2015. február 3., kedd

Bezárva 16.rész

Anne és a többiek aggódtak Jan és Sungje miatt, elhatározták, hogy a gyengélkedőre mennek. Amikor benyitottak csak Sungje-t találták ott, Tsubasa és Sheppard összenézett és már úton is voltak Daisuke felé. Épp időben érkeztek, hogy megfékezzék Jant valami hülyeség megtételében. Jan visszatért a gyengélkedőre, Anne és a többiek őt keresték, majd visszatérve a gyengélkedőhöz szembesültek vele, hogy mind a két sérült ereje teljében van és most csak zavarják őket.

- Mi lenne, ha mi is kipróbálnánk ezt a terápiát? -kuncog KwangSoo miközben Anne fülébe súgja a búja szavakat- Mostanában olyan leterheltnek és kedvtelennek tűnsz.
- Tudod, hogy miért. De lehet róla szó doktor úr! -kacsintott kacéran KwangSoo felé-
- Még csak délelőtt van és ti... -gúnyolódott JiHyuk-
- Menj és keress magadnak elfoglaltságot! -förmedt rá KwangSoo, szinte izzott a szeme-
- Gyere te kidobott, majd mi befogadunk Geonillal. -veregette hátba Yunhak-
- Miért mindig nekem kell elmennem, ha ők...
- Még mindig itt tátod a szádat?! Nincs szükségünk közönségre!
- Ebédnél meg kaphatod a desszertemet, ha attól jobban éreznéd magad! -mosolygott rá kedvesen Anne-

Magukra csukták az ajtót, KwangSoo elé lépett, hüvelyk és mutató ujjai közzé fogta Anne állát és ajkaira előbb édes, kedves csókokat lehelt, majd egyre mohóbban, birtoklóan haladt beljebb. Nyelvével végig nyalt Anne alsó, majd felső fogsorán, szájpadlásán, végül nyelvét masszírozta sajátjával, és egyre mélyebbé vált csókjuk. Zihálva lopták a levegőt, mert ajkaik nem akartak elszakadni egymástól. Anne kétségbe esetten kapaszkodott az erős karokba, amik dereka körül fonták védelmezően, pár pillanattal később már könnyei nedvesítették arcaikat.

- Mi a baj? Túl mohó voltam? fáj valahol?
- Semmi baj, csak tudod...
- Még mindig attól félsz, hogy mi...
- Igen! Tudom, hogy hülyeség, és most láttam Janéket szóval felesleges ilyesmin agyalni, főleg mikor ilyen védelmezőn tartasz a karjaidban. Olyan békés és meleg érzés, hogy itt vagy, de félek.
- Nem hülyeség, csak ezekkel magadnak ártasz! Szeretem az üde mosolyod! Elfelejteti velem a keserű múltat és azt, hogy ide vagyok bezárva. Sőt mióta itt vagy örülök, hogy ide kerültem, mert találkozhattam veled.
- Nem maradhatnánk így egy darabig? Szükségem van az ölelésedre, hogy megnyugodjak és felmelegedjek.
- Ameddig akarod! Nem szeretlek elveszett reszkető kiscicának látni! Én azt a kacér vadmacskát szeretem, aki minden érintésemnél dorombol és még többet követel magának belőlem.
- Haha! nem is tudtam, hogy ilyennek látsz olyankor!
- Pedig olyan vagy! -kuncog- De mikor alszol mellettem olyan vagy mint egy törékeny porcelánbaba, és olyankor szinte félek megmozdulni, mert félek kárt teszek benned, még se tudom megállni, hogy ne öleljelek és védelmezzelek, mert te vagy az én kincsem.

- Hű ez kicsit fura, a te szádból, de tetszik. -csillogó szemmel vigyorog-
- Végre nevetsz, és nem a műmosolyodat villogtatod! Már megérte ilyen nyálas dolgot mondani, de tényleg így gondolom, csak olyan gáz kimondani.
- Nem gáz, ha szeretsz valakit... upsz, ezt nem kellett volna
- Igen, igazad van. Talán szeretek valakit, akire úgy kell vigyáznom mint a hímes tojásra, nehogy összetörjön a sok rossz miatt, ami körül veszi.
- Nem vagyok olyan törékeny! Csak attól rettegek, amit nem tudok befolyásolni!
- Tudom! Nem is tartalak gyengének, csak tudom, hogy mi az ami aggaszt és megrémít a tudat, hogy ha megtörténik, te romokban fogsz heverni.
- Na jó, elég a depiből! Csak szoríts erősen magadhoz, hogy érezzelek!
- Gyertek enni! Nem dughattok egész nap, és kérem a desszertemet! -kiabál JiHyuk a cella előtt- Hát ti nem csináltatok semmit? Ezért mentem el?
- Kuss! Épp bele akartunk kezdeni! -KwangSoo idegesen haját borzolja , Anne pedig mutató ujjával végig simít alsó ajkán, ezzel csitítja-

Ebédnél Anne és KwangSoo a szomszédos asztaloknál ült, hogy egy kis távolságot tartsanak egymástól. Ennek oka az, hogy egymást féltik, nem akarja egyikőjük se, hogy miatta essen baja a másiknak. Anne szokás szerint a Kim testvérekkel és Tackeyvel ült és csipegetett, JiHyuk a másik asztaltól nyálcsorgató pillantásokat vetett a beígért íncsiklandozó desszertre. Anne elmosolyodott, fejével intett, hogy mehet a jutalmáért, de KwangSoo vállánál fogva visszanyomta a helyére JiHyukot, és maga ment a süteményért. Valamit belesúgott Anne fülébe aki, elpirult, és egymás után lapátolta szájába az ételt, mindenkit elkapott a nevetés a látottak miatt. Anne még vörösebb lett, mert kínosan érintette a dolog, hogy mindenki rajta nevet, de KwangSoo nem nevetett, sőt elégedett pillantásával jutalmazta őt.

Ebéd után Anne a vizesblokk felé ment, amikor megszólalt benne a vészjelzője. Úgy érezte valaki követi, mikor megfordult, a lélegzete is elállt, mert a sebzett támolygó Daisuke állt vele szemben. Anne amint ránézett látta a sérülésekből, hogy azt csak is egy "ember" tehette. Remegő lábaival hátrálni kezdett, mert látta a "férfi" szemeiben a gyilkolás vágyát, az éhséget, ami még intenzívebb sérülései és Jan iránti gyűlölete miatt. Daisuke sarokba szorította őt és nyakának tövét szaglászgatta, nyalogatta és vérének illatát dicsérte, majd fogaival belemart húsába és lakmározni kezdett. Ekkor jelent meg Sheppard Tsubasával és lerángatták a már eszméletlen Anneről Daisuket, és egy biztonságosabb zárkába vitték, mint amibe korábban volt, ahonnan megszökött. Szerencsére időben érkeztek, így Anne csak a vérveszteség miatt vesztette el eszméletét. Anne szerencsésebb volt, mint Sungje, már ha ezt lehet szerencsének nevezni, hisz nem is kellett volna ennek megtörténnie. Jan és Sungje a gyengélkedőbe vitték, és Sheppard ellátta, egy tasak 0-ás vért kötött be neki.

Pár órával később Anne magához tért, és szinte fagyosnak érezte maga körül a teret, a gyengélkedő steril fehérsége mindig is a frászt hozta rá. Örült, hogy nem volt egyedül, mert talán fel is sikított volna amint magához tért. Tekintete homályos volt, alig tudta kivenni az őt körülvevők arcát, de tudta kik vannak vele. KwangSoo gyengéden magához ölelte, de reflexei még a korábbi támadástól pattanásig feszülve eltolták a közeledő kezeket. Anne amint ráeszmélt mi történt és az, hogy eltaszította a védelmező kezeket amikre mindennél jobban vágyik akaratlanul is könnyeket csaltak szemeibe. Könnyei patakként zúdultak le sápadt arcán, KwangSoo keze cirógatásra indultak felé, de pár milliméterrel a bőrétől megtorpant, mert látta Anne össze ránduló testét. Már vissza húzta volna jobbkezét, mikor Anne megragadta és szorosan szorongatta, mintha egy szakadék peremén az életéért küzdött volna. Sheppard Mindenkit ki akart küldeni, és nyugtatót akart adni Annenek, hogy pihenjen, de ő tiltakozott. Nem akart egyedül maradni a hűvös steril szobában, ami inkább emlékeztette egy hullaházra, mint egy kórteremre. Könnyes szemeivel kérlelte a dokit, hogy engedje vissza a cellájába, de az ellenkezett, majd Anne Janre nézett, ő pedig Sheppardre.

Hosszú néma percek után egy bele egyező sóhaj hagyta el Sheppard száját, Anne megkönnyebbült, KwangSoo felkapta és vitte a cellába. Sheppard vitt vacsorát Annenek és KwangSoonak is, aki nem mozdult el egy percre se a lány mellől. Villanyoltás után Anne ágyában összekuporodva feküdt, de öt percenként fel fel riadt, végül úgy döntött, KwangSoo ágyában keres nyugalmat. Bebújt mellé, szorosan átölelte, bár kicsit megfeszült a teste, ezért KwangSoo el akart húzódni tőle, de ő még szorosabban kapaszkodott belé, így aludtak el. Még három napig volt ágyhoz kötve Anne, mindig volt vele valaki, mert olyan hajthatatlan, hogy biztos mászkálni kezdett volna. Minden éjjel KwangSoo ágyában tért nyugovóra, saját ágyában már nem érezte jól magát, szinte fojtogatta a magány.

Hetekkel később mikor Anne már teljesen felépült, még mindig KwangSoo ágyában tudott csak aludni éjjelente. Egyik vacsora után együtt indultak a cellájukba, de nem értek oda amin a többiek meg is voltak lepődve egy pillanatig, de egyikük lebeszélte őket arról, hogy keresni kezdjék őket. Jól gondolta, hogy elvonultak valahová, hogy kettesben legyenek. Jó ideje nem érintették egymást úgy ahogy szerették volna, de ezen a napon elérték határaikat, amik visszatartották vágyaikat. Egy raktár szerű helyiségbe osontak be az összekötő folyosón, sötét volt, de ez még izgalmasabbá tette számukra az egymásra találást. Anne továbbra is érzékeny volt a feléje közeledő kezekre és a nyakához érő ajkakra, így KwangSoo ráhagyta az érzéki felfedezést. Nem szívesen adta át eme izgalmas feladatot, mert szerette felfedezni a lány minden porcikáját, és a reakcióiban elmerülni, de tudta, hogy most engednie kell, mert másképp nem tudják át adni magukat vágyaiknak, pedig már nagyon türelmetlenek.

Anne lerántotta KwangSoo pólóját, a földre hajította, majd sajátját is utána vetette miközben vadul csókolta, mintha nem lenne holnap. A falhoz szorította, testével KwangSooéhoz préselődött, csókolgatta fültőtől a mellkasán át a köldökéig. Lassú finom mozdulattal kigombolta a feszülő nadrágot, és csókjaival egyre lejjebb haladt, tövétől a csúcsáig csókolta KwangSoo férfiasságát, ami már türelmetlenül lüktetett a vágytól. KwangSoo hüvelyk és mutató ujjaival állánál fogva húzta fel magához Annet, majd ujjai finoman végig siklottak mellein cirógatva azokat egészen vágyakozó bejáratáig. Hosszú, mély csókok közepette masszírozta Anne bejáratát, ujjait ki be mozgatta, hol lassan, hol gyorsan, közben mindketten ziháltak a másik szájában. KwangSoo kihúzta ujjait Anneből és már ő nyomta a falnak. Anne egy pillanatra még levegőt se kapott a szörnyű emlékek miatt, utána ő maga húzta KwangSoot magához. Ez volt a megerősítés, hogy KwangSoo belé hatolhat, mert már ő sem bír tovább várni. Az első lökésre Anne nagy levegővel és hangos nyögéssel reagált, ezzel biztatta KwangSoot a folytatásra, aki nem is habozott, újabb lökésre készült, ezúttal még mélyebbre merült el a vágytól fűtött testben újra meg újra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése