2016. május 17., kedd

Bezárva 24.rész

Anne éhsége nem csillapodott, annak ellenére, hogy Tackey két naponta elrángatta a gyengélkedőre táplálkozni. Mivel sok estét át virrasztott Jan mellett, kellően legyengült. Néha azon kapta magát, hogy a folyosón bolyong embereket keresve. Egyik nap amint a folyosókon sétált, megérzett valami kellemesen csábító illatot. Elindult az illat nyomán, és egy magába roskadt férfibe botlott. Szinte mámorban úszott a férfiből áradó illattól. Közelebb lépett hozzá, orrával végig simított szaglás közben a férfi nyakán, majd nyelvével végig nyalt rajta. Már éppen fogait mélyesztette volna áldozata nyakába amikor KwangSoo jelent meg látóterében. Arca megkeményedett és düh tükröződött rajta. Anne kiabálni akart utána, meg akarta magyarázni, hogy ő nem akarta ezt, de ösztönei átvették felette az irányítást. Egyetlen mély harapással kezdte magához venni amire szüksége volt. A férfi elgyengült és a földre rogyott, Anne pedig ott hagyta. Tovább bolyongott, mert tudta, hogy most nem mehet vissza a cellájába. Nem akart KwangSoo-val találkozni azok után, hogy látta őt egy emberből táplálkozni. Bármennyire nem akart visszamenni a cellájukba, a lábai csak oda vitték.

- Na élvezted? -jegyezte meg KwangSoo gunyoros mosollyal- Azt hittem estig vissza se dugod az orrod!
- Te miről beszélsz?
- Láttam milyen jól elvoltál azzal a sráccal. -csapott bele a falba-
- Én... én nem! -kiáltott fel Anne könnyes szemekkel, mikor megértette mire utal KwangSoo-
- Legalább ne tagadd! -förmedt rá-
- Hogy gondolhattad, hogy leállok bárkivel a folyosó közepén? -csattant fel Anne- Ezek szerint nem tartasz többre mint egy kurvát, aki bárkivel csinálja valamiért cserébe?
- Ezt nem mondtam!
- De gondoltál rá! Ha tudni akarod, csak táplálkoztam! -kelt ki magából- Nem tudom hogyan irányítsam ezt, és Jan se tud segíteni, mert már nincs többé! -roskadt a földre megtörten-
- Miért nem jöttél utánam rögtön?
- Te a helyemben abban a szituban utánam jöttél volna?
- Nem tudom!
- Az járt a fejemben, hogy megláttál, hogy táplálkozom, és undorodsz tőlem. De inkább ez legyen, minthogy veszélybe sodorjalak.
- Attól félsz, hogy bántanál?
- Te nem félnél? Tackey-vel már annyiszor átbeszéltem ezt, és próbált megnyugtatni.
- Hát persze, hogy Tackey-hez mentél!
- Mi a franc van veled? Az estéket Jan-nél töltöm, te is tudod! Napközben általában valamelyikőtökkel vagyok. Akkor mire fel ez az egész?
- Aggódom azért akit szeretek, és igen idegesít, hogy más pasikra támaszkodsz helyettem. Akár a kajáról, akár a gondjaidról van szó.
- Te talán tudnál rajtam segíteni? -morrant rá Anne- Mit kezdenél velem, ha rád vetném magam és a torkodnak esnék? Vagy elborulna az agyam és még az élő fába is belekötnék mint Sungmo?
- ... -hallgatott, mert tényleg nem tudta mit tenne abban a pillanatban-
- Na látod! Jan megértett engem! Tackey is tudja, hogy milyen az amikor az ösztöneid akarnak irányítani. Ezért megyek hozzá, ha segítség kell, mert NINCS más akihez fordulhatnék! - kirohant a cellából-

Anne meg sem állt egészen a foglalkoztató szobáig, ahol mindenfélét készíthettek a rabok. Mindenütt őrök figyeltek árgus szemekkel. Anne tudta nagyon jól, ha tenni akar valamit, akkor azt villám gyorsan, és feltűnés nélkül kell tennie. Oda sétált a bőrdíszműves asztalhoz, ahol senki nem dolgozott éppen, az őrök látóteréből is kellően kilógott. Megragadta a bőr vágó kést és magába mélyesztette. Elindult a szokásos rejtekhelyére, miközben azért imádkozott, hogy senkibe se fusson bele. Pechére Tackey a közelben volt, és oda rohant hozzá amint megérezte vére illatát. Nem húzta az időt, felkapta a lányt és a cellájához vitte. Már majdnem belépett Anne-el a karjában, amikor meglátták, hogy KwangSoo a földön fekszik és rajta Sungmo. Anne azonnal leugrott Tackey karjaiból, megragadta hátulról Sungmo-t és a cellán kívülre lökte. Vicsorogtak, morogtak egymásra, néhány ütést mindketten bevittek a másiknak.

- Sungmo! Térj már észhez! -üvöltött vele Anne- Jan soha nem tenne ilyet!
- grrr... -morrant rá-
- El tudom képzelni mit érezhetsz! Nekem is rohadtul fáj! Mégsem támadok rá bárkire aki szembejön velem! Csak hogy tudd, ha nem te lettél volna aki rá támadt KwangSoo-ra, már nem állnál a lábaidon! Én a szeretteimet védem ezzel az átkozott szörny létemmel! Te pedig a haragodat vezeted le bárkin! Jan a szeretteiért küzdött minden alkalommal, ha látott volna, tuti helyben hagyott volna, bármennyire is szeretne!
- Nem tudok mit tenni Anne! Jó neked, hogy ...
- Nekem jó? A támadás óta más "ember" vagyok! Nem merek a szeretteimmel lenni, nehogy rájuk támadjak! Elvesztettem, azt aki a legtöbbet jelentette nekem gyerekkorom óta. Igazad van, rohadt jó nekem! Te legalább önként váltál azzá ami vagy! Mert az akit szerettél veled akart lenni, ameddig csak lehetett. Én meg minden éjjel attól rettegek, hogy akit szeretek, azt fogom először darabokra tépni! Menj és kérj bocsánatot Jan-től! ... MOST!

Amint Sungmo elment, a távolból Tackey követte őt, így Anne és KwangSoo magukra maradtak. A lány oda lépett KwangSoo-hoz, és vizsgálgatni kezdte a sérüléseit. Megkönnyebbült, mikor csak egy kisebb karmolást, és pár horzsolást talált a férfi testén. Ahogy ott ültek a padlón szemtől szemben szótlanul, valami furcsa érzés telepedett közéjük. Nézték, nézték egymást már jó pár perce, amikor KwangSoo-nak szemet szúrt egy növekvő folt Anne fekete pólóján. Egyik kezével a lány pólójáért nyúlt, hogy szemügyre tudja venni azt. Anne ellökte a felé nyújtott kezet, de a férfi nem hagyta magát. Határozott mozdulattal levette a lányról véres pólóját. Szemei rögtön a vérszerű foltra tapadtak, a kezében lévő anyaggal elkezdte letörölni azt, hogy lássa milyen súlyos a sérülés. Megdöbbenve látta, hogy egy egyre kisebb heg virít a lány mellkasán.

- Mi történt? -kérdezte aggódó tekintettel-
- Semmi, nem történt. Titeket mi lelt Sungmo-val?
- Ne háríts! Valami történt! Ráadásul Tackey hozott a karjaiban!
- Ne kezd megint!
- Akkor ne titkolózz!
- Elegem lett az egészből! El akartam menekülni saját magam elől! Most boldog vagy?
- Te tetted? Mégis miért?
- Miért? Jan meghalt, ha azt vesszük már én is egy ideje.
- Én még itt vagyok! Vagy ez neked nem számít?
- Hogyne számítana! Pont ezért akartam lezárni itt és most az egészet! Nem akarok bántani senkit, de legfőképp téged nem! Rettegek a gondolattól, hogy megöllek, pedig szeretlek.
- Én is szeretlek. Ezért nem bírom elviselni, hogy mindenki másra támaszkodsz, mint most is. Tackey-el voltál?
- Nem! El akartam rejtőzni, miután leszúrtam magam, de neki pont akkor kellett arra járnia. Amint le esett neki, hogy mit tettem ide hozott. Szóval mi volt veletek?
- Sungmo furcsának tűnt, próbáltam beszélni vele, de nem válaszolt. Egyik pillanatban még a folyosón voltunk aztán meg itt feküdtem.
- Érted most már mit akartam mondani korábban?
- Azt hiszem. Sajnálom a korábbit. Nem gondoltam bele, hogy min mehetsz keresztül. Nem gondoltam, hogy még mindig küzdesz magaddal.
- Pedig minden egyes nap, minden egyes veled töltött perc küzdelem önmagammal.

KwangSoo magához húzta, szorosan átölelte. Egymás szemébe néztek, nem láttak mást csak szeretetet és vágyakozást. Gyengéd csókba kezdtek, ami fokozatosan vált egyre intenzívebbé. Már nyoma sem volt a korábbi féltékenységnek, vagy veszekedésnek. Csak a kettejük szenvedélye volt, semmi más. A szenvedélyük ami virágként bontotta ki szirmait, ahogy testük összefonódott. Az alsó ruházatuk is lekerült róluk, KwangSoo a szokásosnál vadabban vette birtokba Anne testét. Nem számított semmi, csak az, hogy minél hamarabb érezhessék, ahogy testük összeolvad. Olyan szorosan szegezte a padlóhoz a lány kezeit, hogy az felszisszent, de nem bánta. Érezni akarta, hogy ez a férfi ennyire akarja őt. Minden lökésnél belenyögött a csókba ami soha véget nem érő táncban tartotta nyelvüket. Amikor a csúcsra értek, Anne karmai a padlóba mélyedve hagyták nyomát a pillanatnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése