A támadás óta Anne furcsán érzi magát, rémálmaitól és rossz emlékeitől lassacskán megszabadult a hetek során, ami alatt minden éjjel KwangSoo mellett aludt. Néha teljesen váratlanul dühbe gurult, de hamar le is nyugodott. Ez az érzés nyugtalanította, elkezdte kerülni a többieket, magába zárkózott. Egyik este már nem KwangSoo ágyába feküdt, hanem sajátjába ami kiborította mindkettejüket. Teltek a napok Anne egyre nyugtalanabb lett, főleg mikor látta, hogy KwangSoo egy másik csajjal szívélyesen társalog és sétálgat. Mindenféle negatív gondolat játszódott le a fejében: Nem vagy elég jó neki! Rád unt mert egy idegesítő ribanc vagy! Téged soha senki nem fog szeretni! Anne fejvesztve rohant a tusoló helyiségbe, úgy ahogy volt ruhástól beállt a jéghideg víz alá és zokogott, üvöltött ahogy a torkán kifért. Ahogy kezdett fáradni, és lenyugodni a zuhanyzó aljába kuporodott, ott ücsörgött a hideg zápor alatt. Egyszer csak kinyílt az ajtó és az a bizonyos nő állt előtte és őt bámulta. Olyan szánakozó képet vágott a csaj, hogy Anne elvesztette a fejét. A hangok ismét duruzsoltak a fejében: Őt választja helyetted! Nézd milyen szép haja van és csinos teste! Te hozzá képest semmi vagy!
HALGASS! -üvöltötte Anne maga elé-
- Jól vagy? Fel tudsz állni? Hívjak segítséget?
- Nekem te ne segíts! Nem szorulok rá!
- Pedig nem nézel ki túl jól. Biztos minden rendben?
- Ha nem fogod be, mindjárt neked lesz szükséged segítségre!
- Azt hiszed azért, mert a nyugati szárny egyik magas rangújával kefélsz bármit megtehetsz? Bármikor lecserélhetnek, ha nem vigyázol!
- Mit mondtál te szuka?
- Mégis mi a fasz bajod van? Én csak segíteni....
- Mondtam, hogy tűnj el, mielőtt még megbánod!
Anne kezeiben az izmok megfeszültek, ujjain a körmei megnyúltak. Elvesztette teste felett az irányítást, tépte a lány haját, ruháját, karmolta a bőrét. A nagy zajra az éppen arra járőröző KwangSoo és Jihyuk lépett be. KwangSoo szóhoz se jutott, amikor meglátta mi történik a két lány között. KwangSoo lefogta Anne-t, míg Jihyuk a gyengélkedőre vitte a rémült lányt.
- Mi a jó büdös franc folyik itt?
- Engedj el! Ne érj hozzám! Ne nézz rám! Menj innen!
- Addig nem megyek sehová, amíg meg nem magyarázod miért verekedtél Olive-vel!
- azt mondtam TŰNJ EL! -tört ki rajta ismét a zokogás -
- Miért vagy csurom vizes?
- Menj inkább nézd meg azt a csajt!
- Engem az érdekel mi van veled!
- SEMMI! -lökte neki a falnak KwangSoot-
Anne rémülten rohant ki az ajtón, futott ahogy csak bírt. Tudta hol nem találnának rá, hol nem keresnék, ott ahol pár hete KwangSooval egymásnak estek a támadás után. A lábai lüktettek a szokatlan tempó miatt, de ő nem foglalkozott velük, csak rohant úti céljához. Amint a raktár helységhez ért magára zárta az ajtót, érezte hogy valami nem stimmel vele. Nem akart ártani senkinek, de nem tudta mitévő legyen, annyira megijedt. Jó pár percig ücsörgött már a sötét helységben, már kezdte azt hinni végre magára maradt, lesz ideje lehiggadni amikor Jan kiabálása ütötte meg a fülét: GYERE KI AZONNAL! Anne érezte, hogy ez nem kérés, hanem parancs. Tudta Jan most nagyon mérges. A lehető legrosszabbra gondolt, hogy az a személy aki mindig is testvéreként szerette, most meg fogja ölni. Remegve nyitotta ki az ajtót, és vánszorgott Jan elé zokogva térdre rogyott.
- Sajnálom! Sajnálom! Sajnálom!
- Mi történt? Miért vagy vizes?
- Nem tudom. Nem tudom! -zokogott keservesen-
- Gyere menjünk el Sheppard-höz, majd ő megvizsgál. -olyan kedvesen beszélt hozzá-
- Nem akarok! Félek!
- Nem lesz semmi baj.
- Már baj van! Nem tudom irányítani a testem! Ölj meg Jan! Könyörgöm ÖLJ MEG!
- Minden rendben lesz! Segítünk neked!
- Nem akarom! Én ezt egyáltalán nem értem! Nem bírom tovább!
- Mondj el mindent! Mióta érzed rosszul magad?
- Azóta! Azóta a testem furcsa, állandóan görcsbe rándul. Hangokat hallok a fejembe és néha szörnyűségeket akarok tenni. Pedig nem akarok, de... én ezt nem bírom tovább!
- Szedd össze magad, KwangSoo mindjárt ide ér.
- Nem akarom, hogy így lásson! Küld el innen!
- De miért? Tudod te mennyire aggódik miattad?
- Mond neki, hogy jól vagyok ne aggódjon, csak féltékeny lettem.
- Szerinted ez elég lesz neki?
- Nem, de nekem muszáj magánzárkába kerülnöm vagy meghalnom, mert bántani foglak titeket.
- Nem fogsz!
- Jan hol van Anne? Megtaláltad?
- Igen, de egyelőre nem szeretné ha látnád, mert fél hogy haragszol rá.
- Hogy haragudnék rá? Csak nem értem mi folyik itt! Napok óta kerül és nem tudom az okát, most meg verekedik és elbújik előlem.
- Majd később mindent elmagyarázok, de most menj Sheppard-ért. Mond neki, hogy a magánzárkákhoz jöjjön azonnal. Hozza magával a vész felszerelést mert van egy kis probléma.
- Mégis mi?
- Azt neked nem kell tudnod! Ő tudni fogja! Siess! Azután pedig menj vissza a celládba.
- Mi lesz Anne-nel?
- Minden rendbe lesz, ne aggódj.
A magánzárkánál még beszéltek pár szót, amíg Sheppard meg nem érkezett. Jan lefogta Anne kezeit, míg a doki vért vett tőle. Jan a vért szagolgatta, egy cseppet az egyik ujjára cseppentett, hogy meg tudja ízlelni. Sheppard a mikroszkóp alatt vizsgálja Anne vérét. Mindketten ugyan arra jutottak, Anne-t megfertőzte Daisuke a hetekkel ezelőtti támadásával. Nem gondolták, hogy ez megtörténhetett, mivel Anne nem mutatta semmi jelét. Ők is belátták, hogy jobb lesz Anne-nek, ha az éjszakát a zárkában tölti. Sheppard adott neki nyugtatót, hogy tudjon aludni, és ne legyenek izom görcsei. Hamar álomba is merült. Néha fel-fel ébredt, hogy szomjazik, de akármennyi vizet ivott meg, szomja nem enyhült, sőt óráról órára elviselhetetlenebb lett. A fejében mindenféle kavargott, aludni szinte semmit sem tudott első ébredése után.
Reggel Jan társaságában elindult az ebédlőbe reggelizni. A fény bántotta a szemét, amit a kialvatlanságra és az egész estés magán zárkának tudott be. Maga elé vett pár gyümölcsöt reggeli gyanánt, de az első falat után furcsa rosszullét kerítette hatalmába. Az evőeszközök csörömpölése olyan volt számára mintha kalapáccsal vernék a fejét. Az emberek lélegzet vétele és szívdobbanása a füleiben zengett. Felpattant a helyéről, hogy kiszaladhasson, ám a folyosón beleütközött az egyik Exo tagba.
- Reggelt cicus! Hol a gazdid?
- Tűnj az utamból!
- Ejnye így kell bocsánatot kérni attól akinek neki rohantál?
- Oh, bocsánat nem láttam hogy Lay ő nagysága közeleg. Ha tudtam volna még pukedliztem is volna.
- Te szemtelen ribanc! -vágta pofon-
- Ezt nagyon nem kellett volna!
Anne szemei vérbe fordultak, karmai megnyúltak, ahogy rá vetette magát Layre. A férfi azt se tudta mitévő legyen, ha kiabál akkor ki fogja röhögni a többi rab, ha nem tesz semmit, akkor ki is nyírhatják. Jó néhány mély sebet vájt a bőrébe Anne mire Jan oda ért. Éppen időben, ugyanis Anne arra készült, hogy megízlelje a Lay sebeiből kibuggyanó vért.
- Anne! Anne! -morogta, mire a lány végre rá figyelt-
- Jan ... te vagy az? Én... mit tettem?
- ssh... Nincs semmi baj.
- Elborult az agyam, hallottam a hangokat megint és...
- Miért rohantál el?
- Mert a zajok és az emberek zajai a fejemben mardostak, el kellett tűnnöm onnan.
- De miért támadtál rá Layre?
- Mert nem hagyott elmenni, és felhúzott. Nem tudom hogy történt, csak akkor vettem észre, hogy mi folyik itt mikor meghallottalak. Egy szörny lettem!
- Segítek neked, hogy megtanuld irányítani, de neked is akarnod kell.
- Én erre nem leszek képes! Te tudsz uralkodni magadon mert ilyennek születtél, és erősebb is vagy nálam.
- Azt hiszed nekem könnyebb volt annak idején?
- Engem folyton valaki védelmezett másoktól, most saját magamtól kell megvédeni. Nem akarok senkit bántani!
- Nem fogsz!
- Láttad az előbb, hogy mit tettem, és azt se tudtam, hogy mi történik.
- Nem hagylak magadra. Segítek, hogy uralni tudd az erődet és a tudatodat.
A nap hátralevő részében együtt voltak, Jan tényleg nem hagyta magára rémült lányt. Magában fortyogott a dühtől és a bűntudattól. Olyan rossz előérzet kerítette hatalmába, hogy Daisuke direkt nem ölte meg Anne-t. Azért támadt rá, hogy a bábjává tegye, hogy ezzel oda szúrjon neki ahol nagy fájdalmat tud okozni. A villanyoltás hamar elérkezett, vagy épp ellenkezőleg, túl lassan. Anne az egyik sarokba kucorodott össze, abba amelyik legtávolabb esett Jan-től. Álmában egy férfi hangját hallotta fejében, testét görcsök rángatták.
- Ébredj! Ébredj kicsi Anne! -suttogta elméjében a hang-
- Szállj ki a fejemből!
- Az nem lehetséges! Már hozzám tartozol, én vagyok a mestered.
- Soha!
- Be bizonyítom ha kell. -kuncogott a hang- Támadj rá a hozzád legközelebb lévőre!
- Nem! - de a teste már mozdult is-
- Anne mit csinálsz? - kiáltott Jan a furcsán támolygó lánynak-
- Nem tudom! Segíts!
- Anne, nézz rám! Hallod?
- A testem magától mozog! Nem akarlak bántani, de...
- Megint a hangok?
- Nem! Ez most ő volt.
- Az a rohadék! Tudja nagyon jól, hogy nem bántanálak.
- Jan ne hagyd, hogy irányítson! Inkább halok meg mint... - saját kezeibe mart, nehogy Jan-re támadjon-
- ANNE! Erős vagy! Letudod győzni! Nincs hatalma feletted!
- Mekkorát téved! Te már az én kicsi Anne-em vagy!
- NEM! Nem vagyok a tiéd!
- Ez az! Szállj szembe vele! Te ide tartozol hozzánk!
- Igen?
- Ez nem kérdés te buta. Mi nagyon szeretünk, én a Kim testvérek, a srácok.
- Elég a fecsegésből! Engedelmeskedj!
- Jan, még így is szerettek? Azok után amit műveltem?
- Az nem te voltál! Te sose bántanál senkit! Emlékezz a bácsikádra! Őt se bántottad, pedig hányszor elbánt veled.
- Látni akarom! -zokogott fel kétségbe esetten Anne-
- Tudom. Reggel láthatod. Egyelőre velem kell beérned. Gyere. - tárta ölelésre kezeit Jan-
- NEM! NEM! NEM! Én irányítok!
- Nem hagyom, hogy bántsd őket! - szaladt bele Jan ölelésébe-
- Jól van. Nincs semmi baj! Itt vagyok veled.
- Tényleg láthatom majd? Nem fogom bántani?
- Hogy bántanád már őt? Engem se bántottál, csak magadat.
- Fáradt vagyok.
- Aludjunk egy kicsit. Mindjárt itt a reggel.
Reggel Jan ébresztette fel a zavarodott lányt. Anne nem akart kimászni az ágyból, nem akart semmit. Szerette volna látni KwangSoo-t, de félt, hogy bántaná. Jan sejtette, így megígérte, hogy nem fogja hagyni. A lány néhány perc hezitálás után feltápászkodott, és elindult Jan nyomában. Alig mentek pár métert a férfi jött velük szembe. Anne könnyei patakokban kezdett folyni, térdei remegve csuklottak össze. A földön ülve tekintett a felette tornyosuló férfi elmosódott képére. KwangSoo közelebb lépett hozzá, hogy letörölje könnyeit, és magához ölelje, de a lány ellökte kezeit. Anne fogai megnyúltak és már a nyakához ért volna, amikor felállt és csak annyit mondott "Nem lehet", és tovább ment a folyosón az orvosi szoba felé.
Megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy a férfi nem undorodik tőle, hanem aggódik miatta, és maga mellett szeretné tudni őt. Ez boldogsággal töltötte el, de hamar eszébe jutott, hogy amíg nem tudja legyőzni Daisuke irányítását, nem kerülhet KwangSoo közelébe. Jobban szereti őt annál, hogy emiatt ártson neki. Inkább távol tartja magát tőle, mint sem ő küldje a halálba. Pedig mindennél jobban vágyott mohó csókjaira, gyengéd mégis mindent akaró érintéseire. Türelmetlenül lüktető férfiasságára, ami már annyiszor juttatta el őt a mennyekbe, még ha csak percekre is. Most a poklok poklát járja, és csak azokra a pillanatokra tud gondolni, és arra, hogy talán soha nem érezheti már KwangSoo meleg bőrének hozzásimulását sajátján.
Édes gondolataiból egy sikoly szakította ki, majd egy vérben úszó nő szaladt el mellettük, mintha az életéért rohanna. Jan és az ő tekintete találkozott, és rohanni kezdtek a gyengélkedő irányába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése