A támadás óta Anne furcsán érzi magát, rémálmaitól és rossz emlékeitől lassacskán megszabadult a hetek során, ami alatt minden éjjel KwangSoo mellett aludt. Néha teljesen váratlanul dühbe gurult, de hamar le is nyugodott. Ez az érzés nyugtalanította, elkezdte kerülni a többieket, magába zárkózott. Egyik este már nem KwangSoo ágyába feküdt, hanem sajátjába ami kiborította mindkettejüket. Teltek a napok Anne egyre nyugtalanabb lett, főleg mikor látta, hogy KwangSoo egy másik csajjal szívélyesen társalog és sétálgat. Mindenféle negatív gondolat játszódott le a fejében: Nem vagy elég jó neki! Rád unt mert egy idegesítő ribanc vagy! Téged soha senki nem fog szeretni! Anne fejvesztve rohant a tusoló helyiségbe, úgy ahogy volt ruhástól beállt a jéghideg víz alá és zokogott, üvöltött ahogy a torkán kifért. Ahogy kezdett fáradni, és lenyugodni a zuhanyzó aljába kuporodott, ott ücsörgött a hideg zápor alatt. Egyszer csak kinyílt az ajtó és az a bizonyos nő állt előtte és őt bámulta. Olyan szánakozó képet vágott a csaj, hogy Anne elvesztette a fejét. A hangok ismét duruzsoltak a fejében: Őt választja helyetted! Nézd milyen szép haja van és csinos teste! Te hozzá képest semmi vagy!
HALGASS! -üvöltötte Anne maga elé-
- Jól vagy? Fel tudsz állni? Hívjak segítséget?
- Nekem te ne segíts! Nem szorulok rá!
- Pedig nem nézel ki túl jól. Biztos minden rendben?
- Ha nem fogod be, mindjárt neked lesz szükséged segítségre!
- Azt hiszed azért, mert a nyugati szárny egyik magas rangújával kefélsz bármit megtehetsz? Bármikor lecserélhetnek, ha nem vigyázol!
- Mit mondtál te szuka?
- Mégis mi a fasz bajod van? Én csak segíteni....
- Mondtam, hogy tűnj el, mielőtt még megbánod!
Anne kezeiben az izmok megfeszültek, ujjain a körmei megnyúltak. Elvesztette teste felett az irányítást, tépte a lány haját, ruháját, karmolta a bőrét. A nagy zajra az éppen arra járőröző KwangSoo és Jihyuk lépett be. KwangSoo szóhoz se jutott, amikor meglátta mi történik a két lány között. KwangSoo lefogta Anne-t, míg Jihyuk a gyengélkedőre vitte a rémült lányt.
- Mi a jó büdös franc folyik itt?
- Engedj el! Ne érj hozzám! Ne nézz rám! Menj innen!
- Addig nem megyek sehová, amíg meg nem magyarázod miért verekedtél Olive-vel!
- azt mondtam TŰNJ EL! -tört ki rajta ismét a zokogás -
- Miért vagy csurom vizes?
- Menj inkább nézd meg azt a csajt!
- Engem az érdekel mi van veled!
- SEMMI! -lökte neki a falnak KwangSoot-
Anne rémülten rohant ki az ajtón, futott ahogy csak bírt. Tudta hol nem találnának rá, hol nem keresnék, ott ahol pár hete KwangSooval egymásnak estek a támadás után. A lábai lüktettek a szokatlan tempó miatt, de ő nem foglalkozott velük, csak rohant úti céljához. Amint a raktár helységhez ért magára zárta az ajtót, érezte hogy valami nem stimmel vele. Nem akart ártani senkinek, de nem tudta mitévő legyen, annyira megijedt. Jó pár percig ücsörgött már a sötét helységben, már kezdte azt hinni végre magára maradt, lesz ideje lehiggadni amikor Jan kiabálása ütötte meg a fülét: GYERE KI AZONNAL! Anne érezte, hogy ez nem kérés, hanem parancs. Tudta Jan most nagyon mérges. A lehető legrosszabbra gondolt, hogy az a személy aki mindig is testvéreként szerette, most meg fogja ölni. Remegve nyitotta ki az ajtót, és vánszorgott Jan elé zokogva térdre rogyott.
- Sajnálom! Sajnálom! Sajnálom!
- Mi történt? Miért vagy vizes?
- Nem tudom. Nem tudom! -zokogott keservesen-
- Gyere menjünk el Sheppard-höz, majd ő megvizsgál. -olyan kedvesen beszélt hozzá-
- Nem akarok! Félek!
- Nem lesz semmi baj.
- Már baj van! Nem tudom irányítani a testem! Ölj meg Jan! Könyörgöm ÖLJ MEG!
- Minden rendben lesz! Segítünk neked!
- Nem akarom! Én ezt egyáltalán nem értem! Nem bírom tovább!
- Mondj el mindent! Mióta érzed rosszul magad?
- Azóta! Azóta a testem furcsa, állandóan görcsbe rándul. Hangokat hallok a fejembe és néha szörnyűségeket akarok tenni. Pedig nem akarok, de... én ezt nem bírom tovább!
- Szedd össze magad, KwangSoo mindjárt ide ér.
- Nem akarom, hogy így lásson! Küld el innen!
- De miért? Tudod te mennyire aggódik miattad?
- Mond neki, hogy jól vagyok ne aggódjon, csak féltékeny lettem.
- Szerinted ez elég lesz neki?
- Nem, de nekem muszáj magánzárkába kerülnöm vagy meghalnom, mert bántani foglak titeket.
- Nem fogsz!
- Jan hol van Anne? Megtaláltad?
- Igen, de egyelőre nem szeretné ha látnád, mert fél hogy haragszol rá.
- Hogy haragudnék rá? Csak nem értem mi folyik itt! Napok óta kerül és nem tudom az okát, most meg verekedik és elbújik előlem.
- Majd később mindent elmagyarázok, de most menj Sheppard-ért. Mond neki, hogy a magánzárkákhoz jöjjön azonnal. Hozza magával a vész felszerelést mert van egy kis probléma.
- Mégis mi?
- Azt neked nem kell tudnod! Ő tudni fogja! Siess! Azután pedig menj vissza a celládba.
- Mi lesz Anne-nel?
- Minden rendbe lesz, ne aggódj.
A magánzárkánál még beszéltek pár szót, amíg Sheppard meg nem érkezett. Jan lefogta Anne kezeit, míg a doki vért vett tőle. Jan a vért szagolgatta, egy cseppet az egyik ujjára cseppentett, hogy meg tudja ízlelni. Sheppard a mikroszkóp alatt vizsgálja Anne vérét. Mindketten ugyan arra jutottak, Anne-t megfertőzte Daisuke a hetekkel ezelőtti támadásával. Nem gondolták, hogy ez megtörténhetett, mivel Anne nem mutatta semmi jelét. Ők is belátták, hogy jobb lesz Anne-nek, ha az éjszakát a zárkában tölti. Sheppard adott neki nyugtatót, hogy tudjon aludni, és ne legyenek izom görcsei. Hamar álomba is merült. Néha fel-fel ébredt, hogy szomjazik, de akármennyi vizet ivott meg, szomja nem enyhült, sőt óráról órára elviselhetetlenebb lett. A fejében mindenféle kavargott, aludni szinte semmit sem tudott első ébredése után.
Reggel Jan társaságában elindult az ebédlőbe reggelizni. A fény bántotta a szemét, amit a kialvatlanságra és az egész estés magán zárkának tudott be. Maga elé vett pár gyümölcsöt reggeli gyanánt, de az első falat után furcsa rosszullét kerítette hatalmába. Az evőeszközök csörömpölése olyan volt számára mintha kalapáccsal vernék a fejét. Az emberek lélegzet vétele és szívdobbanása a füleiben zengett. Felpattant a helyéről, hogy kiszaladhasson, ám a folyosón beleütközött az egyik Exo tagba.
- Reggelt cicus! Hol a gazdid?
- Tűnj az utamból!
- Ejnye így kell bocsánatot kérni attól akinek neki rohantál?
- Oh, bocsánat nem láttam hogy Lay ő nagysága közeleg. Ha tudtam volna még pukedliztem is volna.
- Te szemtelen ribanc! -vágta pofon-
- Ezt nagyon nem kellett volna!
Anne szemei vérbe fordultak, karmai megnyúltak, ahogy rá vetette magát Layre. A férfi azt se tudta mitévő legyen, ha kiabál akkor ki fogja röhögni a többi rab, ha nem tesz semmit, akkor ki is nyírhatják. Jó néhány mély sebet vájt a bőrébe Anne mire Jan oda ért. Éppen időben, ugyanis Anne arra készült, hogy megízlelje a Lay sebeiből kibuggyanó vért.
- Anne! Anne! -morogta, mire a lány végre rá figyelt-
- Jan ... te vagy az? Én... mit tettem?
- ssh... Nincs semmi baj.
- Elborult az agyam, hallottam a hangokat megint és...
- Miért rohantál el?
- Mert a zajok és az emberek zajai a fejemben mardostak, el kellett tűnnöm onnan.
- De miért támadtál rá Layre?
- Mert nem hagyott elmenni, és felhúzott. Nem tudom hogy történt, csak akkor vettem észre, hogy mi folyik itt mikor meghallottalak. Egy szörny lettem!
- Segítek neked, hogy megtanuld irányítani, de neked is akarnod kell.
- Én erre nem leszek képes! Te tudsz uralkodni magadon mert ilyennek születtél, és erősebb is vagy nálam.
- Azt hiszed nekem könnyebb volt annak idején?
- Engem folyton valaki védelmezett másoktól, most saját magamtól kell megvédeni. Nem akarok senkit bántani!
- Nem fogsz!
- Láttad az előbb, hogy mit tettem, és azt se tudtam, hogy mi történik.
- Nem hagylak magadra. Segítek, hogy uralni tudd az erődet és a tudatodat.
A nap hátralevő részében együtt voltak, Jan tényleg nem hagyta magára rémült lányt. Magában fortyogott a dühtől és a bűntudattól. Olyan rossz előérzet kerítette hatalmába, hogy Daisuke direkt nem ölte meg Anne-t. Azért támadt rá, hogy a bábjává tegye, hogy ezzel oda szúrjon neki ahol nagy fájdalmat tud okozni. A villanyoltás hamar elérkezett, vagy épp ellenkezőleg, túl lassan. Anne az egyik sarokba kucorodott össze, abba amelyik legtávolabb esett Jan-től. Álmában egy férfi hangját hallotta fejében, testét görcsök rángatták.
- Ébredj! Ébredj kicsi Anne! -suttogta elméjében a hang-
- Szállj ki a fejemből!
- Az nem lehetséges! Már hozzám tartozol, én vagyok a mestered.
- Soha!
- Be bizonyítom ha kell. -kuncogott a hang- Támadj rá a hozzád legközelebb lévőre!
- Nem! - de a teste már mozdult is-
- Anne mit csinálsz? - kiáltott Jan a furcsán támolygó lánynak-
- Nem tudom! Segíts!
- Anne, nézz rám! Hallod?
- A testem magától mozog! Nem akarlak bántani, de...
- Megint a hangok?
- Nem! Ez most ő volt.
- Az a rohadék! Tudja nagyon jól, hogy nem bántanálak.
- Jan ne hagyd, hogy irányítson! Inkább halok meg mint... - saját kezeibe mart, nehogy Jan-re támadjon-
- ANNE! Erős vagy! Letudod győzni! Nincs hatalma feletted!
- Mekkorát téved! Te már az én kicsi Anne-em vagy!
- NEM! Nem vagyok a tiéd!
- Ez az! Szállj szembe vele! Te ide tartozol hozzánk!
- Igen?
- Ez nem kérdés te buta. Mi nagyon szeretünk, én a Kim testvérek, a srácok.
- Elég a fecsegésből! Engedelmeskedj!
- Jan, még így is szerettek? Azok után amit műveltem?
- Az nem te voltál! Te sose bántanál senkit! Emlékezz a bácsikádra! Őt se bántottad, pedig hányszor elbánt veled.
- Látni akarom! -zokogott fel kétségbe esetten Anne-
- Tudom. Reggel láthatod. Egyelőre velem kell beérned. Gyere. - tárta ölelésre kezeit Jan-
- NEM! NEM! NEM! Én irányítok!
- Nem hagyom, hogy bántsd őket! - szaladt bele Jan ölelésébe-
- Jól van. Nincs semmi baj! Itt vagyok veled.
- Tényleg láthatom majd? Nem fogom bántani?
- Hogy bántanád már őt? Engem se bántottál, csak magadat.
- Fáradt vagyok.
- Aludjunk egy kicsit. Mindjárt itt a reggel.
Reggel Jan ébresztette fel a zavarodott lányt. Anne nem akart kimászni az ágyból, nem akart semmit. Szerette volna látni KwangSoo-t, de félt, hogy bántaná. Jan sejtette, így megígérte, hogy nem fogja hagyni. A lány néhány perc hezitálás után feltápászkodott, és elindult Jan nyomában. Alig mentek pár métert a férfi jött velük szembe. Anne könnyei patakokban kezdett folyni, térdei remegve csuklottak össze. A földön ülve tekintett a felette tornyosuló férfi elmosódott képére. KwangSoo közelebb lépett hozzá, hogy letörölje könnyeit, és magához ölelje, de a lány ellökte kezeit. Anne fogai megnyúltak és már a nyakához ért volna, amikor felállt és csak annyit mondott "Nem lehet", és tovább ment a folyosón az orvosi szoba felé.
Megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy a férfi nem undorodik tőle, hanem aggódik miatta, és maga mellett szeretné tudni őt. Ez boldogsággal töltötte el, de hamar eszébe jutott, hogy amíg nem tudja legyőzni Daisuke irányítását, nem kerülhet KwangSoo közelébe. Jobban szereti őt annál, hogy emiatt ártson neki. Inkább távol tartja magát tőle, mint sem ő küldje a halálba. Pedig mindennél jobban vágyott mohó csókjaira, gyengéd mégis mindent akaró érintéseire. Türelmetlenül lüktető férfiasságára, ami már annyiszor juttatta el őt a mennyekbe, még ha csak percekre is. Most a poklok poklát járja, és csak azokra a pillanatokra tud gondolni, és arra, hogy talán soha nem érezheti már KwangSoo meleg bőrének hozzásimulását sajátján.
Édes gondolataiból egy sikoly szakította ki, majd egy vérben úszó nő szaladt el mellettük, mintha az életéért rohanna. Jan és az ő tekintete találkozott, és rohanni kezdtek a gyengélkedő irányába.
2016. április 24., vasárnap
Bezárva 17.rész
Hosszú hónapok teltek el úgy, hogy semmi érdekes nem történt, de ez nekik és a szövetségeseknek is köszönhető. Mindennap többször ment el arra a folyosóra és nézte Daisuke-t, ahogy egyre gyengébb és éhesebb volt. Elégedettséggel töltötte el a szenvedése és ha nem ígérte volna meg a többieknek, hogy addig nem bántja, ameddig ki nem szabadul. Amint rátámad valakire, azonnal kitöri a nyakát és darabokra tépi, hogy még csak véletlenül se támadhasson fel. A krematórium is minden pillanatban készen állt arra az esetre, ha mindez megtörténjen és Daisuke darabjait elégethessék.
Tudta, hogy Sungje ilyenkor követte és a sötétben nézte. Daisuke ajtajának kis ablaka nyitva volt, amin egész jól láthatta a férfit. Furcsa aura lengte körül, ami cseppet sem tetszett neki és szinte a levegőbe ordított róla, hogy nagyon tervez valamit. Apránként ez a jellegzetes érzés betöltötte a börtön minden egyes szegletét és ezt csak azok érezték, akik valamilyen kapcsolatban álltak az alvilággal. Minden bizonnyal emiatt követhette Sungje, hiszen a vére ott keringett az ereiben és megérezte ha készül valamire, amiről nem kellett a többieknek tudniuk. Mikor megunta, odament az ajtóhoz és már nyúlt az ablakoz, amikor egy szörny kéz elkapta az övét és próbálta behúzni.
Erősen rátámasztott, nehogy behúzhassa a kezét és megharapja. - Engedj el! - mondta a férfinek, de az csak húzta tovább. - Mondtam valamit! - hangja mélyebbre és komolyabbra váltott.
- Nem! - morogta Daisuke, mire elmosolyodott és akkorát rántott rajta, hogy nagy erővel a falnak puffant és akkor végre elengedte. Szaggatott lélegzettel és fájdalmas nyöszörgéssel tápászkodott a férfi fel. - Túl durva vagy velem. - Nem hatotta meg démoni hangja sem.
- Ha még egyszer hozzám érsz.... - morogta és Daisuke kezdett visszavonulót fújni.
- Ha nem akarod hogy hozzád érjek, akkor miért vagy itt naponta többször? - tudta miért kérdezte tőle. Azt hitte, hogy az övé akar lenni, de ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna! - Meguntad a két szép fiúdat és most egy igazi szörnyeteg farkára vágysz?
Hangosan nevetni kezdett a mondatra. - Túl sokra becsülöd magad! - dúdolgatni kezdett egy még számára is ismeretlen dallamot. - Fel sem érsz hozzájuk!
Daisuke elégedetten kuncogni kezdett. - Ha én érnék hozzád már attól elmennél!
- Álmodozz csak! - mosolyodott el gúnyosan, majd bezárta a kis ablakot és elsétált onnan.
Elmerült a gondolataiban és teljesen megfeledkezett az utána kémkedő srácról. Arra lett figyelmes, hogy az egyik kanyarból valaki kinyúlt érte és a falhoz nyomta. Először támadni akart, de amikor meglátta ki kapta el, letett a szándékáról. Sungje volt a támadója. Zihált és dühösen nézett rá, de nem értette miért. Próbálta megérinteni az arcát, de a fiú dühös morgással válaszolt minden egyes alkalommal. Úgy hajolt közelebb hozzá, mint egy éhes vadállat. Tátott szájjal figyelte a fiút és annyira elbűvölte, hogy levegőt is elfelejtett venni.
- Sungje. - suttogta a ziháló fiúnak, amikor szóhoz tudott jutni. - Mi a baj?
A fiú dühösen fújtatott egyet. - Miért jársz ehhez a köcsöghöz? Majdnem megölt minket! - kezdett nagyon kikelni magából. - Legutóbb Anne-t kapta el! Szerinted mi lesz vele, ha legközelebb elkapja?
- Pont ezt akarom megakadályozni!
- Azzal, hogy állandóan itt vagy? - kezdett nála is elszakadni a cérna és szerelme minden pillanattal egyre idegesebb lett. - Nem elég, hogy Sungmo-val osztoznom kell rajtad, még vele is?!
- Nyugodj meg! - ismerte ezt az érzést és korábban már szembesült vele. A legtöbb amit tehetett, hogy engedett egy kicsit, mert azzal megakadályozhatta a veszélyt és amennyire volt benne része annyira meggondolatlan, hogy Daisuke-t ki is engedné csak azért, hogy megpróbálja megölni, amivel a többiekre szabadítaná a poklot. - Nincs köztünk semmi. - simított végig Sungje arcán, amit vonakodva engedett meg neki. - Csak vigyázok nehogy kiszabaduljon.
Sungje hangja kicsit meglágyult. - Rá pazarlod azt az időt, amit velem tölthetnél.
- Csak a biztonság kedvéért. - Sungje dühös és vágytól izzó szemeitől kezdett eluralkodni rajta a vágy és emiatt még zihált is.
A fiú gyengéden megragadta a tarkóját és olyan közel húzódott hozzá, hogy a bőrén érezte forró leheletét. - Az enyém vagy! - emlékeztette a legszexibb módon, ahogy csak el tudta képzelni. Ki akart nyúlni, hogy karjaival átölelje, de azokat felnyomta a feje fölé és folytatta csábító hadjáratát. - Én pedig a tied!
~ Úristen! - sikította elméje. ~ Tedd már meg! Vedd el amit akarsz! - Elméje lassan kezdett megőrülni. Minden porcikájával akarta a fiút. ~ Csináld, kérlek!
Kérését néhány pillanat alatt teljesítették, mert Sungje úgy csókolta meg, hogy levegőt is alig tudott venni. Régen akarták már ennyire nyersen és vadan. Meglepődött, hogy hamar a lényegre tértek, mert nem számított arra, hogy már az elején levetkőznek. Nem kellett sok előjáték, hogy tovább haladjanak, de Sungje ezt is elnyújtotta. Élvezte, hogy nem ő irányít és ez a tény csak még jobban beindította. Ajkai és nyelve gyengéden vándolt le az egyik mellére, majd áttért vele a másikra is. Csípőjével alig észrevehetően lökött egyet a levegőben, de még így sem kegyelmezett meg neki. Kezdett elégedetlenül nyöszörögni, amivel beindította szerelmét. Visszanyelt egy nyögést, amikor bejáratának nyomta keménységét és megduzzadt makkjával végigsimított a csiklóján.
Ezt többször is megismételte, de akkor már képtelen volt parancsolni a hangjának. Nem ismert Sungje-re, mintha minden kívánságát kiolvasta volna a gondolataiból. Egy véletlen mozdulatnak köszönhetően a fiú makkja belé csúszott, de azonnal érezte, hogy kihúzta és abba ő is beleremegett. Gondolatai üvöltöttek és képtelenek voltak elviselni a kínzást, amiben Sungje részesítette. Ez lenne a büntetése, amiért próbálja megóvni őket és nem vele foglalkozik? A fiú egy újabb csókra hajolt le és akkor éles fogakat tapintott ki a nyelvével. A fiú átváltozott volna? Eddig hogy nem érezte? Ha jobban belegondolt, akkor mindenkitől eltávolodott kicsit, mióta Daisuke-t őrzi. Ezen változtatnia kell!
El is kezdte azzal, hogy minden idegszálával csak rá figyelt. A csókok szenvedélyesebbek lettek és a kínzás édesebb, mint pár pillanattal azelőtt. Tetszett neki, hogy Sungje előnyére változott a szexben. Gondolta érdekesebbé teszi a dolgokat azzal, ha küzd vele és meg is lett ennek a gyümölcse. Egy gyors mozdulattal átfordult vele és ő került felülre. A fiú minden egyes mozdulatára ugyanazzal az elfojtott nyögéssel válaszolt, de élesen beszívta a levegőt, amikor megragadta férfiasságát és megpróbálta magába vezetni. Sungje felszisszent és visszakerült alulra, a kezeit pedig felnyomta a feje fölé.
A fiú ott lihegett a nyakánál teljesen önkívületben és neki nagyot kellett nyelnie. - Ne fogd vih.... - Képtelen volt befejezni a mondatot, mert a fiú benne akasztotta a szót, amikor egy hatalmas lökéssel belé hatolt.
Beharapta alsó ajkát, hogy visszafogja a hangját, de a legváratlanabb pillanatban Sungje a füléhez hajolt és belesuttogott. - Hallani akarom a hangodat! - a mondat teljesen feltüzelte és egyre kevesebbet harapta be a száját.
Nem törődve azzal, hogy ki hallja vagy ki nem, kiengedte a hangját és csak az élvezetre gondolt. Sungje egyre mélyebbre lökte magát benne, amitől kezdett csillagokat látni és elérte benne azt a bizonyos pontot is. Egyre jobban szorította a fiú ujjait, amikkel leszorította korábban a kezét, mert sietősen közeledett a csúcs felé és amikor már a küszöbén volt, a fiú váratlanul megállt és csak bámulta. Elégedetlenül kezdett nyöszörögni, de mintha Sungje nem vette volna a lapot. Ez is csak egy újabb kínzás, amit előre kitervelt volna?
- Ne hagyd abba! - nyöszörögte.
- Mondd ki! - Nem értette miről volt szó. - Mondd ki mit akarsz!
- Folytasd! - sikította és Sungje megtette.
- Így jó? - lassan és gyengéden mozgott benne, de neki ez már kevés volt.
- Erősebben! - suttogta lassan önkívületbe esve és a fiú ismét megtette amit akart.
Éhes ajkak csúsztak le a nyakára és éles fogak simítottak végig a bőrén és ismét felsikított, amikor beleharapott pont akkor, mikor a csípője kegyetlenül előrelendült. Az egyik kezét sikerül kiszabadítani, amivel közelebb húzta a nyakához és csak szorította. Mikor elvált tőle, beharapta alsó ajkát, de nem engedte, hogy megcsókolja, inkább ő is belemélyesztette a fogait a nyakába és csak szívta magába. Kettejük játszadozása előrébb lendítette a dolgokat és hamarosan érezte, hogy a forróság teljesen hatalmába keríti a testüket. Elengedte a nyakát és csak az élvezetre koncentrált. Hamarosan testük reszketni kezdett és vakító fehérségben úszott minden, amikor átlendültek a határon, majd csak a feneketlen sötétségben lebegtek és Sungje erőtlenül rázuhant.
Boldognak érezte magát annak ellenére, hogy teste erőtlen volt a hatalmas orgazmus után. Szerelme szinte önkívületben pihegett a mellein, arca kipirult, homloka izzadt és ahogy megnézte irtó szexis volt. Egy darabig így maradtak és jó időbe beletelt, míg visszanyertek az erejükből annyit, hogy felöltözhessenek. Úgy döntött most nem érdekli Daisuke és Sungje-vel tölti a nap nagy részét. Összefűzték ujjaikat és hatalmas mosollyal az arcukon indultak el vissza a többiekhez, de amint visszatértek a megszokott folyosókra, érezte, hogy valami nem stimmel. Kwangsoo ijedten rohant oda hozzájuk, amikor kiszúrta őket az egyik lépcsőnél.
- Már mindenütt kerestelek titeket! - zihálta Kwangsoo.
- Mi történt? - kérdezett rá, mert nem bírta kivárni, amíg kilihegi magát.
- Anne teljesen begőzölt és majdnem megölt egy lányt! - Szemei azonnal kikerekedtek.
- Mi? - csodálkozott rá Sungje. - Ez nem vall rá!
- Merre futott?
- A raktárak felé. - Bólintott egyet, majd indult.
A lehető leggyorsabban a raktárak felé vette az irányt és érzékeit bevetve talált rá a hisztérikus állapotban lévő barátnőjére. Szólította és remegve nyitotta ki az ajtót, ami előtt állt és sírva vánszorgott elé, majd térdre hullt.
- Sajnálom! Sajnálom! Sajnálom! - üvöltötte remegve.
- Mi történt veled?
- Nem tudom!
Kinyúlt érte és felhúzta a földről. - Gyere, elviszlek Sheppard-höz, ő majd megmondja mi van.
Egész úton könyörgött neki, hogy ölje meg, de nem volt szíve az egyetlen embert bántani, aki mindig ott volt neki. Húgaként szerette és ezt nem is titkolta. Nem számít mit tett, ő akkor is vele marad! Sheppard majdnem elájult, amikor meglátta őket az ajtóban és bár nem mutatta, ő sem volt valami jó állapotban. Sungje túl sokat szívott belőle és ezt érezte is. Amint leültette Anne-t az egyik ágyra, azonnal a vér után ment és úgy szívott ki egymás után két zacskóval, mintha az élete múlott volna rajta.
- Mióta érzed rosszul magad? - kérdezte Sheppard.
- Azóta a nap óta. - Szinte tudta, hogy Daisuke-ra utalt. Már majdnem mordult egyet, mikor Anne folytatta a mondókáját. - Hangokat hallok és valakivel valami szörnyűt akarok tenni annak ellenére, hogy nem akarom!
Kezdett ismét hisztérikus állapotba kerülni, de tudta, hogy le kell nyugtatnia, mielőtt Kwangsoo belép az ajtón. Miután barátnője kijelentette, hogy nem akarja látni, ő fogadta a fiút és elmondta neki, hogy Sheppard már ellátta és ne aggódjon miatta. Anne kierőszakolta a magánzárkát és vonakodva, de teljesítették a kérését. Még mielőtt rázárták volna az ajtaját, Sheppard vért vett Anne-től, aminek cseppet sem tetszett neki az illata. Kíváncsiságból csepegtetett egy keveset a véréből és akkor rájött mi történik barátnőjével.
Azonnal megfagyott és Sheppard is majdnem így tett. - Mi az?
- Át fog változni! - jelentette ki.
- Az nem lehet!
- Gondolj csak bele! - emlékeztette a vele történtekre. - Engem nem tudott átváltoztatni, mert már eleve vámpír vagyok! Méregként hatott rám a nyála, de Anne ember!
- Sungje-t hogy magyarázod, hogy nem halt meg?
- Megitattam a véremmel. - Sheppard nagyot nézett, közben beadta Anne-nek a szükséges injekciókat. - Az volt a terve, hogy Sungje-t azonnal átváltoztatja, hisz ott akart rajtam ütni ahol a legjobban fáj! - Lassan indultak. Nehezen hagyta ott barátnőjét.
A legváratlanabb pillanatban Sungje rohant oda hozzájuk. - Minden rendben van Anne-nel?
- Majd reggel kiderül. - mondta és felszisszent, amikor végigsimított a nyakán.
Sheppard ijedten húzta el a pólóját a nyakától és akkor látta meg a harapást, majd kíváncsiságból Sungje-ét is. - Veletek meg mi az Isten történt?
Egymásra néztek, majd vissza a férfire. - Hosszú sztori. - húzta el a száját és nem úszták meg a gyengélkedőt.
Vértől jól lakottan és friss kötéssel a harapásukon sétáltak vissza a cellájukba. A többiek már várták őket és Kwangsoo-n nagyon látszott, hogy borzalmas éjszakája lesz. Eljött a villanyoltás és összebújva feküdt a két fiúval a priccsén, de nem tudott aludni, mert végig az járt a fejében, hogy mit akart Daisuke azzal, hogy átváltoztatta Anne-t. Érezte a kínjait és a félelmét is. Egy vámpír élete nem fenékig tejfel, esetenként még rosszabb is, mint egy emberé, nem beszélve a dolgokról, amikben hiányt szenved és titkolnia kell. Tudta, hogy amikor Anne visszakerül közéjük, jobban kell figyelnie rá, mint eddig bármikor. Legszívesebben enyhített volna a fájdalmán, de elhatározta, hogy csak akkor emeli maga mellé, ha kéri.
A reggel hamar eljött és régóta először zombinak érezte magát. Ajkak vették gyengéden birtokba az övét és egy kéz csusszant a bugyijába, amitől nagyot nyögött. A csókot már nagyon jól ismerte. Mikor kinyitotta a szemeit, Sungmo nézett rá vágyakozóan, aminek képtelen volt ellenállni. Óvatosan a hátra nézett. Sungje még békésen aludt mögötte, bal keze átvetve a rajta, de a fiatalabbat még ez sem zavarta. Áthúzta a másik ágyra, de nem hagyta dominálni a fiút. Átfordult vele és Sungmo került alulra. Éhesen csókolgatta a szája szélét, az állát, majd levándorolt a nyakához és finoman végignyalt rajta. Fogai megnyúltak a szájában és csak arra tudott gondolni, hogy megkóstoja a vérét. Gyengéden végighúzta a fogait a finom bőrön és kiserkent néhány csepp vére. Már majdnem megharapta, amikor meglátta magát a nagy tükörben és elszörnyedt e látványon. Az ajtón zárjának kattanása mentette meg mindkettejüket az elkerülhetetlentől.
Úgy rohant ki az ajtón, mintha űzték volna és vissza sem nézett. A gyengélkedő felé vette az irányt, ahol találkozott Sheppard-el és a magánzárkák felé vették az irányt. Mikor kinyitották az ajtót, Anne csak fáradtan pislogott rájuk. Nem beszélgettek, csak sétáltak egymás mellett. Szinte automatikusan ültek le a fiúk mellé az asztalhoz. Igyekezett természetes maradni, míg észre nem vette, hogy Anne rosszul lett. Kiszaladt tőlük és összenézett a fiúkkal. Pár másodperccel később egy puffanást és nyöszörgést hallott. Azonnal a hang után ment és akkor látta meg, hogy Anne az egyik Exo-s srácra támadt. Próbálta lenyugtatni, de ez csak akkor sikerült, amikor rámorgott és akkor végre felismerte. Felajánlotta a segítségét, amit nagy nehezen elfogadott.
A nap hátralévő részét együtt töltötték és egy percre sem hagyta egyedül Anne-t. Minden rendben is ment, ameddig el nem érkeztek a villanyoltásig. Anne teste görcsbe rándult és magában kezdett motyogni. Tudta, hogy Daisuke próbálta rávenni valamire. Barátnője rá akart támadni, de hangja visszatérítette a valóságba és inkább magában tett kárt. Nagy nehezen rávette, hogy menjenek aludni. Rémálmok gyötörték, amiktől nem tudott szabadulni. Attól félt, hogy Daisuke elragadja tőle mindannyiukat és ráveszi, hogy csatlakozzon hozzá. Többször is felébredt éjszaka és akkor mindig megnézte a békésen szuszogó Anne-t.
Reggel nyúzottan kelt és ébresztette a lányt is, akit nagyon nehezen tudott kiimádkozni az ágyból. Alig néhány méter megtétele után összeakadtak Kwangsoo-val és Anne a földre rogyott. Elmosolyodott, mikor a fiú odament a lányhoz és lassan tovább sétált, hogy kettesben hagyja őket. Lassan és nyugodtan sétálgatott a gyengélkedő felé és valahol barátnője is csatlakozott hozzá. Nem messze egy sikítás visszhangzott és azonnal arra kapták a fejüket. Hamarosan egy csurom véres nő szaladt el előttük sikítva és eszét vesztve. Összenéztek és rohanva tették meg a maradék utat.
Tudta, hogy Sungje ilyenkor követte és a sötétben nézte. Daisuke ajtajának kis ablaka nyitva volt, amin egész jól láthatta a férfit. Furcsa aura lengte körül, ami cseppet sem tetszett neki és szinte a levegőbe ordított róla, hogy nagyon tervez valamit. Apránként ez a jellegzetes érzés betöltötte a börtön minden egyes szegletét és ezt csak azok érezték, akik valamilyen kapcsolatban álltak az alvilággal. Minden bizonnyal emiatt követhette Sungje, hiszen a vére ott keringett az ereiben és megérezte ha készül valamire, amiről nem kellett a többieknek tudniuk. Mikor megunta, odament az ajtóhoz és már nyúlt az ablakoz, amikor egy szörny kéz elkapta az övét és próbálta behúzni.
Erősen rátámasztott, nehogy behúzhassa a kezét és megharapja. - Engedj el! - mondta a férfinek, de az csak húzta tovább. - Mondtam valamit! - hangja mélyebbre és komolyabbra váltott.
- Nem! - morogta Daisuke, mire elmosolyodott és akkorát rántott rajta, hogy nagy erővel a falnak puffant és akkor végre elengedte. Szaggatott lélegzettel és fájdalmas nyöszörgéssel tápászkodott a férfi fel. - Túl durva vagy velem. - Nem hatotta meg démoni hangja sem.
- Ha még egyszer hozzám érsz.... - morogta és Daisuke kezdett visszavonulót fújni.
- Ha nem akarod hogy hozzád érjek, akkor miért vagy itt naponta többször? - tudta miért kérdezte tőle. Azt hitte, hogy az övé akar lenni, de ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna! - Meguntad a két szép fiúdat és most egy igazi szörnyeteg farkára vágysz?
Hangosan nevetni kezdett a mondatra. - Túl sokra becsülöd magad! - dúdolgatni kezdett egy még számára is ismeretlen dallamot. - Fel sem érsz hozzájuk!
Daisuke elégedetten kuncogni kezdett. - Ha én érnék hozzád már attól elmennél!
- Álmodozz csak! - mosolyodott el gúnyosan, majd bezárta a kis ablakot és elsétált onnan.
Elmerült a gondolataiban és teljesen megfeledkezett az utána kémkedő srácról. Arra lett figyelmes, hogy az egyik kanyarból valaki kinyúlt érte és a falhoz nyomta. Először támadni akart, de amikor meglátta ki kapta el, letett a szándékáról. Sungje volt a támadója. Zihált és dühösen nézett rá, de nem értette miért. Próbálta megérinteni az arcát, de a fiú dühös morgással válaszolt minden egyes alkalommal. Úgy hajolt közelebb hozzá, mint egy éhes vadállat. Tátott szájjal figyelte a fiút és annyira elbűvölte, hogy levegőt is elfelejtett venni.
- Sungje. - suttogta a ziháló fiúnak, amikor szóhoz tudott jutni. - Mi a baj?
A fiú dühösen fújtatott egyet. - Miért jársz ehhez a köcsöghöz? Majdnem megölt minket! - kezdett nagyon kikelni magából. - Legutóbb Anne-t kapta el! Szerinted mi lesz vele, ha legközelebb elkapja?
- Pont ezt akarom megakadályozni!
- Azzal, hogy állandóan itt vagy? - kezdett nála is elszakadni a cérna és szerelme minden pillanattal egyre idegesebb lett. - Nem elég, hogy Sungmo-val osztoznom kell rajtad, még vele is?!
- Nyugodj meg! - ismerte ezt az érzést és korábban már szembesült vele. A legtöbb amit tehetett, hogy engedett egy kicsit, mert azzal megakadályozhatta a veszélyt és amennyire volt benne része annyira meggondolatlan, hogy Daisuke-t ki is engedné csak azért, hogy megpróbálja megölni, amivel a többiekre szabadítaná a poklot. - Nincs köztünk semmi. - simított végig Sungje arcán, amit vonakodva engedett meg neki. - Csak vigyázok nehogy kiszabaduljon.
Sungje hangja kicsit meglágyult. - Rá pazarlod azt az időt, amit velem tölthetnél.
- Csak a biztonság kedvéért. - Sungje dühös és vágytól izzó szemeitől kezdett eluralkodni rajta a vágy és emiatt még zihált is.
A fiú gyengéden megragadta a tarkóját és olyan közel húzódott hozzá, hogy a bőrén érezte forró leheletét. - Az enyém vagy! - emlékeztette a legszexibb módon, ahogy csak el tudta képzelni. Ki akart nyúlni, hogy karjaival átölelje, de azokat felnyomta a feje fölé és folytatta csábító hadjáratát. - Én pedig a tied!
~ Úristen! - sikította elméje. ~ Tedd már meg! Vedd el amit akarsz! - Elméje lassan kezdett megőrülni. Minden porcikájával akarta a fiút. ~ Csináld, kérlek!
Kérését néhány pillanat alatt teljesítették, mert Sungje úgy csókolta meg, hogy levegőt is alig tudott venni. Régen akarták már ennyire nyersen és vadan. Meglepődött, hogy hamar a lényegre tértek, mert nem számított arra, hogy már az elején levetkőznek. Nem kellett sok előjáték, hogy tovább haladjanak, de Sungje ezt is elnyújtotta. Élvezte, hogy nem ő irányít és ez a tény csak még jobban beindította. Ajkai és nyelve gyengéden vándolt le az egyik mellére, majd áttért vele a másikra is. Csípőjével alig észrevehetően lökött egyet a levegőben, de még így sem kegyelmezett meg neki. Kezdett elégedetlenül nyöszörögni, amivel beindította szerelmét. Visszanyelt egy nyögést, amikor bejáratának nyomta keménységét és megduzzadt makkjával végigsimított a csiklóján.
Ezt többször is megismételte, de akkor már képtelen volt parancsolni a hangjának. Nem ismert Sungje-re, mintha minden kívánságát kiolvasta volna a gondolataiból. Egy véletlen mozdulatnak köszönhetően a fiú makkja belé csúszott, de azonnal érezte, hogy kihúzta és abba ő is beleremegett. Gondolatai üvöltöttek és képtelenek voltak elviselni a kínzást, amiben Sungje részesítette. Ez lenne a büntetése, amiért próbálja megóvni őket és nem vele foglalkozik? A fiú egy újabb csókra hajolt le és akkor éles fogakat tapintott ki a nyelvével. A fiú átváltozott volna? Eddig hogy nem érezte? Ha jobban belegondolt, akkor mindenkitől eltávolodott kicsit, mióta Daisuke-t őrzi. Ezen változtatnia kell!
El is kezdte azzal, hogy minden idegszálával csak rá figyelt. A csókok szenvedélyesebbek lettek és a kínzás édesebb, mint pár pillanattal azelőtt. Tetszett neki, hogy Sungje előnyére változott a szexben. Gondolta érdekesebbé teszi a dolgokat azzal, ha küzd vele és meg is lett ennek a gyümölcse. Egy gyors mozdulattal átfordult vele és ő került felülre. A fiú minden egyes mozdulatára ugyanazzal az elfojtott nyögéssel válaszolt, de élesen beszívta a levegőt, amikor megragadta férfiasságát és megpróbálta magába vezetni. Sungje felszisszent és visszakerült alulra, a kezeit pedig felnyomta a feje fölé.
A fiú ott lihegett a nyakánál teljesen önkívületben és neki nagyot kellett nyelnie. - Ne fogd vih.... - Képtelen volt befejezni a mondatot, mert a fiú benne akasztotta a szót, amikor egy hatalmas lökéssel belé hatolt.
Beharapta alsó ajkát, hogy visszafogja a hangját, de a legváratlanabb pillanatban Sungje a füléhez hajolt és belesuttogott. - Hallani akarom a hangodat! - a mondat teljesen feltüzelte és egyre kevesebbet harapta be a száját.
Nem törődve azzal, hogy ki hallja vagy ki nem, kiengedte a hangját és csak az élvezetre gondolt. Sungje egyre mélyebbre lökte magát benne, amitől kezdett csillagokat látni és elérte benne azt a bizonyos pontot is. Egyre jobban szorította a fiú ujjait, amikkel leszorította korábban a kezét, mert sietősen közeledett a csúcs felé és amikor már a küszöbén volt, a fiú váratlanul megállt és csak bámulta. Elégedetlenül kezdett nyöszörögni, de mintha Sungje nem vette volna a lapot. Ez is csak egy újabb kínzás, amit előre kitervelt volna?
- Ne hagyd abba! - nyöszörögte.
- Mondd ki! - Nem értette miről volt szó. - Mondd ki mit akarsz!
- Folytasd! - sikította és Sungje megtette.
- Így jó? - lassan és gyengéden mozgott benne, de neki ez már kevés volt.
- Erősebben! - suttogta lassan önkívületbe esve és a fiú ismét megtette amit akart.
Éhes ajkak csúsztak le a nyakára és éles fogak simítottak végig a bőrén és ismét felsikított, amikor beleharapott pont akkor, mikor a csípője kegyetlenül előrelendült. Az egyik kezét sikerül kiszabadítani, amivel közelebb húzta a nyakához és csak szorította. Mikor elvált tőle, beharapta alsó ajkát, de nem engedte, hogy megcsókolja, inkább ő is belemélyesztette a fogait a nyakába és csak szívta magába. Kettejük játszadozása előrébb lendítette a dolgokat és hamarosan érezte, hogy a forróság teljesen hatalmába keríti a testüket. Elengedte a nyakát és csak az élvezetre koncentrált. Hamarosan testük reszketni kezdett és vakító fehérségben úszott minden, amikor átlendültek a határon, majd csak a feneketlen sötétségben lebegtek és Sungje erőtlenül rázuhant.
Boldognak érezte magát annak ellenére, hogy teste erőtlen volt a hatalmas orgazmus után. Szerelme szinte önkívületben pihegett a mellein, arca kipirult, homloka izzadt és ahogy megnézte irtó szexis volt. Egy darabig így maradtak és jó időbe beletelt, míg visszanyertek az erejükből annyit, hogy felöltözhessenek. Úgy döntött most nem érdekli Daisuke és Sungje-vel tölti a nap nagy részét. Összefűzték ujjaikat és hatalmas mosollyal az arcukon indultak el vissza a többiekhez, de amint visszatértek a megszokott folyosókra, érezte, hogy valami nem stimmel. Kwangsoo ijedten rohant oda hozzájuk, amikor kiszúrta őket az egyik lépcsőnél.
- Már mindenütt kerestelek titeket! - zihálta Kwangsoo.
- Mi történt? - kérdezett rá, mert nem bírta kivárni, amíg kilihegi magát.
- Anne teljesen begőzölt és majdnem megölt egy lányt! - Szemei azonnal kikerekedtek.
- Mi? - csodálkozott rá Sungje. - Ez nem vall rá!
- Merre futott?
- A raktárak felé. - Bólintott egyet, majd indult.
A lehető leggyorsabban a raktárak felé vette az irányt és érzékeit bevetve talált rá a hisztérikus állapotban lévő barátnőjére. Szólította és remegve nyitotta ki az ajtót, ami előtt állt és sírva vánszorgott elé, majd térdre hullt.
- Sajnálom! Sajnálom! Sajnálom! - üvöltötte remegve.
- Mi történt veled?
- Nem tudom!
Kinyúlt érte és felhúzta a földről. - Gyere, elviszlek Sheppard-höz, ő majd megmondja mi van.
Egész úton könyörgött neki, hogy ölje meg, de nem volt szíve az egyetlen embert bántani, aki mindig ott volt neki. Húgaként szerette és ezt nem is titkolta. Nem számít mit tett, ő akkor is vele marad! Sheppard majdnem elájult, amikor meglátta őket az ajtóban és bár nem mutatta, ő sem volt valami jó állapotban. Sungje túl sokat szívott belőle és ezt érezte is. Amint leültette Anne-t az egyik ágyra, azonnal a vér után ment és úgy szívott ki egymás után két zacskóval, mintha az élete múlott volna rajta.
- Mióta érzed rosszul magad? - kérdezte Sheppard.
- Azóta a nap óta. - Szinte tudta, hogy Daisuke-ra utalt. Már majdnem mordult egyet, mikor Anne folytatta a mondókáját. - Hangokat hallok és valakivel valami szörnyűt akarok tenni annak ellenére, hogy nem akarom!
Kezdett ismét hisztérikus állapotba kerülni, de tudta, hogy le kell nyugtatnia, mielőtt Kwangsoo belép az ajtón. Miután barátnője kijelentette, hogy nem akarja látni, ő fogadta a fiút és elmondta neki, hogy Sheppard már ellátta és ne aggódjon miatta. Anne kierőszakolta a magánzárkát és vonakodva, de teljesítették a kérését. Még mielőtt rázárták volna az ajtaját, Sheppard vért vett Anne-től, aminek cseppet sem tetszett neki az illata. Kíváncsiságból csepegtetett egy keveset a véréből és akkor rájött mi történik barátnőjével.
Azonnal megfagyott és Sheppard is majdnem így tett. - Mi az?
- Át fog változni! - jelentette ki.
- Az nem lehet!
- Gondolj csak bele! - emlékeztette a vele történtekre. - Engem nem tudott átváltoztatni, mert már eleve vámpír vagyok! Méregként hatott rám a nyála, de Anne ember!
- Sungje-t hogy magyarázod, hogy nem halt meg?
- Megitattam a véremmel. - Sheppard nagyot nézett, közben beadta Anne-nek a szükséges injekciókat. - Az volt a terve, hogy Sungje-t azonnal átváltoztatja, hisz ott akart rajtam ütni ahol a legjobban fáj! - Lassan indultak. Nehezen hagyta ott barátnőjét.
A legváratlanabb pillanatban Sungje rohant oda hozzájuk. - Minden rendben van Anne-nel?
- Majd reggel kiderül. - mondta és felszisszent, amikor végigsimított a nyakán.
Sheppard ijedten húzta el a pólóját a nyakától és akkor látta meg a harapást, majd kíváncsiságból Sungje-ét is. - Veletek meg mi az Isten történt?
Egymásra néztek, majd vissza a férfire. - Hosszú sztori. - húzta el a száját és nem úszták meg a gyengélkedőt.
Vértől jól lakottan és friss kötéssel a harapásukon sétáltak vissza a cellájukba. A többiek már várták őket és Kwangsoo-n nagyon látszott, hogy borzalmas éjszakája lesz. Eljött a villanyoltás és összebújva feküdt a két fiúval a priccsén, de nem tudott aludni, mert végig az járt a fejében, hogy mit akart Daisuke azzal, hogy átváltoztatta Anne-t. Érezte a kínjait és a félelmét is. Egy vámpír élete nem fenékig tejfel, esetenként még rosszabb is, mint egy emberé, nem beszélve a dolgokról, amikben hiányt szenved és titkolnia kell. Tudta, hogy amikor Anne visszakerül közéjük, jobban kell figyelnie rá, mint eddig bármikor. Legszívesebben enyhített volna a fájdalmán, de elhatározta, hogy csak akkor emeli maga mellé, ha kéri.
A reggel hamar eljött és régóta először zombinak érezte magát. Ajkak vették gyengéden birtokba az övét és egy kéz csusszant a bugyijába, amitől nagyot nyögött. A csókot már nagyon jól ismerte. Mikor kinyitotta a szemeit, Sungmo nézett rá vágyakozóan, aminek képtelen volt ellenállni. Óvatosan a hátra nézett. Sungje még békésen aludt mögötte, bal keze átvetve a rajta, de a fiatalabbat még ez sem zavarta. Áthúzta a másik ágyra, de nem hagyta dominálni a fiút. Átfordult vele és Sungmo került alulra. Éhesen csókolgatta a szája szélét, az állát, majd levándorolt a nyakához és finoman végignyalt rajta. Fogai megnyúltak a szájában és csak arra tudott gondolni, hogy megkóstoja a vérét. Gyengéden végighúzta a fogait a finom bőrön és kiserkent néhány csepp vére. Már majdnem megharapta, amikor meglátta magát a nagy tükörben és elszörnyedt e látványon. Az ajtón zárjának kattanása mentette meg mindkettejüket az elkerülhetetlentől.
Úgy rohant ki az ajtón, mintha űzték volna és vissza sem nézett. A gyengélkedő felé vette az irányt, ahol találkozott Sheppard-el és a magánzárkák felé vették az irányt. Mikor kinyitották az ajtót, Anne csak fáradtan pislogott rájuk. Nem beszélgettek, csak sétáltak egymás mellett. Szinte automatikusan ültek le a fiúk mellé az asztalhoz. Igyekezett természetes maradni, míg észre nem vette, hogy Anne rosszul lett. Kiszaladt tőlük és összenézett a fiúkkal. Pár másodperccel később egy puffanást és nyöszörgést hallott. Azonnal a hang után ment és akkor látta meg, hogy Anne az egyik Exo-s srácra támadt. Próbálta lenyugtatni, de ez csak akkor sikerült, amikor rámorgott és akkor végre felismerte. Felajánlotta a segítségét, amit nagy nehezen elfogadott.
A nap hátralévő részét együtt töltötték és egy percre sem hagyta egyedül Anne-t. Minden rendben is ment, ameddig el nem érkeztek a villanyoltásig. Anne teste görcsbe rándult és magában kezdett motyogni. Tudta, hogy Daisuke próbálta rávenni valamire. Barátnője rá akart támadni, de hangja visszatérítette a valóságba és inkább magában tett kárt. Nagy nehezen rávette, hogy menjenek aludni. Rémálmok gyötörték, amiktől nem tudott szabadulni. Attól félt, hogy Daisuke elragadja tőle mindannyiukat és ráveszi, hogy csatlakozzon hozzá. Többször is felébredt éjszaka és akkor mindig megnézte a békésen szuszogó Anne-t.
Reggel nyúzottan kelt és ébresztette a lányt is, akit nagyon nehezen tudott kiimádkozni az ágyból. Alig néhány méter megtétele után összeakadtak Kwangsoo-val és Anne a földre rogyott. Elmosolyodott, mikor a fiú odament a lányhoz és lassan tovább sétált, hogy kettesben hagyja őket. Lassan és nyugodtan sétálgatott a gyengélkedő felé és valahol barátnője is csatlakozott hozzá. Nem messze egy sikítás visszhangzott és azonnal arra kapták a fejüket. Hamarosan egy csurom véres nő szaladt el előttük sikítva és eszét vesztve. Összenéztek és rohanva tették meg a maradék utat.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)