2016. április 29., péntek

Bezárva 19.rész

- Mi a franc történt? - tépte fel az ajtót és kezdte faggatni Sheppard-öt.

A férfi megvakarta a fejét zavarában. - Néhány Exo-s srác megölt két lányt. - válaszolta. - A darabjaik szana-szét hevertek a déli szárny celláiban.

- Jézusom! - szörnyülködött Anne. - Mivel érdemelték ki?

Sheppard megrángatta a vállát. - Lehet ezzel akarnak bosszút állni Anne akciója miatt. 

A reggelt a szokásos vérszipolyozással kezdték. Mire lenyelték az első kortyot, Sungje is megjelent. Látszott rajta, hogy legszívesebben leteperné, de úgy nem, hogy Anne velük van. Míg szipolyozták a zacskóikat, addig Sheppard ellátta a sebeiket és Anne szemei akkor kikerekedtek. Mindketten sziszegtek, amikor kicserélték a nyakukon a kötéseket, de nem mondott Anne-nek semmit és tudta, hogy később kérdezni fogja. Nem időztek sokat, mert hamar elindultak az ebédlő felé, ráadásul Sungje a bejáratnál elkapta és megcsókolta. Próbálta eltolni magától, de nem tudta.

- Ne itt! - mondta amikor meg tudott szólalni.  

Sungje nagyot sóhajtott és megadta magát. - Később folytatjuk.

Csak bólogatni tudott, majd beálltak a sorba és vártak a sorukra. Felcsillant a szeme, amikor meglátta a tányéron a rántottát, szalonnát, zöldségeket és gyümölcslevet kaptak hozzá. Mindannyian elkezdtek enni és Anne is jó ízűen falatozott. A vér megtette a hatását és egész jól indult a reggelük. Étkezés után a fiúk visszavitték a tálcákat és rövid búcsúzás után négyen eltűntek. Sungmo és Kwangsoo maradt velük. Indulás előtt még összenézett a T&T párossal és Vixx-el is, ami azt jelentette, hogy megkérte őket, hogy derítsék ki mi történt a déli szárnyban. Nagy nehezen elindultak a nyugati szárny felé. Csendben sétáltak egymás mellett és csak arra várt, hogy Sungmo mikor akad ki. Erre nem is kellett sokat várni, mert rázendített, amikor beértek a területre. 

- Beszélnünk kell! - már várta, de nem azzal indított, amire számított.

- Miről? - nézett rá értetlenül.

- Rólunk! - kezdett megijedni, de vállalta a tortúrát.

- Ajjaj! - húzta félre a száját és várta, hogy robbanjon a bomba.

- Csak ennyit tudsz mondani? - ragadta meg a csuklóját, ezzel megállítva két cellára a sajátjuktól.  

- Mit mondjak? - vetette oda félvállról és akkor érezte, hogy olyat mondott, amit nem kellett volna.

- Mondjuk azt, hogy engem miért hanyagolsz? - először meg sem tudott mukkanni, mert kereste a szavakat és hagyta, hogy végigmondja amit akart. - Inkább Sungje-vel és azzal az állattal töltöd minden idődet!

Kezdte idegesíteni a téma. - Már te is kezded? - mordult rá a fiúra és beviharzott a cellájukba.

Sungmo követte és a biztonság kedvéért bevágta maguk mögött az ajtót, hogy ne zavarhassa meg őket senki. - Mi az, hogy én is? - csattant fel.

- Két napja Sungje is előadta ezt a műsort! - lépett hátra néhány lépést és igyekezett távol tartani magát az ágyaktól. - Unom már a féltékenykedéseiteket! 

- Itt vagyok veled és neked csak az jár a fejedben, hogy ő mit mondott! - azt hitte innen nem fajulhat tovább a dolog, de tévedett. - Azt hittem a reggeli félbemaradt akciónk után élsz a lehetőséggel, hogy kettesben maradtunk! - Mondani akart valamit, de Sungmo kapott a lehetőségen. Odament hozzá a falnak préselte és elhallgattatta egy csókkal.  

Először nem akarta viszonozni, de amikor bebocsátást kért a szájába, megadóan felsóhajtott és megadta neki amit akart. Belenyögött a csókba, amikor a fiú keménységét a hasának nyomódni. Karjaival átölelte a hátát és úgy húzta közelebb magához. Hamarosan két kéz csúszott a nadrágjához és bontotta ki. Először az ő majd Sungmo nadrágja is a földön végezte, aztán a fehérnemű következett és végre az ölében találta magát. Legnagyobb meglepetésére nem maradtak a falnál, hanem a rácsokhoz mentek és ott támasztotta meg magukat. Kezeivel megragadott egy-egy csövet és várta a következő lépést.
Nem is kellett sokat várnia, mert a fiú belé hatolt és egy hangos nyögés kíséretében hátra vetette a fejét. Önkívületben zihált, miközben Sungmo a nyakát halmozta el gyengéd csókokkal és megállt, hogy kiélvezhessék az első lökést. Felszisszent, amikor a kötésénél járt és akkor már képtelen volt uralkodni magán. Egy halk nyögés közepette előbújt belőle a vámpír és még többet akart. Úgy szorította a rácsot, hogy majdnem kitörte azt a két darabot, amibe kapaszkodott. Sungmo vágytól ködös szemekkel nézett rá és nem zavarta az, hogy átváltozott. Lábait szorosan átfonta a derekán és beharapta alsó ajkát, mielőtt megcsókolta volna.
Egy ügyes mozdulattal ellökte magukat a rácsoktól és az ágyon kötöttek ki. Lehunyta szemeit, miközben megtámaszkodott Sungmo mellkasán és folytatta a mozgást. Az érzés majdnem olyan intenzív volt, mint mikor a rácsoknál a fiú eltalálta azt a pontot benne, amitől mindig csillagokat látott. Nem törődtek azzal, hogy az egész nyugati szárny tőlük hangos, csak élvezték az együttlétet. A nyakához hajolt és gyengéden végignyalt rajta, mire a fiú felnyögött és felajánlkozott neki. Sungmo beharapta a száját és megerősítésképp bólintott is. Nagyot nyelt, majd fogait lassan a bőrébe nyomta és a fiú hangosan felnyögött. Észre sem vette, hogy szerelme közben a csiklóját simogatta. Forróság kúszott fel a lábujjától egészen a szeméremdombjáig. Elengedte a nyakát és birtokba vette a száját. Egymás szájába nyögve lendültek át a határon. Reszketve mozgott még néhányat Sungmo-n mielőtt elengedte a száját és fáradtan ráhullott. Mikor végre volt erejük megmozdulni, elmentek zuhanyozni, majd a gyengélkedőre.  

Sheppard a fejét csóválta, amikor meglátta Sungmo nyakán a két pontszerű sebet. - Ti Hatcher lányok annyira szenvedélyesek és fékezhetetlenek vagytok!

Felhúzta a jobb szemöldökét. - Ne nézz így rám!

Sungmo elmosolyodott. - Én kértem rá.

A férfi meglepődött. - Miért is? - Ez őt is érdekelte.

- Tudni akartam milyen érzés. - válaszolta.

Sheppard a szomszéd asztalhoz ment és elvett onnan egy zacskó vért, amit kezébe nyomott. - Nem mész el, míg meg nem ittad!

Elhúzta a száját, de megadta magát. - Igen apu! - Miután beleivott, az érzékei is kiélesedtek. Hálás volt Sheppard-nek, mert mindig tudta mikor éhes és egy akkora szeretkezés után rá is fért, pláne, hogy belekóstolt Sungmo-ba. - Félsz, hogy bevadulok? - szórakozott a férfivel.

Sheppard elmosolyodott, majd sóhajtott egyet. - Az nem vadulás lenne, hanem mészárlás!

Kuncogni kezdett a mondatra és eszébe jutott a régi énje. Mire megitta a vért, Sungmo is el lett látva. A harapás miatt vasat is kapott, nehogy megviselje a szervezetét a vérhiány és erőt adott neki. Összefűzték ujjaikat és úgy csatlakoztak a többiekhez a vacsorához. Nagyot nézett, amikor Sungmo-val egyidőben Kwangsoo is előkapott néhány szem vas tablettát és néhány korty gyümölcslével lenyelték. Ekkor esett le neki, hogy nemcsak a kintiekre értette Sheppard amikor ingatta a fejét a harapás miatt. Sungje később ült le hozzájuk, mert külön várt még valamire. A srácok ujjongtak, amikor meglátták a tányéron a sütiket. Rájuk is fért egy kis boldogsághormon! Épphogy lenyelték az utolsó falatot, amikor egy túlvilági ordítást hallottak meg valahonnan visszhangzani. Azonnal összenézett a T&T párossal és a Vixx-el. Szinte egyszerre álltak fel, de mielőtt indulhattak volna, Anne megragadta a kezét.

- Hová mész? - kérdezte kétségbeesetten.

- Megoldom a gondot. - válaszolta és akkor már tudták, hogy baj van, amikor Gackt is elindult a hang irányába.

- Veled megyünk! - jelentette ki Sungje, de hallani sem akart róla.

- Ti védjétek a nyugati szárnyat! - mondta, mielőtt eltűnt volna a szemük elől.

Szinte azonnal a magánzárkák felé indult. A déli folyosó felől ismét sikítások hangzottak fel, majd mindent belepett a friss vér illata. Ezt meghagyta a többieknek, ő pedig rohant tovább. Mikor odaért, ingatni kezdte a fejét, mert Daisuke még mindig bent volt és nem mozdult. Néhány pillanat múlva ordítva rúgta ki a zárka ajtaját. Hörögve, mutáns vámpírként állt előtte és vicsorgott rá. Neki sem kellett több, hogy megmutassa igazi énjét, ami ha lehet még csúnyább volt, mint maga Daisuke. Felkészülten várta a pillanatot, amikor neki támadt és ez nemsokára meg is történt. Minden nehézség nélkül hárította el a támadást, de nem kímélte Daisuke-t. Pont úgy bánt vele, ahogy megígérte. Számolni sem tudta hányszor vágta neki a falnak és törte el valamelyik csontját, míg fájdalmasan nyöszörögve a földre csúszott. 
 Vicsorogva hajolt fölé és tépte le először a szárnyait, majd folytatta a karjaival, de nem az egésztől szabadította meg. Az ujjaival kezdte. Utánuk a csuklói, majd könyökei és a vállai következtek. Néhányszor megpofozta Daisuke-t a felsőkarjával, majd valahova a háta mögé hajította és jöhettek a lábai, szintén aprólékos munkával. A végtagok után a belső szervei következtek. Nevetve tépte ki a beleit, majd szabadította meg a veséjétől, májától, gyomrától és végül a szívétől is. A biztonság kedvéért egy fadarabot döfött a szívébe és Daisuke akkor hamuvá égett. Győzelemittasan felordított, hogy mindenki tudja, korábbi támadójuk halott. 
Elindult, hogy megkereshesse a többieket és amikor megtalálta, éppen az összekötő folyosókon harcoltak az Exo tagjaival. Tsubasa éppen az egyiknek tépte le a fejét és döfte át a szívét, amikor becsatlakozott. Sungmo és Kwangsoo kimaradt a buliból, mert a sérüléseik miatt elgyengültek és nem bírták volna sokáig. Sungje és Yunhak védték őket. Ő is széttépett egyet, de nem figyelte kicsodát. Éppen Sungje-t akarta lenyomni az egyik, amikor megragadta és átütötte öklét a mellkasán. A négy fiú nagyot nézett és szerelme szemei felcsillantak az új módszertől. Szép lassan végeztek minden ellenséggel, de börtön néhány folyosója úgy nézett ki, mintha tornádó pusztított volna. Egy gyors zuhanyzás után visszavonultak a nyugati szárnyba, ahová az őrök bezárták őket.  
Az éjszaka további része csendben telt. Csak a takarítók hangját lehetett hallani időnként, ahogy felosztották maguk között a folyosók takarítását. Meglepő módon egész sokáig aludtak és csak akkor keltek fel, amikor enni vittek nekik. Így ment ez néhány napig, aztán a zárlatot feloldották és megnyitották a szárnyakat. Az ebédet már ott költhették el. Arra gondolt, hogy egy alapos zuhanyozás után néhány órát az udvaron tölt, hogy levegőzhessen kicsit. Régen nem volt kint és már nagyon vágyott oda. Alig ült vissza közéjük a tálca visszavitele után, amikor megjelent az egyik őr és megkérte, hogy menjen vele. Ezúttal Anne-nek vele kellett tartania. A fiúk azonnal felhörrentek, de nem volt más választásuk, mint elengedni őket. Az útvonalat már ismerte, mert legutóbb is itt vitte az őr a börtön igazgató elé.  

- Hello, hölgyeim! - üdvözölte őket Sangwook és Julien.

- Hello. - húzta el a száját és egyáltalán nem tetszett neki a helyzet.

- Nos azt hiszem elég időt adtunk, hogy megszerezzék az infókat, amiket korábban kértünk! - A mondatra megfeszült.  

- Nem tudtunk meg semmi lényegeset. - bökte be, de látszott a két férfin, hogy nem hittek neki.

- Ugyan már, Jan! - az igazgató felállt és a háta mögé sétált. - Nekem elmondhatja! - Anne-k intett alig észrevehetően, hogy ne mondjon vagy csináljon semmit. A férfi a vállait kezdte masszírozni. - Elintézhetem, hogy az egyik itteni házban lakhassanak és nem kell többet találkozniuk velük. 

Kezdte nagyon feszélyezni, hogy az engedélye nélkül érintette meg. - Vegye le rólam a kezét! - mordult rá a férfire.

Mikor nem volt hajlandó válaszolni, a férfi visszavonulót fújt, de nem hagyta abba a kérdezősködést. - Mi történt a múltkor?

- Mikor múltkor? - Valami azt súgta neki, hogy a pár nappal ezelőtti mészárlásra gondolt, de addig nem akart mondani semmit, amíg nem volt biztos benne.

- Amikor az a sok ember meghalt! - vicsorogta az igazgató. Kereste a szavakat.

Gúnyosan nézett a férfire. - Nagyon jól tudja! - Mindkét férfi kérdően nézett rá. - Ugyan már! Mind láttuk a kamerákat! - Megfeszültek a mondatára. - Azt hitte nem tudom, hogy működnek? - Az igazgató szemei kikerekedtek.

- Ezért nem csinál a Supernova semmit? - Anne azonnal lefehéredett, de megszorította a kezét. Jelzett neki, hogy utána mindent elmond amit tudnia kellene.

Néhány pillanatig őszinte volt a férfivel. - Nem mondtam nekik semmit.

Sangwook hunyorogni kezdett és kijátszott ellene néhány kártyát. - Titka van előttük annak ellenére, hogy kettővel is egészen közeli kapcsolatot ápol? - Nem lepte meg a dolog és már várta mikor húzza elő a tarsolyából. 

- Jobban járnál, ha beszélnél, mert a barátnőd bánhatja! - próbálta fenyegetni Julien, de nem tudta azt, amit ő. Álljunk meg! Mióta tegeződnek?

- Jobban tennéd, ha nem ingerelnél! - figyelmeztette a Julien-t. - Mostanában nagyot harapok! - Elégedetten nézett rá, amikor ijedtében nagyot nyelt.  

Hirtelen arra kapta fel a fejét, hogy az ajtó szinte kirobbant a fejéről és megjelentek a fiúk. Sungmo a szokásosnál is feszültebb volt és amikor meglátta az igazgató kezét a vállán, azonnal akcióba lépett és akkorát ütött rajta, hogy a szemben lévő falnak csapódott. Kwangsoo is ellökte Anne mellől Julien-t. Sangwook nagy nehezen feltápászkodott és kellett neki egy kis idő, míg normálisan magához tért. Julien az asztal másik végéhez sétált és segített Sangwook-nak leülni, majd várt. Sungmo forrt a dühtől és Sungje-nek sem kellett sok, hogy elboruljon az agya.  

- Ezért mind megszívhatjátok! - fenyegetőzött az igazgató.

- Óvatosan a fenyegetőzéssel, igazgató! - Hallották meg Tsubasa hangját a hátuk mögül.

- Mit akarsz? - förmedt rá a férfi.

- Oi, oi, oi! - dorgálta Sangwook-ot. - Így kell beszélni azzal, aki segít rendet tartani a börtönödben?

- Ezért áttehetnélek titeket a déli szárnyba!

- Csak tessék! - tárta ki Tsubasa a karjait. - Legalább ott is rendet tehetnénk! - Sangwook nagyot nyelt. - Magunkra hagynátok minket?   

Bólintott egyet, majd Anne-nel egyszerre felálltak és a fiúknak is jeleztek, hogy indulhatnak. Egész úton azon gondolkodott, hogy hogyan oldja meg a helyzetet, hogy ne zaklassák őket többet. A fiúknak sem használ, hogy ugraniuk kell, amikor őt vagy mindkettejüket behívatják magukhoz. Tudta, hogy Tsubasa egy hihető mesét talál ki arról mi történt akkor éjjel. Úgy időzítették, hogy ameddig a harc tartott, kapcsoljanak ki a kamerák és a szárnyukban is megrongálták azokat, amik a celláikat figyelték. Várta, hogy Anne mikor kéri rajta számon a kamerás ügyet, amiről nem tudott. Már a szárnyukban jártak, amikor Sungmo váratlanul összeesett.   

2016. április 24., vasárnap

Bezárva 18.rész

A támadás óta Anne furcsán érzi magát, rémálmaitól és rossz emlékeitől lassacskán megszabadult a hetek során, ami alatt minden éjjel KwangSoo mellett aludt. Néha teljesen váratlanul dühbe gurult, de hamar le is nyugodott. Ez az érzés nyugtalanította, elkezdte kerülni a többieket, magába zárkózott. Egyik este már nem KwangSoo ágyába feküdt, hanem sajátjába ami kiborította mindkettejüket. Teltek a napok Anne egyre nyugtalanabb lett, főleg mikor látta, hogy KwangSoo egy másik csajjal szívélyesen társalog és sétálgat. Mindenféle negatív gondolat játszódott le a fejében: Nem vagy elég jó neki! Rád unt mert egy idegesítő ribanc vagy! Téged soha senki nem fog szeretni! Anne fejvesztve rohant a tusoló helyiségbe, úgy ahogy volt ruhástól beállt a jéghideg víz alá és zokogott, üvöltött ahogy a torkán kifért. Ahogy kezdett fáradni, és lenyugodni a zuhanyzó aljába kuporodott, ott ücsörgött a hideg zápor alatt. Egyszer csak kinyílt az ajtó és az a bizonyos nő állt előtte és őt bámulta. Olyan szánakozó képet vágott a csaj, hogy Anne elvesztette a fejét. A hangok ismét duruzsoltak a fejében: Őt választja helyetted! Nézd milyen szép haja van és csinos teste! Te hozzá képest semmi vagy! 

HALGASS! -üvöltötte Anne maga elé-
- Jól vagy? Fel tudsz állni? Hívjak segítséget? 
- Nekem te ne segíts! Nem szorulok rá!
- Pedig nem nézel ki túl jól. Biztos minden rendben?
- Ha nem fogod be, mindjárt neked lesz szükséged segítségre!
- Azt hiszed azért, mert a nyugati szárny egyik magas rangújával kefélsz bármit megtehetsz? Bármikor lecserélhetnek, ha nem vigyázol!
- Mit mondtál te szuka?
- Mégis mi a fasz bajod van? Én csak segíteni....
- Mondtam, hogy tűnj el, mielőtt még megbánod!

Anne kezeiben az izmok megfeszültek, ujjain a körmei megnyúltak. Elvesztette teste felett az irányítást, tépte a lány haját, ruháját, karmolta a bőrét. A nagy zajra az éppen arra járőröző KwangSoo és Jihyuk lépett be. KwangSoo szóhoz se jutott, amikor meglátta mi történik a két lány között. KwangSoo lefogta Anne-t, míg Jihyuk a gyengélkedőre vitte a rémült lányt.

- Mi a jó büdös franc folyik itt?
- Engedj el! Ne érj hozzám! Ne nézz rám! Menj innen!
- Addig nem megyek sehová, amíg meg nem magyarázod miért verekedtél Olive-vel!
- azt mondtam TŰNJ EL!  -tört ki rajta ismét a zokogás -
- Miért vagy csurom vizes?
- Menj inkább nézd meg azt a csajt!
- Engem az érdekel mi van veled!
- SEMMI! -lökte neki a falnak KwangSoot- 

Anne rémülten rohant ki az ajtón, futott ahogy csak bírt. Tudta hol nem találnának rá, hol nem keresnék, ott ahol pár hete KwangSooval egymásnak estek a támadás után. A lábai lüktettek a szokatlan tempó miatt, de ő nem foglalkozott velük, csak rohant úti céljához. Amint a raktár helységhez ért magára zárta az ajtót, érezte hogy valami nem stimmel vele. Nem akart ártani senkinek, de nem tudta mitévő legyen, annyira megijedt. Jó pár percig ücsörgött már a sötét helységben, már kezdte azt hinni végre magára maradt, lesz ideje lehiggadni amikor Jan kiabálása ütötte meg a fülét: GYERE KI AZONNAL! Anne érezte, hogy ez nem kérés, hanem parancs. Tudta Jan most nagyon mérges. A lehető legrosszabbra gondolt, hogy az a személy aki mindig is testvéreként szerette, most meg fogja ölni. Remegve nyitotta ki az ajtót, és vánszorgott Jan elé zokogva térdre rogyott.

- Sajnálom! Sajnálom! Sajnálom!
- Mi történt? Miért vagy vizes?
- Nem tudom. Nem tudom! -zokogott keservesen-
- Gyere menjünk el Sheppard-höz, majd ő megvizsgál. -olyan kedvesen beszélt hozzá-
- Nem akarok! Félek!
- Nem lesz semmi baj.
- Már baj van! Nem tudom irányítani a testem! Ölj meg Jan! Könyörgöm ÖLJ MEG!
- Minden rendben lesz! Segítünk neked!
- Nem akarom! Én ezt egyáltalán nem értem! Nem bírom tovább!
- Mondj el mindent! Mióta érzed rosszul magad?
- Azóta! Azóta a testem furcsa, állandóan görcsbe rándul. Hangokat hallok a fejembe és néha szörnyűségeket akarok tenni. Pedig nem akarok, de... én ezt nem bírom tovább!
- Szedd össze magad, KwangSoo mindjárt ide ér.
- Nem akarom, hogy így lásson! Küld el innen!
- De miért? Tudod te mennyire aggódik miattad?
- Mond neki, hogy jól vagyok ne aggódjon, csak féltékeny lettem.
- Szerinted ez elég lesz neki?
- Nem, de nekem muszáj magánzárkába kerülnöm vagy meghalnom, mert bántani foglak titeket.
- Nem fogsz!

- Jan hol van Anne? Megtaláltad?
- Igen, de egyelőre nem szeretné ha látnád, mert fél hogy haragszol rá.
- Hogy haragudnék rá? Csak nem értem mi folyik itt! Napok óta kerül és nem tudom az okát, most meg verekedik és elbújik előlem.
- Majd később mindent elmagyarázok, de most menj Sheppard-ért. Mond neki, hogy a magánzárkákhoz jöjjön azonnal. Hozza magával a vész felszerelést mert van egy kis probléma.
- Mégis mi?
- Azt neked nem kell tudnod! Ő tudni fogja! Siess! Azután pedig menj vissza a celládba.
- Mi lesz Anne-nel?
- Minden rendbe lesz, ne aggódj.

A magánzárkánál még beszéltek pár szót, amíg Sheppard meg nem érkezett. Jan lefogta Anne kezeit, míg a doki vért vett tőle. Jan a vért szagolgatta, egy cseppet az egyik ujjára cseppentett, hogy meg tudja ízlelni. Sheppard a mikroszkóp alatt vizsgálja Anne vérét. Mindketten ugyan arra jutottak, Anne-t megfertőzte Daisuke a hetekkel ezelőtti támadásával. Nem gondolták, hogy ez megtörténhetett, mivel Anne nem mutatta semmi jelét. Ők is belátták, hogy jobb lesz Anne-nek, ha az éjszakát a zárkában tölti. Sheppard adott neki nyugtatót, hogy tudjon aludni, és ne legyenek izom görcsei. Hamar álomba is merült. Néha fel-fel ébredt, hogy szomjazik, de akármennyi vizet ivott meg, szomja nem enyhült, sőt óráról órára elviselhetetlenebb lett. A fejében mindenféle kavargott, aludni szinte semmit sem tudott első ébredése után.

Reggel Jan társaságában elindult az ebédlőbe reggelizni. A fény bántotta a szemét, amit a kialvatlanságra és az egész estés magán zárkának tudott be. Maga elé vett pár gyümölcsöt reggeli gyanánt, de az első falat után furcsa rosszullét kerítette hatalmába. Az evőeszközök csörömpölése olyan volt számára mintha kalapáccsal vernék a fejét. Az emberek lélegzet vétele és szívdobbanása a füleiben zengett. Felpattant a helyéről, hogy kiszaladhasson, ám a folyosón beleütközött az egyik Exo tagba.

- Reggelt cicus! Hol a gazdid?
- Tűnj az utamból!
- Ejnye így kell bocsánatot kérni attól akinek neki rohantál?
- Oh, bocsánat nem láttam hogy Lay ő nagysága közeleg. Ha tudtam volna még pukedliztem is volna.
- Te szemtelen ribanc! -vágta pofon-
- Ezt nagyon nem kellett volna!

Anne szemei vérbe fordultak, karmai megnyúltak, ahogy rá vetette magát Layre. A férfi azt se tudta mitévő legyen, ha kiabál akkor ki fogja röhögni a többi rab, ha nem tesz semmit, akkor ki is nyírhatják. Jó néhány mély sebet vájt a bőrébe Anne mire Jan oda ért. Éppen időben, ugyanis Anne arra készült, hogy megízlelje a Lay sebeiből kibuggyanó vért.

- Anne! Anne! -morogta, mire a lány végre rá figyelt-
- Jan ... te vagy az? Én... mit tettem?
- ssh... Nincs semmi baj.
- Elborult az agyam, hallottam a hangokat megint és...
- Miért rohantál el?
- Mert a zajok és az emberek zajai a fejemben mardostak, el kellett tűnnöm onnan.
- De miért támadtál rá Layre?
- Mert nem hagyott elmenni, és felhúzott. Nem tudom hogy történt, csak akkor vettem észre, hogy mi folyik itt mikor meghallottalak. Egy szörny lettem!
- Segítek neked, hogy megtanuld irányítani, de neked is akarnod kell.
- Én erre nem leszek képes! Te tudsz uralkodni magadon mert ilyennek születtél, és erősebb is vagy nálam.
- Azt hiszed nekem könnyebb volt annak idején?
- Engem folyton valaki védelmezett másoktól, most saját magamtól kell megvédeni. Nem akarok senkit bántani!
- Nem fogsz!
- Láttad az előbb, hogy mit tettem, és azt se tudtam, hogy mi történik.
- Nem hagylak magadra. Segítek, hogy uralni tudd az erődet és a tudatodat.

A nap hátralevő részében együtt voltak, Jan tényleg nem hagyta magára rémült lányt. Magában fortyogott a dühtől és a bűntudattól. Olyan rossz előérzet kerítette hatalmába, hogy Daisuke direkt nem ölte meg Anne-t. Azért támadt rá, hogy a bábjává tegye, hogy ezzel oda szúrjon neki ahol nagy fájdalmat tud okozni. A villanyoltás hamar elérkezett, vagy épp ellenkezőleg, túl lassan. Anne az egyik sarokba kucorodott össze, abba amelyik legtávolabb esett Jan-től. Álmában egy férfi hangját hallotta fejében, testét görcsök rángatták.

- Ébredj! Ébredj kicsi Anne! -suttogta elméjében a hang-
- Szállj ki a fejemből!
- Az nem lehetséges! Már hozzám tartozol, én vagyok a mestered.
- Soha! 
- Be bizonyítom ha kell. -kuncogott a hang- Támadj rá a hozzád legközelebb lévőre!
- Nem! - de a teste már mozdult is-

- Anne mit csinálsz? - kiáltott Jan a furcsán támolygó lánynak-
- Nem tudom! Segíts!
- Anne, nézz rám! Hallod?
- A testem magától mozog! Nem akarlak bántani, de...
- Megint a hangok?
- Nem! Ez most ő volt.
- Az a rohadék! Tudja nagyon jól, hogy nem bántanálak.
- Jan ne hagyd, hogy irányítson! Inkább halok meg mint... - saját kezeibe mart, nehogy Jan-re támadjon-

- ANNE! Erős vagy! Letudod győzni! Nincs hatalma feletted!
- Mekkorát téved! Te már az én kicsi Anne-em vagy! 
- NEM! Nem vagyok a tiéd!
- Ez az! Szállj szembe vele! Te ide tartozol hozzánk!
- Igen?
- Ez nem kérdés te buta. Mi nagyon szeretünk, én a Kim testvérek, a srácok.
- Elég a fecsegésből! Engedelmeskedj!
- Jan, még így is szerettek? Azok után amit műveltem?
- Az nem te voltál! Te sose bántanál senkit! Emlékezz a bácsikádra! Őt se bántottad, pedig hányszor elbánt veled.
- Látni akarom! -zokogott fel kétségbe esetten Anne-
- Tudom. Reggel láthatod. Egyelőre velem kell beérned. Gyere. - tárta ölelésre kezeit Jan-

- NEM! NEM! NEM! Én irányítok!
- Nem hagyom, hogy bántsd őket! - szaladt bele Jan ölelésébe-
- Jól van. Nincs semmi baj! Itt vagyok veled.
- Tényleg láthatom majd? Nem fogom bántani?
- Hogy bántanád már őt? Engem se bántottál, csak magadat.
- Fáradt vagyok.
- Aludjunk egy kicsit. Mindjárt itt a reggel.

Reggel Jan ébresztette fel a zavarodott lányt. Anne nem akart kimászni az ágyból, nem akart semmit. Szerette volna látni KwangSoo-t, de félt, hogy bántaná. Jan sejtette, így megígérte, hogy nem fogja hagyni. A lány néhány perc hezitálás után feltápászkodott, és elindult Jan nyomában. Alig mentek pár métert a férfi jött velük szembe. Anne könnyei patakokban kezdett folyni, térdei remegve csuklottak össze. A földön ülve tekintett a felette tornyosuló férfi elmosódott képére. KwangSoo közelebb lépett hozzá, hogy letörölje könnyeit, és magához ölelje, de a lány ellökte kezeit. Anne fogai megnyúltak és már a nyakához ért volna, amikor felállt és csak annyit mondott "Nem lehet", és tovább ment a folyosón az orvosi szoba felé.

Megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy a férfi nem undorodik tőle, hanem aggódik miatta, és maga mellett szeretné tudni őt. Ez boldogsággal töltötte el, de hamar eszébe jutott, hogy amíg nem tudja legyőzni Daisuke irányítását, nem kerülhet KwangSoo közelébe. Jobban szereti őt annál, hogy emiatt ártson neki. Inkább távol tartja magát tőle, mint sem ő küldje a halálba. Pedig mindennél jobban vágyott mohó csókjaira, gyengéd mégis mindent akaró érintéseire. Türelmetlenül lüktető férfiasságára, ami már annyiszor juttatta el őt a mennyekbe, még ha csak percekre is. Most a poklok poklát járja, és csak azokra a pillanatokra tud gondolni, és arra, hogy talán soha nem érezheti már KwangSoo meleg bőrének hozzásimulását sajátján.
Édes gondolataiból egy sikoly szakította ki, majd egy vérben úszó nő szaladt el mellettük, mintha az életéért rohanna. Jan és az ő tekintete találkozott, és rohanni kezdtek a gyengélkedő irányába.