2014. szeptember 8., hétfő

Bezárva 4.rész

Anne miután nagy nehezen elaludt pár órára, egyszer csak idegen férfiak hangjára ébredt. Nem mozdult, úgy tett mint aki még mindig alszik, próbált a beszélgetésből rájönni, hogy kik azok. Jó pár percig fülelt, mire valamelyest le esett neki, hogy cellatársai a többivel beszélnek az előző estéről.

- JiHyuk hát a te kezed miért áll olyan furán? -kérdezte YunHak-
- Elaludtam!
- Tényleg? Ennél jobbat nem tudsz kitalálni?
- Már nem emlékszem, hogy sikerült meghúznom. Nem mehetnénk inkább enni?
- Villanyoltáskor még semmi baja nem volt. KwangSoo te tudsz valamit?
- Én aztán nem! Én amint lefeküdtem zenét hallgattam és elaludtam.
- Akkor mégis ki intézte el a kezét? Nem hinném, hogy ez az alvó kislány műve lenne!
- Nem olyan szende mint ahogy kinéz! -csúszott ki JiHyuk száján-
- Tényleg ő tette? Már is jobban kedvelem! -mosolyodott el KwangSoo- De miért is tette?
- Hát... az úgy volt, hogy nem tudtam aludni a szappanjának illatától, mert édes gyümölcs illata volt és megéheztem, ezért járkálni kezdtem és valahogy ahogy mászkáltam a tekintetem megakadt a mellein.
- Azt ne mond, hogy letapiztad, miközben én a másik "ágyon" aludtam? Remélem mást nem tettél!
- Nem, csak megszorongattam kicsit mert olyan puhák voltak...

- Na jó elég! -szólt közbe Anne- Ha még egyszer a közelembe jössz el is töröm a kezecskédet! Remélem megjegyezted!
- Ácsi! Itt nem te vagy a főnök, hanem én! -szólt közbe YunHak- bár nem tudod, vagy még nem tudatosult benned, de itt mi vagyunk a hatalom! Ha nem viselkedsz annak következményei lesznek! Mi megvédjük azokat akik ebbe a szárnyba tartoznak, de a védelemnek ára van!
- Most hova szaladjak a félelemtől? A testemre pályáztok? Vagy inkább egy újabb lyukra? Inkább megdöglök, mint sem behódoljak nektek, vagy szét tegyem a lábamat!
- Ha a te épséged miatt nem is hódolnál be, legalább a barátnődért legyen annyi eszed!
- Ő még nálam is veszélyesebb! Az ilyen fiúkákat reggelire fogyasztja!
- Reggeliről szólva, én mindjárt éhen veszek! Hyung mennyünk már!
- Menjünk még mielőtt megint a kis csaj melleire tapadna! -motyogott az orra alatt KwangSoo-

Anne a cellájában ücsörgött, a régi fényképes albumát nézegette, és csak azon járt az agya, hogy szülei most biztos szomorúak lennének, ha tudnák milyen bajba keveredett. A régi képeket nézve egy könnycsepp gördült le arcán, ahogy önfeledten mosolygó önmagát nézte, megdörzsölte szemeit, amikor lapozott észre vette, hogy egy kép hiányzik az albumból. "Az a... tuti ő nyúlta le! Csak tudjam meg, hogy valami perverz dolgot művel, tuti letépem a golyóit!" mondta ki hangosan. Pechére ekkor jelent meg a cella ajtajában Jan két ismerőse előző estéről.

- Kire haragszol ennyire? - kérdezte Tsubasa-
- Á, hagyjuk! Mit kerestek erre felé?
- Janhohoz jöttünk, de megláttunk vagy inkább meghallottunk, és gondoltuk beköszönünk. -válaszolta Tackey-
- Velünk jössz? Vagy inkább magadban szidnád azt a bizonyos férget? -kérdezte Tsubasa egy vigyor kíséretében-
- Jövök! Már úgyis dél lesz, lassan csak fel kéne ébresztenünk, különben lemarad az ebédről és egész nap morcos lesz.
- Az már egyszer biztos!
- Ő már csak ilyen! -helyeselt Tsubasa-

Átmentek Jan cellájában, de ő még mélyen aludt, így az egyik srác karjaiba vette és az ebédlő egyik asztaláig vitte, ott letette míg Annenel sorba álltak az ebédjeikért. Ekkor Janhez oda lépett 12 túlfűtött srác és Jant próbálták megfűzni. Jan kereste a kiutat, de nem talált semmi jónak tűnőt így várta, hogy majd valaki oda lép hozzájuk a hangos szóváltásra, de mindenki a helyéről bámészkodott. Hirtelen 6 srác lépett színre, az egyik megragadta Jant és háta mögé állította, ezzel is akadályt állítva a lány és a 12 kellemetlenkedő közzé. A nagy csetepatéba végre a Supernovás srácok is becsatlakoztak, nem titkolva haragjukat mentek neki szinte mindenkinek, mert hozzájuk tartoznak, és ne merjen senki se hozzájuk nyúlni. Anne és a két srác a tálcákkal visszaérve csöppentek bele ebbe az egész miénk, miénk lesznek vitába. A két fiú cseppet sem lepődött meg a kialakult helyzeten, sőt a 6 srác akik Jan segítségére siettek se moccantak, sőt határozottan álltak a lány oldalán.

Miután a 12 kellemetlenkedő elhúzta a csíkot, mindenki az asztalhoz ült, sőt egy másik asztalt is oda toltak, hogy kényelmesen elférjenek. Anne egész idő alatt méregette a Supernovás srácokat, főleg azt a kettőt akikkel egy cellában van, mert nem tudta pontosan melyik is emelhette el legféltettebb kincsét, az utolsó képet amin a szüleivel együtt volt. Hirtelen egy őr lépett az asztalukhoz, hogy Jant az igazgatóhoz kísérje, de az egyik srác vissza rántotta, azzal, hogy ha az igazgató tudni akar valamit egyenest tőle kérdezze, ne mártson bele másokat. Az őr tovább akaratoskodott, YunHakék is egyre indulatosabban ellenkeztek, végül Jan a balhé elkerülése érdekében felállt és önként ment az irodába. Anne pedig magára maradt az asztalnál ülőkkel.

- Na melyikkel szeretnél mogyorót aprítani? -kérdezte viccesen Tsubasa-
- Szerintem azzal az idiótán vigyorgó, kaja maradékos arcúval. -mosolyodott el Tackey-
- JiHyuk asszem mehetsz mogyorózni a puha... -kezdte KwangSoo-
- Mi va'?! -kapta fel a fejét két falat között-
- Á! Kizárt, hogy ő tette! -Tsubasa lesajnálóan nézett JiHyukra-
- Jah! Ennek csak a kaján jár az agya! Észre se vette mi történt az előbb! -folytatta Tackey-
- Mit tettem? Vagy mit nem? Valaki avasson már be engem is ebbe a mogyorós dologba!
- Csak te lehettél az aki elvette a legfontosabb dolgot amim csak van! Kár tagadnod! Te magad mondtad, hogy az éjjel ott mászkáltál az asztalnál.
- Esküszöm nem tudom miről van szó!
- Egy fényképről amin a... szüleimmel vagyok a haláluk előtt!

- Erre gondolsz? -húzta elő KwangSoo a zsebéből a képet- 
- Szóval te voltál?! Tudom, hogy ez egy börtön de azért nem gondoltam volna, hogy egy ennyire személyes, mások számára értéktelen dolgot is képes valaki elemelni!
- Nyugi! Én csak fel vettem a padlóról, és véletlen az asztal helyett zsebre tettem. Ha ennyire fontos számodra akkor miért hevert a földön?
- Nem tudom! Este még a helyén volt amikor letettem az asztalra az albumot.
- ... talán, lehet, hogy én ejthettem le amikor nézegettem az albumodat, de az őr épp arra jött és leejtettem, ekkor eshetett ki. -nyögte ki JiHyuk-
- Mégis mi a francot akartál a képeimet nézegetve?
- Annyira aranyos volt a borítója, hogy muszáj volt bele néznem. Amint megláttam a kisbabát a képeken elkezdtem lapozgatni és nem tudtam letenni, akkor jött az őr.
- A lényeg, hogy meg van a kép! Csak ez számít! -próbálta enyhíteni a feszültséget Tsubasa-
- Én azért megnézném a mogyorózást! -kuncogott Tackey-
- Már nincs kedvem hozzá! Inkább vissza megyek a cellába! Ha Jannel találkoznátok megmondanátok neki, hogy ott megtalál?
- Persze hugica, ez alap ebben a családban. Jobb is ha mész, ott legalább nem leszel szem előtt! Sokan akarnak ártani nektek, így vagy úgy! El is kísérünk! -ajánlotta fel Tsubasa és Tackey, mert tudták, hogy Jan is erre kérné őket-

Anne a cellában ücsörgött, pár üres lap felett, kezében egy kopott ceruza, körülötte rengeteg gyűrött papírok. A cellába belépve KwangSoo meg is jegyezte, hogy egy lányhoz képest elég rendetlen, hisz még az ágya se volt megigazítva, de tudta Anne nézéséből, hogy jobb ha most nem próbál meg kötözködni. Anne szemei vörösek voltak, valószínű hogy sírt, így KwangSoo nem mondott semmit, csak a földön heverő papír halmot kezdte össze szedegetni, de mivel kíváncsi volt az egyiket szét nyitotta és csodálkozott.

- Ezt te csináltad? A többi papír is ilyen?
- Ne! Ne nézd meg! -kapta ki kezéből a rengeteg összegyűrt papírt-
- De nincs ezzel semmi baj! Egész jók, csak meg kell erősíteni ezeket itt, ezt pedig satírozd el! Hidd el jó lesz az, csak ne add fel!
- Köszi... vagy mi. Honnan tudsz ilyeneket?
- Nem látszik, de én is szoktam firkálgatni, bár már egyre ritkábban, mert itt nincs semmi szép és jó amit papírra vethetnék.
- Az életemben már régóta nincs se szép, se jó. Egyedül a szüleim emléke.
- Szóval ő lenne az anyukád? A fényképen mintha más lett volna... jaj nem úgy értettem!
- Nem gond! Próbáltam elképzelni, hogy milyen lenne most, ha élne.
- Így már értem a ráncokat. Gyere segítek kijavítani!

Leültette Annet a székre a félkész rajzot kisimítva elé tette, a szekrényből elő vett egy kis dobozt amiben különböző ceruzák voltak. Az egyiket a lány kezébe adta, majd megfogta és vezette, minden egyes apró vonalat együtt húztak meg, mikor már KwangSoo érezte, hogy a lány irányítja a ceruzát, egy kis idő múltán elengedte Anne kezét és hátrébb lépett tőle. Anne még jó pár percig finomította a rajzot, miközben KwangSoo a másik széken ülve zenét hallgatott. Amint a lány befejezte a rajzot, a srác elé lépett és meglobogtatta orra előtt a már kész rajzot.

- Na mit mondtam! Ha nem adod fel, és kicsit nyugodtabban, szabadabban vezeted a ceruzádat, sokkal egyszerűbb csodát alkotni egy darab papírra egy széndarabbal.
- Köszönöm! De miért vagy itt egyébként? Azt hittem a többiekkel kell lenned.
- Jobbnak láttam, ha kicsit rád nézek. Elég zaklatottnak tűntél az ebédnél és mindannyian tudjuk, hogy sokan kiszúrtak benneteket, így gondoltam "járőrözök" kicsit.
- Köszönöm! Jan már olyan régóta oda van, kezdek aggódni miatta.
- Ne aggódj, nem lesz baja! Hisz te mondtad, hogy az ilyen fiúcskákat reggelire fogyasztja.
- Haha... igaz, tényleg ezt mondtam! Menj nyugodtan a többiekhez, nem lesz semmi baj, ha mégis majd sikítok. -mosolyodott el Anne-
- És ha nem hallom meg?
- Nem is neked kell meghallanod! Van aki meghallja és azonnal itt terem, ha bajban lennék! Egyedül csak miatta tudtam túl élni az elmúlt...

Anne a meglátta, hogy folyosón Tackey viszi Jant a cellájába, azonnal oda is rohant. Mivel tudta, hogy ez az a dolog amit el kell titkolni bármi áron, ezért elküldte KwangSoot, hogy őrködjön a folyosó elejében, nehogy valaki bánthassa őket, most hogy Jan nem érzi jól magát. Megeskette, hogy nem szól senkinek csak csendben őrködik a folyosón.

- Jan jól van? Olyan sápadtnak tűnik! Miért nem szóltatok rögtön?
- Nincs semmi baj! Csak az éhség... -próbálta nyugtatgatni Tsubasa-
- Most miért nem segíthetek? Tudom, hogy mi van!
- Rendbe jön! Már gondoskodtunk róla! Ugye nem volt semmi baj míg egyedül voltál? -érdeklődött gyengéd tekintettel Tackey-
- Nem volt semmi! Nem kell folyton félteni!
- Ne haragudj! Elfelejtettem, hogy nagylány vagy! -nevetett- De miért pirosak a szemeid? Te sírtál? Melyik barom...
- Senki! Csak a szüleimre gondoltam és kicsit eljátszottam a gondolattal, hogy most hogyan is nézhetnének ki. Ez lett belőle!
- Hűű ez valahogy más mint amiket Jan mutatott nekünk korábban! Mi történt? -faggatta Tackey-
- Hát egy kicsit kiakadtam és...
- Csak egy pár kedves szó és biztatás kellett neki. -lépett be a cellába KwangSoo-

 Tsubasa gyorsan zsebre vágta az üres vértasakokat, nehogy KwangSoo meglássa és rájöjjön a titokra. A gyors reakciójának köszönhetően senki se látta meg, még az épp akkor belépő YunHak és bandájának többi tagja se.

- Már mindenütt kerestünk titeket! Azóta, hogy az irodában voltunk sehol se találtunk benneteket. Jobban van már? -érdeklődött Jung főnök és a kis főnök-
- Pihennie kell, és talán egy kis nyugalom se ártana neki! -ércelődve jegyezte meg Tsubasa-
- Jobb lenne ha egy valaki maradna, a többiek menjenek enni, mert hamarosan vége a vacsora időnek. -hívta fel a figyelmüket SungJe a kis főnök -
- Menjetek én itt maradok vele! -erősködött Anne-
- Ki van zárva! Délbe se ettél! Utána pedig még... -ellenkezett KwangSoo-
- Jó rendben! Ha ennyire nyaggattok, de amint ettem egy pár falatot visszajövök hozzá, akkor is ha az ágyamhoz akarnátok kötözni!

Mindenki elment vacsorázni kivéve SungJet aki Jan mellett ült az ágyon, de mivel fáradt volt így néhány perc alatt elnyomta az álom. Mindketten mélyen aludtak, karjaik pedig egymásba fonódva ölelték egymást. A folyosón kisebb társaság hangja hallatszott, a többiek igyekeztek vissza Annenel, akit próbáltak jobb kedvre deríteni, és sikerült is megnevettetnie az egyik srácnak. Amikor beléptek a cella ajtaján mindenki elcsendesedett a látottaktól, Jan légzése valamelyest stabilizálódott ahogy SungJe mellkasán aludt. Még jó pár percig feküdt Jan az ágyban valamelyik fiú oldalán, mikor elindult Annenel a tusolók irányába bele botlottak Tsubasáékba, akik már elő is vették a vérrel telt zacskókat. Jan már nem kérette magát mint korábban, egymás után ürítette a tasakokat, de volt értelme, mert arca visszanyerte hamvas rózsa színét. A tusolás végeztével elindultak mindannyian saját cellájukba.

- Minden rendben ment? -érdeklődött kíváncsian KwangSoo miközben alig feltűnően végig mérte a lányt, és most már az ő szemei is megakadtak formás keblein, de nem ment át taplóba-
- Talán reggelre teljesen rendbe jön! Valószínű, hogy gyomorrontást kapott.
- Akkor most már megnyugodhatsz!
- Talán tudok aludni egy keveset már ha valaki nem kezd el megint járkálás közben tapogatni!
- Nem fog! Elbeszélgettünk vele a dologról, de ha mégis akkor csak szólj bátran, majd seggbe billentem.
- Hyung csak egyszer...
- Pont elég volt! Majd ha kéri hogy megvédd, akkor esetleg jogot formálhatsz dolgokra, ha YunHak is úgy dönt, addig nem nyúlhatsz hozzá!
- Tuudoom! Hyung is elmondta délután! Miért kell neked is?
- Mert nem biztos, hogy elsőre meg is értetted, hogy nem szabad!
- Na srácok ha befejeztétek a civakodást akkor én szeretnék aludni! Csak hogy tudd, soha! Ismétlem soha nem kérnék a te segítségedből, előbb nyomom ki a szemeimet vagy vágom ki a nyelvemet, mint se neked könyörögjek, hogy "Oppa ments meg!"
- Nem is segítenék egy ilyen ...
- Na jól van JiHyuk tessék aludni! -ragadta meg KwangSoo a pólója nyakánál és az ágyához kísérte-

Bezárva 3.rész

A nap már fényesen sütött be a kis ablakon, mikor kezdett magához térni. Lassan nyitogatta a szemeit. Nem akart felébredni és kiszakadni a kényelmes érzések közül, ahhoz túlságosan is jól érezte magát, miközben azt képzelte, hogy otthon van és érte megy majd valaki a szobájába, hogy felkeltse az ebédhez. Nagyot sóhajtott, majd befordult a fal felé és szinte azonnal álomföldön találta magát. Azt álmodta, hogy otthon ébredezik a hatalmas és kényelmes ágyában, majd valamelyik menyasszonya felmegy hozzá, hogy felébressze.

- Ébresztő, álomszuszék. - szólította Jessica.

- Mmmmm... - mormogott. - ...csak még egy kicsit.

- Tudod, hogy nem aludhatod át a napot, mint a múltkor. - simított végig a kezén. - Legutóbb is káosz lett belőle.

- Talán igazad van. - mondta, miután alaposan kinyújtózott.

- Ez a beszéd. - már meg is fogta a karját és felültette az ágyban.

Érezte, hogy valaki rázogatja az ágyában, már amennyire a priccset annak lehet nevezni és mikor kinyitotta a szemét, csak rácsokat látott. - Basszus.... - nyöszörgött. - .... ilyen nincs! - Nem akarta elhinni, hogy az egész Jessica-val csak egy szép álom volt. Három rohadt évig itt kell rohadnia, míg végül újra láthatja a családját és a menyasszonyait. Elesettnek érezte magát, hisz szinte senki nem volt vele a családjából. Állj! Tackey & Tsubasa két ember a családjából és Anne is ott van.

- Ébresztő. - halotta Tackey hangját, de nem akart reagálni. - Térj magadhoz, különben kihagyod az ebédet! - ez a kijelentése se tette meg a hatását.

Érezte, hogy a férfi kimászik az ágyából és ekkor megkönnyebbült, de néhány pillanat múlva, mikor ismét elaludt volna, újra bemászott az ágyába valaki. - Gyere baba. - Tsubasa mélyen búgó hangjától kinyitotta a szemeit és egyáltalán nem állt ellen, mikor az ölébe vette és elindultak a folyosók végén található lépcsőkhöz, ami az ebédlőhöz vezette őket. Leültették egy asztalhoz, és végre magára hagyták, hogy aludhasson, legalábbis ezt gondolta.

Már majdnem sikerült elaludnia, mikor lépteket hallott az asztaluk felé közeledni, de nem hármat, hanem legalább tizenkettőt. Nem törődött vele, hisz ha észreveszik, hogy nem akar tárgyalni senkivel, akkor majd békén hagyják. Tévedett. A léptek közvetlenül mellette értek véget és néhány pillanat múlva valaki piszkálni kezdte. Először úgy döntött, hogy nem foglalkozik vele, de amikor nem akarták abbahagyni, felemelte a fejét, és mikor körülnézett, tizenkét srác állt körülötte.

Dacosan állta a tekintetüket és kíváncsian várta, hogy mikor nyögik ki mit akarnak tőle. Sorban leültek az asztalához, néhányan még széket is vittek oda, hogy mindannyian elférjenek. Szinte azonnal érezte, hogy ebből sehogy sem jöhet ki jól, egy gyors mozdulattal felállt, hogy megnézze a Supernova az asztalánál van-e, de legnagyobb szerencsétlenségére nem találta őket. Dühösen fújtatott egyet. Ez is csak az ő szerencséje lehet.

- Hová mész, édes? - kérdezte az egyik, majd visszarántotta a helyére.

- Dolgom van! - jelentette ki és azzal, hogy nem hagyták elmenni, csak kezdték kihúzni nála a gyufát.

- Maradj még. - csatlakozott be egy vörös hajú srác.

- Mit akartok? - fújtatott dühösen, de ez sem érdekelte a fiúkat.

- Csak barátkozni, ennyi az egész. Hidd el, könnyebb dolgod lesz, ha jóban vagyunk. - a jobb oldalán ülő végre kezdett a lényegre térni.

- Vagyis?

- Itt van egy szabály. - kezdte el a következő. - választasz egy befolyásos bandát és cserébe azért, hogy megvédenek, megteszel a tagoknak vagy a vezérnek valamit.

- Hidd el, a szex az egyik legélvezetesebb módja annak, ha a jól léted a tét. - csatlakozott be egy másik srác.

- Szívesen gondodat viselnénk és Lay-nek megtetszett a barátnőd is. - biccentett fejével a másik felé a mellette ülő.

 - Kik vagytok? - a kérdéssel jelezte, hogy eddig be sem mutatkoztak.

- Oh, de modortalanok vagyunk. - szólalt meg a vele szemben ülő szőke srác. - Én Joonmyun vagyok, de szólíthatsz Suho-nak. A többiek: Luhan, Tao, Xiumin, Sehun, Baekhyun, D.O, Chen, Lay, Chanyeol és a két mellette ülő Kai és Kris. A csapatunk neve: Exo.

- Én.... - kezdte el, de az egyik megakadályozta benne.

- Pontosan tudjuk kik vagytok.

- Szóval, mit mondasz? - kérdezte a Kai-nak nevezett srác. - Leszel a védencünk?

A mondat eléggé feldühítette, hisz nem egy rohadt tárgy vagy egy guminő, akit kényükre-kedvükre használhatnak, majd elhajítják, ha már megunták. Erre nem fogják rákényszeríteni! Elég megrázó dolog van életükben, nem kell, hogy tizenkét kanos playboy is a nyakukra járjon! - Bocs, de mi már foglaltak vagyunk! - a kijelentésre a fiúknak leesett az álla.

- Ki előzött be minket? - csattant fel Sehun. - Kik voltak azok a mocskok?

- Kik azok a szemetek, akik előttünk rátették a kezüket az új lányokra? - Kiabálta torka szakadtából Tao.

A nagy hangzavarra mindenki elhallgatott és a fiúk dühösen nézelődtek, káromkodtak. Csak megrázta a fejét, hogy hogy lehetnek valakik ennyire hülyék. Helyettük szégyellte magát, amit eddig sosem kellett a családtagjai vagy a barátai miatt, de sajnos ennek is eljött az ideje. Próbálta összehúzni magát, mintha ott sem lenne, időnként a kígyózó sorra nézett, hátha elindult barátnője és a két férfi, hogy megmenthessék, de nem volt szerencséje.

Kétségbeesetten próbált jelezni azoknak a srácoknak is, akik a múlt este próbáltak kikezdeni velük, de ők is csak álltak az asztaluknál és bámulták. Megunta a várakozást. Szó nélkül állt fel és indult el, de a két mellette lévő srác azonnal visszarántotta a székre. Már majdnem belenyugodott a sorsába, mikor valaki hátulról érte nyúlt, felemelte és kihúzta a tizenkét fiú közül. Végre valaki megmenti az idiótáktól.

- Mi a fasz? - nézett az üres helyére az egyik srác. - Hol a csaj?

Mikor megfordult, azt hitte menten elájul. Egy hat tagból álló banda állt előttük, de nem a Supernova. Felnézett a mögötte állóra és akkor lett világos számára, hogy újabb ismerős arcok mentették meg egy másik bandától. A Vixx állt előtte és Hongbin mosolygott rá. Mosolyognia kellett és bevallotta magának, hogy még sosem örült senkinek ennyire, mint most nekik.

- Gyere csak vissza! - ragadta meg a csuklóját Kris, de Leo lefejtette róla ujjait és Hongbin a háta mögé húzta.

- Mi az, csak nem a ti vagytok azok, akiket keresünk? - fordult feléjük Sehun, a tekintetében lehetett látni, hogy legszívesebben megölné őket, pláne Hongbin-t.

- Mi van, ha igen? Akkor mit fogtok csinálni? - morgott közvetlenül előtte Ravi.

- Akkor végetek! - mordult rájuk Kris és mindenki felállt a bandából.

Hátrálni kezdett, de nem jutott messzire, mert alig két méter megtétele után beleütközött egy meleg testbe. Fel sem nézett, mert attól tartott, hogy egy újabb banda, aminek a tagjai szintén rájuk pályáznak. Összerezzent, mikor az, akinek neki ütközött megragadta és úgy húzta maga mögé, mint nemrég Hongbin tette. Amint vette a bátorságot, felnézett és nem akart hinni a szemének. A Supernova tagjai álltak előtte és figyelték az események alakulását.

Az Exo-s fiúk közül hatan estek neki a Vixx-nek, míg a másik fele elindult érte, de kikerekedett szemekkel hőköltek hátra, mikor szembesültek a Supernova-val. A Vixx lerázta magáról az Exo-sokat, és lefagytak, mikor hátra fordultak. A vezérnek nevezett Yunhak elkapta Kris-t és akkorát vágott a képébe, hogy azonnal a földön kötött ki.

- Hadd tegyem világossá a helyzetet mindenkinek! A két lány hozzánk tartozik és ha bárki akár egyetlen ujjal is hozzájuk ér, velem kell számolnia! - Ordította és ez megtette hatását, mert a tizenkét srác azonnal eltűnt onnan.

A Vixx lihegve állt és csak őt nézte. Hongbin közelebb ment, kihúzta a hat fiú mögül és vizsgálgatni kezdte. - Jól vagy?

- Semmi bajom. - válaszolta. - Nagyon fáj? - utalt a felszakadt szájára.

- Nem vészes. - kacsintott rá, és tudta, hogy igazat mond.

A mondat után nemsokkal megjelent Anne és a két fiú a tálcákkal a kezükben és nem értette a helyzetet, de valahonnan érezhette, hogy nincs oka félni, hisz a fiúk melegen üdvözölték a két férfit.  A Supernova-s srácok ledöbbenve álltak a helyzet előtt, hogy sem a páros, sem a Vixx nem tart tőlük. Élvezettel hallgatta a nyolc fiút, ahogy teljesen megfeledkezve magukról a családi dolgokról diskuráltak és elmosolyodott, mert tudta, hogy nincsenek egyedül abban az átkozott börtönben.

Leültek ebédelni. A Vixx hozzájuk tolt egy hatalmas asztalt, majd leültek hozzájuk enni és a Supernova is így tett. Egész jól elvoltak, míg az egyik őr meg nem jelent, hogy elvigye magával, de Anne nélkül. Kétségbeesetten nézett a körülötte ülőkre, mert tudta, hogy semmi jóra nem számíthat, hisz a börtön igazgatója hívatta magához. Erőt vett magán, hogy felálljon, de azzal a lendülettel az egyik mellette ülő fiú visszahúzta a helyére.

A vezér felállt és az őrre nézett. - Mondd meg Sangwook-nak, ha valami érdekli, engem kérdezzen!

- De be kell vinnem hozzá a lányt. - mondta az őr, a fiú mégsem akart neki engedni.

- Sehová sem megy!

Nem akarta, hogy összeverekedjen Yunhak az őrrel miatta, ezért a tiltása ellenére felállt és elindult az őrrel. Már előre felkészült minden eshetőségre, nehogy váratlanul érje valami. Mikor megérkeztek az igazgató irodájának ajtajához, nagy levegőt vett és kifújta, mielőtt belépett az ajtón.

- Áhhh, Hatcher kisasszony. - köszöntötte a férfi. - Üljön le kérem.

- Miért hivatott? - rögtön a lényegre akart térni, mert többen is várták, ráadásul még mindig éhes volt.

- Szeretném önnek bemutatni Kang nyomozót. Távollétemben neki fognak jelenteni.

Remek! Még egy szemétláda, aki folyamatosan piszkálni fogja azzal, hogy mit tudott meg a Supernova-ról és a drága kis titkaikról. Nem fogja elárulni őket, így pláne nem, hogy máris nyolcan vannak azok, akik a szeretteihez tartoznak Anne-en kívül. Csinálhat vele bármit, de nem áll kötélnek és ha kell, meg fogja védeni magukat.

- Tudja, az itteni lányok rendszeres vendégeink és egy kis infóért cserébe arany életük van. - utalt arra, hogy némi ellenszolgáltatásért nem keserítik meg az életüket.

Egyáltalán nem tetszett neki ez a helyzet. Hogy képzelik, hogy ilyenre kényszerítik az itt raboskodó lányokat? Sosem fog nekik behódolni, hisz még attól is rosszul van, hogy a Supernova-nak kénytelen lesz. A két férfi az övét csatolta ki, szemeik elsötétedtek a vágytól és a cipzárjukat húzták le, mikor váratlanul Yunhak és Sungje tépték fel az ajtót.

- Hagyjátok békén! - mordult rájuk Yunhak és intett Sungje-nek, hogy húzza a háta mögé.

Ismét abban a helyzetben volt, mint nemrég és ez bosszantotta. Itt nem lehet majd önmaga, nem viselkedhet természetesen és el kell rejtenie mindenki elől, hogy kicsoda, mindezt egy kibaszott tévedés miatt!

- Áhhh, Yunhak. - váltott át gúnyos hangra az igazgató. - Mi szél hozott titeket?

- Nagyon jól tudod te azt! Miért szórakozol a lányokkal?

- Mert megtehetem! - A kijelentéssel a férfi feldühítette a két srácot.

- Undorító vagy! - szólalt meg Sungje is. - Nem elég, hogy mindegyik lányt kihasználjátok, még őket is akarjátok?

A következő pillanatban egy újabb bandatag jelent meg a Tackey & Tsubasa párossal. A következő pillanatban rosszabbodott a látása, hallása eltorzult, gyomrába égető fájdalom hasított. Elérte az éhség, amit remélt, hogy nem ilyen hamar következik be. Tsubasa gyorsan az ölébe kapta, és elindultak vele a zuhanyzókig.

- Jézusom! Mikor ittál utoljára? - kérdezte az idősebb, de nem tudott rá válaszolni.

Tsubasa odanyomta a csuklóját a szájához és úgy fordította, hogy minél kényelmesebben hozzáférhessen. Nem nézett senkire, csak megragadta a férfi csuklóját, fogait gyengéden belemélyesztette és mohón szürcsölni kezdte édes vérét. Minden egyes érzéke üvöltött a karmazsin színű folyadéktól. Ennél jobb érzés nem volt most számára. Érezte, hogy Tsubasa lassan kezd gyengülni, ezért elengedte a kezét és csak pihegett az ölében.

- Jól vagytok? - nézett rájuk Tackey.

Tsubasa bólintott egyet, de ő képtelen volt rá. Nem volt elég számára az a kevés vér, amit a szervezetébe juttattak. Ennél sokkal többre volt szüksége és ezt Tsubasa is nagyon jól tudta. Az éles fájdalom, ami a gyomrát gyötörte, csak kis mértékben csillapodott, de más nem változott. Képtelen lett volna felállni. Tackey kapta az ölébe és segítette fel barátját, majd elindultak vele az északi szárny felé, ahol a kegyetlen gyilkosok és erőszaktevők tanyáztak.

Ismerős hangokat hallott, de nem tudta beazonosítani őket. Ismét vér ízét érezte meg a szájában, de annak sokkal másabb íze volt. Vámpír vért kapott, hogy legalább egy kicsit tartson ki, míg az orvosiból szereznek neki néhány zacskó vért. Tsubasa elrohant, míg Tackey újra elindult vele ki tudja hová. Minden bizonnyal egy cellába kanyarodtak be, mikor meghallotta Anne kétségbeesett hangját.

- Uramisten! Mi történt veled?

- Szomjas. - válaszolta Tackey. - Mióta nem ivott?

- Fogalmam sincs, de eddig sosem volt ilyen rossz állapotban.

- Hol van már Tsubasa a vérrel? - hangján hallatszott, hogy türelmetlen.

Nem bírta tartani magát és szinte azonnal elsötétedett minden előtte. Mikor magához tért, Tackey ült az ágyánál és Tsubasa is akkor tért vissza néhány zacskó vérrel. A szájához tartották a kis szívószálra emlékeztető valamit, de nem akart inni.

- Gyerünk! - parancsolt rá Tsubasa. - Innod kell, különben meghalsz!

- Nem. - suttogta.

- Innod kell, a kurva életbe! Szükségünk van rád! - Tsubasa kiabálása meggyőzte és hagyta, hogy megitassák vele először az első, majd a második zacskó vért is.

A helyzet nem változott és ugyanúgy érezte magát, ahogy korábban is. Borzalmas kínokat élt át és tudták, hogy nem mozdíthatják, inkább lefektették és vártak. Az órák lassan teltek, de ő képtelen volt aludni, csupán lehunyta a szemeit és próbált pihenni. Mire legközelebb feleszmélt, a hat fiú visszatért és faggatni kezdte őket, hogy mi történt. Egyikük vele maradt, de nem tudta, hogy ki, csak egy meleg testet érzett maga mellett a takaró alatt.

Mikor kezdett tisztulni előtte a kép, akkor vette észre, hogy Sungje-hoz bújva dörzsölgeti a szemét. Nem zavartatta magát, csak élvezte a meleg test által benne keltett biztonságot és a finom cirógatást a karján. Közelebb húzódott hozzá, bal kezét átvetette a fiú derekán és lehunyta a szemeit. Olyan békés és tökéletes volt minden, hogy nem akarta megzavarni a hangulatot.

Anne és a többiek nagyon jó hangulatban tértek vissza a celláikhoz, rögtön le is dermedtek, mikor meglátták őket összebújva. Az egyik srác bement hozzájuk és befeküdt a fal mellett lévő ágyba. Mikor felemelte a fejét, akkor látta meg, hogy Sungje szemei csukva vannak, de a többiek sokkal közelebbről figyelték őket.

- Sungje-ssi, vacsora. - rázogatta finoman a vezér és mikor magához tért, egy tányér onigirit nyomott a kezébe.

Felakart ülni, de nem volt ereje hozzá. Sungje felállt mellőle és enni kezdett, míg vele még mindig forgott a világ. Zihálni kezdett és Sungje letette a tányérját, de a másik ágyban fekvő srác megállította. - Hyung, majd én. Te csak egyél nyugodtan.

Halványan érezte, hogy a fiú befekszik mellé és ugyanúgy öleli át, mint korábban Sungje. A mellkasára helyezte a fejét és a szívdobbanásai kezdték megnyugtatni. 

 - Jobban vagy? - kérdezte Anne.

- Még mindig szédülök. - válaszolta, majd nagy nehezen felült és a mellette fekvő srác segítségével óvatosan kikászálódott az ágyból.

Szó nélkül elindult kifelé a cellából. Anne követte, majd a folyosó végén összetalálkoztak a T&T párossal. Tsubasa az ölébe kapta és meg sem álltak a zuhanyzóig, ahol leült vele az ölében és elővett néhány újabb vérrel teli zacskót. Mondania sem kellett, hogy igyon, máris elkapta az egyiket, és mohón kezdte kiszipolyozni, majd a következőt és ez így ment tovább egészen addig, ameddig rendben nem jött.

Olyan volt, mintha minden visszakerült volna helyére. Érzékei kiélesedtek, a gyomrát kínzó fájdalom is elmúlt és az erejét is visszanyerte. Egy kellemes zuhany után úgy mentek vissza, mintha mi sem történt volna, persze egy kicsit még émelygett, de ez nem akadályozta meg abban, hogy jól érezze magát.

Mikor belépett a cellája ajtaján, kikerekedtek a szemei. Sungje még mindig az ágyában feküdt és várta, hogy visszatérjen. Óvatosan zárta be az ajtót maga mögött, majd lassan bemászott az ágyba. Legnagyobb meglepetésére a fiú felemelte a takarót és úgy helyezkedett, hogy ugyanúgy hozzá tudjon bújni, mint korábban. Észre sem vette és elnyomta az álom.

Bezárva 2.rész

Anne életében először volt boldog, mióta szülei tragikus balesetben életüket vesztették, emiatt iszákos nagybátyjához került, aki minden egyes napot úgy zárt, hogy jó megverte a lányt, de ő nem mert ellene mit tenni. Ma végre összeszedte minden bátorságát és szembe szállt Brian bácsival amikor megütötte és a földre esett leverte a vázát az éjjeliszekrényről, ezt megragadva ütötte meg erőszakos nagybátyját és kiszaladt az ajtón. Minderre csak azért volt képes ennyi idő elteltével, mert majd 20 éve már, hogy találkozott barátnőjével, aki szinte a nővére. Megváltoztatta az életét, értelmet adott neki és vigaszt amikor a lánynak arra volt szüksége, most is épp hozzá igyekszik, hogy egy remek szabású partira menjenek.

A szokásos találka helyükre érve Anne szinte Jan nyakába ugrott. Jan kicsit furcsállotta a lány fene nagy jó kedvét, ezt szóvá is tette. Amikor Anne elmondta mi az oka nagy örömének azon kívül, hogy annyi kérlelés után végre elmehetett abba a klubba, ahova Jan jár, és oly sokat mesélt neki. Még be sem mentek máris egy véres jelenet tárult szemük elé, egy fiatal jól szituált férfi feküdt a földön és egy másik volt fölötte, csak akkor látták meg, hogy nem egyszerű ember a támadó. Anne a látványtól egy pillanatra megfagyott, bevillant neki a vérbe fagyott szülei látványa kislány korából, de hamar visszazökkent Jan hangja hallatán és egyből lekapta boleróját és a földön heverő srác vérző sebére szorította, úgy ahogy az iskolában tanították neki. Nem tudott másra koncentrálni mint a rengeteg vérre, és arra, hogy az a lény épp Jannel küzd. Már azt hitte megmenekültek mikor észre vette, hogy a fiatal férfi már nem lélegzik, és az emberek csak gyűltek körülöttük. A rejtélyes támadó úgy el illant, hogy nem maradt utána semmi, a két lány pedig egyből az első számú gyanúsított lett a segítőkész járókelőből.

Anne nehezen viselte az egész eljárást, hiszen nem elég, hogy árván kellett felnőnie egy ittas vezető miatt aki él és virul, de egész életét egy alkoholista bántalmazásában kellett leélnie. Egyszer az életben egyetlen éjszakára jól akarta érezni magát, erre gyilkossággal vádolják meg, ennél rosszabb már nem is lehetne a helyzet, gondolta, de nem sejtette mi vár még rá. Elrángatták az áldozat temetésére, hátha ez majd megtöri és bevallja, hogy ők ölték meg, de Anne a temetésen a nyitott koporsó láttán összeomlott, mert még mindig visszatérő képként kísérti szüleinek holtteste. Amint véget ért a szertartás a lányokat a világ legsötétebb, legkomorabb és legveszélyesebb börtönbe szállították. Jan próbálta megóvni Annet a további megrázkódtatásoktól és mindentől ami fenyegetést jelenthetett számára. Anne nem volt egy ijedős kislány, de az érzelmei hamarabb legyőzték, mint az utcán lógó zsebtolvajok akiket szinte üldözött az eset előtt.

Amint átlépték a börtön kapuját tudták, hogy innen nincs menekvés, első útjuk egyenest a börtönigazgató irodájába vezetett. Nem mintha akartak volna menni, de a két jó erőben lévő őrrel nem volt értelme szembeszegülni. Az irodába érve egy középkorú férfi ült egy asztal mögött, elég furcsa tekintettel, végül kinyögte, hogy Jan családja mindent elintézett, hogy ne érezzék magukat rosszul, mindezt persze gúnyosan, hozzá téve, hogy valakik már ki is szemelték őket. Az egyik őr a nyugati szárnyba kísérte őket és nagy nehezen azt is hajlandó volt megosztani a lányokkal, hogy mely cellákban fogják eltölteni azt a bizonyos 3 évet.

- Remek! Nem elég, hogy az egész életem egy rakás szar, megvádolnak egy ember megölésével akit tulajdonképpen nem is ismertem és csak az életét próbáltam megmenteni, nem, ez nem volt elég, még a börtönben is egy olyan cellában kell rohadnom 3 évig amiben két másik idegen! Kösz mindenkinek! Az élet egy kibaszott nagy szívás! -szitkozódott Anne-
- Anne, ssh! Nem tudhatod kik hallanak minket és mit tehetnek velünk! Menjünk keressük meg azt a bizonyos Jung akárkicsodát!
- Felőlem! Időnk mint a tenger! Csak bele ne fulladjunk!
- Menjünk együnk valamit, ha már a ebédlő kellős közepére lyukadtunk ki!
- Egye fene toljuk be az első kajánkat, hátha szerencsénk van és megmérgezték! Akkor tuti kijutunk innen.
- Ott van egy üres asztal! Úgy se maradunk sokáig, nem zavarunk senkit, ha oda ülünk.

- Csak nem ti vagytok az új csajok? -kérdezte gúnyosan az egyik-
- Remélem ezt nem akartad megenni? - nyúlt Jan tányérjáért a másik-
- Jobban tennéd, ha nem szórakoznál mások ebédjével! Tedd szépen vissza ahonnan elvetted!
- Mi bajod?
- Nem hallasz? Azt mondtam tedd le!
- Ne haragudjatok! -szólt közbe Hyomin- Qri-nak problémája van a helyes viselkedés fogalmával.
- Vettük észre! Jan vagyok ő pedig a húgom Anne!
- Mi hozott ide benneteket? Gondolom nem a koszt és nem a wellness szolgáltatások? -érdeklődött EunJung- Amúgy nagy mázlitok van! Azaz asztal titeket stíröl amióta beléptetek az ajtón.
- Mert kik azok? -kérdezte közömbösen Anne-
- Ezt nem hiszem el! Ezek semmit se tudnak? Komolyan miért őket szúrták ki a srácok? -háborgott Boram-
- Az aki veled szembe ül az asztalnál a vezérük YunHak, mellette a helyettese Sungje...
- Na nem fogok unatkozni úgy érzem! Anne maradunk ameddig kell! -lelkesült fel Jan a srácok láttán-
- Én ugyan nem! Ha kell kiskanállal vágom fel az ereimet, mintsem behódoljak nekik vagy az ...
- Ssh! Majd megbarátkozol a dologgal! De most menjünk innen! Csajok kösz az infót! Anne fedezzük fel a terepet még mielőtt bezárnak minket éjszakára!
- Jó, de nem akarok azok közelébe menni! Valami bűzlik velük kapcsolatba, ha az igazgató tudni akarja mit forralnak és mindenki őket isteníti.
- Ne légy már ilyen! 6 jó pasi szinte karnyújtásnyira a koszos sötét celláinktól, ennél jobb látványra nincs is szükségünk amíg idebent dekkolunk!

A folyosókon fel le mászkálva Jan egyik ismerősébe botlottak, mégpedig Tsubasaba. Értetlenül állt a lányok előtt, mert nem tudta kitalálni vajon miért kerültek épp abba a börtönbe. De Jan megnyugtatta, hogy nem lesz semmi gond, minden el lett intézve. Ha mást nem is tudott tenni a családja, de ezt legalább elintézte nekik. Vacsoránál ő is csatlakozott hozzájuk, sőt cimborája Tackey is, aminek Jan nagyon is örült, láthatóan az újonnan érkezett férfi is. Jó ideje beszélgettek, mikor újabb emberek érkeztek az asztalukhoz.

- Már nyugodtan vacsorázni se lehet? Ebben a koszfészekben legalább ennyi örömöm lehetne!
- Ha nem akarsz bajba kerülni akkor több tiszteletet kéne adnod az itt lévőknek! Újonc!
- Ennél nagyobba? Emberölésért ülök! Az életemet inkább pokolnak nevezném, most meg ide raktak nyaralni. Ennél szarabb már nem lehet! Még a halál is jobb lenne, mint, hogy a ti képeteket bámuljam.
- Kis csillag vegyél vissza! -szólt közbe egy másik hasonló srác-
- Na jó HyunJoong, szerintem jobb lenne, ha elmennétek innen! -szólt közbe Tackey-
- Mi a hézag? -lépett oda a másik asztaltól a 6 srác-
- Közöd?
- Több mint neked! Ezek a csajok a mi szárnyunkba valóak! Szóval tiplizzetek, amíg megtehetitek!

A lányok elmentek tusolni, majd törölközőiket szorongatva vissza sétáltak a nyugati szárnyba, celláikat még üresen találták. Pár perccel később, mikor már elhelyezkedtek saját helyeiken, akkor jelentek meg a cellatársak. Mindketten kikerekedett szemmel figyelték ahogy a srácok becsapták az ajtókat és az ágyukra vágódtak. Néma csendben teltek a percek egész a villanyoltásig, ekkor Anne arra lett figyelmes, hogy valaki tapogatja melleit, megragadta a kezet ami keblét szorongatta és egy határozott mozdulattal elkezdte az ellenkező irányba tolni, aztán elengedte remélve, hogy az illető tanult belőle. Mivel sötét volt nem tudta volna megmondani melyik srác volt, de nem is érdekelte.

Bezárva 1.rész

Különös hangulatú éjszaka volt. Jan épp a szokásos útvonalán haladt, hogy találkozhasson gyerekkori barátnőjével, Anne-nel. Egész úton elgondolkodott és visszaemlékezett arra, mikor először találkoztak. Mindketten gyerekek voltak.Az éjszakai várost járta néhány addig összeszedett családtagjával, mikor az egyik házból egy tőle néhány évvel fiatalabb kislány keserves sírására lettek figyelmesek. Szülei holttesténél guggolt, és torka szakadtából sírt. Akkoriban sokat aggódott érte, pláne, hogy szadista nagybátyjához került, és ő minden egyes alkalommal bántotta, amikor csak lehetősége volt rá. Akkor fogadta meg, hogy kitart mellette, és a legjobb barátnője lesz, és ez így is lett. Azóta elválaszthatatlanok, és minden titkot tudnak egymásról.

Szokásukhoz híven abban az utcában futottak össze, amelyikben mindig találkoztak. Elmosolyodott, mikor Anne fülig érő szájjal csatlakozott hozzá, de nem értette egészen addig a pillanatig, amíg rá nem kérdezett.

- Mi történt, hogy ilyen vidám vagy? - érdeklődött, de Anne jó kedve nem múlt el.

- Amiatt a szemét miatt. - válaszolta.

Jan-en hirtelen úrrá lett a düh. - Akarod, hogy elintézzem?

Anne csak megrázta a fejét. - Már nem kell. - mosolya szinte a füléig ért. - Megtettem én.

Először ledermedt a hírtől, majd gondolatai megállíthatatlanul cikáztak a fejében. Csak remélni tudta, hogy nem vérbe fagyva fekszik bent valahol a házban. - Ugye nem ölted meg? - Látta Anne szemein, hogy meglepte a kérdés.

- Nem, de megfordult a fejemben. - hangja alapján ítélve rájött, hogy tényleg úgy volt. - Most az előszobában fekszik ájultan.

Nem is kérdezett többet, inkább igyekezett arra a nagy bulira koncentrálni, amire hivatalosak voltak. Még néhány utcát sétáltak, mire elérték azt a titkos klubot, amiről az éjszaka teremtményei és a velük szövetségben álló emberek csak meséltek. Igaz, hogy sokszor megfordult már itt, de a sorozatos verekedésekbe torkolló bulik miatt nem vitte el eddig barátnőjét. Egyes bulik nagyon kegyetlenül végződtek. Gyakran előfordult, hogy valamelyik vámpír vagy más teremtmény úgy rendezte le a vitáját, hogy megölte áldozatát és akit lehetett még darabokra is tépett.

Alig értek oda, az ajtó máris kivágódott és egy ismeretlen haldokló srácot dobtak ki pontosan eléjük. Nem sokra rá meg is jelent a lény, aki elbánt a sráccal, és Anne-re akart támadni. Ösztönei révén azonnal reagált, és megállította a kezét, mielőtt barátnőjét elérhette volna. A dög ránézett, majd a lányra és ordítani kezdett, amikor meglátta, hogy a fiú még életben van. Ellensége teste rögtön megfeszült a markában, mikor túlvilági hangon kezdett morogni. Utálta, ha valamelyik szerettére fente egy kívülálló rohadék a fogát. Megunta, hogy egy helyben állnak, lassan megmozdította a kezét és lefelé mozdította. Az ismeretlen lény egyre hangosabban sikított, miközben a csontjai minden mozdulattal egyre hangosabban reccsentek, majd egy hangos, reszelős hanggal ripityára törte őket.

A fájdalomtól az térdre rogyott és úgy nyöszörgött tovább, míg néhányan ki nem léptek a klubból és ledermedve nézték a jelentet.

- Hogy van? - kérdezte a még mindig a srác mellett gubbasztó barátnőjét.

- Nem tudom. - válaszolta.

Amint kimondta a mondatot, a srác azonnal meg is halt. Sérülései súlyosak voltak, már amennyire egy embernek az lehet. A meglepettségtől teljesen lefagyott, még az előtte térdelő ismeretlen lény sem zavarta. Úgy érezte kicsúszik a lába alól a talaj és alig kapott levegőt. Legnagyobb szerencsétlenségére akkor jelentek meg néhányan és az sem segített a helyzeten, hogy neki és barátnőjének is véres volt a keze, ami arra engedett következtetni, hogy ők ölték meg a srácot.

Szinte pillanatok alatt jelent meg néhány ismerős vámpír, akik a családján kívül a város rendjére vigyáztak és ragadták meg, majd felhúzták a földről Anne-t, hogy magukkal vihessék a "rendőrségre". Idejük sem volt feleszmélni, máris az úgynevezett "bíróságon" találták magukat és az ítélet minden szempontból: BŰNÖS.

A helyszínen néhány családtagja is megjelent, csak úgy, mint Lucian és Anne nagybátyja, aki ezúttal sem volt józan. Nem mentegetőzött, inkább jobbnak látta, ha elfogadja a sorsukat és igyekezett beletörődni, mert egyhamar úgysem fog kiderülni, hogy ártatlanok és nincs nagyobb szégyen, mint örökösként olyan gyilkosságot elkövetni, amit tiltanak a szabályok, ráadásul olyan ember fia halt meg, aki támogatta a vámpírokat.

Szeme sarkából látta, amint a családtagjai eredőjéhez fordultak és kérdőre vonták, és hallotta a beszélgetést.

- Hogy képzeled? - csattant fel Marius. - Nem hagyhatod a saját örökösödet a sorsára!

- Mit akarsz, mit tegyek? - fordult hozzá dühösen.

- Ne hagyd, hogy ezt tegyék vele! - csatlakozott be egyik menyasszonya, Jessica.

- A saját utódodat a halálba küldenéd? Van fogalmad róla a többiek mennyire elfordulnak majd tőled? Megakarsz halni? - Marius próbálkozása úgy tűnt megtette hatását.

Lucian-nek sikerült annyit elérnie, hogy legalább a temetésig még szabadlábon legyenek, közben pedig gyanúsan viselkedett és néhányan el is tűntek a köreikből. Tudta, hogy készül valamire, csak arra nem, hogy mire. A meggyilkolt srác apja ragaszkodott ahhoz, hogy ott legyenek a temetésen, így szembesülni tudnak tettük következményével és talán még bűntudatuk is lesz. Olyan miatt nem lehet, amit nem ők tettek, hisz csak segíteni akartak a fiún és nem megölni, mint ahogy azt néhány akkor a helyszínre érkező tanú állította.

A temetés után azonnal egy különleges börtönbe szállították őket, amely túl komor volt, még egy lelketlen vámpírnak is. A falak és azzal együtt minden szürke volt és barátságtalan, nekik pedig itt kellesz majd lehúzniuk néhány évet a semmiért. Dühös volt, bár Anne-nek nem mutatta ki, mert igyekezett higgadt maradni. Nem akarta, hogy elboruljon az agya, hisz ki tudja kik vagy mik közé kerültek be.

Beléptek a bejáraton, ami egy hosszú folyosóra vezetett, majd egy lépcsőn mentek fel legalább két-három emeletet és egy másik folyosó végén találták magukat. Ott bal oldalt volt egy ajtó, amin be kellett menniük. Az őr, aki a bejárattól egészen odáig kísérte őket nyitotta ki az ajtót, majd miután beléptek bezárta, és akkor tudatosult benne, hogy nem egy kegyetlen rémálomról volt szó. Alaposan körülnézett. A szobában két nagy polcon, egy hatalmas asztalon és néhány széken kívül nem igen volt más, csak egy férfi, aki majd felfalta őket szemeivel.

Úgy körülbelül a negyvenes évei elején járhatott és a következtetései levonása után megjegyezte magában, hogy a kora ellenére nem is rossz pasi. Kérdően nézett a férfira, míg észre nem vette magát.

- Üdvözlöm önöket, hölgyeim, én Joo Sangwook vagyok, a börtön igazgatója. - kezdett bele a mondókájába. - Itt létük alatt én gondoskodok a jól létükről. A családja már megtett mindent, hogy ne szenvedjenek hiányt semmiben.

- Megtenné, hogy a lényegre tér? - rövidre akarta zárni, mert utálta, ha valaki sokat kertel.

- Ez egy nem mindennapi börtön és csak a kiváltságosak kerülhetnek ide. - folytatta a férfi. - Nem tudom mi lehet önökben, de az egyik banda máris magukra tette a kezét.

- Elmondaná végre a szabályokat? - türelmetlenkedett és látta, hogy barátnője is hasonló lelki állapotban van.

- Nos rendben. - mondta. - Az első, hogy nem csinálnak hülyeséget, amivel felbosszantanak, különben pokollá teszem az életüket! A második, hogy bármilyen ellenem készülő dolgot terveznek a rabok, tudatják velem! A harmadik, hogy megtudják Jung Yunhak csapata mit tervez ellenem és amint van valami, azonnal szólnak. Minden egyes piszkos kis ügyről tudni akarok!

Úgy vélte eleget hallottak, így elindultak az ajtó felé és miután kinyitották, a kíséretükkel néhány méterrel az iroda után balra kanyarodtak. Ismét egy hosszú folyosó következett ami a végén öt irányba végződött.

- Ez a nyugati szárny. - mutatott az őr egyenesen. - A ti celláitok itt lesznek.

- Várjon! - szólt az őr után Anne. - Megmondaná, mégis melyik cellába menjünk be?

A férfi fújtatott egyet, majd elindult velük a nyugati folyosón. Mindkét oldalon cellák sorakoztak, de kedve sem volt megszámolni, hogy mégis mennyi, csak leakarta tudni azt a rohadt rémálmot. A legváratlanabb pillanatban álltak meg.

- Ezek azok. - mutatott két különbözőre a férfi, majd elment.

Külön helyiségben élnek majd a hátralévő három évben? Ez kinek a hülye ötlete volt? Mégis hogy képzelték, hogy hagyja, hogy Anne együtt legyen a cellában két fogollyal, akiket nem is ismernek? Valaki nagyon elszúrt valamit, és tévedett, ha azt hitte hagyja majd ezt az egészet! Egy pillanat! Ki az a Jung Yunhak? Dühösen dobta le a cuccait az alsó priccsre, majd azonnal elindult, hogy megkeresse azokat, akik elakarták választani őket.

Anne-nel az oldalán kisétált a nyugati szárnyból, lépcsőztek egy emeltet lejjebb és mikor balra fordultak, egy hatalmas ebédlőben találták magukat. A rabok egy része kígyózó sorban állt a pultnál és vették el az ételt, amit kaptak, a másik része már ült és javában evett. Minden bizonnyal dél van. Összenéztek, majd beálltak ők is. A tálcájukra egy pohár narancslé és néhány onigiri került.

Ahogy elindultak a pulttól, kinézték az egyetlen asztalt, ahol senki nem ült, majd odasétáltak, leültek egymással szemben és enni kezdtek. Nem messze tőlük, majdnem velük szemben hat srác ült és őket figyelte. Idejük sem volt feleszmélni, máris hat ismeretlen lány ült le melléjük és bámulták őket evés közben.

- Nézd, Boram, az új jövevények éhesek. - gúnyolódott rajtuk az egyik lány.

- Ízlik az onigiri? - emelte fel a tányérját és már készült a következő mozdulatra, de megállította.

- Én a helyedben letenném a helyére a tányért a kajával együtt. - a hangja cseppet sem volt kedves és látta, hogy Anne is készült már arra, hogy ha szükséges, móresre tanítsák őket.

A lány meredten nézett a társaira, majd vissza rá. - Mit mondtál?

- Talán süket vagy? - csattant fel. - Azt mondtam tedd le a kajám a tányérommal együtt, vagy eltöröm a kezed!

A hanglejtésétől és a dühös tekintetétől a mellette ülő lassan letette elé a tányérját, majd visszaült és percekig csak csend volt. Néhány perc múlva egyikük ismét megszólalt.

- Ne haragudjatok Qri illetlen viselkedése miatt. Ő egyszerűen csak szeret bunkóskodni az újakkal. - mentegetőzött a lány. - A nevem Hyomin. A többiek: Boram, Eunjung, Jiyeon, Soyeon és Qri-t már ismered.

- Én Janho vagyok, ő a húgom, Sooyoung, de én csak Anne-nek becézem. - kacsintott a lányra.

- Mi miatt kerültetek be? - kérdezte az előbb Eunjung-nak nevezett lány.

- Egy befolyásos pasi és a talpnyalói ránk kentek egy gyilkosságot, amit nem mi követtünk el. - válaszolta Anne, ezzel is becsatlakozva a beszélgetésbe.

- Az kemény lehet. - húzta el a száját Hyomin. - Egyébként szerencsés lányok vagytok.

- Miért is? - húzta fel jobb szemöldökét.

- Mert a Supernova kiszúrt magának titeket. - válaszolta Eunjung.

- Még hogy szerencsések?! - csattant fel Boram. - Nekünk lenne a helyünk velük a nyugati szárnyban, nem pedig két újoncnak, akik azt se tudják kik ők!

- Supernova? - nézett értetlenül barátnőjére.

Hyomin a szemben lévő asztalnál ülő hat srác felé mutatott, akik őket nézték. - A vezérük Jung Yunhak és a kis főnök Sungje. Ahw.... annyira szívdöglesztőek!

Először nem akart hinni Hyomin-nek, majd ahogy alaposan megnézte őket, rájött, hogy igaza volt. Kapásból három srác is bejött neki. Legalább nem fog unatkozni és lesz néhány helyes pasi, akikkel kedvére szórakozhat. Máris akadt néhány érv arra, hogy ne unatkozzon vagy őrüljön meg. Anne-nek szemmel láthatóan nem tetszett a helyzet, hogy hat pasival lesznek összezárva a nyugati szárny két cellájában, és be kellett látnia, hogy igaza van. hisz ki tudja mire képesek.

Ebéd után egy kósza gondolattól vezérelve sétálni indultak, hogy felderítsék a börtön minden egyes szegletét. Az ebédlővel egy szinten, volt a konyha és a zuhanyzók. A fürdőszobában legalább hat egymástól elválasztott zuhanykabin volt, olyan üveggel, amin nem lehetett átlátni és zárral, hogy ne lephesse meg őket senki. Onnan kiérve visszamentek a lépcsőkhöz és felmentek arra a folyosóra, ahol a négy szárny összeér. Első blikkre a keleti szárnyba indultak.

A céllák elrendezése hasonló volt nyugatiéhoz, már amennyire megtudta figyelni. A egy-egy cellában néhány rab összeverődött, voltak, akik kártyáztak, mások pornó magazinokat böngésztek és voltak, akik csak beszélgettek egymással. Anne megragadta a csuklóját, hogy jelezze, inkább menjenek vissza a saját szárnyukba, de valami ezt súgta neki, hogy tovább kell menniük. A szárny bal oldali utolsó cellájában egy ismerős alakot vélt felfedezni.

Közelebb ment a cellához, hogy megbizonyosodjon arról, nem csal a szeme és mikor ez megtörtént, meglepődött. - Tsubasa? - kérdezte bizonytalan hangon és a férfi válaszolt is.

- Ki kérdezi? - felült és elindult feléjük, majd kikerekedett szemekkel nézett rájuk. - Jan? Jól látom, hogy te vagy?

A férfi azonnal magához húzta, és jó szorosan magához ölelte. Mikor elváltak és visszanézett barátnőjére, látta, hogy nem érti a nagy összeborulásukat. - Anne, ő Tsubasa. - mutatta be őket egymásnak.

- Hogy kerültetek ide? - kérdezte a férfi.

- Baron, az a mocsok kitalálta, hogy mi öltük meg a drága fogadott unokaöccsét és bekaszniztak. - válaszolta egyszerűen.

- Az a rohadt szemét! - csattant fel Tsubasa. - Lucian nem csinált semmit?

- A bíró a rokona, de elintézte, hogy nem szenvedjünk hiányt semmiben. - kacsintott a férfire, mire ő elmosolyodott. -  Jó lenne Tackey-t is látni.

- Hamarosan fogod.

- Ő is itt van? - kuncogott egyet és Tsubasa kacsintása egyet jelentett egy hatalmas igennel.

Az órákig tartó beszélgetés után eljött a vacsora idő és a menü ugyanaz volt, mint ebédnél. Ezúttal volt társuk is a vacsoránál. Tsubasa indult el először az asztalukhoz, majd utána rögtön Tackey is. Másról sem beszéltek, csak arról, hogy hogyan ismerkedtek meg, mióta vannak jó viszonyban és családi dolgokról. A Supernova ugyanannál az asztalnál ült, mint korábban és ugyanúgy bámulták őket. Látszott a Yunhak-nak nevezett vezéren, hogy cseppet sem tetszik neki a helyzet, hogy két férfivel együtt ülnek az asztalnál.

Még be sem fejezték az evést, máris újabb öt ismeretlen srác zavarta meg őket.

- Ezt nem hiszem el! - csattant fel Anne. - Már vacsorázni sem lehet nyugodtan?

- Vigyázz a nyelvedre, ha nem akarsz magadnak rosszat! - szólalt meg az egyikük.

- Hyunjoong, mi lenne, ha szépen odébb állnátok? - kérdezte nyugodt hangon Tackey.

A fiú elhúzta a száját, majd nagy levegőt vett. - Attól tartok nem lehet, ugyanis megtetszettek nekünk a lányok.

A mondat hallatára a velük szemben ülő hat srác felállt, majd egyikük megszólalt. - Mi lenne, ha békén hagynátok őket?

- Mit ugatsz? - kérdezte az öt közül egy újabb.

- A lányok a nyugati szárnyban vannak, tehát a mi védelmünket élvezik! - a Supernova vezér hangján hallatszott, hogy egyáltalán nem viccel.

- Mi lenne, ha elhúznátok a beleteket? - indult el az egyik a hat fiú közül.

- Nyugodj le, Kwangsoo, csak szórakoztunk egy kicsit. - hátrált a Hyunjoong-nak nevezett fiú, majd el is tűntek a közelükből.

Vacsora után a két fiú elkísérte őket a zuhanyzók felé, majd magukra hagyták őket. Levetkőztek, a ruháikat és egy nagy törölközőt bevittek magukkal a kabinba, letették az ott lévő tartóra, majd megengedték a vizet és elkezdték beledörzsölni a szappant a bőrükbe. A meleg víz hirtelen kiűzte agyából a felesleges gondolatokat, de éberen figyelt, nehogy valaki váratlanul meglepje őket. Miután megtörölköztek, kiléptek a kabinból, felöltöztek és a vizes törölközőkkel a kezükben indultak vissza a nyugati szárnyba.

Mikor visszaértek a celláikba, azok még üresek voltak. A vele lakók minden bizonnyal majd később csatlakoznak hozzájuk. Mire mindent elrendeztek és elhelyezkedtek a saját priccsükön, megjelentek cellatársai is. Ketten léptek be abba a cellába, amiben ő volt. Az egyikük egy rántással bevágta maga mögött az ajtót, majd egymás után levágódtak a helyükre és ezután már csend volt. A világítást nemsokkal később kapcsolták le a folyosókon, és az egyetlen fény, csak az éppen járőröző börtönőr zseblámpájából érkezett. Tudta, hogy nehéz nap lesz a következő, ezért minden felesleges gondolatot kiűzött a fejéből és hagyta, hogy elnyomja az álom.