felé.
- Nem. - vágta rá azonnal azzal az arckifejezéssel, ahogy minden hülye kérdésre szokta.
Miután végzett és kiléptett az ajtón, Sungmo aggódó tekintetével találta magát szemben. Közelebb ment hozzá, kezével végigsimított az arcán, ezzel is azt sugallva, hogy ne aggódjon. Megmozdult benne valami és legnagyobb meglepetésére ugyanazt érezte vele, mint korábban Sungje-vel. Lángolt a bőre, a gyomrában pillangók repkedtek és mintha szédült volna. Nagyot kellett nyelnie, mikor Sungmo közelebb hajolt hozzá. Először szíve kihagyott néhány ütemet, majd eszeveszett tempóban kalimpált a mellkasában. Ajkaik már majdnem összeértek, mikor Sheppard lépett ki az ajtón és ahogy ránéztek, teljesen lefagyott. Megragadta a fiút és elindultak kifelé, egészen az udvarra vezető ajtóig meg sem álltak.
Összefűzték ujjaikat, majd berohantak a cellájukba. Sungmo óvatosan körülnézett, hogy visszatértek-e a többiek, de a mosolya elárulta, hogy rajtuk kívül senki nincs ott, mikor visszatért. Hosszú másodpercekig csak egymást bámulták, majd Sungmo végre megtette a következő lépést. Egyik kezével megragadta a tarkóját, másikkal a derekát fogta körbe és közelebb hajolt. Megváltás volt számára, amikor ajkaik összeértek, de nem volt elég ennyi. Szinte azonnal elmélyítették a csókot, az ágyhoz hátráltak és lefeküdtek. Éhesen tépték egymás ajkait. Kezük vándorútra indult. Csók közben egyre szenvedélyesebben simogatták egymást. Mikor a csók megszakadt, Sungmo ajkai levándoroltak a nyakára, apró puszikkal behintve érzékeny bőrét. Egy hirtelen mozdulattól hozzáért nadrágjában egyre keményedő férfiassága, szájából egy jóleső sóhaj szökött ki. Az érzéstől képes lett volna elélvezni.
Jihyuk mélyen búgó hangja rángatta vissza őket a földre. - Hyung, bent vagytok?
Annyira meglepődtek, hogy Sungmo gyorsan befeküdt mellé és a karjaiba vonta, mielőtt belépett volna. Amint meglátta, hogy "alszanak", kilépett és visszament a szomszéd cellába. Nagyot sóhajtottak. Megkönnyebbültek, hogy nem kapta rajta őket. Idejük sem volt megnyugodni, mert Kwangsoo lépett be hozzájuk.
- Menjünk ebédelni.
- Hyung, Jihyuk hol van? - kérdezte Sungmo.
- Yunhak-nak szüksége volt rá. - válaszolta. Vacsoráig biztos nem jön vissza.
Lassan sétáltak le az ebédlőbe. A rabok kígyózó sorban várták, hogy sorra kerüljenek és végre ehessenek. Ők is sorban álltak. Szemükkel ismerős arcok után kutattak, de egyenlőre nem találtak senkit. Hirtelen lefagyott, mikor a SS tagjainak bosszús pillantásaival találta magát szemben. Nem időztek sokat. Amint a tálcájukra került az ebéd, elindultak a saját asztaluk felé és leültek enni. Sungmo végig úgy ült, hogy valamije mindig hozzáért. Minden egyes alkalommal mosolyogtak egymásra, de azonnal abbahagyták, mikor Kwangsoo bámult rájuk.
Ebéd után ismét megjárták az orvosit. Sungmo nem kérdezett semmit, csak türelmesen megvárta. Alaposabban megnézve a kezében két törölköző volt és két alsónemű és egy komplett váltóruha. Eszébe jutott, hogy mikor oda tartottak, kiszaladt a száján, hogy mennyire szeretne lezuhanyozni, miután végeztek. Amikor beléptek, Sungmo leellenőrizte, hogy tiszta-e a terep és mikor bólintott, olyan sebesen indultak el egymás felé, hogy pillanatok alatt összegabalyodtak.
Éhesen tépték egymás ajkait, miközben a szemközti falhoz hátráltak. Belenyögött a csókba, mikor nekilökődtek a falnak, de a csók ekkor sem maradt abba. Türelmetlenül vetkőztették egymást. Minden egyes lekerülő ruhadarab után vad csókcsatát vívtak. Elégedetlenül nyöszörgött, mikor Sungmo szája váratlanul elhagyta az övét, hogy a nyakára tapadjon, ujjai egyre lejjebb simogatták, míg elérték a csiklóját. Körkörös mozdulattal simogatta az érzékeny kis gombócot, amitől azt érezte, hogy mentem képes lenne megőrülni. Nem volt ideje teljesen kiélvezni, mert két ujj hatolt belé és csak fokozták a vágyát. Kétségbeesetten kezdett nyögni, hisz teste üvöltött a megkönnyebbülésért és az a kevés önuralma is vészesen fogyott, ami eddig még megmaradt.
- Sungmo... - nyögte kéjesen, mire észrevette magát.
Nem vártak tovább, lehunyt pillákkal pihegve várta, hogy végre tovább haladjanak. Hallotta, hogy a fiú feltép valamit, majd megemelte és beleengedte az ölébe. Elégedett nyögés szakadt fel ajkairól, mikor Sungmo végre tövig belé hatolt. Fejét hátra vetette, már amennyire tudta, aztán visszahajolt hozzá. Minden egyes lökéssel elérte azt a bizonyos pontot benne, amitől csillagokat látott. Gyomrában egyre nőt a szorító érzés, majd forróság öntötte el a testét és reszketve elélvezett. Sungmo felszisszent, majd gyorsan kihúzódott belőle és lassan leültek a padlóra. Kellett egy kis idő, míg minden lecsillapodott, hogy folytathassák tovább. Mikor úgy ítélte, a fiú visszahúzta az ölébe és lassan ráengedte a férfiasságára. Ahogy belé hatolt, azonnal eltalálta benne azt a bizonyos pontot és ha nem állítja meg, ismét átlépte volna a határt.
Lassan kezdtek. Küzdött az irányításért, hisz nem akart a végéig lassú tempóban mozogni, de Sungmo elérte, hogy mégis így legyen, cserébe viszont keményen lökte mélyebbre magát, mikor lefelé mozdult. Hamarosan érezte, hogy átlendül a határon. A forróság és a gyomrában egyre jobban lüktető kellemes szorító érzés lassan elhatalmasodott rajta. Sungmo is egyre mélyebben nyögött fel alatta. Elégetten mosolyodott el, mikor gyorsabban kezdett mozogni és a fiú nem akadályozta meg, sőt, még segített is neki azzal, hogy ismét a csiklóját simogatta. Nem bírták sokáig, elélveztek ennek az egész boldogságnak a közepén. Eltartott egy ideig, míg minden visszaállt a régi iramba és csak akkor tudott eltávolodni Sungmo-tól, hogy vessen néhány pillantást rá.
Mikor kiakart szállni az öléből, Sungmo nem engedte. Szorosan köré fonta a karjait és úgy álltak fel, majd csak akkor tette le, mikor az egyik zuhanykabinban álltak és megengedte a vizet. Finoman beszappanozták egymást. Gyengéd csókok csattantak el a kabinban. Boldog volt. Mintha minden visszatért volna a régi kerékvágásba. Miután kiléptek, alaposan megszárítkoztak, majd miután felöltöztek, fülig érő szájjal léptek ki az ajtón.
Lassan vacsora idő volt. Mire beértek az ebédlőbe, a többiek már az asztalnál ültek és rájuk vártak. Beálltak a sorba, majd miután kivárták a sorukat, majd beültek a többiek közé. A hangulat ismét a régi jó megszökött felhőtlen volt, amikor mindenki piszkált mindent. Sungmo-val gyakran néztek össze. Ezúttal nem vette észre Sungje gyönyörű csillogó szemeit. Most csak Sungmo létezett számára. Olyan volt, mintha csak egy édes álom lett volna az egész és csak a combjai között kellemesen bizsergő érzés bizonyította, hogy valóban megtörtént.
Míg a többiek elmentek zuhanyozni, addig Sungmo-val egymást bámulták. Legszívesebben egymásnak estek volna, de meggátolta őket az a tény, hogy Sungje bármikor visszatérhet. Erre nem is kellett sokat várniuk, mert a fiú úgy csapta be maga mögött a cellaajtót, mint ahogy Sungmo szokta. Szíve úgy kalapált, hogy azt hitte kiesik a mellkasából. Az idősebb szokásához híven megállt az ő ágyánál, felemelte a takarót és bebújt hozzá, majd megvárta, amíg hozzábújik és csend lett. Csak Sungje szívének egyenletes szívdobbanásai tudták megnyugtatni és hála ennek, hamar elnyomta az álom. A nyugati szárnyat belepte a sötét és várva várt csend.
- Engedjetek el! - követelte, de süket fülekre talált.
- Kiabálj csak. - kuncogott Hyunjoong. - A pasijaitok úgysem hallják. - Kapálózni kezdett, hogy kiszabadulhasson és lerúghassa magáról őket. - Ne ficánkolj! Ha engedelmeskedsz, gyengéd leszek.
Csak Anne járt a fejében. Ha kell, akkor kimutatja a foga fehérjét, ezzel leleplezze titkát, hogy barátnőjét megmenthesse. Elfelejtette, hogy addig nem birtokolja a teljes erejét, míg nem issza meg a szokásos vér adagját. Állj! Nem is kell messzire mennie, hogy megtegye, hisz itt a két srác, akikből vidáman és észrevétlenül megteheti. Már majdnem engedte magát, mikor meghallotta Anne hangját.
- Ne! - kiáltotta Anne. - Ha Jan megtudja, akkor nagyon megbánjátok!
- Hidd el, van mivel foglalkoznia. - mondta Kyujong. - Ne aggódj, utánad ő jön.
A mondatra néhány pillanatra megfagyott benne a vér. Kyujong őt is kiszemelte magának? Hárman egy nő ellen?
- Most mit húzzátok az időt? - Lépett be egy újabb srác közülük. - Csak keményen dugjátok meg őket és menjünk! A Supernova nem marad távol sokáig.
Eleget tűrt. Megemelte a csípőjét, mintha azt várná, hogy végre mikor hatol belé és a SS vezér büszkén elmosolyodott.
- Jó kislány. - mondta Hyunjoong elismerően, majd a nadrágjánál kezdett matatni.
Befejezte a mocorgást és küzdést. Nem mondott semmit, csak megvárta, míg a harmadik közelebb ér és egy jól irányzott rúgással úgy gyomorszájon rúgta, hogy kirepült a cellából.
- Hát jó... - szólalt meg a vezér. - .. ha keményen akarod, megkapod!
Már letolta a nadrágját és a bejáratánál ügyködött, mikor Jungmin hirtelen megszólalt. - Várj, hyung! Ne felejts el gumit húzni!
Hallotta, hogy a fiú feltép valamit, majd lecsavarja a keménységére és mióta ez megvolt, ismét próbált elhelyezkedni a combjai között. Míg kereste a bejáratát, felemelte a térdét és olyat rúgott a nemi szervébe, hogy azt hitte belepusztul. A kezén lévő szorítás meggyengült és ezt kihasználva kipattant az ágyból, hogy legalább a bugyiját felvehesse. Nem törődött a srácokkal, csak kirohant a cellából, de nem jutott tovább, mert a két fiú ismét elkapta. Hyunjoong az ágyra dobta, Jungmin lefogta és minden kezdődött előröl.
A vezér nem húzta tovább az időt, egyszerűen csak elhúzta a bugyiját és megpróbált belé csúszni. Már készült a kellemetlen feszítő érzésre, hisz nem így képzelte el az első együttlétét a börtönben, de mielőtt megtapasztalhatta, valakik elkapták a két srácot és kivitték a cellából.
- Jól vagy? - lépett oda Sungje hozzá.
A cella előtt a többiek intézték el a SS tagjait.
- Megmondtam, hogy nem nyúlhattok hozzájuk! - Yunhak üvöltött a dühtől.
Megkönnyebbülten sóhajtott fel, hisz egyrészt Anne megmenekült, másrészt nem bukott le. Látta, hogy a fiú a társait nézi. Finoman megfogta a fiú kezét és közel húzta magához, hogy megcsókolhassa. Furcsa módon felizgatta a helyzet és ha a többiek nem a celláik előtt püfölték volna a SS501 tagjait, minden bizonnyal el is csábította volna. Amikor a szájuk összeért, végignyalt Sungje alsó ajkán, ezzel is jelezte, hogy többet akar. Pechükre a többiek akkor léptek be, mikor elváltak egymástól és megbeszélést akartak tartani.
- Ez így nem mehet tovább! - dühöngött Yunhak. - Hyunjoong-ék addig nem nyugszanak, míg meg nem kapják, amit akarnak!
- Mit javasolsz, hyung? - kérdezte Jihyuk.
Váratlanul Geonil előrukkolt a lehető legjobb tervvel. - Mi lenne, ha közülünk ketten a csajokkal maradnának, míg a többiek a szokásos dolgokat intézik?
- Jó ötlet. - helyeselt a vezér.
- Kik lesznek az első körben a lányok mellett? - Jihyuk kérdése cseppet sem volt meglepő.
Sungje szemei rögtön felcsillantak, mert ezzel lehetősége akadt arra, hogy folytathassák azt, amit nemrég félbehagytak.
- Sungmo és Jihyuk. - válaszolta Yunhak. - A második kör Sungje-é és Kwangsoo-é.
A reggelit még együtt ették meg, de miután végeztek, külön váltak. Az asztalnál ültek. Észre sem vette, hogy teljesen elbambult, majd felriadt és rohanni kezdett. Sungmo igyekezett tartani az iramot és mikor odaértek, egy másik szobába ment a dokival, hogy nyugodtan megihassa a kellő mennyiséget a "gyógyszerből".
- Aggódnom kellene? - biccentett fejével az ajtó felé.
- Nem. - vágta rá azonnal azzal az arckifejezéssel, ahogy minden hülye kérdésre szokta.
Miután végzett és kiléptett az ajtón, Sungmo aggódó tekintetével találta magát szemben. Közelebb ment hozzá, kezével végigsimított az arcán, ezzel is azt sugallva, hogy ne aggódjon. Megmozdult benne valami és legnagyobb meglepetésére ugyanazt érezte vele, mint korábban Sungje-vel. Lángolt a bőre, a gyomrában pillangók repkedtek és mintha szédült volna. Nagyot kellett nyelnie, mikor Sungmo közelebb hajolt hozzá. Először szíve kihagyott néhány ütemet, majd eszeveszett tempóban kalimpált a mellkasában. Ajkaik már majdnem összeértek, mikor Sheppard lépett ki az ajtón és ahogy ránéztek, teljesen lefagyott. Megragadta a fiút és elindultak kifelé, egészen az udvarra vezető ajtóig meg sem álltak.
Összefűzték ujjaikat, majd berohantak a cellájukba. Sungmo óvatosan körülnézett, hogy visszatértek-e a többiek, de a mosolya elárulta, hogy rajtuk kívül senki nincs ott, mikor visszatért. Hosszú másodpercekig csak egymást bámulták, majd Sungmo végre megtette a következő lépést. Egyik kezével megragadta a tarkóját, másikkal a derekát fogta körbe és közelebb hajolt. Megváltás volt számára, amikor ajkaik összeértek, de nem volt elég ennyi. Szinte azonnal elmélyítették a csókot, az ágyhoz hátráltak és lefeküdtek. Éhesen tépték egymás ajkait. Kezük vándorútra indult. Csók közben egyre szenvedélyesebben simogatták egymást. Mikor a csók megszakadt, Sungmo ajkai levándoroltak a nyakára, apró puszikkal behintve érzékeny bőrét. Egy hirtelen mozdulattól hozzáért nadrágjában egyre keményedő férfiassága, szájából egy jóleső sóhaj szökött ki. Az érzéstől képes lett volna elélvezni.
Jihyuk mélyen búgó hangja rángatta vissza őket a földre. - Hyung, bent vagytok?
Annyira meglepődtek, hogy Sungmo gyorsan befeküdt mellé és a karjaiba vonta, mielőtt belépett volna. Amint meglátta, hogy "alszanak", kilépett és visszament a szomszéd cellába. Nagyot sóhajtottak. Megkönnyebbültek, hogy nem kapta rajta őket. Idejük sem volt megnyugodni, mert Kwangsoo lépett be hozzájuk.
- Menjünk ebédelni.
- Hyung, Jihyuk hol van? - kérdezte Sungmo.
- Yunhak-nak szüksége volt rá. - válaszolta. Vacsoráig biztos nem jön vissza.
Lassan sétáltak le az ebédlőbe. A rabok kígyózó sorban várták, hogy sorra kerüljenek és végre ehessenek. Ők is sorban álltak. Szemükkel ismerős arcok után kutattak, de egyenlőre nem találtak senkit. Hirtelen lefagyott, mikor a SS tagjainak bosszús pillantásaival találta magát szemben. Nem időztek sokat. Amint a tálcájukra került az ebéd, elindultak a saját asztaluk felé és leültek enni. Sungmo végig úgy ült, hogy valamije mindig hozzáért. Minden egyes alkalommal mosolyogtak egymásra, de azonnal abbahagyták, mikor Kwangsoo bámult rájuk.
Ebéd után ismét megjárták az orvosit. Sungmo nem kérdezett semmit, csak türelmesen megvárta. Alaposabban megnézve a kezében két törölköző volt és két alsónemű és egy komplett váltóruha. Eszébe jutott, hogy mikor oda tartottak, kiszaladt a száján, hogy mennyire szeretne lezuhanyozni, miután végeztek. Amikor beléptek, Sungmo leellenőrizte, hogy tiszta-e a terep és mikor bólintott, olyan sebesen indultak el egymás felé, hogy pillanatok alatt összegabalyodtak.
Éhesen tépték egymás ajkait, miközben a szemközti falhoz hátráltak. Belenyögött a csókba, mikor nekilökődtek a falnak, de a csók ekkor sem maradt abba. Türelmetlenül vetkőztették egymást. Minden egyes lekerülő ruhadarab után vad csókcsatát vívtak. Elégedetlenül nyöszörgött, mikor Sungmo szája váratlanul elhagyta az övét, hogy a nyakára tapadjon, ujjai egyre lejjebb simogatták, míg elérték a csiklóját. Körkörös mozdulattal simogatta az érzékeny kis gombócot, amitől azt érezte, hogy mentem képes lenne megőrülni. Nem volt ideje teljesen kiélvezni, mert két ujj hatolt belé és csak fokozták a vágyát. Kétségbeesetten kezdett nyögni, hisz teste üvöltött a megkönnyebbülésért és az a kevés önuralma is vészesen fogyott, ami eddig még megmaradt.
- Sungmo... - nyögte kéjesen, mire észrevette magát.
Nem vártak tovább, lehunyt pillákkal pihegve várta, hogy végre tovább haladjanak. Hallotta, hogy a fiú feltép valamit, majd megemelte és beleengedte az ölébe. Elégedett nyögés szakadt fel ajkairól, mikor Sungmo végre tövig belé hatolt. Fejét hátra vetette, már amennyire tudta, aztán visszahajolt hozzá. Minden egyes lökéssel elérte azt a bizonyos pontot benne, amitől csillagokat látott. Gyomrában egyre nőt a szorító érzés, majd forróság öntötte el a testét és reszketve elélvezett. Sungmo felszisszent, majd gyorsan kihúzódott belőle és lassan leültek a padlóra. Kellett egy kis idő, míg minden lecsillapodott, hogy folytathassák tovább. Mikor úgy ítélte, a fiú visszahúzta az ölébe és lassan ráengedte a férfiasságára. Ahogy belé hatolt, azonnal eltalálta benne azt a bizonyos pontot és ha nem állítja meg, ismét átlépte volna a határt.
Lassan kezdtek. Küzdött az irányításért, hisz nem akart a végéig lassú tempóban mozogni, de Sungmo elérte, hogy mégis így legyen, cserébe viszont keményen lökte mélyebbre magát, mikor lefelé mozdult. Hamarosan érezte, hogy átlendül a határon. A forróság és a gyomrában egyre jobban lüktető kellemes szorító érzés lassan elhatalmasodott rajta. Sungmo is egyre mélyebben nyögött fel alatta. Elégetten mosolyodott el, mikor gyorsabban kezdett mozogni és a fiú nem akadályozta meg, sőt, még segített is neki azzal, hogy ismét a csiklóját simogatta. Nem bírták sokáig, elélveztek ennek az egész boldogságnak a közepén. Eltartott egy ideig, míg minden visszaállt a régi iramba és csak akkor tudott eltávolodni Sungmo-tól, hogy vessen néhány pillantást rá.
Mikor kiakart szállni az öléből, Sungmo nem engedte. Szorosan köré fonta a karjait és úgy álltak fel, majd csak akkor tette le, mikor az egyik zuhanykabinban álltak és megengedte a vizet. Finoman beszappanozták egymást. Gyengéd csókok csattantak el a kabinban. Boldog volt. Mintha minden visszatért volna a régi kerékvágásba. Miután kiléptek, alaposan megszárítkoztak, majd miután felöltöztek, fülig érő szájjal léptek ki az ajtón.
Lassan vacsora idő volt. Mire beértek az ebédlőbe, a többiek már az asztalnál ültek és rájuk vártak. Beálltak a sorba, majd miután kivárták a sorukat, majd beültek a többiek közé. A hangulat ismét a régi jó megszökött felhőtlen volt, amikor mindenki piszkált mindent. Sungmo-val gyakran néztek össze. Ezúttal nem vette észre Sungje gyönyörű csillogó szemeit. Most csak Sungmo létezett számára. Olyan volt, mintha csak egy édes álom lett volna az egész és csak a combjai között kellemesen bizsergő érzés bizonyította, hogy valóban megtörtént.
Míg a többiek elmentek zuhanyozni, addig Sungmo-val egymást bámulták. Legszívesebben egymásnak estek volna, de meggátolta őket az a tény, hogy Sungje bármikor visszatérhet. Erre nem is kellett sokat várniuk, mert a fiú úgy csapta be maga mögött a cellaajtót, mint ahogy Sungmo szokta. Szíve úgy kalapált, hogy azt hitte kiesik a mellkasából. Az idősebb szokásához híven megállt az ő ágyánál, felemelte a takarót és bebújt hozzá, majd megvárta, amíg hozzábújik és csend lett. Csak Sungje szívének egyenletes szívdobbanásai tudták megnyugtatni és hála ennek, hamar elnyomta az álom. A nyugati szárnyat belepte a sötét és várva várt csend.
2014. szeptember 10., szerda
Bezárva 8.rész
A héten Anne cella társai és a többiek nagyon elfoglaltak voltak, már kora reggel szinte ajtó nyitáskor eltűntek és csak villanyoltás előtt pár perccel tértek vissza. Anne magányosnak is érezte magát ezekben a napokban, annak ellenére, hogy Jan és Tackeyék folyton a nyakára jártak, nem is bírták ki, hogy ne piszkálják azzal, hogy hiányzik neki cellatársa. Egyik nap viszont épp egyedül sétálgatott a folyosón amikor egy ismeretlen csaj kezdett el vele veszekedni.
- Na végre! Már azt hittem sose maradsz egyedül!
- Nem értem mit akarsz, de van egy kis dolgom.
- Ne légy már ilyen öntelt! Azt hiszed mert KwangSoo körül ugrál tied a világ?! Had mondjak neked valamit, nem te vagy az első és valószínű hogy nem is az utolsó!
- Nem tudom, hogy mire akarsz célozni, de tájékoztatlak, hogy rossz úton jársz ha azt hiszed...
- Na ide figyelj te kis beképzelt fruska! -ragadta meg Anne haját- Én is voltam abban a jó módban mint te, ne szokj hozzá!
- Eressz el! -könyökölte hasba Anne- Nem tudom milyen jó módról beszélsz, de ha számodra a barátság az, akkor elég szar lehet neked!
- Majd én megmutatom milyen is, ha nincs ott a közeledbe és magadra vagy utalva! -lökte neki a falnak Annet-
Jó pár percig lökdösődtek, amikor már elég sokan voltak körülöttük az egész csetepatét kezdő lány elkezdte játszani az ártatlan áldozat szerepét, mikor Anne egy határozott rúgással a padlóra küldte. Megjelent egy őr is, aki azonnal az igazgatóiba rángatta a lányt, pont akkor amikor a Supernova épp a nyugati folyosó felé haladtak. KwangSoo nem értette miért van felszakadva Anne szája és miért kíséri az őr az igazgatói felé, de nem kérdezhette meg, mert sejtette, hogy úgyse tudna tenni semmit a lány érdekében.
- Mi történt? Csak nem Jan kis védence került bajba? Ahogy az arcát elnézem jó kis bunyó lehetett!
- Ha néha ki dugná az orrát ebből a lyukból és kinyitná a szemét sok érdekes dolognak lehetne a szemtanúja. Jaj, el is felejtettem, hogy igazgatóként az a feladata, hogy a monitorokat nézegesse , telefonálgasson, otthon meg azt hiszik milyen menő, hogy egy börtön igazgatója. Bűnözőt is csak akkor engednek a közelébe ha kezei, lábai meg vannak bilincselve és legalább 2-3 őr van jelen.
- Úgy érzem vissza él a jó indulatommal! Talán jobb lenne magának pár nap az egyik magánzárkánkban az alagsorban.
- Rohadjon meg! A másik csaj megússza? Én meg dekkoljak a patkány tanyán?
- Ha csendbe meghúzta volna magát közmunkával megúszhatta volna, de mivel olyan nagy volt a szája, adok egy kis időt és csendet, hogy el tudjon gondolkozni néhány dolgon!
Két éjszakát töltött el a magánzárkában, volt ideje gondolkodni elég sok mindenen, például az érzéseiről. Visszagondolt az elmúlt hetek eseményeire, és rá kellett jönnie, hogy egyre többet veszekszik KwangSoo minden kis apróság miatt amik igazából jelentéktelenek. Egy pillanatra megfordult a fejében a gondolat, hogy talán kedveli a srácot, de gyorsan el hessegette még a gondolatát is. Vissza térve cellájába Jan várta, próbálta faggatni, de Anne igazából csak egy forró fürdőre vágyott, még takarodó előtt. Miután letusolt, elindult kifelé amikor KwangSooba ütközött, aki vissza tolta a tusolóba.
- Nincs bent senki, ugye?
- Nincs, menjél nyugodtan!
- Nem azért kérdeztem, én szeretnék beszélni veled, de máshol nem tudunk.
- De mindjárt villanyoltás!
- Még van 40 perc ne aggódj, nem esti mesét akarok mondani. Mi történt a múltkor?
- Semmi, csupán összekaptam egy csajjal.
- Mi volt az ami miatt így elvesztetted az eszed, hogy neki estél és zárkába kerültél? Láttam, hogy a szád fel volt repedve és véres volt, de már alig látszik.
- Nem volt fontos! Csak a szokásos csajos dolgok, egymásnak ütköztünk a folyosón és mindenáron engem hibáztatott. De miért nyaggatsz ezzel?
- Miért nem nézel a szemembe? -nyomta a falnak és az állánál fogva felemelte a fejét, hogy a szemébe nézzen-
- Miért nézzek? Láttam már eleget!
- Hogy láthassam tényleg semmiség az egész, mert a szád hazudhat, de a szemed nem. -egy gyengéd csókot nyomott a lány ajkára-
- Ez most mi volt? -húzódott el tőle- Én nem vagyok olyan mint...
- Mint ki? -rántotta vissza és megcsókolta-
- Hagyj békén! -rohant ki a tusolóból, a celláig meg se állt-
Amint a cellába ért, bevackolódott az ágyába magára rántotta a takarót, pár perc múlva pedig már mélyen aludt. Nem is csoda, hisz 2 éjszakán át nem aludt semmit, még ennek az ágynak sem nevezhető alkalmatosságnak is úgy örült mint egy szállodai ágynak. Alig aludhatott 10 percnél többet, mikor arra ijedt, hogy valaki a hajánál fogva rángatja ki az álmaiból.
- Most nincs itt senki, hogy közbe avatkozzon! Befejezem azt amit félbe kellett hagynunk! Remélem élvezted a magánzárkában töltött időt!
- Te rohadt ribanc! Te vígan szaladgálhattál, míg én a patkány tanyán dekkoltam majd 3 napig! Van pofád idejönni és belém kötni? Nem volt elég a múltkori?
- Azt hiszed volt esélyed ellenem? Ez édes! Kellően rég óta rohadok már itt ahhoz, hogy egy kislány lepkefing rúgásától kifeküdjek!
- Pedig nekem nagyon úgy tűnt!
- Ugyan már! Ezt nem gondolhatod komolyan? Az egészet csak azért csináltam, hogy pár napra eltüntesselek az útból! Most pedig befejezem amit elkezdtem! -vágta neki Anne fejét teljes erőből a falnak, már készült a következő lökéshez mikor valaki elkapta a kezét-
- Szóval te voltál! - csavarta ki a lány kezét-
- Örülhetsz te kis szuka, itt a gazdád, hogy kezelésbe vegyen!
- Fogd be! Húzz innen míg szépen mondom! -lökte ki a folyosóra a lányt-
- Ezt még meg keserülitek mindketten! KwangSoo nem felejtem el amit tettél! -üvöltözte míg két őr a lépcsők felé "kísérte"-
- Mutasd a fejed!
- Tudod, hogy kemény fejű vagyok, nem kell aggódni! -próbálta elviccelni, de a vérző homlokát nem tudta elrejteni-
- Szólok az őröknek, hogy engedjenek ki a gyengélkedőre!
- Hagyd! Megmosom és reggelre jobb lesz!
- Francokat! Legalább kötszert kérek tőlük, mert így nem maradhat! -erősködött KwangSoo-
- Tényleg elég vészesnek tűnik, jobb lenne megnézetni! -szólt közbe JiHyuk, akit igazából csak most vettek csak észre-
- Jó legyen! Hozassatok kötszert, de csak ennyi! Míg egyedül voltam ezzel a csajjal és előtte a zárkában, rájöttem, hogy nem szégyen elfogadni azok segítségét akik törődnek velem.
- Akkor segíthetek befeküdni az ágyadba? -viccelődött JiHyuk-
- Nem a lábam vagy a kezem sérült meg hanem a fejem! Tudod ahogy a mondás is tartja a fejét üsd ott nem sántul! -ült le az egyik székre Anne, hogy KwangSoo le tudja kezelni a sebét-
- Kész is van! Nagyon fájt?
- Hát nem volt kellemes!
- Én arra gondoltam, hogy elfogadtad a kötszert és megengedted, hogy lekezeljelek. -mosolyodott el KwangSoo- Szeretnéd, hogy betakargassunk?
- Majd mindjárt betakargatlak én benneteket, két nagy taslival azt jóccakát! -nevetve búj a paplan alá-
Már reggel volt mikor Anne édesdeden aludt és szeretteivel álmodott, amikor valaki ébresztgetni kezdte. Remélte, hogy nem KwangSoo az este történtek miatt, de mikor kinyitotta a szemét, és Jant vélte felfedezni ébresztőjében kicsit azért szomorú lett, mert titkon remélte, hogy az első ember akit megláthat az a gondoskodó fiú lesz, akivel álmodott. De ennek ellenére nagyon is örült Jan látogatásának, mert már nem látta egy ideje, este is csak egymásba botlottak, mikor sietett valahova.
- Ébresztő álomszuszék! Máskor olyan hamar felkelsz, most meg itt húzod a lóbőrt! Gyerünk pattanj ki gyorsan és öltözz! Ideje lemenni az ebédlőbe!
- Csak még öt percet! Olyan jó volt...
- Majd este jó lesz! Nyomás kajálni, nem feküdhetsz egész nap idebent amiatt a csaj miatt!
- Ez most hogy jött ide? Ő a zárkában én meg ide kint, nem miatta akarok maradni!
- Mindegy, hogy miért akarsz maradni akkor is ki kell mozdulnod innen! kapsz harminc másodpercet hogy felöltözz!
- Ezt nem mondod komolyan. Lehetetlen!
- 29...28...27...
- Jó, értem! Máris kész vagyok, csak összekötöm a hajamat, mert szanaszét áll.
- Nem bálba mész, hanem csak enni! Hacsak nem akarsz tetszeni valakinek?
- Ugyan kinek? Ezen a helyen?
- Persze... -ingatta a fejét- ha nem sietsz ma sem látod estig!
- Ne csináld már! Haladjunk akkor ha annyira siettél!
- Hirtelen milyen gyorsan szeded a lépcsőket! Ne is tagadd, hogy hozzá sietsz! -nevetett a lányra- Peched van! Most mennek kifelé, látod? Ha kicsit siettél volna és nem az öt percedért nyavalyogtál volna akkor lehet beszélni is tudtál volna vele.
- Nem mintha akartam volna beszélni vele! Te akartad ezt hinni! -szemtelenkedett az idősebbel-
Ebéd után Jan szokásához híven az orvosiba ment, de most Tsubasa is elkísérte. Anne pedig elindult cellájába, hogy kicsit összeszedje magát, mert még mindig szétszórt az este történtek miatt. Annyira el volt gondolkozva, hogy észre se vette a felé tartó két fiút, KwangSoonak sikeresen neki is ment. Sungje abban a pillanatban ott is hagyta őket és elindult megkeresni Jant, mert volt megbeszélni valójuk. Anne mikor felnézett lábairól annak a férfinak az arcára akinek neki ment, elpirult és csak hebegni tudott, mert még mindig az előző esti csók járt a fejében, főleg mikor azok az ajkak kerültek szem magasságba vele. Együtt mentek a cella felé síri csendben, egyikőjük se szólt semmit. Ahogy beléptek a cellába Anne az asztalhoz ült KwangSoo pedig a másik székre ami pont arra nézett.
Csak ültek én nem szóltak semmit, míg KwangSoo meg nem unta és oda nem ment hozzá, felé hajolt és a fülébe súgott valamit. Anne kicsit meglepődött amiért, ilyen őszintén elmondta neki KwangSoo, hogy nem játékszer számára, és az esti csók nem csak egy kényszer tevékenység volt egy furcsa szituációban, hanem teljesen komolyan vágyott arra, hogy ajkaik össze érjenek. Életében először Anne könnyei maguktól kezdtek el potyogni, annyira rég vágyott már arra, hogy valaki ha csak egy kicsit is de szeresse, szükségét érezze annak hogy ott legyen mellette, szóhoz se tudott jutni, csak zokogott KwangSoo mellkasának dőlve. Gyengéd kezeivel átkarolta a falevélként reszkető lányt, úgy érezte soha többé nem akarja elengedni, mert ebben a pillanatban olyan törékeny amilyen soha senki előtt nem mert lenni, csak neki mutatta meg ezt az oldalát. Párperc múlva Anne megnyugodni látszott, elhúzódott kicsit, hogy lássa KwangSoo arcát és így szólt, "nem tudom mit érzek, csak azt, hogy eddig még soha nem volt senki aki ilyen közel állt volna hozzá", lábujjra pipiskedett és egy félénk csókot nyomott a fiú szájára. KwangSoo nem hagyta, hogy csak ennyi legyen a csók, egy mélyebb csókba kezdett és lábaival hátrálni, amikor megbotlott valamiben és magára rántotta Annet. Ott feküdtek egymáson a cella közepén és nagy szemekkel néztek egymásra, hogy mi is legyen, folytassák vagy álljanak meg ennél a pontnál.
Megszólalt a folyosó végén lévő hangszóró "a 91212-es rab jelentkezzen az elbeszélő szobánál" Anne azonnal felkapta a fejét, mert ez az ő száma volt, bár nem számított senkire, mert Janen kívül nem volt senkije. Mikor belépett a szobába, megpillantotta nagybátyját azonnal elöntötte a düh, már itt se lehet nyugta tőle, háborodottan szegezte a kérdést enyhén ittas bácsikájának. Csak azért állított be unoka húgához , hogy megfenyegesse, ha feljelenti őt azzal csak ő járna rosszul, mert miután be került a börtönbe átkutatták a lakást, és a szobájában drogokat találtak, mesélte Brian ravasz tekintettel. Anne fel ugrott a székről és az üvegfalnak nyomta az arcát, úgy szidta a túloldalon ülő börtönbe való féreg nagybátyját. Az őrök ahogy kiengedték, azonnal az udvarra rohant és csak rohant körbe, körbe, hogy felgyülemlett haragját levezesse, anélkül, hogy bajba kerülne. Már vagy a huszadik körét futotta amikor KwangSoo elé állt és megállította, faggatni kezdte, de a lány nem mondott semmit, de szemei olyan mély sötét gyűlöletben forogtak, hogy olyat még nem látott, pedig jó ideje be van zárva már.
Nagy nehezen rá tudja venni, hogy menjenek fel a cellába, hogy pihenjen kicsit, mert még gyenge a zárkában töltött napok és a verekedések miatt. Amikor felértek veszekedés hangjait vélték kiszűrődni Janék cellájából, jó pár percig ment az adok kapok szájkarate, mikor hirtelen minden elcsendesült. KwangSoo tovább faggatta Annet a látogatójáról, és dühének okáról, mikor Sungmot látták cellája felé igyekezni, de az zárva volt, pufogott egy sort majd bement egy kicsit távolabb esőbe ahol Geonil és YunHak "lakott". Vacsoránál mindenki jelen volt kivéve Jant és Sungjet, a fő téma természetesen az volt, hogy mi történhet a cella mélyén míg ők nyugodtan falatoznak. Villanyoltás közeledtével mindenki a saját cellájában várta, hogy az ajtók bezáródjanak kivéve Sungmot, aki kiszorult saját cellájából.
- Hyung, itt is aludhatna! Olyan jól el vagytok mostanában, egy éjszakát kibírnátok egy ágyban, nem?
- Miért ne aludhatna itt Sungmo, ez egy jó ötlet! -nézett össze Anne és KwangSoo egy bizonyos huncut mosollyal a szájuk sarkában-
- Sungmo találtunk neked helyet! -kiáltott a folyosóra KwangSoo kuncogva-
- Kösz srácok, hogy befogadtok! Egyébként hol lesz a helyem?
- OTT! -mutatott egyszerre kacagva Anne és KwangSoo a harmadik ágyra-
- De arról volt szó, hogy ti...
- Azt nem mondtam egy szóval se, hogy Annel fogok aludni! Csak annyit mondtam, hogy remek ötlet!
- HYUNG! Olyan gonoszak vagytok! Akkor én hol fogok aludni?
- Hát nem egyértelmű? A földön, vagy az asztalon, de ha szeretnéd a két széken is elszundíthatsz ma éjjel. -gúnyolódott Anne, a másik fiú pedig önfeledten nevetett-
- Nyugi, megnézem be tudok e jutni az ágyamba! Ha nem akkor inkább YunHakéknál húzom meg magam. -kiment az ajtón, csak azt lehetett hallani, hogy becsapta maga után a másik cella ajtaját, és nem tért vissza-
- Ez az! Alhatok az ágyikómban! -örvendezett JiHyuk, aztán nagy nehezen el is csendesedett-
- Fent vagy még? -kérdezte suttogva Annet-
- Még éppen.
- Azért nem volt rossz ötlet a második fele se! -folytatta KwangSoo-
- Ssh! Még meghallja!
- Úgy alszik mint akit agyon ütöttek! Amúgy kipróbálhatnánk mi is egyszer ezt a közös alvást, hátha nyugodtabb lennél. Jannek bevált!
- Ne agyalj hülyeségeken, kezdesz olyan lenni mint JiHyuk!
-Upsz... akkor jobb ha inkább alszom, mert a végén engem is a földre küldesz aludni!
- Vagy máshova! Jó éjt!
- Na végre! Már azt hittem sose maradsz egyedül!
- Nem értem mit akarsz, de van egy kis dolgom.
- Ne légy már ilyen öntelt! Azt hiszed mert KwangSoo körül ugrál tied a világ?! Had mondjak neked valamit, nem te vagy az első és valószínű hogy nem is az utolsó!
- Nem tudom, hogy mire akarsz célozni, de tájékoztatlak, hogy rossz úton jársz ha azt hiszed...
- Na ide figyelj te kis beképzelt fruska! -ragadta meg Anne haját- Én is voltam abban a jó módban mint te, ne szokj hozzá!
- Eressz el! -könyökölte hasba Anne- Nem tudom milyen jó módról beszélsz, de ha számodra a barátság az, akkor elég szar lehet neked!
- Majd én megmutatom milyen is, ha nincs ott a közeledbe és magadra vagy utalva! -lökte neki a falnak Annet-
Jó pár percig lökdösődtek, amikor már elég sokan voltak körülöttük az egész csetepatét kezdő lány elkezdte játszani az ártatlan áldozat szerepét, mikor Anne egy határozott rúgással a padlóra küldte. Megjelent egy őr is, aki azonnal az igazgatóiba rángatta a lányt, pont akkor amikor a Supernova épp a nyugati folyosó felé haladtak. KwangSoo nem értette miért van felszakadva Anne szája és miért kíséri az őr az igazgatói felé, de nem kérdezhette meg, mert sejtette, hogy úgyse tudna tenni semmit a lány érdekében.
- Mi történt? Csak nem Jan kis védence került bajba? Ahogy az arcát elnézem jó kis bunyó lehetett!
- Ha néha ki dugná az orrát ebből a lyukból és kinyitná a szemét sok érdekes dolognak lehetne a szemtanúja. Jaj, el is felejtettem, hogy igazgatóként az a feladata, hogy a monitorokat nézegesse , telefonálgasson, otthon meg azt hiszik milyen menő, hogy egy börtön igazgatója. Bűnözőt is csak akkor engednek a közelébe ha kezei, lábai meg vannak bilincselve és legalább 2-3 őr van jelen.
- Úgy érzem vissza él a jó indulatommal! Talán jobb lenne magának pár nap az egyik magánzárkánkban az alagsorban.
- Rohadjon meg! A másik csaj megússza? Én meg dekkoljak a patkány tanyán?
- Ha csendbe meghúzta volna magát közmunkával megúszhatta volna, de mivel olyan nagy volt a szája, adok egy kis időt és csendet, hogy el tudjon gondolkozni néhány dolgon!
Két éjszakát töltött el a magánzárkában, volt ideje gondolkodni elég sok mindenen, például az érzéseiről. Visszagondolt az elmúlt hetek eseményeire, és rá kellett jönnie, hogy egyre többet veszekszik KwangSoo minden kis apróság miatt amik igazából jelentéktelenek. Egy pillanatra megfordult a fejében a gondolat, hogy talán kedveli a srácot, de gyorsan el hessegette még a gondolatát is. Vissza térve cellájába Jan várta, próbálta faggatni, de Anne igazából csak egy forró fürdőre vágyott, még takarodó előtt. Miután letusolt, elindult kifelé amikor KwangSooba ütközött, aki vissza tolta a tusolóba.
- Nincs bent senki, ugye?
- Nincs, menjél nyugodtan!
- Nem azért kérdeztem, én szeretnék beszélni veled, de máshol nem tudunk.
- De mindjárt villanyoltás!
- Még van 40 perc ne aggódj, nem esti mesét akarok mondani. Mi történt a múltkor?
- Semmi, csupán összekaptam egy csajjal.
- Mi volt az ami miatt így elvesztetted az eszed, hogy neki estél és zárkába kerültél? Láttam, hogy a szád fel volt repedve és véres volt, de már alig látszik.
- Nem volt fontos! Csak a szokásos csajos dolgok, egymásnak ütköztünk a folyosón és mindenáron engem hibáztatott. De miért nyaggatsz ezzel?
- Miért nem nézel a szemembe? -nyomta a falnak és az állánál fogva felemelte a fejét, hogy a szemébe nézzen-
- Miért nézzek? Láttam már eleget!
- Hogy láthassam tényleg semmiség az egész, mert a szád hazudhat, de a szemed nem. -egy gyengéd csókot nyomott a lány ajkára-
- Ez most mi volt? -húzódott el tőle- Én nem vagyok olyan mint...
- Mint ki? -rántotta vissza és megcsókolta-
- Hagyj békén! -rohant ki a tusolóból, a celláig meg se állt-
Amint a cellába ért, bevackolódott az ágyába magára rántotta a takarót, pár perc múlva pedig már mélyen aludt. Nem is csoda, hisz 2 éjszakán át nem aludt semmit, még ennek az ágynak sem nevezhető alkalmatosságnak is úgy örült mint egy szállodai ágynak. Alig aludhatott 10 percnél többet, mikor arra ijedt, hogy valaki a hajánál fogva rángatja ki az álmaiból.
- Most nincs itt senki, hogy közbe avatkozzon! Befejezem azt amit félbe kellett hagynunk! Remélem élvezted a magánzárkában töltött időt!
- Te rohadt ribanc! Te vígan szaladgálhattál, míg én a patkány tanyán dekkoltam majd 3 napig! Van pofád idejönni és belém kötni? Nem volt elég a múltkori?
- Azt hiszed volt esélyed ellenem? Ez édes! Kellően rég óta rohadok már itt ahhoz, hogy egy kislány lepkefing rúgásától kifeküdjek!
- Pedig nekem nagyon úgy tűnt!
- Ugyan már! Ezt nem gondolhatod komolyan? Az egészet csak azért csináltam, hogy pár napra eltüntesselek az útból! Most pedig befejezem amit elkezdtem! -vágta neki Anne fejét teljes erőből a falnak, már készült a következő lökéshez mikor valaki elkapta a kezét-
- Szóval te voltál! - csavarta ki a lány kezét-
- Örülhetsz te kis szuka, itt a gazdád, hogy kezelésbe vegyen!
- Fogd be! Húzz innen míg szépen mondom! -lökte ki a folyosóra a lányt-
- Ezt még meg keserülitek mindketten! KwangSoo nem felejtem el amit tettél! -üvöltözte míg két őr a lépcsők felé "kísérte"-
- Mutasd a fejed!
- Tudod, hogy kemény fejű vagyok, nem kell aggódni! -próbálta elviccelni, de a vérző homlokát nem tudta elrejteni-
- Szólok az őröknek, hogy engedjenek ki a gyengélkedőre!
- Hagyd! Megmosom és reggelre jobb lesz!
- Francokat! Legalább kötszert kérek tőlük, mert így nem maradhat! -erősködött KwangSoo-
- Tényleg elég vészesnek tűnik, jobb lenne megnézetni! -szólt közbe JiHyuk, akit igazából csak most vettek csak észre-
- Jó legyen! Hozassatok kötszert, de csak ennyi! Míg egyedül voltam ezzel a csajjal és előtte a zárkában, rájöttem, hogy nem szégyen elfogadni azok segítségét akik törődnek velem.
- Akkor segíthetek befeküdni az ágyadba? -viccelődött JiHyuk-
- Nem a lábam vagy a kezem sérült meg hanem a fejem! Tudod ahogy a mondás is tartja a fejét üsd ott nem sántul! -ült le az egyik székre Anne, hogy KwangSoo le tudja kezelni a sebét-
- Kész is van! Nagyon fájt?
- Hát nem volt kellemes!
- Én arra gondoltam, hogy elfogadtad a kötszert és megengedted, hogy lekezeljelek. -mosolyodott el KwangSoo- Szeretnéd, hogy betakargassunk?
- Majd mindjárt betakargatlak én benneteket, két nagy taslival azt jóccakát! -nevetve búj a paplan alá-
Már reggel volt mikor Anne édesdeden aludt és szeretteivel álmodott, amikor valaki ébresztgetni kezdte. Remélte, hogy nem KwangSoo az este történtek miatt, de mikor kinyitotta a szemét, és Jant vélte felfedezni ébresztőjében kicsit azért szomorú lett, mert titkon remélte, hogy az első ember akit megláthat az a gondoskodó fiú lesz, akivel álmodott. De ennek ellenére nagyon is örült Jan látogatásának, mert már nem látta egy ideje, este is csak egymásba botlottak, mikor sietett valahova.
- Ébresztő álomszuszék! Máskor olyan hamar felkelsz, most meg itt húzod a lóbőrt! Gyerünk pattanj ki gyorsan és öltözz! Ideje lemenni az ebédlőbe!
- Csak még öt percet! Olyan jó volt...
- Majd este jó lesz! Nyomás kajálni, nem feküdhetsz egész nap idebent amiatt a csaj miatt!
- Ez most hogy jött ide? Ő a zárkában én meg ide kint, nem miatta akarok maradni!
- Mindegy, hogy miért akarsz maradni akkor is ki kell mozdulnod innen! kapsz harminc másodpercet hogy felöltözz!
- Ezt nem mondod komolyan. Lehetetlen!
- 29...28...27...
- Jó, értem! Máris kész vagyok, csak összekötöm a hajamat, mert szanaszét áll.
- Nem bálba mész, hanem csak enni! Hacsak nem akarsz tetszeni valakinek?
- Ugyan kinek? Ezen a helyen?
- Persze... -ingatta a fejét- ha nem sietsz ma sem látod estig!
- Ne csináld már! Haladjunk akkor ha annyira siettél!
- Hirtelen milyen gyorsan szeded a lépcsőket! Ne is tagadd, hogy hozzá sietsz! -nevetett a lányra- Peched van! Most mennek kifelé, látod? Ha kicsit siettél volna és nem az öt percedért nyavalyogtál volna akkor lehet beszélni is tudtál volna vele.
- Nem mintha akartam volna beszélni vele! Te akartad ezt hinni! -szemtelenkedett az idősebbel-
Ebéd után Jan szokásához híven az orvosiba ment, de most Tsubasa is elkísérte. Anne pedig elindult cellájába, hogy kicsit összeszedje magát, mert még mindig szétszórt az este történtek miatt. Annyira el volt gondolkozva, hogy észre se vette a felé tartó két fiút, KwangSoonak sikeresen neki is ment. Sungje abban a pillanatban ott is hagyta őket és elindult megkeresni Jant, mert volt megbeszélni valójuk. Anne mikor felnézett lábairól annak a férfinak az arcára akinek neki ment, elpirult és csak hebegni tudott, mert még mindig az előző esti csók járt a fejében, főleg mikor azok az ajkak kerültek szem magasságba vele. Együtt mentek a cella felé síri csendben, egyikőjük se szólt semmit. Ahogy beléptek a cellába Anne az asztalhoz ült KwangSoo pedig a másik székre ami pont arra nézett.
Csak ültek én nem szóltak semmit, míg KwangSoo meg nem unta és oda nem ment hozzá, felé hajolt és a fülébe súgott valamit. Anne kicsit meglepődött amiért, ilyen őszintén elmondta neki KwangSoo, hogy nem játékszer számára, és az esti csók nem csak egy kényszer tevékenység volt egy furcsa szituációban, hanem teljesen komolyan vágyott arra, hogy ajkaik össze érjenek. Életében először Anne könnyei maguktól kezdtek el potyogni, annyira rég vágyott már arra, hogy valaki ha csak egy kicsit is de szeresse, szükségét érezze annak hogy ott legyen mellette, szóhoz se tudott jutni, csak zokogott KwangSoo mellkasának dőlve. Gyengéd kezeivel átkarolta a falevélként reszkető lányt, úgy érezte soha többé nem akarja elengedni, mert ebben a pillanatban olyan törékeny amilyen soha senki előtt nem mert lenni, csak neki mutatta meg ezt az oldalát. Párperc múlva Anne megnyugodni látszott, elhúzódott kicsit, hogy lássa KwangSoo arcát és így szólt, "nem tudom mit érzek, csak azt, hogy eddig még soha nem volt senki aki ilyen közel állt volna hozzá", lábujjra pipiskedett és egy félénk csókot nyomott a fiú szájára. KwangSoo nem hagyta, hogy csak ennyi legyen a csók, egy mélyebb csókba kezdett és lábaival hátrálni, amikor megbotlott valamiben és magára rántotta Annet. Ott feküdtek egymáson a cella közepén és nagy szemekkel néztek egymásra, hogy mi is legyen, folytassák vagy álljanak meg ennél a pontnál.
Megszólalt a folyosó végén lévő hangszóró "a 91212-es rab jelentkezzen az elbeszélő szobánál" Anne azonnal felkapta a fejét, mert ez az ő száma volt, bár nem számított senkire, mert Janen kívül nem volt senkije. Mikor belépett a szobába, megpillantotta nagybátyját azonnal elöntötte a düh, már itt se lehet nyugta tőle, háborodottan szegezte a kérdést enyhén ittas bácsikájának. Csak azért állított be unoka húgához , hogy megfenyegesse, ha feljelenti őt azzal csak ő járna rosszul, mert miután be került a börtönbe átkutatták a lakást, és a szobájában drogokat találtak, mesélte Brian ravasz tekintettel. Anne fel ugrott a székről és az üvegfalnak nyomta az arcát, úgy szidta a túloldalon ülő börtönbe való féreg nagybátyját. Az őrök ahogy kiengedték, azonnal az udvarra rohant és csak rohant körbe, körbe, hogy felgyülemlett haragját levezesse, anélkül, hogy bajba kerülne. Már vagy a huszadik körét futotta amikor KwangSoo elé állt és megállította, faggatni kezdte, de a lány nem mondott semmit, de szemei olyan mély sötét gyűlöletben forogtak, hogy olyat még nem látott, pedig jó ideje be van zárva már.
Nagy nehezen rá tudja venni, hogy menjenek fel a cellába, hogy pihenjen kicsit, mert még gyenge a zárkában töltött napok és a verekedések miatt. Amikor felértek veszekedés hangjait vélték kiszűrődni Janék cellájából, jó pár percig ment az adok kapok szájkarate, mikor hirtelen minden elcsendesült. KwangSoo tovább faggatta Annet a látogatójáról, és dühének okáról, mikor Sungmot látták cellája felé igyekezni, de az zárva volt, pufogott egy sort majd bement egy kicsit távolabb esőbe ahol Geonil és YunHak "lakott". Vacsoránál mindenki jelen volt kivéve Jant és Sungjet, a fő téma természetesen az volt, hogy mi történhet a cella mélyén míg ők nyugodtan falatoznak. Villanyoltás közeledtével mindenki a saját cellájában várta, hogy az ajtók bezáródjanak kivéve Sungmot, aki kiszorult saját cellájából.
- Hyung, itt is aludhatna! Olyan jól el vagytok mostanában, egy éjszakát kibírnátok egy ágyban, nem?
- Miért ne aludhatna itt Sungmo, ez egy jó ötlet! -nézett össze Anne és KwangSoo egy bizonyos huncut mosollyal a szájuk sarkában-
- Sungmo találtunk neked helyet! -kiáltott a folyosóra KwangSoo kuncogva-
- Kösz srácok, hogy befogadtok! Egyébként hol lesz a helyem?
- OTT! -mutatott egyszerre kacagva Anne és KwangSoo a harmadik ágyra-
- De arról volt szó, hogy ti...
- Azt nem mondtam egy szóval se, hogy Annel fogok aludni! Csak annyit mondtam, hogy remek ötlet!
- HYUNG! Olyan gonoszak vagytok! Akkor én hol fogok aludni?
- Hát nem egyértelmű? A földön, vagy az asztalon, de ha szeretnéd a két széken is elszundíthatsz ma éjjel. -gúnyolódott Anne, a másik fiú pedig önfeledten nevetett-
- Nyugi, megnézem be tudok e jutni az ágyamba! Ha nem akkor inkább YunHakéknál húzom meg magam. -kiment az ajtón, csak azt lehetett hallani, hogy becsapta maga után a másik cella ajtaját, és nem tért vissza-
- Ez az! Alhatok az ágyikómban! -örvendezett JiHyuk, aztán nagy nehezen el is csendesedett-
- Fent vagy még? -kérdezte suttogva Annet-
- Még éppen.
- Azért nem volt rossz ötlet a második fele se! -folytatta KwangSoo-
- Ssh! Még meghallja!
- Úgy alszik mint akit agyon ütöttek! Amúgy kipróbálhatnánk mi is egyszer ezt a közös alvást, hátha nyugodtabb lennél. Jannek bevált!
- Ne agyalj hülyeségeken, kezdesz olyan lenni mint JiHyuk!
-Upsz... akkor jobb ha inkább alszom, mert a végén engem is a földre küldesz aludni!
- Vagy máshova! Jó éjt!
Bezárva 7.rész
Újabb egy hét telt el. A Supernova-t csak étkezéseken látták, de előfordult, hogy akkor sem. Ahogy korábban elmondták, tárgyalni mentek néhány csapathoz, ezzel is szövetségeseket szereztek, hogy megvédhessék őket, ha velük valami történne.
Mióta a fiúk nem töltötték velük a napot, rémálmai voltak. Zihálva ébredt és izzadtságban úszva. Hiányzott neki Sungje és a többiek is. A dolgok sokkal reménytelenebbnek tűntek, mint akkor, amikor bekerültek. Hogyan tudnák megvédeni Anne-t, ha állandóan távol vannak? Erre nem gondolt senki? Tsubasa-ékkal sem lóghatnak egész nap.
Gyengének érezte magát. Ismét visszatért a korábbi "betegsége". Mozdulni sem tudott a fájdalomtól, mégis erőt vett magán, megnézte Anne-t, de ő aludt még, majd lassan átbotorkált a keleti szárnyba és felkereste a két férfit. Nem volt ereje megszólalni. Míg a celláknál szédelgett, többször is meg kellett állnia, hogy erőt gyűjthessen a következő néhány méterre.
Mikor legközelebb elindult, lábai néhány lépés után megadták magukat és a következő pillanatban már téredelve, fejét lehajtva zihált nem messze a Tsubasa-ék cellájától. Halványan hallotta a két férfi hangját, de képtelen volt reagálni. Legközelebb azt érezte, hogy felemelik és elviszik valahová. Megadta magát és hagyta, hogy azt tegyenek vele, amit akarnak. Feje lelógott, szemei időnként néhány másodpercre kinyitódtak, majd ismét lecsukódtak.
Érezte, hogy valahová lefektetik. Valahogyan vér került a szájába, de nem akarta meginni, mégis belé erőszakoltak ki tudja mennyi vért. Mikor nyitogatta a szemeit, ismerős hangot vélt felfedezni a közeléből. Még nem kelt fel, csak feküdt, mert kicsit még mindig szédült.
Egy férfi ment oda hozzá. Minden bizonnyal orvos volt. - Ébresztő, Csipkerózsika. - a hangja nagyon ismerős volt, de még mindig nem tudta beazonosítani. - Szörnyen rám ijesztettél. - Ismeri valahonnan? - Alig érkezek meg és rögtön téged kell ellátnom. Nem ittál eleget? - Hogy micsoda? Honnan tudja, hogy kicsoda egyáltalán? Úristen! Meglátta egy ismeretlen és ellátta annak ellenére, hogy micsoda valójában? - Lucian a gondjaimra bízott. A többiek is jobbnak látták, ha eljövök.
Lassan kezdett tisztulni a látása. Nagyot nézett, mikor felismerte a férfit. - Sheppard?
- Van valaki, aki látni szeretne. - mondta, majd beengedett hozzá valakit.
Rögtön elmosolyodott, mikor meglátta Tsubasa-t. A férfi nagyon ideges volt.
Sheppard odasétált hozzájuk. - A mai naptól minden fontos étkezés előtt vagy után idejössz és akkor is, ha érzed, hogy valami nem stimmel. - parancsolt rá. - Ha Tsubasa nem lép, ki tudja mi történt volna!
Tudta, hogy igaza van. Ha azzal mindenkinek csak jót tesz, hogy napi háromszor bejár hozzá, akkor azt fogja tenni. Feltápászkodott és elindult vissza a nyugati szárnyba, még mielőtt a Supernova-s fiúknak feltűnik, hogy eltűnt. A folyosók találkozásánál futott össze velük és Anne-nel. Igyekezett minél természetesebb lenni, nehogy gyanút keltsen.
Szíve kihagyott néhány ütemet, mikor tekintetük Sungje-vel összeakadt. Csak a korábbi csókra tudott gondolni, de ennek ellenére fogalma sem volt róla hogyan kellene vele viselkednie. Oda kellene mennie és mindenki szeme láttára megcsókolnia, hogy tudja kölcsönös-e a vonzalom? Olyan volt, mintha a volt szerelmével találkozott volna és kényelmetlen volt számára a helyzet.
- Gyere velem. - szólalt meg Hongbin mellette. - Egyél velünk.
Nem gondolkodott, csak hagyta, hogy vezesse és mire észbe kapott, már a Vixx asztalánál ült. Reggelire hal alakú "süti" volt, babpasztával és más ínyencségekkel töltve. Evés közben teljesen elbambult. Mindössze egyetlen hét leforgása alatt ennyire eltávolodott volna a fiúktól és főként Sungje-től? Valamit rosszul csinált?
A következő, amire felfigyelt, hogy Leo épp a szájába próbált tuszkolni néhány falatot az ebédjéből. Először csak nézett rá, majd a fiú mosolyogva bólintott és elfogadta tőle az ételt. Próbálták felvidítani és részben sikerült is. Olyan dolgokra emlékeztek vissza, amiket anno együtt csináltak. Természetesen a jók között felbukkantak a legkínosabb és legviccesebb mozzanatok is. Nevetve indult el, hogy visszavigye a tálcáját, de pechére nem figyelt és a Supernova asztalánál vágott át.
Arra lett figyelmes, hogy valami miatt nem tudott tovább menni. Kicsit feljebb emelte a tálcát és akkor látta meg Yunhak kezét a hasának nyomódni. Pillanatnyi jó kedve azonnal elillant és visszatért a korábbi dühe, amitől megakart szabadulni.
- Elengednél? - kérdezte tőle türelmetlenül.
- Nem akarsz elmondani valamit? - a kérdésre felhúzta a jobb szemöldökét.
Dühösen fújtatott egyet és cseppet sem leplezte, hogy egyikükkel sem akar beszélni. - Nincs mondanivalóm. - próbált elindulni, de még mindig nem tudott.
- Ki dühített fel? - folytatta a faggatózást a vezér, de ez csak egyre jobban irritálta. - Az MBLAQ?
- Törődj inkább a magad dolgával, mint sem engem baszogatsz!
- Mi a baj? - Sungmo lágy hangja kicsit enyhített a dühén.
Ismét fújtatott. Nem akarta ezt, csak minél távolabb szeretett volna kerülni tőlük és ugye Sheppard is várta. - Valaki nem akar a dolgomra engedni. - nézett szúrós szemmel Yunhak-ra.
- Majd elengedlek, ha válaszoltál a kérdéseimre! - Yunhak hajthatatlan volt.
Váratlanul Leo jelent meg és vette ki a tálcát a kezéből, ezzel is megkönnyítve a dolgát. - Köszönöm! - kiabálta utána mosolyogva, majd megfordult és a gyengélkedő felé vette az irányt.
Amint belépett, a férfi már várta egy nagy zacskó vérrel. Szó nélkül megitta, amit kitöltött neki, de beszélni nem akart. Most végképp nem hiányzott neki, hogy nosztalgiázzanak milyen volt otthon vagy mi történt, mióta távol van. Mikor menni készült, Sheppard a kezébe nyomott néhány csokit. Nem értette miért.
- Jót fog tenni. - kacsintott rá a férfi.
Már majdnem elfelejtette, hogy milyen is az, amikor úgy törődnek vele, ahogy kint is tették. Van fogalma mennyire hiányzott már ez neki? Tsubasa-ékkal is jó volt, de azt a kevés boldogságot, amit egy családtag adhat neki nem tudták felülmúlni, még akkor sem, ha jól ismerték.
Három nap telt el, hogy még csak a közelébe se ment a Supernova-nak, igazság szerint nem is akart velük találkozni és bárhogy próbáltak vele beszélni, sosem találták ott, ahol ők gondolták. Egyik nap kíváncsiságból benézett a mindenki által rettegett északi szárnyba, ahol a kegyetlen bűnözőket tartották. Nyoma sem volt benne félelemnek. Valahogy azt érezte, hogy az a világa. Épp az egyik cellánál állt meg, mikor a sötétből valaki megszólította.
- Mi szél hozott, kicsi lány? - a férfi feltápászkodott a felső priccsről, majd egy gyors mozdulattal leugrott és mögötte termett.
- Csak sétálgatok. - válaszolta, és úgy érezte vonzódik a férfihoz.
- Valóban? - kérdezte ismét. - Egy ilyen csinos lány mit keres a börtönnek ezen a részén? - Teste reszketni kezdett, mikor elsimította a haját a nyakából, mégis kellemes érzéssel töltötte el.
A napokat végig a férfivel töltötte, míg az étkezéseket, sziesztákat és az éjszakákat a Vixx társaságában töltötte. A lelkükre kötötte, hogy nem mondhatják el senkinek kivel van, hol és mit csinál. Élvezte a szabadságát és azt, hogy azt csinál, amit csak akar. Míg Yunhak-ék a dolgaikat végezték, addig ő nyugodtan cikázhatott a folyosók és a szárnyak között.
A gyengélkedőn is sokat tartózkodott, hisz kezdett visszatérni a régi énje és Sheppard-nek segített néha. Hiába élte úgy az életét, ahogy akarta, valami mindig hiányzott az életéből. Akárhogy próbálta elfelejteni a Supernova-s srácokat, valahogy mindig összeszorult a szíve, amikor összetalálkoztak. Nagyon megijedt, mikor megtudta, hogy Anne megsérült és magánzárkába került egy féltékeny idióta nő miatt.
Amint kiengedték, elhatározta, hogy következő reggel megkeresi a lányt és kiszedi belőle mi történt. Reggel be is osont a nyugati folyosóra, miután a hat srác elindult a szokásos körútjára. Anne épp ébredezett, de amikor felismerte, nagyon megörült neki. Miután sikeresen felkeltette, együtt lementek az ebédlőbe, hogy megreggelizzenek.
Ketten ültek az asztalnál pont úgy, mint mikor odakerültek. Senki sem zavarta őket, sőt Tsubasa-ékat nem is látták addig a pillanatig, amíg fel nem bukkant, hogy az orvosiba kísérje. Egész úton csendben sétáltak egymás mellett és akkor is csak általános dolgokról beszéltek, mikor megitta a szokásos adag "gyógyszerét". Miután kiléptek, automatikusan az udvar felé vette az irányt, de bárhogy is szeretett volna egyedül maradni, a férfi nem engedte.
- Mi a baj? - kérdezte tőle Tsubasa váratlanul.
- Nincs semmi. - hazudta, mert azt akarta, hogy elmenjen.
- Ne akarj hülyének nézni. Jól tudom, hogy van valami. - erősködött tovább.
- Nem akarok róla beszélni. - mérges pillantást küldött felé, de a férfit ez sem érdekelte.
- Én viszont igen és nem tetszik, hogy napok óta ezt csinálod. Furcsa vagy és kerülsz mindenkit. Megfenyegetett valaki?
- Nem erről van szó.
- Akkor miről? Miért vagy dühös? - kezdett ismét feszült lenni. Legszívesebben tombolt volna. - Amiatt, amit Brian-ről mondtam?
Itt elszakadt nála a cérna és még ha akart volna se tudta visszafogni magát. - Ha tudni akarod részben emiatt! Hallgattam rád és engedtem, hogy Sungje közelebb kerüljön hozzám, de most minden elromlott! - bukott ki végül belőle. - Megcsókolt, de egy hétig felém se nézett, és nem mintha most is keresne! Nem tudom mit akar vagy hogy érez!
- Ezért akadtál ki ennyire?
- Egyáltalán hogy jössz te ahhoz, hogy megmondd kivel legyek együtt és hogyan? Brian legalább szeretett és tőle tudtam mire számítsak!
- Szeretett? - csattant fel a fiú. - Végig csak kihasznált! Rajtad kívül másokat is kefél, de te képes vagy könyörögni neki, hogy legalább öt kibaszott percet szánjon rád!
- Mi van, ha nekem tökéletesen megfelelt úgy?
- Ezt nem mondod komolyan!
- Hála ennek az egésznek, elvesztettem Brian-t és Sungje-nak sem számítok! Ennél nem is lehetne jobb!
- Ezt komolyan gondoltad? - kérdezte Sungje, majd megragadta a csuklóját és elkezdte húzni magával.
Felmentek a lépcsőn a folyosók találkozásához, majd egyenesen a nyugati folyosóra, be a cellájukba és a fiú bevágta mögöttük az ajtót. Még mindig erősen szorította a csuklóját és nem akarta elengedni, csak nézte.
- Sungje, engedj el! - követelte, de hiába.
A fiú behúzta a függönyt, hogy senki nem láthasson be. Éjszakára mindig behúzták, hogy legalább a privát szféra érzése meglegyen és akkor is, amikor a délutáni szieszta idején nyugodtan szerettek volna pihenni. Most is nagy segítségükre volt.
- Mi az, hogy nem számítasz nekem? - kezdett rá Sungje, mikor kiakarta rángatni a csuklóját a szorításából. - Azt hiszed szórakozok veled?
- Nem is tudom! Őszintén? - vágott vissza. - Szerinted normális, hogy megcsókolsz, aztán felém se nézel? - szomorú szemekkel találta szemben magát. Lehet, hogy félre értette volna a fiút?
- Tudod, hogy elfoglalt voltam! Most is az volt az első, hogy megkerestelek! Az elmúlt pár napban mást sem csináltam, csak téged kerestelek!
- Akkor is szánhattál volna rám legalább öt.... - nem tudta befejezni, mert a fiú magához húzta és összeérintette a szájukat.
A csók hamar elmélyült, ők pedig automatikusan az ágyhoz hátráltak. Amint lefőltek rá, a fiú befészkelte magát a combjai közé és úgy folytatták. Nem tudni mennyi idő telt el, de mikor felnézett, éppen Sungmo lépett be a cellába és vágta be maga mögött a szokásos lendülettel az ajtót. Szemeivel végig követte, ahogy lassan bemászik az ágyába, és befészkeli magát.
A szomszédos cellában Jihyuk hangját lehetett hallani. - Ez az! Biztonságban van a helyem. - Kicsivel később mindenki elhallgatott és jóleső csend ereszkedett a nyugati szárnyra.
Mióta a fiúk nem töltötték velük a napot, rémálmai voltak. Zihálva ébredt és izzadtságban úszva. Hiányzott neki Sungje és a többiek is. A dolgok sokkal reménytelenebbnek tűntek, mint akkor, amikor bekerültek. Hogyan tudnák megvédeni Anne-t, ha állandóan távol vannak? Erre nem gondolt senki? Tsubasa-ékkal sem lóghatnak egész nap.
Gyengének érezte magát. Ismét visszatért a korábbi "betegsége". Mozdulni sem tudott a fájdalomtól, mégis erőt vett magán, megnézte Anne-t, de ő aludt még, majd lassan átbotorkált a keleti szárnyba és felkereste a két férfit. Nem volt ereje megszólalni. Míg a celláknál szédelgett, többször is meg kellett állnia, hogy erőt gyűjthessen a következő néhány méterre.
Mikor legközelebb elindult, lábai néhány lépés után megadták magukat és a következő pillanatban már téredelve, fejét lehajtva zihált nem messze a Tsubasa-ék cellájától. Halványan hallotta a két férfi hangját, de képtelen volt reagálni. Legközelebb azt érezte, hogy felemelik és elviszik valahová. Megadta magát és hagyta, hogy azt tegyenek vele, amit akarnak. Feje lelógott, szemei időnként néhány másodpercre kinyitódtak, majd ismét lecsukódtak.
Érezte, hogy valahová lefektetik. Valahogyan vér került a szájába, de nem akarta meginni, mégis belé erőszakoltak ki tudja mennyi vért. Mikor nyitogatta a szemeit, ismerős hangot vélt felfedezni a közeléből. Még nem kelt fel, csak feküdt, mert kicsit még mindig szédült.
Egy férfi ment oda hozzá. Minden bizonnyal orvos volt. - Ébresztő, Csipkerózsika. - a hangja nagyon ismerős volt, de még mindig nem tudta beazonosítani. - Szörnyen rám ijesztettél. - Ismeri valahonnan? - Alig érkezek meg és rögtön téged kell ellátnom. Nem ittál eleget? - Hogy micsoda? Honnan tudja, hogy kicsoda egyáltalán? Úristen! Meglátta egy ismeretlen és ellátta annak ellenére, hogy micsoda valójában? - Lucian a gondjaimra bízott. A többiek is jobbnak látták, ha eljövök.
Lassan kezdett tisztulni a látása. Nagyot nézett, mikor felismerte a férfit. - Sheppard?
- Van valaki, aki látni szeretne. - mondta, majd beengedett hozzá valakit.
Rögtön elmosolyodott, mikor meglátta Tsubasa-t. A férfi nagyon ideges volt.
Sheppard odasétált hozzájuk. - A mai naptól minden fontos étkezés előtt vagy után idejössz és akkor is, ha érzed, hogy valami nem stimmel. - parancsolt rá. - Ha Tsubasa nem lép, ki tudja mi történt volna!
Tudta, hogy igaza van. Ha azzal mindenkinek csak jót tesz, hogy napi háromszor bejár hozzá, akkor azt fogja tenni. Feltápászkodott és elindult vissza a nyugati szárnyba, még mielőtt a Supernova-s fiúknak feltűnik, hogy eltűnt. A folyosók találkozásánál futott össze velük és Anne-nel. Igyekezett minél természetesebb lenni, nehogy gyanút keltsen.
Szíve kihagyott néhány ütemet, mikor tekintetük Sungje-vel összeakadt. Csak a korábbi csókra tudott gondolni, de ennek ellenére fogalma sem volt róla hogyan kellene vele viselkednie. Oda kellene mennie és mindenki szeme láttára megcsókolnia, hogy tudja kölcsönös-e a vonzalom? Olyan volt, mintha a volt szerelmével találkozott volna és kényelmetlen volt számára a helyzet.
- Gyere velem. - szólalt meg Hongbin mellette. - Egyél velünk.
Nem gondolkodott, csak hagyta, hogy vezesse és mire észbe kapott, már a Vixx asztalánál ült. Reggelire hal alakú "süti" volt, babpasztával és más ínyencségekkel töltve. Evés közben teljesen elbambult. Mindössze egyetlen hét leforgása alatt ennyire eltávolodott volna a fiúktól és főként Sungje-től? Valamit rosszul csinált?
A következő, amire felfigyelt, hogy Leo épp a szájába próbált tuszkolni néhány falatot az ebédjéből. Először csak nézett rá, majd a fiú mosolyogva bólintott és elfogadta tőle az ételt. Próbálták felvidítani és részben sikerült is. Olyan dolgokra emlékeztek vissza, amiket anno együtt csináltak. Természetesen a jók között felbukkantak a legkínosabb és legviccesebb mozzanatok is. Nevetve indult el, hogy visszavigye a tálcáját, de pechére nem figyelt és a Supernova asztalánál vágott át.
Arra lett figyelmes, hogy valami miatt nem tudott tovább menni. Kicsit feljebb emelte a tálcát és akkor látta meg Yunhak kezét a hasának nyomódni. Pillanatnyi jó kedve azonnal elillant és visszatért a korábbi dühe, amitől megakart szabadulni.
- Elengednél? - kérdezte tőle türelmetlenül.
- Nem akarsz elmondani valamit? - a kérdésre felhúzta a jobb szemöldökét.
Dühösen fújtatott egyet és cseppet sem leplezte, hogy egyikükkel sem akar beszélni. - Nincs mondanivalóm. - próbált elindulni, de még mindig nem tudott.
- Ki dühített fel? - folytatta a faggatózást a vezér, de ez csak egyre jobban irritálta. - Az MBLAQ?
- Törődj inkább a magad dolgával, mint sem engem baszogatsz!
- Mi a baj? - Sungmo lágy hangja kicsit enyhített a dühén.
Ismét fújtatott. Nem akarta ezt, csak minél távolabb szeretett volna kerülni tőlük és ugye Sheppard is várta. - Valaki nem akar a dolgomra engedni. - nézett szúrós szemmel Yunhak-ra.
- Majd elengedlek, ha válaszoltál a kérdéseimre! - Yunhak hajthatatlan volt.
Váratlanul Leo jelent meg és vette ki a tálcát a kezéből, ezzel is megkönnyítve a dolgát. - Köszönöm! - kiabálta utána mosolyogva, majd megfordult és a gyengélkedő felé vette az irányt.
Amint belépett, a férfi már várta egy nagy zacskó vérrel. Szó nélkül megitta, amit kitöltött neki, de beszélni nem akart. Most végképp nem hiányzott neki, hogy nosztalgiázzanak milyen volt otthon vagy mi történt, mióta távol van. Mikor menni készült, Sheppard a kezébe nyomott néhány csokit. Nem értette miért.
- Jót fog tenni. - kacsintott rá a férfi.
Már majdnem elfelejtette, hogy milyen is az, amikor úgy törődnek vele, ahogy kint is tették. Van fogalma mennyire hiányzott már ez neki? Tsubasa-ékkal is jó volt, de azt a kevés boldogságot, amit egy családtag adhat neki nem tudták felülmúlni, még akkor sem, ha jól ismerték.
Három nap telt el, hogy még csak a közelébe se ment a Supernova-nak, igazság szerint nem is akart velük találkozni és bárhogy próbáltak vele beszélni, sosem találták ott, ahol ők gondolták. Egyik nap kíváncsiságból benézett a mindenki által rettegett északi szárnyba, ahol a kegyetlen bűnözőket tartották. Nyoma sem volt benne félelemnek. Valahogy azt érezte, hogy az a világa. Épp az egyik cellánál állt meg, mikor a sötétből valaki megszólította.
- Mi szél hozott, kicsi lány? - a férfi feltápászkodott a felső priccsről, majd egy gyors mozdulattal leugrott és mögötte termett.
- Csak sétálgatok. - válaszolta, és úgy érezte vonzódik a férfihoz.
- Valóban? - kérdezte ismét. - Egy ilyen csinos lány mit keres a börtönnek ezen a részén? - Teste reszketni kezdett, mikor elsimította a haját a nyakából, mégis kellemes érzéssel töltötte el.
A napokat végig a férfivel töltötte, míg az étkezéseket, sziesztákat és az éjszakákat a Vixx társaságában töltötte. A lelkükre kötötte, hogy nem mondhatják el senkinek kivel van, hol és mit csinál. Élvezte a szabadságát és azt, hogy azt csinál, amit csak akar. Míg Yunhak-ék a dolgaikat végezték, addig ő nyugodtan cikázhatott a folyosók és a szárnyak között.
A gyengélkedőn is sokat tartózkodott, hisz kezdett visszatérni a régi énje és Sheppard-nek segített néha. Hiába élte úgy az életét, ahogy akarta, valami mindig hiányzott az életéből. Akárhogy próbálta elfelejteni a Supernova-s srácokat, valahogy mindig összeszorult a szíve, amikor összetalálkoztak. Nagyon megijedt, mikor megtudta, hogy Anne megsérült és magánzárkába került egy féltékeny idióta nő miatt.
Amint kiengedték, elhatározta, hogy következő reggel megkeresi a lányt és kiszedi belőle mi történt. Reggel be is osont a nyugati folyosóra, miután a hat srác elindult a szokásos körútjára. Anne épp ébredezett, de amikor felismerte, nagyon megörült neki. Miután sikeresen felkeltette, együtt lementek az ebédlőbe, hogy megreggelizzenek.
Ketten ültek az asztalnál pont úgy, mint mikor odakerültek. Senki sem zavarta őket, sőt Tsubasa-ékat nem is látták addig a pillanatig, amíg fel nem bukkant, hogy az orvosiba kísérje. Egész úton csendben sétáltak egymás mellett és akkor is csak általános dolgokról beszéltek, mikor megitta a szokásos adag "gyógyszerét". Miután kiléptek, automatikusan az udvar felé vette az irányt, de bárhogy is szeretett volna egyedül maradni, a férfi nem engedte.
- Mi a baj? - kérdezte tőle Tsubasa váratlanul.
- Nincs semmi. - hazudta, mert azt akarta, hogy elmenjen.
- Ne akarj hülyének nézni. Jól tudom, hogy van valami. - erősködött tovább.
- Nem akarok róla beszélni. - mérges pillantást küldött felé, de a férfit ez sem érdekelte.
- Én viszont igen és nem tetszik, hogy napok óta ezt csinálod. Furcsa vagy és kerülsz mindenkit. Megfenyegetett valaki?
- Nem erről van szó.
- Akkor miről? Miért vagy dühös? - kezdett ismét feszült lenni. Legszívesebben tombolt volna. - Amiatt, amit Brian-ről mondtam?
Itt elszakadt nála a cérna és még ha akart volna se tudta visszafogni magát. - Ha tudni akarod részben emiatt! Hallgattam rád és engedtem, hogy Sungje közelebb kerüljön hozzám, de most minden elromlott! - bukott ki végül belőle. - Megcsókolt, de egy hétig felém se nézett, és nem mintha most is keresne! Nem tudom mit akar vagy hogy érez!
- Ezért akadtál ki ennyire?
- Egyáltalán hogy jössz te ahhoz, hogy megmondd kivel legyek együtt és hogyan? Brian legalább szeretett és tőle tudtam mire számítsak!
- Szeretett? - csattant fel a fiú. - Végig csak kihasznált! Rajtad kívül másokat is kefél, de te képes vagy könyörögni neki, hogy legalább öt kibaszott percet szánjon rád!
- Mi van, ha nekem tökéletesen megfelelt úgy?
- Ezt nem mondod komolyan!
- Hála ennek az egésznek, elvesztettem Brian-t és Sungje-nak sem számítok! Ennél nem is lehetne jobb!
- Ezt komolyan gondoltad? - kérdezte Sungje, majd megragadta a csuklóját és elkezdte húzni magával.
Felmentek a lépcsőn a folyosók találkozásához, majd egyenesen a nyugati folyosóra, be a cellájukba és a fiú bevágta mögöttük az ajtót. Még mindig erősen szorította a csuklóját és nem akarta elengedni, csak nézte.
- Sungje, engedj el! - követelte, de hiába.
A fiú behúzta a függönyt, hogy senki nem láthasson be. Éjszakára mindig behúzták, hogy legalább a privát szféra érzése meglegyen és akkor is, amikor a délutáni szieszta idején nyugodtan szerettek volna pihenni. Most is nagy segítségükre volt.
- Mi az, hogy nem számítasz nekem? - kezdett rá Sungje, mikor kiakarta rángatni a csuklóját a szorításából. - Azt hiszed szórakozok veled?
- Nem is tudom! Őszintén? - vágott vissza. - Szerinted normális, hogy megcsókolsz, aztán felém se nézel? - szomorú szemekkel találta szemben magát. Lehet, hogy félre értette volna a fiút?
- Tudod, hogy elfoglalt voltam! Most is az volt az első, hogy megkerestelek! Az elmúlt pár napban mást sem csináltam, csak téged kerestelek!
- Akkor is szánhattál volna rám legalább öt.... - nem tudta befejezni, mert a fiú magához húzta és összeérintette a szájukat.
A csók hamar elmélyült, ők pedig automatikusan az ágyhoz hátráltak. Amint lefőltek rá, a fiú befészkelte magát a combjai közé és úgy folytatták. Nem tudni mennyi idő telt el, de mikor felnézett, éppen Sungmo lépett be a cellába és vágta be maga mögött a szokásos lendülettel az ajtót. Szemeivel végig követte, ahogy lassan bemászik az ágyába, és befészkeli magát.
A szomszédos cellában Jihyuk hangját lehetett hallani. - Ez az! Biztonságban van a helyem. - Kicsivel később mindenki elhallgatott és jóleső csend ereszkedett a nyugati szárnyra.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)